Riley Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.

„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?

Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.  

Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni. 

Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be. 

Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.

Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám. 

Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon. 

Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal  nagyon jól sikerült. 

A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott. 

A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is. 

Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam.