A következő címkéjű bejegyzések mutatása: havi zárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: havi zárás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 2., szerda

Októberi (és szeptemberi) zárás

El sem hiszem, hogy a naptár már novembert mutat (el is felejtettem hajtani a falinaptáraimat), az október úgy repült el, hogy szinte fel sem fogtam. Sőt, csak most jutott eszembe, hogy az elmúlt hónapokban nem is csináltam zárást, pedig olvastam, sokat. 

Jártam könyvszekrénynél, sütögettem, kutyusoztam az elmúlt hónapokban, amit az instagramon igyekeztem dokumentálni, ahol legnagyobb meglepetésre a követők száma már meghaladta a 3700 főt, igaz, hogy az egy könnyedebb "játszótér", mint a blog. Képeket sokkal egyszerűbb feltölteni és röviden megszövegezni, mint egy tartalmas bejegyzést megírni, bár meg kell hagyni, hogy szellemileg sokkal kielégítőbb eredményt csak az utóbbi tud adni. 

Képzeljétek ahogy elkezdtem angolul olvasni egyre jobban rákaptam az ízére és azóta darálom Joanne Fluke sütis krimijeit. Annyira egyszerű a nyelvezetük és olyan kis könnyed olvasmányok, hogy szívből ajánlom a sorozatot mindenkinek, aki szeretné az angol nyelvet gyakorolni.

Tettem látogatást a fogorvosnál, ismét és még nincsen vége, de büszke vagyok, hogy kibírom, pedig nagyon félek tőle. 

Molyon megkaptam az 50 könyv elolvasása után járó plecsnimet is, amit örömmel vettem át. 


Olvastam

Lucia Berlin: Este a paradicsomban
Lucinda Riley: A szerelmes levél
Joanne Fluke: Devil's Food Cake Murder
Joanne Fluke: Pikáns meglepetés és gyilkosság
Jud Meyrin: Vércseppek a hóban
Catherine Bell: Jane Austen és a szavak művészete
Anders de la Motte – Måns Nilsson: A halál színre lép
Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikönyve
Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
Linda Castillo: Kárhozat
Ann Cleeves: Hollófekete
Füller Tímea: Egy papné titkos naplójából
Agatha Christie: Halloween és halál
Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon

Továbbra is a krimi zsáner áll legközelebb hozzám, ahogy látható az olvasási listám alapján is. Az elmúlt hónapok nagy felfedezettje számomra egyértelműen Jud Meyrin, Felföldi rejtélyek sorozata volt. Csak legekben tudok nyilatkozni róla, nagyon szerettem a történetet, az írói stílust, a karaktereket, szóval meglepően kiváló krimik születtek egy sorozat részeként, amelyet magyar író jegyez. 




Jane Austen életéről is szívesen olvastam egy regényes életrajzi történet keretében.  Jane Austen és a szavak művészete című regényt ajánlom azoknak, akik szeretik az életrajzi ihletésű történeteket és szeretnék megismerni a történelem ikonikus női alakját egy új szemszögből.




Pupilla hatására belevágtam Georges Simenon, Maigret sorozatába, amit szeretnék folytatni novemberben is. 

Filmek


Tad, az elveszett felfedező egy vicces, kedves családi film, amin nagyon jól szórakoztunk, igazi kis szombat esti kikapcsolódás az egész családnak. Ellenben a Beugró a paradicsomba csalódás volt. Sajnos számomra kritikán aluli bárgyú történet bontakozott ki, amit csak Roberts és Clooney vittek valamelyest a hátukon, ők továbbra is remek színészek, de valahogy most ez sem tudott kárpótolni, meg a csillogó környezet sem, ahol a film játszódik. A tartalom és a poénok szempontjából értékelhetetlen volt, untam. Ettől függetlenül láttam Snitten is jó kritikákat kapott, így lehet, hogy csak én voltam túl kritikus vagy vártam túl sokat ettől a filmtől, nekem ez most nem jött be. 




Ledaráltam a magyarul elérhető Agatha Raisin sorozat részeit, amiket könyvben és filmen egyaránt nagyon kedvelek, de mindig eszembe jut, hogy Marion már nem alkothat az olvasók számára újabb vicces krimiket, így azzal kell beérnünk nekünk, olvasóknak, hogy úrjázhatunk a sorozat egy-egy kötetével vagy filmjével. Ashley Jensen egyébként nagyon jól hozza Agatha bohókás karakterét, annak ellenére, hogy eleinte számomra nagyon furcsa volt, mert a regények alapján egy teljesen más Agatha Raisint képzeltem magam elé, de megbarátkoztunk és örülök, hogy képernyőre kerülnek a sorozat részei. 

Tervek

Novemberben is szeretnék legalább 5-7 regényt elolvasni. 

A  hónapot már meg is nyitottam az alábbi regények elkezdésével:
Stefanie London: A tacskó Pradát visel
Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap
Joanne Fluke: Cinnamon Roll Murder
Böszörményi Gyula: A hullaházi skandalum

A hullaházi skandalumot pedig már be is fejeztem, letehetetlen volt, magába szippantott, ahogy szokott. 

Szeretnék még többet olvasni angolul és többet sorozatozni, illetve a bekuckózás keretében a kávéról teára áttérni. 

Többiek: Dóri , AniTiger , 


2022. augusztus 1., hétfő

Júliusi zárás


Júliusban is sikerült nagyon kellemes, izgalmas könyveket kiválasztanom. Egyre tudatosabban próbálom felfedezni az olvasmányaimban azokat a részleteket, amelyek számomra valami pluszt nyújtanak, igyekszem minden írásban meglátni a pozitívumokat és úgy tekinteni miden könyvre, mint egy lehetőség egy újabb utazásra az ismeretlenbe. Tehát ezen a szemléletmódon is tudatosan dolgozom az olvasás vonatkozásában is.

A július mindenki számára hozott nem várt „meglepetéseket”, úgy gondolom, hogy ezt nem is kell kifejteni, mert szerintem az elmúlt hetek történései mindenkit valamilyen szempontból a padlóra küldtek. Gondolom az újratervezés, spórolás, kiadások felülvizsgálata stb. szavak napi szinten ott pörögnek sokunk gondolataiban, természetesen ezeket senki nem fogja tudni kizárni, de érdemes ilyenkor is egy jó könyvhöz nyúlni, talán egy rövid időre el tudja terelni a figyelmünket.

Az idei nyár szlogenje a „Nyaralj a kertben”, legalábbis nálunk, amit én egyáltalán nem bánok, mert nagyon jól le tudja foglalni magát az egész család, sőt ebből a szempontból szerencsésnek érzem magunkat, hogy van egy kertünk, még akkor is, ha kicsike. Összességében egy felállítható medence, pici veteményes, csirkeudvar, játszórész, a virágaim és egy kis kávézós/olvasós sarok pont elférnek, ami nekem már elég is a boldogsághoz, ehhez tényleg csak annyi kell, hogy a hely adottságait maximálisan kihasználjuk és némi ötletességgel egész kicsi helyen is megvalósíthatjuk a saját oázisunkat.

A kirándulásokról viszont nem szeretnék lemondani, így a hónapban például voltunk Győrben és megnéztük az állatkertet, ami szuper élmény volt, a kisebb állatkertek közül állíthatom, hogy egyértelműen a kedvencünk lett, egy fél napot biztosan, de akár egy egészet is el lehet tölteni a parkban. Emellett hetente több alkalommal mentünk szabadstrandra, gyönyörű környezetbe, ahol lehet homokvárat építeni, picit pancsolni és remek strand kajákat enni, boboztunk, várat néztünk, fagyiztunk, megálltunk egy fotó kedvéért a napraforgómezőnél is, ami már régi vágyam volt, de eddig minden évben lemaradtam a virágzásról.

Ismét gyerekek lepték el a kertet egy szülinapi buli keretében, amikor legkisebb 5 éves lett, szerencsére nagyon jól sikerült a buli, bár azért izgultam. Jöttek rokonok látogatóba és mi is mentünk, volt egy meghívás játszóházas szülinapi buliba, a kicsi bakancslistájáról ez is kipipálva.

Szerintem programok szempontjából igazán tartalmas volt a július.

Ami még napi öröm, az a kis labradorunk, aki egyre okosabb, de ezzel párhuzamosan egyre több rosszaságon is töri a fejét. Elkezdtük levinni a Dunához, ahol már egész szépen elpancsol, szerencsére ő is szereti a vizes mókákat. Vele is igyekszünk minél többet foglalkozni, tanítgatni, de rágcsálni azt nagyon szeret, így ez elég nagy kihívás elé állít minket.

Feszegettem a határaimat, mert ebben a hónapban nyelvvizsgáztam, online, ami a technikai háttér miatt igencsak kihívásokkal teli volt, nem tudom újra vállalnám-e ebben a formában, de ez is egy új tapasztalás.

Ez volt a személyes kitérő és át is térek a könyves júliusra.

Polcra kerültek

A Kossuth Kiadótól kaptam egy meglepetéscsomagot:

Manuela Inusa: Teázó a boldogsághoz

Jenni L. Walsh: Bonnie és Clyde

Sophie Villard: Madame Exupéry és az égbolt csillagai

Mina Lindgren: Nyomozás az Alkonypagonyban

Julie Heiland: Diana, a szívek királynője

A mi nagy napunk – Esküvőtervezés lépésről lépésre

Saját beszerzés:

Elle Cosimano: Finlay Donovan Knocks’em dead

Linda Holmes: Flying Solo

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

Sue Roberts: Igazából Görögország

10 kötet került a polcomra, amiből mindösszesen 4 regény sikerült elolvasnom, azt hiszem valahogy javítanom kell a beszereztem/el is olvastam arányt.

Elolvastam

Lisa Jewell: A fenti lakók

Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás

Elle Cosimano: Finlay Donovan Knocks’em dead

Minna Lindgren: Nyomozás az Alkonypagonyban

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

Linda Holmes: Flying Solo

Agatha Christie: Szentivánéji krimik

 

Az olvasásaim száma a hónapban végül 7 könyv lett, viszont ezt a számot a kettő angol nyelven történő olvasás miatt egészen jónak tartom. 

Személyes

Kimozdultam a komfortzónámból, angolul olvastam, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő angol nyelvű regényt.

Egyrészt a nyelvvizsga miatt kezdtem bele, másrészt nem bírtam kivárni a Finlay Donovan sorozat második részének magyar megjelenését. Én voltam szerintem a legjobban meglepődve, hogy mennyire gördülékenyen ment az olvasás, a Kindle olvasóm szótárának köszönhetően pedig az általam nem ismert szavakat könnyen kiszótároztam, nem akasztott meg az olvasásban, hogy egy másik készüléken keresgessek, komolyan egy áldás ez a funkció. Minekután ilyen remekül sikerült az olvasás gyorsan bele is vágtam a következő angol nyelvű regénybe. Linda Holmes, Flying Solo című regénye a romantikus kategóriából került ki, a nyelvezete ennek a is egyszerű volt, olvastatta magát. Mindkét regényt bátran ajánlom nagyjából a középfokú nyelvtudás elérésének az első szintjétől, mert remek nyelvgyakorláshoz és új kifejezések elsajátításához is, amellett, hogy mindkét regény kellemes olvasmány is.

Képekben

 

 









2022. július 1., péntek

Júniusi és féléves zárás

 Június

Egy hosszabb összefoglalóval készültem, mivel ebben a bejegyzésben nem csak a június hónapról lesz szó, hanem félévi összegzést is szeretnék belesűríteni.

Júniusban ismét volt pár kötet, amelyeknek nem tudtam ellenállni (milyen meglepő), a leginkább Musso, A brooklinyi lány című regény keltette fel az érdeklődésemet, így rögtön lecsaptam rá, de az olvasás még várat magára, szeretnék kellőképpen ráhangolódni az író stílusára. Probst regényét viszont gyorsan el is olvastam a KönyVakáció kihívás keretében és meg sem álltam a következő kötetig, ami a kihívás közös könyve, Nyáron a párom. Probstról annyit, hogy igazi meglepetés volt számomra, azt hiszem a hónap kedvence ez a könyv lett.

Beszereztem

Guillame Musso, A brooklinyi lány

Jennifer Probst, Egy nyár Itáliában

Emily Henry, Nyáron a párom

M. C. Beaton, Ha egy üzlet beindul

Naomi Krupitsky, A Család

Elle Cosimano, Finlay Donovan ölni tudna

Leslie L Lawrence: A jakfarkas zászló

Julie Caplin, Az Északi Fény Panzió

Heidi Swanin, A napsütötte Nightingale tér

Szlávicsek Judit, Hullmásír

Dinah Jefferies, A toszkán grófnő

Megint időszerű elgondolkodnom, hogy több a beszerzésem (11), mint az olvasási kapacitásom és mostanában a klasszikusokat is szeretném picit előtérbe helyezni, mint például Jane Austen újrázások. Sőt a könyvtár is nagyon tervben van, legalább a nyári zárás előtt jó lenne beszerezni egy szép kis polcnyit. Egyetlen pici mentségem, hogy a Könyvhétre nem jutottam ki, de valamivel mégis kárpótolni szerettem volna az olvasó énemet.

Elolvastam

Natalie Jenner, A Jane Austen társaság

A hivatalos Downton Abbey ötórai tea szakácskönyv

Jennifer Probst, Egy nyár Itáliában

M. C. Beaton, Ha egy üzlet beindul

Emily Henry, Nyáron a párom

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Elle Cosimano, Finlay Donovan ölni tudna

Georeg Orwell, Állatfarm

Agatha Christie, Halál a felhők között

Az olvasásaim száma a hónapban így 9 regény lett.

A szakácskönyv annyira megtetszett, hogy már több receptet is elkészítettem és gyakran bele-bele lapozok.








A kedvencem ez a citromos sütemény volt:






M. C. Beaton-nal új vizekre eveztem Agatha Raisin után szabadon. Habár ezzel a történettel annyira nem vett meg magának az írónő, de a stílus és az alapötlet miatt mégis úgy gondolom, hogy fogom folytatni a fura, szegény rokon társasággal a kalandokat.

Jane Austen újraolvasásnak nagyon örülök, mert mostanában hanyagoltam a klasszikusokat, viszont úgy gondolom, hogy A Büszkeség és balítélettel egy kis erőt kapok, hogy kizökkenjek a mostanában bejáratott zsánereim karmaiból (romantika, krimi, thriller).

A Könyvhétre nagyon készültem, de sajnos egy fránya vírus azt mondta, hogy idén ez elmarad, legalábbis számomra. Annak viszont nagyon örültem, hogy a közösségi médiumokat elárasztották jobbnál jobb fotókkal és videóval a könyvszerető Molyok.

Facebookon csatlakoztam a Klasszikus Könyvklubhoz, ahol a tagok megoszthatják egymással a kedvenc klasszikus irodalomhoz tartozó olvasmány élményeiket, valamint közös könyvek is lesznek, cél pedig egy év alatt minimum 12 klasszikus regényt elolvasni.

Személyes

Összeszedtem a bátorságomat és bejelentkeztem egy online nyelvvizsgára, amitől a technikai háttér miatt még tartok egy kicsit.

Instagramon továbbra is igyekszem aktívan jelen lenni. Kedvenc insta képem a hónapban egy klasszikus túrós zsemle lett, amit megbolondítottam némi vaníliával és lekvárral.

A legszuperebb, hogy lett egy labrador kiskutyánk, aki 1 hét alatt szobatiszta lett és erre nagyon büszke vagyok. Az instán ebben a témában is osztottam meg pár – remélem – hasznos tanácsot.



Voltunk vidéken rokonlátogatóban, ahol egy csepp faluban gyönyörű levendulákat láttam, egyszerűen ez az a virág, amit nem tudok megunni. Fotózni és szagolgatni is imádom.



Több kirándulás is belefért a hónapba, aminek nagyon örülök és szeretnék minél többet túrázni a nyáron.







A nyár nálunk a kerti nyaralás jegyében fog telni, így felállítottuk a medencét, igaz csak hónap végén, de lehet fürdeni, remélem az idő is így gondolja majd. A medence mellett az olvasáshoz pedig egy kis sarkot is kialakítottam, ahol a boldogsághoz elég lesz egy jó könyv és egy pohár jeges tea.

Félév

A félévben nem mondom, hogy annyit tudtam olvasni, mint amennyit szerettem volna, de nem vagyok elégedetlen, majd az őszi hónapokban igyekszem behozni. Június utolsó napjáig összesen 23 kötetet olvastam el, de voltak félbehagyások is, nem is kevés, igyekszem elengedni a görcsös kényszert, hogy mindent muszáj befejeznem, amit elkezdek.

Oldalszám szempontjából nagyjából 7416 oldalnál járok.

Legnagyobb meglepetés

Chris Carter, A hívás

Egyértelműen egy átlagos thrillert vártam, de sokkal durvább (jó értelemben) történetet kaptam, biztos, hogy fogok még olvasni az írótól.

Legjobb friss megjelenés



Elle Cosimano, Finlay Donovan ölni tudna

Nagyon jól szórakoztam az olvasás során, végre egy író, aki humoros és tabukat is döntöget, sőt az erkölcsi normáknak ellentmondó cselekedetre bírta rá a hősnőjét, úgy, hogy közben az olvasó számára kedves tudott maradni a karakter. Nekem nagyon tetszett az első része a történetnek.


Legtöbbször olvasott műfaj

Továbbra is a krimi vezet, még dolgozom rajta, hogy színesebb legyen a zsáner listám.

Leghosszabb és legrövidebb könyv

Leghosszabb könyv Jane Austen, Büszkeség és balítélet című regénye volt. A legrövidebb olvasmányom pedig George Orwell, Állatfarmja

Legszebb borítójú könyv



Kedvenc könyv a szórakoztató irodalomból

Ide is Elle Cosimano, Finlay Donovan ölni tudna regényét hoznám

Kedvenc kiadó

A 21. Század Kiadó

Kedvenc könyvcím

Agatha Raisin és a nagy veteményesviszály

Kedvenc könyves kihívás

Könyvelem Csaba KönyVakáció című kihívása

Kedvenc könyv, amelyből adaptáció is készült

Poirot történetek közül A titokzatos kék vonat, de az Agatha Raisin sorozatot is kedvelem, leginkább Ashley Jensen alakítása miatt

Kedvenc fülszöveg

M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul

Ha ​egy üzlet beindul! – Az Agatha Raisin sorozat kedvelőinek

Az élet nem egyszerű, ha arisztokratának születsz, de nincs egy vasad sem. Így van ezzel Lady Fortescue is. Csakhogy neki zseniális ötlete támad: mi lenne, ha londoni, egykor pompás, mára megkopott házát elegáns szállodává alakítaná?

Tervéhez kiváló segítőket talál: csupa hozzá hasonló, elszegényedett előkelőt. Például belép a csapatba Sir Philip – mondjuk úgy, kreatív ügyvezetőként. Tőle egy kis tolvajlás sem áll távol, ha a szálloda érdekei úgy kívánják. A felszolgált ételekért pedig Miss Harriet James, egy vagyontalan kisasszony lesz a felelős, akire pár éve még francia szakács főzött. És az üzlet csodásan beindul. Kár, hogy semmi sem lehet tökéletes…!

Vicces félreértések, ravasz cselszövések és meglepő kalandok sora vár a lelkes csapatra ebben a fordulatos és romatikusan szórakoztató regényben a nagysikerű AGATHA RAISIN és HAMISH MACBETH sorozatok szerzőjétől.

Kedvenc magyar szerző

Böszörményi Gyula továbbra is nagy kedvencem, de Zajácz D. Zoltán stílusát is megkedveltem a retro krimije által.

Kedvenc külföldi szerző

Agatha Christie, ez szerintem nem is nagyon fog változni

Legkedveltebb könyv

A félévben nagyon szerettem Jennifer Probst, Egy nyár Itáliában című regényét, ahol egy család három nőtagja kalauzol minket végig az egymásratalálás és önmaguk megismerésének folyamatán.

Három könyv, amelyet biztosan elolvasok az év hátralévő részében

Heidi Swain, A napsütötte Nightingale tér








Deborah Feldman, Exodus








Guillaume Musso, A brooklyni lány








Friss/későbbi megjelenések, amiket nagyon várok

Marie Benedict, Victoria Christopher Murray: Belle, a könyvtár királynője








R. Kelényi Angelika: Manna Marina










Robert Galbraith: A koromfekete szív





2022. június 2., csütörtök

Májusi zárás - Kicsit minden Jane Austen körül forgott

 A május és az orgonavirágzás is elröppent, szinte fel sem ocsúdtam, pedig imádom ezt a hónapot. A főiskolán az utolsó vizsgámat is kipipálhattam, ráadásul egy elég nehéz tárgyból.

Olvasás terén elmaradtam a tervezettől, de nem bánom, mert a főiskolai évek végére értem, nincs több vizsga és szombati előadás.

Polclakók lettek:

Ennek örömére – meg amúgy is, na – vásároltam pár könyvet a hónapban. A polcomra került M. C. Beaton új regénye az Agatha Raisin és a tekeklub réme. Agatha legújabb nyomozásáról már bejegyzés is készült, mivel Beaton regényei azok, amelyekre rögtön megjelenésük után le szoktam csapni, nem volt ez máshogy most sem, de egy picit kesernyés szájízzel olvastam, a bejegyzésből kiderül, hogy mi volt ennek az oka. A következő könyv, amire lecsaptam az egy Jane Austen fikciós regény Natalie Jenner-től, A Jane Austen társaság. A polcomon tudhatom Georgette Heyer-től A híres Sophy című regényt is, aminek gyönyörű a borítója, sajnos még nem tudtam elkezdeni az olvasást, de ami késik... Sőt a hónapban hosszú idő után újra érkezett hozzám egy recenzió, ami egy gyönyörű szakácskönyv egyenesen Downton Abbey-ből, az ötórai tea.

Olvastam:

A hónapot olvasási szempontból Agatha Christie-vel kezdtem, a Pókháló című kisregényt olvastam el, ami nagyon tetszett, olvastatta magát. A témáját tekintve nem hagyományos krimi, mert sokkal mélyebb témákat is boncolgatott. Ilyen témák voltak: a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a drogok. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy egy napjainkban írt durva leírásokkal gazdagított írásról van szó, hanem ezeket a témákat Christie a tőle megszokott intelligens módszerrel építette be az írásba. Befejeztem még egy Agatha Christie regényt, A fogorvos széke címmel, ami hozta a megszokott színvonalat, remekelt a csavaros megoldással és a szokásos összetett személyiséggel bíró karakterekkel. Ezután egy nagyon hosszúra nyúlt olvasás végére tettem pontot, ez Rachel Givney-től a Szerelmes Jane volt. Mily meglepő, ismét egy Austen fikció, ezúttal az időutazó Jane került a történet középpontjába. Talán sokat elmond, hogy januártól egészen májusig tarott befejezni a regényt. Nem igazán tudtam ráhangolódni, pedig próbálkoztam. Tudom, hogy sokaknak nagyon tetszett ez a regény, nekem azonban túl elcsépelt volt és nem találtam meg azt a momentumot, amely érdekessé tudta volna tenni ezt a korokon átívelő utazást, nem lesz nálam újraolvasós. Jenner-től a Jane Austen társaságról a hétvégén fog kikerülni az értékelés, de elöljáróban elárulom, hogy nagyon szerettem olvasni. A hivatalos Downton Abbey ötórai tea szakácskönyvet pedig már átnéztem és a gyönyörű fotókban nem győztem elmerülni. Természetesen több recept is várja, hogy kipróbáljam, amire reményeim szerint a hosszú hétvégén sort is fogok keríteni. Austen-től elkezdtem olvasni A klastrom titka című regényt, illetve vannak befejezetlen regények is az éjjeliszekrényemen, amelyek várják, hogy ismét kedvet érezzek hozzájuk.

A június nagyon eseménydúsnak ígérkezik, egy remek ausztriai program is be van tervezve, emellett szülinapozást is szervezek és remélem egy kis pünkösdölés sem marad ki.

A hónap kedvenc fotói:




A többiek májusi zárása:

Dóri , AniTiger

2021. március 1., hétfő

Februári zárás

 A február nálam amolyan levezető hónap, lassan eljön a tél vége, ami az időjáráson is megmutatkozik, legalábbis idén. Nem kapkodtam sem beszerzések, sem pedig olvasás terén, amolyan nyugodt hónapot tudhatok a hátam mögött. A telet lekopogom betegeskedés nélkül megúsztuk, most az utolsó héten csapott le némi nátha a gyermekszekcióban, így a hónap utolsó hetében egy picit a szokásosnál is lassabbra vettem az olvasási ütemet. 

Elkezdtem aktívabb lenni a Moly oldalon, mert remek tartalmakat találtam az utóbbi időben, így úgy gondoltam érdemes még bekövetnem pár molyt, hogy minél színesebb legyen ez a paletta. 

Sikerült bekerülnöm egy trnd tesztelésbe, így a zöldségpástétomok előtérbe kerültek, amikor szendvicseket, töltött tojást készítettem a családnak, sőt még a tésztára is remek kiegészítőnek bizonyultak.


Kis tartókba ültettem paradicsom, paprika magokat, illetve batáta hölgyet is vízbe tettem, indul a kert projekt. Már nagyon várom a tavaszt, talán idén sikerül pár darab saját palántát is ültetni a kertben. Nagyon lelkes vagyok a témában. 


A kávézás is nagy hangsúlyt kapott a hónapban, készítettem is pár kávézós képet, mutatom a kedvencemet:



Sikerült elolvasnom öt könyvet, hát nem vagyok büszke erre az alacsony számra, de, mint említettem február igen lassúra sikeredett az olvasás terén.

Nagyon örülök, hogy ismét visszatértem P.G. Wodehouse-hoz, mert rettenetesen szeretem a fanyar, angol humort, amit képvisel. Szerintem a következő hónapban is be fogok tőle ütemezni legalább egy olvasmányt. Aztán volt némi romantika, gasztronómiával ötvözve Nicolas Barreau által, illetve kétszer is kimozdultam a komfortzónámból Avi Loeb és Gregus Gábor jóvoltából. Újráztam Agatha Christie írónővel is, ezúttal sem Miss Marple, sem Poirot nem került képbe, de helyette ott volt a kedves Parker Pyne úr, aki elhívatottan próbál másokon segíteni, de leginkább boldogságot vinni az életükbe. 

P. G. Wodehouse: Nyári holdfény
Nicolas Barreau: A szerelem receptjei
Avi Loeb: Földönkívüli
Gregus Gábor: Megjelöltek
Agatha Christie: Parker Pyne esetei

Januári olvasásokról is írtam bejegyzést, köztük kedvenc írónőmtől, Agatha Christie-től ajánlottam az Öt kismalac című krimit, szerintem zseniális ez a kötet, bátran ajánlom az írónővel történő ismerkedéshez. Aztán arról is írtam, hogy gyermekkel történő utazáshoz, várakozáshoz milyen könyveket ajánlok, mert nálunk ez a dilemma gyakran napirenden van. Egy bejegyzés erejéig vidámabb vizekre eveztem Jonas Jonasson-nal és az Édes a bosszú Részvénytársaság tagjaival.

A Molyon átvettem a 2500 oldal kitűntetést, azt hiszem jól haladok, év végére elég szép számot érhetek el, ha tartom ezt az ütemet.

Instagramon is igyekszem aktívabban megjelenni, nagyon örülnék, ha oda  is benéznétek, vannak könyves tartalmak is.

Márciusra nem igazán tervezek előre. Annyit tudok, hogy szeretném befejezni David Attenborough, Egy élet a bolygónkon című kötetét, ami igazán érdekes olvasmánynak ígérkezik. Illetve a már korábban elkezdett olvasásaimmal is szeretnék haladni. Sajnos továbbra is több könyvet olvasok egyszerre, így néha egy-egy könyv sokáig várakozik arra, hogy befejezzem. Igyekszem a hangulatomnak megfelelően olvasni, így lassan el tudom engedni azt a kényszert is, hogy minden könyvet befejezzek.

Jelenleg ez a négy könyv az, amit éppen olvasok:
Amy Harmon: Csak a szél tudja
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon
Barack Obama: Egy ígéret földje
Bauer Barbara: Elsuttogom százszor

Már a négy eltervezett könyv befejezésének is örülnék, azonban szeretnék még egy Agatha Christie újrázásba is belekezdeni, illetve Wodehouse is ott kacsingat rám. Márciusra nagyjából ennyi, amit előre látok, a többi pedig alakul majd. 

Többiek februárja: 


 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon