2020. december 31., csütörtök

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság, 2021-ben is aktuális

 


Vajon ​mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja?

Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sike­res felnőtt, aki kisgyerekkorában már fel­nőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett.

Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.


Ez az értékelés egy főiskolai beadandómként készült el, hiszen mostanában elég sok szakkönyvet forgatok, leginkább neveléstudomány témakörben. 

Vekerdy Tamás az egyik olyan "tanító" volt, aki úgy gondolom, hogy a gyermeki lélek egyik szakavatott szakértője is egyben. Tőle mindig szívesen olvasok, nem csak olyankor, amikor kötelező, hiszen sokat lehet meríteni a gondolataiból, könnyedén átültethető az elmélet a gyakorlatba, a saját mindennapjainkba. 

„Egyetlen szempont önmagában soha nem lehet igazi. Az igazság mindig sokoldalú, s mint a régiek mondták: egyszerre tizenkét oldalról lehet csak befogni.”

Elsőre, az, ami engem megragadott maga az előszó volt. Nagyon tetszett, hogy Vekerdy Tamás már az elején leszögezte, hogy ő inkább beszélget a hallgatósággal az előadás személytelenebb mivoltával szemben.  Azt szereti, amikor a közönség kérdez, vitatkozik, megnyílik. Ez számomra már eleve olyan pozitív megnyilvánulás, nézőpont, amitől kedvem lesz kézbe venni a könyvet és kíváncsian fordulni a tartalom felé is.

A könyv felépítése az író előadások során tartott beszélgetéseinek a kivonata, bár a szerkesztés miatt ez nem annyira észrevehető.

Az első érdekes téma, amit felvet, nem más, mint az, ami oly sokunkat foglalkoztat: Mi a titka azoknak a felnőtteknek, akik „értenek a gyerekek nyelvén”?

A könyvben elsőre a Waldorf-pedagógiára tér ki Vekerdy, melyet rögtön érdekes esetekkel is szemléltet, amikor a Waldorf-pedagógia és az értelmi fogyatékosok vonatkozásában ér el átütő sikereket. Több ilyen történetet is elmesél az író. Egyik ilyen eset, amikor egy norvég Waldorf-alapokon nyugvó Down-kóros-telepen meghívták Székely Györgyöt (Georg Kühlewind), hogy tartson előadást. Meglepetésére az előadás nyelvét nem értő gondozottak foglaltak helyet a közönség első soraiban. A legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor vicceket mesélt az előadás közben akkor elmosolyodtak, még az előtt, hogy azok elmosolyodtak volna, akik értették az angol nyelven elhangzó viccet.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit tud olyan pluszt nyújtani a Waldorf-pedagógia, ami a sérült embereken segíteni tud, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék.

A válasz talán abban rejlik, hogy az alternatív pedagógiát képviselő, elfogadó szakemberek (Édouard Séguin, Pető András, Montessori) úgy néznek a sérült emberekre, hogy „mögéjük”, „föléjük” tekintenek.  Ez annyit jelent, hogy tudják, hogy teljes értékű emberek, mint bárki más, csak az a problémájuk, hogy nem tudnak épen megnyilvánulni ebben a testi burokban. Ez a szemlélet az, ami gyógyítani, fejleszteni és lehetőséget is tud adni.

Továbbá az író fontosnak tartja kiemelni - amin érdemes mindenkinek elgondolkodnia -, hogy „ha aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.” Ez az a gondolat, ami engem a legjobban megfogott és elgondolkodtatott a könyv olvasása során. Valóban érdemes úgy néznünk a sérült vagy kibontakozóban lévő egyénre, hogy milyen lesz, mennyire értékes ő maga is, függetlenül a képességeitől, mert mindenkiben ott rejlik a lehetőség.

Az is nagy igazság, hogy sok pedagógus sajnos ezt az alapvető tényt elfelejti, ennek következtében a rosszul megválasztott mondataival, még, akkor is, ha a fejlődést szeretné előmozdítani, kárt okoz az individuumban, amely épp a kibontakozás útján halad.

Arra is felhívja az író a figyelmet, hogy minden ember, gyermek, akár ép, akár sérült egy autonóm lény. Ezt valóban soha nem szabad elfelejtenie senkinek.  

Kinek ne lenne ismerős az iskolás évei alapján elhangzott intések, feddések közül néhány jól ismert mondat?!

Az olyan mondatok, mint „Te kisfiam teljesen reménytelen eset vagy!” Valljuk be, hogy életünk, tanulásunk során mindenki hallhatta az ehhez hasonló, tételezzük fel, hogy a jobbra ösztönző mondatokat, amelyek sajnos nem a kívánt hatást érik el a legtöbb esetben.

Erre is érdemes odafigyelni munkánk, vagy magánéletünk során. Válogassuk meg, hogy mit és hogyan szólunk a gyermekhez, de akár felnőttekhez is.

A legjobb, amit tehetünk, hogy „csak” segítünk a gyermeknek abban, hogy meg tudja csinálni, legyen az akár a lecke, a tananyag vagy bármi más.

A Waldorf szemlélet nagyon érdekesen fogalmaz, a fej, a szív és a kéz egységes iskolájának tekinti (Pestalozzi). Ahol a fej a közismeretek, a szív az érzelmek, a művészetek és a kéz a praktikus tevékenységek megfelelője.

A fent említett nagy nevek megegyeztek abban, hogy fontosak a megszerzett tudás, de a legfontosabb a szeretet. A szeretetet megismerő erőnek tartották, azaz a másik ember szemszögéből veszem szemügyre a világot, azaz decentrálok. Ez is mennyire érdekes és kipróbálásra érdemes meglátás, amely mindannyiunk számára meglepetéseket tartogathat, csak vennünk kell a fáradtságot, hogy odafigyeljünk, megértsünk másokat.

Második fontos kérdése, hogy kell-e fejleszteni a gyermeket?

A válasza pedig nagyon egyszerű: Nem, nem kell!

A szülőknek viszont mindig van egy konkrét elképzelésük a gyermekeikkel kapcsolatban. Fontos kérdés, hogy törekszik-e arra, hogy önmagát tudja kibontakoztatni a gyermek?

Az író álláspontját érdemes megfontolni, miszerint egy egészséges gyermeket nem kell fejleszteni, csak viselkedjünk vele normálisan, játszunk vele, hagyjuk kibontakozni.

A következő nagy kérdéskör, hogy mit várunk az óvodától?

Vekerdy Tamás hangsúlyozza, hogy nem az az óvoda lényege, hogy „topmenedzser képzést” kapjon a gyermek, hanem itt is az a megfelelő álláspont, ha hagyjuk megérni, mint almát a fán és magától érje el az iskolaérettséget. Erre is, mint minden fejezetre remek anekdotákat hoz fel példaként.

Fontos megemlíteni a derűt, amely állapothoz a megfelelő endorfintermelődést azt biztosítja, hogy a gyermek testi és lelki értelemben is biztonságban van. Érdemes erre törekednünk. Itt is remek példákat kapcsolhatunk a fejezet megismeréséhez.

Az adja meg az érzelmi biztonságot a gyermeknek, ha szeretik, elfogadják.

 „Én én vagyok, és azt szeretném, ha látva látnának, és ilyenként, amilyen vagyok, szeretnének.”

A beszéd egy másik sarkalatos, visszatérő eleme a könyvnek. Kihangsúlyozza az író, hogy nagyon helytelenül tesszük, ha javítgatjuk, korrigáljuk a gyermek beszédét. A kisgyermeket nem kell beszélni tanítani és nem szabad korrigálni. Úgy gondolom, hogy erre jogosan hívja fel a figyelmet az író, mert talán ebbe a hibába esünk bele gyakran mindannyian, én magam is többször elkövettem ezt a hibát, amiről korábban bevallom, azt sem tudtam, hogy hiba. Fontos a spontán és kreatív nyelvhasználat elősegítése.

Az iskola is minden szülő számára a kihívás kategóriába tartozik. Érdekes, hogy a magyar felnőttek a középiskolai tananyag 9%-ra emlékeznek. Felnőttkorban sokkal jobb eredmény várható, ha viszonylag kis, példaként szolgáló anyagon az anyaggal való bánás intenzív képességét fejleszti ki, mint az óriási anyag megtanulását elváró iskola. Sokszor az oktatási rendszer résztvevői elszenvedik, hogy a meghatározott célokat csak a gyerekeken keresztül lehet elérni, sokszor csak az ő rovásukra. A szülő pedagógus, gyermek háromszög, ami ellenfeleket állít egymással szembe az elvárt kritériumok miatt, így mindannyian a rendszer elszenvedőivé válnak, a gyermekek érdeke sokszor sajnos háttérbe szorul. Néha elegendő lenne, ha a gyermek másik pedagógushoz kerül, akivel jobban tud együtt dolgozni.

Csapó Benő kutatásaiból is tudható, hogy az átlagos magyar iskola letöri a gyermek kíváncsiságát. Nagyon fontos, hogy gyermekünk számára megfelelő iskolát válaszunk, ahol jól érzi magát.

Az író vallja, hogy a kisgyermekkor alapvetően fontos az egész életpálya alakulása szempontjából is, melyben a családnak fontos szerepe van. Kulcsszóként az „elfogadást” jelöli meg. Az érzelmi intelligencia korlátlanul fejleszthető, ezt érdemes mindig szem előtt tartani. Arra kell törekedni, hogy a „gyerek azzá legyen, aki!”.

A kisgyermekkor problémáira, mint evés, alvás, szobatisztaság, dackorszak, büntetés is kitér a könyv, melyek közül egy, vagy több szinte minden családnál a napirendre kerül, mint megoldandó feladat.

A dackorszak első azonosulása a NEM, nem vagyok azonos másokkal. Én akarom, az akarat válik fontos tényezővé.

A büntetés a legrosszabb kényszermegoldás.

Az evés vonatkozásában az alaptétel, hogy a gyerek érzi, hogy éppen mire van szüksége, még akkor is, ha az nem igazodik a felnőttek elvárásaihoz. Vannak furcsa evési szokásaik a gyerekeknek, de az nem baj. Ahogy az író is írja: „ Ahol az étkezésből problémát csinálnak, ott valóban probléma lesz belőle.”

A szobatisztaságból is leginkább a szülők csinálnak problémát, mert a gyermekek általában maguktól, praktikák nélkül 2-2,5 éves korukra szobatiszták lesznek.

Az alvásnál pedig a legfontosabb, hogy a gyermeknek korán kell lefeküdnie, mielőtt még átlendülne a holtponton. A fektetés előtt érdemes biztosítani a gyermek számára a megfelelő, aktív mozgás lehetőségét. Fontos emellett, hogy a kezdetektől megtanítsuk, hogy egyedül aludjon el.

A félelem és agresszió is megjelenik minden kisgyermek életében. Eleinte a instabil testhelyzettől, az erős hangtól félne, később ez szeparációs szorongássá változik, majd megjelennek a képzeletében aktív félelmet generáló képzetek. Nem szabad ijesztgetni a gyermekeket például a zsákos emberrel, mert a gyermek mindezt átéli, megéli. A reális félelmeit pedig érdemes megértéssel fogadni. A félelmekre nem gyógyszer és szoktatás a megoldás. A természetes félelem természetes ellenszere: a mese.

Az agresszió egyik kiváltója, „ha a gyermeket nem fogadják el olyannak, amilyen, ha valami mást akarnak tőle, mint ami az ő természetéből fakad.”

Az egyik legaktuálisabb témakör a képernyő előtti gyermek. Ahogy az író fogalmaz a képernyő a testi mozgást és a lelki feldolgozó tevékenységet is bénítja. Ha nincs mozgás és nincs feldolgozás, akkor mindegy mennyire jó az a műsor, amit a gyermek néz az agresszió mégis meg fog jelenni. Érdekesség, hogy a legjobban a rajzfilmben látott agresszió emeli meg az „agressziós görbét”. Ez utóbbira talán nem is gondolunk, amikor a gyermeket leültetjük a képernyő elé.

A testvérharc is érdekes, sokakat érintő témakör. Az újonnan érkező gyermek a már meglévő gyermekre frusztrálólag hat. A rossz reakció a szülő részéről, ha ráparancsol a gyermekre, hogy a testvérét szeretnie kell. A megoldás az érzelmi nyomaték nélküli magyarázat.

A mesék, regények olvasásának fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, így nem csoda, hogy jelen könyvben is egy fejezetet szentelt neki Vekerdy Tamás. A mese annak ellenére, hogy megerősíti, hogy a világ nem csupán jó, hanem ténylegesen van mitől szorongani, de azzal szembe lehet nézni és le lehet győzni a gonoszt. A mese visszacsatolás a gyermeknek a szorongására, de üzenet is, hogy az, hogy fél valamitől az nem baj, az elfogadott, a mese pedig hozzásegíti a feldolgozáshoz, a félelem legyőzéséhez. Érdemes törekedni meseolvasás közben a minél dallamosabb és ritmikusabb hanglejtésre, amely fokozza a befelé figyelő tekintetet. Érdemes fejből mesélni, mert a gyermekek számára ez a legjobb együttlét érzése, meghittséget árasztva.

A mesék kiválasztásánál érdemes mindig figyelembe venni az életkort is, érdemes mindig tájékozódni az ajánlott irodalomról. Azok a gyermekek, akiknek minden nap meséltek bizonyíthatóan jobban teljesítenek az anyanyelvi órákon azoknál a kortársaiknál, akiknél nem volt élőbeszédes mindennapos mesemondás. Fontos, hogy a szülők maguk is jó példát mutassanak a gyermekeiknek az olvasás vonatkozásában, tudatosan neveljük az olvasást kedvelővé gyermekünket.

A gyermek életkorának és képességének megfelelő könyvet olvasson, először kevés szöveg, sok kép, majd jöhetnek a klasszikusok, pl. Gulliver. 9-10 éves kor körül, amikor a gyermeket a világ nagy kérdései kezdik foglalkoztatni, előkerülhetnek az eposzok, az ótestamentumi történetek, amely Waldorf-ajánlás is az életkorra vonatkozóan. 10-12 éves korban következhetnek a regények, pl. Tom Sawyer. A kamaszoknak pedig már a nagyregények ajánlhatok, de akár a divatos vámpírregények is megfelelő olvasmányok lehetnek, vagy a Harry Potter.

Nagyon érdekes volt az a fajta írói stílus, szakértői megnyilvánulás, amit Vekerdy Tamás a könyv megírása során alkalmazott. Szakemberként, de mégis emberként tudott megjelenni a könyv lapjain, karöltve a szülőkkel, nagyszülőkkel és a gyerekek felől a pedagógusokkal, akiket mindvégig egyenrangú partnerként, vitapartnerként tudott kezelni és megjeleníteni.

A könyv olvasmányos, informatív, érdekes volt. Minden szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak és gyermekekkel szoros vagy kevésbé szoros kapcsolatban lévő olvasónak ajánlom. Garantáltan mindenki fog találni számára hasznos és talán meglepő információkat is, amit a gyermekekkel való foglalkozások, találkozások során tud majd alkalmazni, hasznosítani, vagy csak elgondolkodtatja, és némiképpen átlendíti a nehézségeken.

Emellett a fontos témák mellett számtalan a gyermeket és a szülőket érintő témát dolgoz fel a könyv. Ilyen például az értékre nevelés, a hazugság, ez utóbbit kb. 5 éves korára érti meg a gyermek, melynek kezeléséhez is remek útmutatót tár elénk a szerző a különböző életkorok vonatkozásában. A droghelyzet fontossága is előtérbe kerül. Ami tilos az minden serdülőben kíváncsiságot ébreszt. Remek példát hoz a könyv az játékszermentes óvoda, amikor a játékok elpakolása arra ösztönzi a gyermekeket már kora gyermekkorban, hogy nem a tárgytól függjenek, hanem kezdjenek el egymással is játszani. Ezt ma már drogprevenciós óvodai programnak is nevezik, mert a gyerekek közötti kialakuló kapcsolat remek drogmegelőzési lehetőség.

Az eszménykeresés is mai világunkban kiemelt témakör, mert a fiatalok rajonganak színészekért, zenészekért, stb. A probléma abban gyökerezik, hogy a gyerekek életében ezek az eszményképek jelen vannak, de a gyerek az övékében nincs. Fontos, hogy legyen megfelelő eszménykép a gyermek előtt.

A gyerekek már magzati korban érzékeli a szülő kapcsolatait, a gyermekek mindig érzékelik a szülők kapcsolatát, erre érdemes odafigyelni. Fontos, hogy a szülő a konfliktusokat vállalja a gyermek előtt, nem a „kőtagadás” a megoldás, mert a gyerek megérzi a mérgező légkört maga körül. Ha új szereplő lép be a szülő életében, akár patchwork családként fognak élni érdemes minél hamarabb bemutatni, nem érdemes rejtegetni az új partnert.

Végül megemlíti a bontakozó szexualitást és a sokak számára kínos kérdéskörhöz tartozó szexuális felvilágosítás témakörét is. A kamaszkor konfliktusaival zárja a témák sorát.

A könyv nagyon hasznos, érdekes a gyermekek nevelésével kapcsolatos témákat vet fel, amit érdemes minden szülőnek átgondolnia és hasznosítania egy-egy remek gondolatot. Kiemelésre érdemes az írói stílus, az amivel Vekerdy Tamás egyszerre szól szakemberhez és szülőkhöz közérthető, elgondolkodtató formában. Személy szerint nagyon örülök, hogy kézbe vettem és elolvastam a könyvet, sok számomra is hasznos fejezetet találtam, amit a magánélteben tudok hasznosítani, ezért minden korosztály számára ajánlom, mert hasznos olvasmány és gondolatébresztő „beszélgetés”.  

Az ajánlót Vekerdy Tamás soraival zárnám:

„ A kérdező embereket szeretem. Azokat, akik a másik ember véleményére kíváncsiak.”

 

 Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! 

 

2020. december 19., szombat

Várólista csökkentés 2021. - Újra belevágtam

 

http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2020/12/14/varolista-csokkentes-2021/

Lobonál idén is lesz várólista csömkentés, mint ahogy hosszú évek óta az évnek ebben a szakaszában megkezdődött a jelentkezés is. Kukkantsatok be hozzá a szabályokért, közben pedig készítsétek el a saját listátokat, végül pedig véglegesítsétek a jelentkezéseteket. Ennyire egyszerű. 

Jövőre őket irányoztam elő:


Szabó Magda: Az ajtó
Baráth Katalin: A fekete zongora
Emily Arsenault: Az eltört teáspohár
Bauer Barbara: Elsuttogom százszor
Diana Gabaldon: Az idegen
Patricia Gibney: A hiányzók
Belinda Alexandra: A meghívás
P. G. Wodehouse: A nénikém nem talpig úrinő
Cornelie C. G.: Bármi megtörténhet
Elizabeth George: Gyilkosságból jeles
Mark Sullivan: A skarlát ég alatt
Mary Kay Andrews: A Dagály Klub

2020. augusztus 21., péntek

Repüljünk a boszorkányság korába a Familiárisokkal!

Füszöveg: Fleetwood ​Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
„Árnyalt és érzékeny portré egy bátor és szívós lány küzdelméről, hogy megtalálja a helyét a világban. Muszáj elolvasni.” – Heather Morris, AZ AUSCHWITZI TETOVÁLÓ szerzője
„Bámulatosan szép mese – a nőiség és a boszorkányság hogyan száll szembe a fennálló hatalommal… gyönyörködtető élmény az első laptól az utolsóig.” – Jessie Burton, A MÚZSA és A BABAHÁZ ÚRNŐJE szerzője
Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében: csak az Egyesült Királyságban több mint 200.000 példányban kelt el, keménytáblás és puhakötéses kiadása egyaránt a Sunday Times Bestseller listáján szerepelt. Több mint tizenkét nyelvre fordították le, és készül a tévés adaptáció.


Mostanában igazán remek debütáló regények találtak meg maguknak, így nagyon vártam Stacey Halls regényét, a Familiárisokat is. A borító valami gyönyörűséges, szinte hívogatja az olvasót, szerintem az utóbbi évek legszebb borítói közül benne van az első háromban.

Számomra már a cím is nagyon érdekes volt, az pedig pluszként adódott a várakozás izgalmához, hogy a történet maga is nagyon varázslatosnak ígérkezett, egészen 1612-ből.
Igazából úgy éreztem magamat az olvasás során mintha egy mesébe csöppentem volna, pontosan a boszorkányok fénykorába, a helyszínt pedig Anglia egy eldugott, vidéki tája, Lancashire adta.
Hősnőnk, Fleetwood Shuttleworth a regény idején 17 éves, tapasztalatlan, bár már több sikertelen terhességen van túl az unalmas, de a szokásos korabeli férfi sztereotípiákkal felvértezett férje mellett. Ekkor találkozik Alice Gary-jel, aki fiatal kora ellenére igazi javasasszony és bába, amely tudást a felmenői által örökölte. Nagyon érdekes az, ahogy a két nő sorsa összefonódik és egy elválaszthatatlan kötelék szövődik közöttük. A kor meghatározó misztikus erői itt is megjelennek, a boszorkányok és a varázslat nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoz a természetes gyógymódok és a gyógyítás határán. Ezáltal a számos babona és az elvakultság odáig vezet, hogy boszorkányt kiáltanak, amitől a regény cselekménye valóban izgalmassá tudott válni. 

Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy a regény viszonylag lassabb mederben folyik és a történések is szép lassan épülnek fel a szemünk előtt mégis végig fenn tudta tartani a figyelmemet az írónő. 

Érdekes volt látni, ahogy elég merészen két nagyon erős női karakter került a történet középpontjába. Fleetwood vonatkozásában egyenesen azt látjuk, ahogy az elnyomott szerepéből kilép egy erős és független női karakter. Nagyon tetszett az, ahogy ezt a női karaktert hagyta kibontakozni az írónő. Alice is erős személyiséggel bírt, de az ő vonatkozásában tudni lehetett a regény elejétől, hogy ilyen az alaptermészete, tehát nagy jellemfejlődés nála nem volt tapasztalható, de ettől függetlenül számomra érdekes volt Alice is. 

A férfi szereplők, Richard, a férj, illetve Roger, a boszorkányokat begyűjtő bíró szerepében tetszelegve megtestesítették a kor tipikus férfialakjait. A nők elnyomása természetes volt számukra, a döbbenet pedig, amikor egy nő nem engedelmeskedett az akkoriban elvárható erőszak felé billentette őket. Nagyon szemléletesen sikerült kibontakoztatni a regényben a korszak minden jellemző magatartásformáját, igazán érdekes történelmi korrajzot kapunk az olvasás során. Bevallom élvezettel olvasom a történelmi háttérrel bíró, jól megírt és olyan pluszt nyújtó regényeket, amitől azt tudom mondani az utolsó mondat elolvasása után, hogy igen, ez megérte az olvasásra fordított órákat. 

Összességében Nekem nagyon tetszett, hogy Fleetwood szemszögéből ismerhettem meg ezt a történetet és az, hogy Halls ilyen szépen vezette le és írta meg az első regényét. Remekül feltárult a szemünk előtt egy veszélyekkel teli korszak, amikor a boszorkányság, a félelem és az erőszak uralt egy férfias világot, de mégis voltak olyan nők, akik megállták a helyüket a körülmények ellenére is.
Egy remek magával ragadó történet, amit végig érezhetően átszőtt a félelem és az intrika hálója. 

Ritkán nézek meg adaptációkat, de ebben az esetben várom, hogy elkészüljön és minél hamarabb megnézhessem, mert kíváncsi vagyok, hogy a képernyőn is ennyire át tud majd érződni a karakterek dinamikája és a korszak sötétsége. 


Bravó Stacey Halls! Várom a következő kalandot! 

2020. július 29., szerda

A Dunmore-kastély titkai

Fülszöveg 1. rész: "Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak. Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos északi vidékére utazik, hogy előkészítse a Dunmore-kastély felújítási munkálatait. Az egykor bizonyára méltóságteljes épületet és a környékét furcsán ismerősnek érzi. Lehet, hogy kisgyerekként már járt itt? Mivel szülők nélkül kellett felnőnie, régóta szeretne többet megtudni a múltjáról. Miközben lassanként visszatérnek az emlékei, gyötrelmes rémálmokkal próbál megküzdeni. Vigaszt és segítséget pedig éppen Grayson Fitzgeraldnál talál, aki a várkastély urának a fia, és Lexie főnökének a legnagyobb vetélytársa is egyben. De vajon tényleg megbízhat a férfiban? "

Fülszöveg 2.rész: Vad, kiszámíthatatlan és csábító…

Lexie Cavendish minden fenntartása és kétsége ellenére szenvedélyesen beleszeretett a jóvágású Graysonba – de vajon valóban megbízhat a férfiban? Nem sikerül parancsolnia az érzéseinek, noha Grayson családjának ősi fészkében, a Dunmore-kastélyban minden oka megvan arra, hogy aggódjon a biztonságáért, sőt akár az életéért is. Van ugyanis valaki, aki az eszközökben nem válogatva próbálja megakadályozni, hogy Lexie kiderítse, mi történt az édesanyjával, aki húsz éve nyomtalanul eltűnt. Lehet, hogy Grayson is benne van az álnok mesterkedésben? Amikor a férfi váratlanul azzal vádolja Lexie-t, hogy meg akarja fosztani a családját az otthonától, a lány sorsdöntő elhatározásra jut: egyedül fogja felvenni a harcot a múlt árnyaival…

Kathryn Taylor fordulatokban gazdag, kétkötetes családregény-sorozatának második részét tartja kezében az olvasó.




Még áprilisban kezdtem el a Fény a sötétben című Kathryn Taylor regény olvasását. Nem tudom, hogy a figyelmem merre kalandozott, de akkor és ott nem vettem észre, hogy egy két részből álló regény első részének az olvasását kezdtem el. A történet Írország egy csendes kisvárosába kalauzol minket, azon belül is kiemelt szerepet kap egy régi, de napjainkban is lakott kastély, a Dunmore-kastély. A helyszín már az olvasás elején felkeltette az érdeklődésemet, illetve a regény is egy nagyon izgalmas jelenettel indított, ami jó alapokat adott a történet további olvasásához.

A történet annak ellenére, hogy két idősíkon játszódik mégsem a régmúltba repít minket vissza, hanem kb. 20-25 évvel korábbi történések keverednek össze a jelennel. Az egészet pedig Lexie Cavendish, a fiatal belsőépítész személye köti össze, aki a kulcskaraktere mindkét regénynek. Köré épül a rejtély és a szerelmi szál is, ami szerkezetileg nekem tetszett, nem bonyolította túl sok főszereplővel a regényt az írónő. 
Lexie egy olyan titok nyomába ered, ami alapjaiban változtatja meg az életét, azt amiben korábban hitt, miközben számos intrika és veszély leselkedik rá, amit ő némiképpen naivan észre sem vesz, ez a tény viszont többször megzavarta az olvasási élményt. Emiatt néhol azt éreztem, hogy a karaktere nem eléggé élettel teli, a mai világban élő nő némiképpen hiányzott belőle, de valójában elég jól beleillett ebbe a chick lit történetbe. Meg kell említenem, hogy ott bújkált mindkét részben az a bizonyos érzelmes, hol erősebb, hol gyengébb szerelmi szál is, amire a romantikus témájú regények olvasói vágynak.  

Ebben a történetben a szerelmi szálat izgalmasabbnak tartottam, mint a rejtélyt, amit sajnos elég hamar sikerült megoldanom, annak ellenére, hogy az írónő próbálta jól összekuszálni a szálakat. Sajnos nem igazán jött össze ez a része a történetnek, amit nagyon sajnálok, mert egy titok és egy zseniális megoldás nagyon meg tudta volna dobni a történetet. 

Ami nagyon meglepett az az volt, hogy az első rész döbbenetes függővéggel ért véget, amikor leesett, hogy jönnie kell a folytatásnak, ekkor még csak remélni tudtam, hogy minél hamarabb érkezik a következő rész. Nem is kellett valójában sokáig várnom, mert nemrégiben megjelent a regény második része, ahol a szálak picit hosszadalmasabban, mint azt ildomos lett volna, de elvarrásra kerültek. 

Véleményem szerint a két regény nem volt rossz, sőt igazán kellemes nyári olvasmánynak mondanám őket, viszont érzésem szerint egyetlen regénybe sűrítve sokkal szerethetőbb lett volna. 

A szereplők külön-külön nem kerültek hozzám közel, nem tudtam egyikükkel sem azonosulni, de összességében jól kiegészítették egymást, néhol naivak voltak, néhol kizökkentek a szerepükből, de mégis azt kell mondanom, hogy együtt nem voltak rosszak.

A leírások azok, amik jelen esetben jobban tetszettek, mint a történet. Talán a különleges helyszín volt az, ami vonzott magához. Az atmoszféra kellemes volt, igazán illett egy romantikus, rejtélyes történethez. 

Az első részt kicsit izgalmasabbnak, több potenciállal bírónak érzékeltem, a második részben viszont a leírások, a szereplők éledtek fel jobban. Tehát mindkét részben van olyan tényező, ami miatt várhatjuk a cselekmény kibontakozását, ez mindenképpen pozitív attitűd. A két rész elolvasását követően nem maradt bennem hiányérzet, nem kaptam többet, se kevesebbet, mint amit vártam ettől a regénytől.

Egy kellemes nyári olvasmányként mindenképpen ajánlom, főleg úgy, hogy már nem kell várni a függővég után a következő részre sem. 


2020. július 19., vasárnap

Paige Toon, Rita Falk és Eva García Sáenz de Urturi - Nyári ajánló

A hónapban is olvasok, de a jó időben kifelé húz az újra kinyíló világ, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, bár emiatt a bejegyzésekre picit kevesebb időm jutott. 

Azonban már három könyv is arra vár, hogy egy kicsit írjak róluk Nektek. Következzen a nyári könyvajánlóm.



Vigyázat a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz! 

„Fájdalmasan romantikus, ragyogó írás az érzelmek széles tárházával. Ötcsillagos olvasmány” – Heat
Amíg öt év el nem választ…
Nell és Van gyerekként ismerkednek meg, miután a szüleik egymásba szerettek, de egy tragédia következtében hamarosan el kell válniuk. Öt évvel később az egykori játszótársak ismét találkoznak,és érzékeny kamaszként immár egészen más érzésekkel közelítenek a másikhoz. Ám hiába a mindent elsöprő első szerelem, ezúttal sem maradhatnak együtt.
A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Vajon lesz nyugvópont az életükben, amikor megtalálják a boldogságot? És egészen biztos, hogy egymás mellett kell keresniük?
Paige Toon könyve egy földrészeken átívelő kapcsolat története a boldogságkeresésről és az újratervezésről. Felemelő írás a szeretet mélységéről, az elfogadásról és a türelemről.
„Egyszerűen nagyszerű” – The Sun
„Imádni fogja! Felemelő könyv, amelytől telesírhatja a párnáját” – Marian Keyes

Rögtön az első a három közül legyen az a történet, ami a legkevésbé tudott megfogni. Ez pedig nem más, mint Paige Toon, Öt év múlva című chick lit-je. Általában kedvelem ezt a műfajt, tehát nem azzal volt a baj, hogy romantikus történet, ami a női lelket hivatott megcélozni. Nem, itt sokkal inkább azzal volt a probléma, hogy nem tudott egy olyan történetet hozni az írónő, ami valamilyen szinten hatni tudott volna az érzelmeimre. Annak ellenére, hogy a regény felbontása és szerkesztése tetszett, mely szerint 5-5 évekre bontotta le a szereplők életének alakulását az írónő, mégis folyamatosan azt éreztem, hogy teljen már az idő és érjünk már a végére, lássuk mi fog történni. Azonban ez sajnos inkább az unatkozom kategória felé hajló történet volt számomra, mint az alig várom, hogy mi fog történni érzés. Hiába hangzott izgalmasan, hogy két gyermekből felnőtté váló szereplő sorsának alakulását követhetjük végig, amely össze-össze fonódott az évek során, mégsem hozta a várt feszültséget és katarzist, amit én a fülszöveg alapján reméltem.Tragédia, szerelem, váratlan fordulatok voltak benne, de sajnos nem voltak elég izgalmasan tálalva. A karakterek sem tudtak igazán olyan érzelmeket kiváltani, ami miatt az olvasás élménnyé tudott volna válni számomra. Egyetlen pozitívumként talán tényleg a regény felépítését tudnám megemlíteni, illetve valamennyire az apa karakterét, aki olyan igazi apafigura tudott lenni a lánya életében, de egyebekben talán ennyivel ki is fújt a regény élvezeti értéke. 
Nem azt állítom, hogy nem éri meg elolvasni egy nyaralás alkalmával, de számomra nem nyújtott maradandó élményt, pár nap múlva már igazából fel sem tudtam idézni olyan részeket a történetből, ami érdemes lenne a továbbgondolásra, egy hónap távlatából pedig csak villanásnyi részek jöttek elő, ahogy próbáltam felidézni a történetet, azok a részek is inkább a regény szomorú magját alkotó elemek voltak. 


10/4

General Press

2.
Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak.

Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

A fehér város csöndje egy trilógia első kötete. A mű alapján forgatott film 2019-ben került spanyolországi forgalomba. A sorozat további részei: Vízáldozatok; Az idő urai.

Folytatnám a sort Eva García Sáenz de Urturi fantasztikus regényével, amelynek már a borítója is elkápráztatott még azelőtt, hogy elkezdtem volna az olvasást. A terjedelem ellenére nem kellett csalódnom, remek sötét krimi volt, amely a múlt árnyait hozta napvilágra csodás, néhol misztikus helyszínekkel, leírásokkal gazdagítva. Nagyon jól kibontakozott, hogy a múlt hibái mennyire ki tudnak hatni a jelenünkre. Elegendő egy torzult személyiség, amely a bűn fogalmát átértelmezve megindul a pusztító útján. Zseniális történetvezetés, logikus felépítés, nagyon jól kidolgozott karakterek, átgondolt krimi szál és számtalan remek leírás sarkallja az olvasót a gondolkodásra, illetve arra, hogy hagyja magát beszippantani a történetbe. Nagyon nehéz volt minden alkalommal letenni a könyvet, amikor valamiért meg kellett szakítanom az olvasást, de már akkor alig vártam, hogy folytathassam ezt a lebilincselő kalandot Unai Lopez de Ayala nyomozóval és a többi szereplővel. A brutalitás egy új formája jelent meg ebben a regényben, sokkal inkább érzések által közvetítette számunkra az író a szörnyű jeleneteket, mint azzal, hogy apró részleteket mutatott volna be a gyilkosság mikéntjéről. Engem ebben a regényben az az összetettség és pszichológiai háttér tudott lenyűgözni, ami 600 oldal után is még tudott egyet csavarni a történeten, vagy az, hogy a szereplők a regény folyamán folyamatosan más és más megvilágításba kerültek. Számomra ez volt a nyár nagy meglepetése, imádtam minden egyes oldalt. Csak ajánlani tudom olvasásra ezt a remek thrillert. Netflixen elérhető a film is, én még nem láttam, de biztos, hogy felkerül a megnézendők közé. 

10/10

Európa Könyvkiadó

3. 
Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…

Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Harmadik ajánlóm pedig nem más, mint Rita Falk remek bajor sorozatának legújabb Franz Eberhofer kalandja. Franz ezúttal a szilváspitében merül el, természetesen ahogy tőle megszoktuk, nyakig, amihez bizony receptet is kapunk. De természetesen nem csak a recept miatt érdemes elolvasni ezt a remek sorozatot, illetve legújabb darabját, hanem leginkább a kimagasló, fanyar humora miatt. Imádom az összes szereplőt, Rudi Birkenberger folyamatosan megdolgoztatja a nevetőizmainkat, de a nagyi is csuda figura. Szinte nem tudok olyan szereplőt említeni, aki ne csalna mosolyt az arcomra, hiszen mindannyian olyan természetességgel simulnak bele a történetbe és a kis bajor falu mindennapjaiba, hogy nem lehet őket nem kedvelni. Igaz, hogy az írónő humora igazán egyedi, de pár rész alatt meg lehet szokni és már az lenne furcsa, ha nem ilyen erősen nyomná a humorbombákat. Szó, ami szó néhol a lélegzet is elakad Franz, Rudi, a papa vagy a nagyi manővereitől, de ebben  a sorozatban ezt egyáltalán nem érzem soknak. A természetesség és a humor itt most igazán remek kombinációban került adagolásra, így az, hogy a nyomozati szál nem túl erős egyáltalán nem tud zavaró lenni számomra. Kit érdekel, hogy ki a gyilkos, amikor fergeteges falusi események borzolják az idegeinket és a szereplők pedig annyira elevenen jelennek meg, hogy szinte azt érezzük, hogy mi is ott vagyunk velük a városkájukban és szinte ismerősként kezeljük őket. Ebben a részben a baba vonalat imádtam, nem minden habos babos, hanem olyan igazi Eberhofer stílusúra sikeredett, nem is Franz lett volna, ha nem kavarja össze ezt az amúgy örömteli szálat is. Azonban ne féljünk attól, hogy Niederkaltenkirchen-ben ragadunk, mert Franz és Rudi mindvégig munkálkodik a saját módján a sorozatgyilkos kilétének kiderítésén is, csak éppen nem úgy, ahogy egy normál krimitől elvárnánk, hanem olyan igazán bajorosan, szép komótosan, csak szigorúan a fontossági sorrendet betartva az evés, a magánügyek és a nyomozás vonatkozásában. 

Imádom ezt a sorozatot, ide a következővel! 

10/9

Magistra Könyvkiadó

2020. június 9., kedd

Anne Glenconner: Az udvarhölgy

Fülszöveg: Margit ​hercegnő udvarhölgyének nem mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, aki nyoszolyólány volt a királynő koronázási szertartásán. Anne Glenconner könyve felfedi a The Crown című Netflix-sorozat hátterét, valamint beszél a saját élete fordulatos eseményeiről és tragédiáiról, amelyekben mindvégig bátran helyt állt, és a generációjára jellemző kitartással vészelte át a nehézségeket.
Anne Glenconner gyerekkora óta közel áll a királyi családhoz. Leicester ötödik grófjának elsőszülött gyermeke volt, de „nagy csalódás”-t okozott a családnak, mert lányként nem lehetett örökös. Holkham Hallban, Anglia egyik legnagyobb birtokának kastélyában nőtt fel, ami Sandringhammel határos, így sokszor játszottak együtt Erzsébet és Margit hercegnővel.

Udvarhölgyként és a koronázási szertartás egyik nyoszolyólányaként, Lady Glenconner a királyi ház történetének hiteles szemtanúja, ugyanakkor a túlélője és képviselője egy olyan generációnak, amelyben az arisztokrata nők örökség nélkül maradnak, mégis komoly társadalmi elvárások nehezednek rájuk.

Anne Glenconner a karizmatikus, de rendkívül csapodár Colin Tennant, Lord Glenconner, felesége lett. Colin Tennant megvásárolta Mustique szigetét, és Anne Glenconnerrel együtt egy paradicsomot hozott létre gazdagok és hírességek számára. Egyik első vendégük volt Mick Jagger és David Bowie, de a szigetet Margit hercegnő is megszerette, és a kedvenc nyaralóhelye lett.
Anne Glenconner üdítő szellemességgel, őszinteséggel és bátorsággal számol be az aranykalitkában töltött élete eseményeiről, az életre szóló barátságáról Margit hercegnővel, és arról, hogy az utóbbi években végre ő is élvezheti a jól megérdemelt szabadságot, ami mindenkit megillet.

A Z  U D V A R H Ö L GY

Mindig izgalommal tölt el, amikor egy önéletrajzi kötetet elkezdek olvasni. Van benne valamilyen bizsergető érzés, hogy tudom, ez a történet valakivel tényleg megtörtént, mindaz, amit olvasok egyszer valóság volt. Amennyiben olyan híres emberekről van szó, mint az angol királyi családhoz oly közel álló arisztokrácia, akkor valóban izgalmas olvasási élményt ígér a könyv.

A királynőről, a hozzá közel állókról, sőt általánosságban az angol arisztokráciával kapcsolatban élnek bennünk a sztereotípiák, ha bevalljuk, ha nem. Szerintem titkon mindenki vágyik arra, hogy herceg, hercegnő legyen, de legalább némi grófi vér csörgedezzen az ereiben, hiszen külső szemlélőként úgy tűnik, hogy csupa fény és csillogás az életük, segítők egész hada lesi a kívánságukat. Valószínűleg ez így is van sok esetben, de nem is gondolnánk, hogy mennyi olyan titok van az életükben, amiről a külső szemlélők szinte sosem szereznek tudomást. 

Ez az életrajzi írás Anne Glenconner, Margit hercegnő udvarhölgyének, az angol arisztokrácia tagjának a visszaemlékezése, melyet a 90. életévéhez közeledve mesélt el, melyhez apropót egy készülő sorozat, a Korona szolgáltatott. Anne-t felkereste Helena Bonham Carter, aki Margit hercegnőt személyesíti meg a sorozatban, így minél több információt szeretett volna megtudni ahhoz, hogy hitelesen alakítsa a karaktert. Anne pedig a beszélgetés után úgy gondolta, hogy érdemes elmesélni az életét egy memoár formájában. Ez a találkozás hívta tehát életre ezt a könyvet. 

Anne gyermekkorát Anglia egyik legnagyobb birtokán töltötte, leginkább dadákkal és a királyi családhoz tartozó rokonokkal, úgy, mint Erzsébet és Margit hercegnőkkel. 

Egészen gyermekkorától kezdve, legtöbbször követve az időrendi sorrendet anekdoták és hosszabb leírások által ismerjük meg az életét és az őt körülvevő emberekét, akikhez mély érzelmek fűzték. Leginkább Margit hercegnővel kapcsolatban olvashatunk sok szívet melengető, meglepő, vagy éppen mókás történetet. Emellett a családja is hangsúlyosan megjelenik, különc férje, Colin olyan hatással volt az életére, amit olvasás során nagyon nehéz volt számomra feldolgozni, egy igazán furcsa emberre kötötte össze a két lábon a földön álló Anne az életét. Számomra a házassága és Margit hercegnőhöz fűződő barátsága volt a legérdekesebb, szinte alig vártam, hogy egyre több történethez, ezáltal információhoz jussak velük kapcsolatban. A gyermekeihez fűződő kapcsolata is igazán érdekesnek tűnt, néhol érthetetlen érzelmi szálakkal. 
Anne életét nagyon fontos események, életszakaszok töltötték ki, jelen volt Erzsébet királynővé koronázásán, helyettesítette Margit hercegnőt a diplomáciai útja során, de olyan extravagáns üdülőhely születésénél is bábáskodott a férje mellett, mint Mustique szigete. Olyan életutat követhetünk végig, amely közel sem volt annyira irigylésre méltó, mint elsőre tűnhet, sokkal inkább egy nagyon erős nőt jelenít meg, aki minden megpróbáltatás ellenére elviselte, azt, amit a sors kiszabott rá. Életszemléletét leginkább a "Mi jöhet még?" kérdéssel lehetne jellemezni, amit ő maga számtalanszor feltette magának egy-egy lehetelten élethelyzet után. Azonban kitartása, erős jelleme miatt idős korára is pozitív tudott maradni, ami csodálatra méltó, de őt így nevelték, megugrotta azt a bizonyos lécet, amit számára elég magasra tettek, már születésétől fogva.

Egyik legkedvesebb rövid anekdotám a könyvből: 

"Egy fényképen mind egymás mellett állunk. Erzsébet hercegnő rosszallóan néz Margit hercegnőre, mintha sejtené, hogy valami rosszban sántikál míg Margit hercegnő a cipőmet bámulja. Évekkel később megmutattam Margit hercegnőnek a fotót, és megkérdeztem: -Miért nézted a lábamat, hölgyem?- Irigyeltelek, mert neked ezüstszínű cipőd volt, nekem meg barna - hangzott a válasza. "

Ahhoz, hogy mindent ne kelljen a képzeletünkre bízni Anne viszonylag sok fotót megmutatott, amelyek az egyes fejezetek előtt, mintegy beharangozóként szerepeltek, valamint a kötet végén egy csokorba gyűjtve voltak megtalálhatók. Ez a bizonyos kis röpke, de annál kedvesebb gyermekkori eset is helyet kapott a képek között, mert szerencsére megörökítette a fotós. 

Leginkább az tetszett Anne Glenconner életrajzi ihletésű könyvében, hogy leplezetlenül elmeséli a kellemes pillanatok mellett azokat is, amelyeket legszívesebben minden ember elrejtene a világ elől, itt nem csak a híres emberekre gondolok. A családon belüli erőszak, a mentális problémák, a drogok, szeretők, balesetek őket sem kerülték el, a megküzdés pedig számukra is nehéz volt, mint bárkinek az lenne, igaz néha más eszközök álltak rendelkezésükre, de összességében nem kímélte őket sem a sors. Ettől pedig igazán emberien tudtak megjelenni a lapokon. 

Egy kevés hiányérzetem egyedül Erzsébet királynő vonatkozásában volt, mert őt érezhetően nagyon kendőzve jelenítette csak meg, de ez talán érthető is, hiszen talán meg sem jelenhetett volna a kötet, ha az ő csontvázait is előhívja a szekrényből, mert abban biztos vagyok, hogy bizony az ő háza táján is vannak érdekes történetek, amit majd talán egyszer olvashatunk is. Addig viszont meg kell elégednünk a hercegek, grófok, hírességek és az arisztokrácia zárt, bonyolult világának kedves, szomorú, izgalmas és viharos történeteivel. 

Összegezve

A könyv remek bepillantást nyújtott a palota, a hercegnők, valamint az angol közélet  rejtett világába. Számomra igazán megható volt, hogy mennyire élénken élnek Anne emlékei, annak ellenére, hogy évtizedeket ölelnek fel. Örülök neki, hogy megismerhettem a történetét.
A memoár szellemes, őszinte, hiteles és összességében nagyon stílusos, ráadásul érdekes emberi sorsokkal tarkítva. Meglepetésként egy olyan fordulattal zárul az elbeszélés, amitől valóban leesik az állunk. 

Kiadó: Gabo
Megjelenés éve: 2020.
Oldalszám: 328
ISBN:  9789634069461 

2020. június 7., vasárnap

Franz Eberhofer - sorozat ajánló, érkezik a Szilvásgombóc-összeesküvés

A bejegyzés apropóját az adta, hogy június 30-án megjelenik, a Franz Ebrhofer sorozat 6. része, a Szilváspite-összeesküvés. Az utóbbi időben pedig nagyon rákattantam a sorozatra, így egymás után faltam a történeteket. 

A sorozat első része után egészen mostanáig várólistán várakoztak a további részek, nem is tudom pontosan miért, mivel szerettem az első részt is. 

A lényeg, hogy a karantén remek alkalmat teremtett ahhoz, hogy immár az elérhető 5 részt elolvassam, nem is akárhogyan. Visszafelé! Kezdtem az 5. résszel, onnan haladtam egészen a 1. részig. Egyáltalán nem volt zavaró, hogy megfordítottam a sorrendet, sőt, talán egy picit jobban élveztem így, hogy tudtam már egy-egy háttér-információt Franz-szal és a családjával kapcsolatban. A sorozat részről részre egyre jobban magába szippantott, annak ellenére, hogy sok olyan túlzással találkoztam az olvasás során, ami a való életben nem történhetne meg, de ez egyáltalán nem zavart, mert remekül szórakoztam, ami mindent felülírt.

Nagyon megszerettem a szereplőket, mert zseniálisan őrült nyomozóval van dolgunk, aki nem fél előkapni a fegyverét, ha egy kis rendfenntartásról van szó a többiek pedig, hát ők a többiek, akik imádnivalóak és nem kicsit őrültek. 

Sajátos szereplők, problémamegoldások és olyan történetek, amelyek egy percig sem hagynak minket unatkozni, mert ebben az idilli bajor faluban zajlik az élet.

Szívből ajánlom ezt a sorozatot a pikírt humor kedvelőinek, személy szerint sokszor hangosan kacagtam a dilis bagázson, mert minden részben hihetetlen kalamajkákba keverednek és sajátosan oldják meg azokat.


Alig várom, hogy a 6. részt is megkaparintsam és ismét leutazzak Niederkaltenkirchen-be, egy brutál jópofa nyomozásra. 

Rita Falk: Télikrumpligombóc
Rita Falk: Gőzgombóc blues
Rita Falk: Sertésfej al dente
Rita Falk: Grízgaluska affér
Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma
Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés



2016-ban olvastam el a sorozat első részét, a Télikrumpligombócot, amiről az alábbi értékelést ítam:

Kezdjük a borítóval, ami szerintem hűen tükrözi a tartalmat, és külön kiemelném, hogy az eredeti borító került átvételre hazánkban is. Amikor a borítót először megláttam még nem tudtam, hogy milyen jellegű könyvről van szó, de abban biztos voltam, hogy muszáj lesz elolvasnom, mert egy ilyen csendéletszerű, kicsit retro hatású borító, az asztalra dobott bilinccsel együtt mindenképpen érdekes tartalmat tartogathat. 

A regény egy sorozat első része, melyet követ a már magyarul is megjelent Gőzgombóc blues és még további 5 kötet, ami egyelőre kizárólag német nyelven elérhető. 


Olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy a Télikrumpligombóc, egy korántsem átlagos krimi. Az író érezhetően nem a krimi vonalra helyezi a hangsúlyt, hanem a bohókás bajor rendőrre, Franz Eberhofer-re, illetve az őt körülvevő kissé habókos családjára, valamint az átlagostól eléggé eltérő kisvárosi légkörre. 
Ahogy az olvasást elkezdtem egyből Mazur nagyi jutott eszembe, tudjátok a Szingli fejvadász sorozatból, sőt leginkább az a sok-sok kisvárosi krimi, amit az elmúlt időben olvastam és szerettem is.

A regényt Franz Eberhofer rendőr köré építi az írónő, általa ismerjük meg a közvetlen családját, a mamát, aki egy csúcs nénike. Imádtam, hogy képes mindenhol elaludni, de ennek ellenére erős kézzel tartja a gyeplőt és nem csak és kizárólag a családja vonatkozásában, olyan mindenki nagyija típus. Aztán ott van a füves cigit szívó, Beatles rajongó Eberhofer apuka, és Franz testvére, az nyálas Leopold, aki szintén nem egy egyszerű eset. Mind-mind izgalmas karakter, akikben van még muníció, kíváncsi vagyok a későbbiekben ezt az írónőnek milyen módon sikerül kiaknáznia. A városka lakóit pedig még meg sem említettem, pedig ott is van fura figura bőven. 
Egy olyan  városka jelenik meg, ahol a szomszéd mindent előbb tud, mint ahogy megtörténne, de aki kisvárosban él az pontosan tudja mit jelent mindez. Szegény Franzot néha már majdnem megsajnáltam, de aztán elvetettem ezt az ötletet, mert jól van ez így ahogy van, pont beleillik ebbe a fura környezetbe.

Ebbe a  miliőbe történnek meg a kissé érdektelen gyilkosságok, amire Franz rá is harap, de akadnak "ellendrukkerei" is bőven, mint a rendőrségi pszichológus, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy Franz nem százas, de erre a tubákot szippantgató bíró is rádob egy lapáttal. 


Elsőre kicsit szokatlan volt a stílus és bevallom egy pár lapon túl kellett jutnom, mire valóban élvezetessé vált a történet és megszoktam a szereplőket, de ahogy el tudjuk magunkat engedni és be tudunk épülni a kisvárosi hangulatba egy remek kikapcsolódást nyújtó olvasmányt kapunk.

A nyomozást pedig még véletlen sem egy NCIS stílusban képzeljük el, a történetet pedig ne hasonlítsuk a skandináv krimikhez, mert itt és most nem a gyilkosság, a vér és az agyafúrtság fogja előrelendíteni a történtet, sokkal inkább a megfigyeléseken és beszélgetéseken alapuló nyomozgatás. Lassabb mederben folyt a felderítés, mint általában, de mindemellett mindig történt valami Franz háza táján, amitől érdekessé és energikussá vált a történet, sodort magával olvasás közben. A végén már el is kezdtem hiányolni, hogy nem tudom tovább követni Franz napi rutinjait és kissé lökött világlátását. 

ÖSSZEGEZVE



Végre egy szingli nyomozó pasi szemével láthattuk a kisvárosi "idillt" aminek történetesen most Bajorország adott hátteret. Személy szerint szeretem ezt a fajta humort, amikor nem akarják az olvasót megtéveszteni, hanem kizárólag a szórakoztatás és az valóság elfogadása a cél, hiszen sok-sok mindennapi és mégis fura karaktert sorakoztatott fel az írónő. Személy szerint szerettem a karaktereket, nagyit pedig kedvenccé léptettem elő, remélem a többi részben is teret enged neki az író. 

Mi sem mutatja jobban, hogy ebben a regényben több van, mint elsőre gondolnánk, hogy hazájában már meg is filmesítették. Inkább humor kategóriába sorolnám a regényt, mint krimibe, de én ajánlom mindenkinek, aki kellemes és szórakoztató kikapcsolódásra vágyik egy hamisítatlan bajor környezetben.

Nem utolsó sorban 1-1 bajor receptet is elcsíphet a szemfüles olvasó.

Ajánló: 

Fülszöveg: Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…
Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Kiadó: Magistra
Kiadás éve: 2020
Oldalszám:
Fordította: Balla Judit

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon