Natalie Jenner: A Jane Austen társaság

Fülszöveg:  A ​szeretet, a szerelem, a társadalmi rang és a pletyka olyan összetett tánca ez a regény, melyre még Jane Austen is büszke lenne.”

– BookBub

Közvetlenül a második világháború után az eldugott angol falucskában egy hasonló érdeklődésű emberekből álló, szokatlan társaság szerveződik, hogy valami egészen rendkívülit hozzanak létre.

Mintegy száz évvel korábban a kis angol falu, Chawton volt Jane Austen, Anglia egyik legnagyszerűbb írójának utolsó otthona. A nagy házban most távoli leszármazottak élnek, a régi birtok pedig hanyatlásnak indult. Ám a szerző és a regényei iránti lelkesedés tovább él a faluban; buzgó rajongói – a helyi doktor, a gyászoló özvegy, a birtok jogtanácsosa, a fiatal szobalány, a magányos gazda és Jane egy távoli rokona, kiegészülve egy műkereskedővel és a híres hollywoodi filmsztárral –, megalakítják a Jane Austen Társaságot, hogy megőrizzék az írónő szellemi örökségét, és népszerűsítsék a műveit. Egy haláleset miatt azonban a birtok és vele együtt Austen öröksége, így a társaság küldetése is veszélybe kerül, ám a társaság ekkorra már jóval több ennél. Miközben a tagok életét számtalan tragédia árnyékolja be, és a háború okozta veszteségekkel is szembe kell nézniük, az átélt traumák feldolgozásában éppúgy segítik egymást, ahogyan Austen történetei segítették őket egész életükben.

„Aki gyógyírt keres jelen világunk káoszára, jóleső nyugalomra lel a társaság tagjai között, akiknek az élete talán egyszerűnek tűnik, ám a lelküknek szüksége van arra a balzsamra, melynek Jane Austen a szakértője volt.” – The Washington Post

„Zseniálisan megírt történet, mely elképesztően izgalmasan fűzi egybe nyolc ember életét. Varázslatos, megnyugtató utazás a múltba.”

– Barbara Delinsky, New York Times-bestsellerszerző

„Elbűvölő elbeszélés. A szerző magával ragadó karakterépítése párosul Austen karaktereink elemzésével, mely betekintést nyújt a titokba, miként jelentek meg Austen életének mozzanatai a saját könyveiben.”

– Publishers Weekly

„A Jane Austen Társaság keserédes mese az irodalom erejéről és Jane Austen regényeinek szeretetéről, mely gyógyítja és felemeli a lelket.”

– Marie Benedict New York Times-bestsellerszerző

A szerzőről:

Natalie Jenner Angliában született, Kanadában nőtt fel, és a Torontói Egyetemen tanult, ahol először angol irodalomból, majd jogból diplomázott. Évtizedeken át dolgozott a jog világában, emellett megnyitotta saját független, Archetype Books nevű könyvesboltját Oakville-ben, ahol családjával és két mentett kutyájával él. Mindig is hatalmas rajongója volt Jane Austennek.

A világon sokan ismerik és elismerik Jane Austen munkásságát, ezért talán nem vagyok egyedül azzal, hogy szeretném a lehető legtöbb oldalról megismerni az írónő életét. Ilyenkor pedig az sem olyan fontos számomra, hogy esetleg egy történelmi tényeken alapuló, de mégis fiktív írásról van szó. A lehetőség mindig ott van ilyenkor is, hogy az írásaival kapcsolatos friss meglátásokra és eddig általam nem ismert életrajzi részletekre bukkanhatok. Austen erőssége egyértelműen a karaktereiben és az éles nyelvezettel megírt párbeszédeiben rejlett, amit szerintem azóta sem sikerült senkinek leutánozni. Ezáltal most sem ért csalódás, hogy bár a regény stílusa tetszett, viszont a párbeszédek nem adták vissza a nagy előd tehetségét, de ettől függetlenül ezt nem éreztem zavarónak. Nagy reményekkel telve kezdtem hát bele az olvasásba. Az egyértelműen gyanítható volt a cím alapján, hogy a regény erősen kötődik majd Austen-hez és nem is kellett csalódnom.

A történet Chawton-ba repít minket, oda ahol Jane Austen 1809-től életének utolsó 8 évét töltötte. Ez számomra elég is volt ahhoz, hogy a regény már a megjelenésének környékén felkeltse a figyelmemet, pedig a könyv írójáról, Natalie Jenner-ről semmit sem tudtam, se a stílusáról, sem pedig arról, hogy milyen kutatómunka előzi meg általában egy-egy regényének megírását.

Ahogy ismeretes Austen leveleinek nagy részét a családja megsemmisítette, mert úgy gondolták, hogy meg kell őrizniük Austen imázsát. Természetesen ez a tény is jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy a történetbe egy kis fikciós csavar is kerüljön, ezáltal az olvasót elgondolkodtassa, hogy vajon milyen titkokat rejthettek azok a bizonyos levelek.

A cselekmény a 2. világháborút követő időszakban játszódik, végig érezni lehet, hogy mennyire gondterhelt még az atmoszféra, amely csak nagyon lassan oldódik fel párhuzamot vonva a szereplők életútjával.

A fő motívum, ami végigkíséri a történtet, az a kétezer könyv, melyek egészen az 1700-as évekig datálhatók, és sokukat kifejezetten a család számára kötötték bőrbe, a borítókra pedig rányomták a Knight család pecsétjét, ezáltal kapcsolatba hozva őket az Austen családdal, Jane-nel, a fivérével, Edward-dal és nővérével, Cassandra-val.

A regény annak ellenére nagyon szépen összeállt, hogy eleinte nagyon lassan indult be. A szereplők külön-külön kerültek bemutatásra, sőt az időben is ugrált az írónő, mindez picit belassította a történet kibontakozását. Egy ponton viszont a nyolc karakter összekapcsolódott egy közös cél érdekében és így olvasmányossá vált a regény, a karakterük fejlődésnek indult. Ez a cél pedig nem volt más, mint Austen örökségének megmentése, miközben a birtokért és az örökségért több irányból is harc indul.

A szereplők kitalált karakterek, de az általuk olvasott művek, austen-i utalások mind valós történelmi tényeken alapszanak, sőt a helyszínek is a mai napi felkereshetők, ez számomra nagyon pozitív volt, ezáltal tudtam szeretni a cselekményt is.

Tetszett, hogy a karakterek között jól működött a kémia és összességében a romantikus szállal és az austeni történettel is elégedett voltam, még annak ellenére is, hogy nem tudtam meg sok újdonságot az írónő életéről, de a fikciós rész vitt magával.

A karakterek egyáltalán nem voltak unalmasak, mert mindannyian eltérő családi háttérrel, anyagi helyzettel és foglalkozással rendelkeztek, szerintem ez megadta azt az érzést, hogy nagyon színesek és érdekesek a szereplők. Volt köztük orvos, tanár, hollywood-i sztár, tinédzser, farmer, tanár, örökös és kurátor is. Ezáltal nekem nagyon sokoldalúnak tűnt a történet és annak ellenére, hogy az írónő szép lassan haladt a cselekménnyel, a szereplők bemutatásával a lezárás felé, most mégsem éreztem azt, hogy untam volna magamat olvasás közben.

Sőt egy kis meglepetésként ható, de nagyon szépen a történetbe simuló LMBTQ szál is megjelenik.

Nagyon szeretem, amikor egy író ilyen szépen keveri a valóságot a fikcióval. Egy keserédes történet bontakozik ki az olvasó szeme előtt, a karakterek mindegyike cipel ugyan valamilyen terhet, mégis az élet felülírja a szabályokat és találnak egy olyan kapcsolódási pontot, amivel mindannyian kicsit ki tudnak lépni a sors által rájuk rótt szerepükből. Szövetkeznek a történelem egy darabjának megmentésére, megalapítják a Jane Austen Társaságot.

A könyv sok olyan utalást és fiktív történést is tartalmazott, amely által Jane Austen művei és az általa képviselt, sokak által becsült irodalom közelebb kerül hozzánk, olvasókhoz. Örülök, hogy Ismét egy kedvemre való történetet olvashattam, amelyben Jane Austen öröksége került a középpontba. Emellett mindvégig érezni lehetett azt, ahogy az írónő nagy szeretettel próbálja átadni Austen szellemiségét.

A regényt pedig szívből ajánlom azoknak is, akik nem Austen rajongói, mert nem szükséges az életrajzának vagy a regényeinek az előismerete ehhez az üdítő nyári olvasmányélményhez.

 Idézetek:

-   

 "    Az idős férfiak korlátoltságáról.

-        Knightley nem olyan idős.

-        Ahhoz elég idős, hogy több esze legyen – mondta dr. Gray."

 

-        A ház, amelyet keres, ott van hátul – mondta -, éppen a templomon túl. A Nagy Háznak hívják. Ott lakik a Knight család. Miss Austen édesanyjának és nővéreinek sírja pedig pont itt van…. látja, miss, itt, a templom fala mellett? 

A nő arca hálásan ragyogott fel az információ hallatán, örült, hogy a férfi lassan belemelegszik a beszélgetésbe. 

 

Az első negyedév nagy meglepetése

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz.

Fülszöveg: „Történelmi ​részletekben bővelkedő, felemelő történet az ellenséges vonalak mögött szövődő barátságról. ” – Kirkus

A második világháború idején egy maroknyi idealista fiatalnak levelet kézbesít a posta, amelyben egy kormányzati cég azt kérdezi tőlük, hajlandóak lennének-e szolgálni a hazájukat. A nagyon különböző háttérrel rendelkező férfiak és nők – német származású texasi edző, francia anya és gazdag amerikai üzletember fia, szerény körülmények közt élő horgász, az emberekből kiábrándult divattervezőnő és a szépséges párbajtőröző – mindannyian igent mondanak a felkérésre, de mindegyiküknek megvan erre a maga titkos oka. Kiképzésük után ők alkotják a Szitakötő kódnevű csoportot, amely a németek által megszállt Párizsban kezdi meg tevékenységét.

Franciaországba érkezésüket követően megkezdődik a veszélyes macska-egér kémjáték, amit hosszú-hosszú hónapokon át sikeresen űznek, mígnem egy végzetes tévedés a csapattagok egyikének letartóztatásához és kivégzéséhez vezet. Ám húsz év múltán felmerül a gyanú, hogy a szemtanúk nem azt látták, amit látni véltek…


Mostanában abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi, olvasók, hogy egyre több remek történelmi, azon belül is a II. világháborúval foglalkozó regény közül mazsolázhatunk. 
Ebben az értékelésben is egy ilyen izgalmas regényre szeretném felhívni a figyelmeteket. 

Talán már tudható, hogy igazi rajongója vagyok a történelmi ihletésű regényeknek, így  nagy várakozással vettem kézbe ezt a regényt. Elárulhatom, hogy számomra az idei év első nagy meglepetését Leila Meacham, Szitakötő című regénye okozta. Ebben a regényben aztán megvolt az a bizonyos WOW faktor, amit mindig annyira keresek egy-egy történetben.

Ismét a II. világháború időszakába merülhettem el 5 fiatal amerikai kém és vezetőjük Alistair Renault társaságában. 
A regény elején megtudjuk, hogy a világháború után már eltelt 20 év, amikor Alistair tudomást szerez arról, hogy a szitakötőként aposztrofált 5 fős kémcsapatából - akikkel azóta is tartja a kapcsolatot - az egyikük, akit halottnak hittek társai talán mégsem annyira halott. Ez megmozgat valamit a csapatban és a visszaemlékezéseik nyomán megismerjük a teljes történetet, ezáltal összekapcsolódik a múlt és a jelen, kiderül, hogy egy író csak a véletlenek összjátékaként írta le, hogy életben van a szitakötő 5. tagja, vagy tudott valami konkrétabbat?
A visszaemlékezés onnan veszi kezdetét, hogy a fiatalokat Amerikában beszervezik kémnek az OSS-hez, és onnatól ők lesznek a Szitakötő fedőnéven működő kis csapat. A srácok Párizsba érkeznek, egy olyan korban, amikor a Vichy kormány, a francia rendőrség és a náci megszállók együttműködnek és mindenki gyanús, aki kicsit is eltér a megszokottól. Nekik azonban az intelligenciájuknak, felkészültségüknek és nem utolsó sorban külső adottságaiknak köszönehetően mégis sikerül közel kerülniük a tűzhöz, a kérdés csak az, hogy ezért milyen árat fognak fizetni? 
Megindul a versenyfutás az információkért és az életükért, miközben sok-sok emberi sors keresztezi egymást. Izgalmasan hangzik, ugye?

A könyv legelejétől kapunk egy rejtélyt, amitől csak egyre inkább kíváncsiak leszünk arra, hogy a Franciaországba beküldött legjobb fiatal kémcsapat sorsa miként alakult, hogy fonódott össze a németek szövevényes világával, a háborúval és emberi sorsokkal.
Mind az öt amerikai fiatalnak megvolt a saját oka, hogy miért akarjon az ellenség vonalai mögé kerülni, itt tovább bonyolódik az egyéni indíttatásuk kibontakoztatása által a történet. Amellett, hogy együttesen is tesznek egy nagy egységért, azzal, hogy hazájukat szolgálva az éltüket kockáztatják, a saját céljaikért is mindent latba vetnek.

A történet egyik érdekes, számomra kicsit elgondolkotató szála volt a csoport freskó általi kommunikációja. A mai napig nem vagyok meggyőzve arról, hogy eredményesen működhet egy ilyen elterelő manőver, de az író ennek mégis elég nagy figyelmet szentelt, ezt a vonalat aprólékosan kidolgozta. Nekem az olvasás során egyedül ez a kommunikációs csatorna volt egy kicsit negatív élmény, nem illeszkedett ebbe a nagyívű és egyébként remek történetbe.

A karaktereket meg tudtam kedvelni, mindegyikben volt valami érdekes, titokzatos és nagyon emberi. A náci karakterek voltak azonban az igazi meglepetések, az írónő remekül felépítette az ellenség vonalát, a megjelenített náci szereplők adták igazából számomra a történet igazi csemegéjét. Nagyon ütösre sikeredett a karakterkidolgozás ebben a regényben. 
Imádtam ahogy a jó és a rossz megjelent, éles ellentétek, remek történelmi háttér és egy varázslaltos háborús milliő árasztott el olvasás közben. A végén pedig ott volt a talán már picit várt csattanó is, ami további izgalmat tudott vinni a történetbe, annak ellenére, hogy olvasás közben már mi magunk is kombinálhattunk, hogy miként zárja majd az író a regényt. 

Nagyon szerettem ahogy a történettel haladva egyre közelebb és közelebb kerültek hozzánk a szereplők, a leírások által pedig én magam is csak sodródtam az eseményekkel. Igazából nagyon nehezen tudtam letenni a könyvet, sokszor éjszakába nyúlóan olvastam. Nagyon kíváncsi voltam a szereplők életének alakulására külön is, de egy nagy egészként méginkább.  

Egy igazán komplex, történelmi részletekben gazdag regény, amely a barátságot állította a középpontba. Tetszett.

https://pixels.com/featured/large-abstract-lily-pond-and-dragonfly-ginette-callaway.html

Összegezve

Egy maroknyi amerikai kém, Párizs, náci megszállás, titkos játszmák és barátság ez mind-mind egytelen remekül megírt történelmi részletekben bővelkedő regényben. A terjedelme senkit ne tartson vissza, a 600 oldal úgy fog kiperegni az ujjaink közül, hogy észre sem vesszük. Számomra igazi meglepetés volt az első találkozás az írónővel, igazán szerethető a stílusa és a történetvezetése, annak ellenére is, hogy sok szereplős regényről van szó. Bátran merem ajánlani olvasásra. 

Izolde Johannsen: A furfangos fivérek - Egy zseniális történelmi regény

1942. február. 

A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.

A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manche csatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…

Véleményem: 

2018.07.13. , pénteken jelent meg Izolde Johannsen legújabb regénye, A furfangos fivérek, amely a Birodalom tengeri bástyái sorozat 4. része. A sorozat a 2. világháborút helyezi a középpontba, ráadásul minden alkalommal valamilyen érdekes nézőpontból, eddig kevésbé ismert aspektusból. A regény egy lenyűgöző, részletes és olvasmányos összefoglaló nagyregénye a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálók történetének és Erich Bey életrajzának.

Személy szerint engem mindig lenyűgöznek a történelmi háttérre rendelkező regények, a 2. világháború pedig kimondottan közel áll a szívemhez. Nagyon tetszik, hogy Izolde rengeteg izgalmas részletet, egy egész történelmi tanulmányt és haditechnikai tudást nyújt át nekünk, olvasóknak. Számomra továbbra is lenyűgöző, hogy egy női író tollából kerül ki egy ilyen fergeteges regényfolyam, amely mindig tud valami újat, valami izgalmasat mutatni. A regények olvasása során folyamatosan úgy érezhetjük, hogy mi is részeseivé válunk a csatáknak, a karakterek vívódásainak, örömeinek és bánatainak. Az írónő figyelmét egyetlen apró pici részlet sem kerüli el, ennek köszönhető, hogy minden alkalommal érezzük a rengeteg kutatómunka eredményét és azt a precizitást, amely az írónő munkásságát az elejétől kezdve övezi, melynek vonatkozásában abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elejétől kezdve végigkövethettem és megismerhettem. 

Gneisenau

Az olvasással nem haladtam olyan gyorsan, mint ahogy gondoltam, mert muszáj volt teljesen elveszni a történetben, amit csak oly módon tudtam megtenni, hogy az olvasások előtt teljesen ráhangolódtam a történetre, a korra és a karakterekre. Azonban bátran állíthatom, hogy megérte a rászánt idő, mert egy zseniális regényt olvashattam, ami lekötötte a figyelmemet az elejétől a végéig és rengeteg olyan tudással gazdagodtam a témában, amelyek eddig nem voltak a birtokomban, hiszen az iskolai történelemórák soha nem mennek bele ilyen mélységekbe, illetve személy szerint még filmen sem láttam ilyen ismeretanyagot, hiszen ott kizárólag, vagy döntő hányadban a látványra szokták helyezni a hangsúlyt. 

Üdítően hat továbbra is az írói stílus, amiben nem tudok hibát találni, egyszerűen szeretem olvasni Izolde írásait, kellemes felüdülés. 

A történet szerint 1942-ben járunk a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálók parancsnokait és legénységét, valamint a cirkálók addigi történetét ismerhetjük meg. Visszaemlékezés formájában elevenednek meg a cirkálók addigi dicső tettei és háborús szerepük. Azonban ebben az évben kezdett bebizonyosodni hogy Németország nem volt megfelelően felkészülve a tengeri hadviselésre és még nem rendelkezett megfelelő számú felszíni hajóegységgel ahhoz, hogy az ellenséges flották felett megszerezhesse a végső győzelmet. A hadihajók dicsőségének és vergődésének bemutatása egészen más színben tűnik fel a német hadi tengerészek szemszögéből. Maga a történet Németország kronológiai szemszögéből mutatja be és foglalja magába a kezdetekben dicső, később hanyatló majd vereséget szenvedő mivoltát. Egészen a hajók építésétől, felszerelésétől a végső csatáig. A történet, mivel történelmi regényről van szó előre eldöntetett, azonban mindenképpen dicséretre méltó annak levezetése és előadásmódja.

"- A Honi Flotta, ereje végső megfeszítésével próbál úrrá lenni a nyomáson. Az, hogy a kikötőnket ennyire támadták, azt jelenti számomra, hogy a hajóink elpusztítása élet vagy halál fölött dönt majd. Nem hagyhatják, hogy elmeneküljünk.- Ők azon tanakodnak, hogyan pusztítsanak el minket. A Führer pedig azon dolgozik, hogyan vigyen haza mindannyiunkat  felelte végül a tüzérfőnök. Dominik keserűen bólintott. "

Erich Bey ellentengernagy, hajórajparancsnok

A karakterek szépen kidolgozottak és folyamatosan fejlődnek. Minden karakter a maga kis történetével lép be a folyamatba. Érzékelhetők a kor sajátos gondolkodásmódjára jellemző tulajdonságok, melyek nagyot lendítenek a történet valós leírására való törekvésen. A kiemelkedő és folyton szem elé kerülő szereplők képesek a legmeglepőbb módon hirtelen belépni, majd ugyanazzal a mozzanattal kilépni az eseményekből, mindezt úgy téve, hogy ezen cselekedeteik nélkül az egész értelmét vesztené. Minden karakternek megvan a maga fontos szerepe. A korra jellemző viselkedés és elvárások, beleértve a katonai viselkedés írott szabályait is szépen megjelennek az egész történet alatt.

A regény atmoszférája sugározza a katonák érzéseit, a mindennapi teendők bemutatásával pedig a korszakra jellemző feszült, de izgalmas időszakot adja át. Érződik a kezdetekben jelenlévő bizalom és hit, majd felváltja a csüggedés és kétely, legvégül a belenyugvás az elkerülhetetlenbe. 

A haditechnikai részek véleményem szerint precízen kidolgozottak és a történelmi feljegyzéseken alapulnak, tehát teljesen korhűek. A hajók felszereltsége és különböző átalakításaik mindvégig végigkövetik a hajók valós életútját, sérüléseit és változtatásait. Bár egy külső szemlélődő részére nehezebben elképzelhető egy távolságmérő berendezés vagy egy nehéztüzérségi üteg amint éppen tüzet nyit és a másodlagos tüzérség is okozhat némi gondolkodást de összességében a kor haditechnikái teljesen hitelesen jelennek meg és mindvégig szerves részét képezik a történetnek.

Összességében

Egy szenvedélyes, kidolgozott és kiváló történelmi háttérrel rendelkező regény. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, azt hogy mennyire érezni lehet az olvasás során a regénybe fektetett munkát és törődést. Az regény attól válik igazán élvezetessé, hogy minden egyes kis mozaikdarab a helyén van,  a történet pedig továbbra is filmszerűen pereg a szemünk előtt.  

Bátran ajánlom olvasásra nem csak a téma kedvelőinek, hanem mindenkinek, aki szeretne picit elmerülni egy izgalmas történelmi korban, ahol a szereplők élnek, az atmoszféra mesteri . Zseniális időutazás, vissza egészen 1942-be, amikor fekete fellegek lebegtek a világ felett. 

Az íróról:

A regényt bármilyen meglepő is, egy hölgy írta, név szerint Dénesi Ildikó, aki Izolde Johannsen írói álnéven írja történelmi regényeit. Számomra lenyűgöző, hogy egy női író a történelem egy igen erős korszakáról ennyire alapos, felkészült és minden részletre kiterjedő írásokat tud az olvasók elé tárni. 

Dénesi Ildikó

2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel.

2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.

2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) tagja, 

2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT)  tagja.

2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. 

Forrás: wikipédia

Korábbi értékelésem:

A Birodalom tengeri bástyái 1. - A birodalmi kalóz

Interjúm Izolde Johannsen-nel

A könyvet köszönöm Izolde Johannsen írónőnek! 

A kötet facebook oldala

A téma kedvelőinek továbbá szívből ajánlom a regénysorozat Facebook csoportját, amely a tengerhajózási regénysorozatokkal - kiemelten a II. világháborús német haditengerészet nagy felszíni hadihajóinak története és parancsnokainak életrajzaival - foglalkozik.Ezen túlmenően, hírek a készülő kéziratokról, új megjelenésről,további tervekről.

Kiadó: Underground

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 458

ISBN: 9786150023762

Izolde Johannsen: Gránátok a becsületért - A Birodalom tengeri bástyái 2.

1940 tavasza…
Az Admiral Graf Spee páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át.

A Bismarck, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára…

A birodalmi zászlóshajó tündöklése és bukása

Kezdeném azzal, hogy pontosan ez az a stílus, háttérmunka és odaadás, amit egy történelmi regénytől elvárok. 

Izolde Johannsen ezúttal is teljesen hitelesen tudta megírni ezt a történetet is. Olvasás közben láttam magam előtt a birodalmi zászlóshajót, a szereplőket és a mozifilmként pergő eseményeket. Ilyen az amikor a női érzelmek bekerülnek a férfiasan kemény világba, bravúros. 

Valós történelmi eseményeket kevesen tudnak ilyen szépen megírni és ez most itt nem a hízelgés helye, hanem muszáj elolvasni a történetet ahhoz, hogy megértsétek miről is beszélek, vagy éppen áradozok itt már másodízben a blogon. Az előzményeket itt el lehet olvasni, mely után már nagyon vártam, hogy újra olvashassak az írónőtől. 

Amellett, hogy történelmileg hű olvasmányos tudott maradni, egészen a végéig. Szerettem, hogy a tanulás mellett egy percig sem lankadt a figyelmem és nem volt zavaró tényező, hogy bizony kő keményen a történelem egy szegmensét szedték ízekre. 

A regény stílusa, felépítése és a hitelessége ismét lehengerlő, szerintem nagyon kevés író tesz a regényeibe ennyi kutatómunkát. Nem éreztem azt, hogy valami nincs a helyén, mert bizony minden egyes apró részletre figyeltek a megírás során, nem találkoztam olyan résszel, aminél megkérdőjelezhettem volna, hogy történelmileg nem hiteles, vagy éppen torzított információ. 

Így lassan 20 év távlatából el merem mondani, hogy a középiskolában nem jutottunk el a II. világháborúig. Most érzem azt, hogy milyen kár, hogy ezzel a korral nem fiatalabb időszakomban ismerkedtem meg részletesen, mert egy nagyon fontos része a világtörténelemnek. Ennek tükrében örülök, hogy vannak még írók, akik ezt a történelmi időszakot felelevenítik és akár a laikusok számára is olvasmányos formába öntik.

Ki merem jelenteni, hogy még a téma rajongói közül is többen nem ismerik a háború tengerre történő kivetülését, ezért nem csak az avatatlan olvasónak, de mindamellett a szakma nagyjainak is lebilincselő olvasmányt fog nyújtani a kötet. 

A regény ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, azaz az Admiral Graf Spee pusztulását követő időszakban. 

Paul Ascher

Ekkor kerül igazán előtérbe a háború emberi oldala, Paul Ascher-t hálátlan feladat elé állítja a sors, közölnie kell egy ifjú matróz családjával annak tényét, hogy fiúk többé nem jön haza. Belegondolni is szörnyű, hogy hány ilyen borzasztó látogatás esett meg abban az időszakban. Nagyon érzelmes pillanatokat is tudott ábrázolni ezáltal a regény, nagyon szerettem olvasni a borzalom ellenére is. Emellett ott vannak a megindító találkozások is, amikor egy család újraegyesül, nehéz ilyenkor könnyek nélkül megállni, főleg, amikor tudatosul, hogy ez nagyszüleink, dédszüleink életéhez szervesen hozzátartozott. 

Az Admiral Graf Spee után egy még híresebb  hadihajóval, a Nagynémet Birodalom büszkeségével, a Bismarck-kal nézhetünk farkasszemet. Az "F" csatahajón (csak így emlegették) teljesít szolgálatot Günther Lütjens tengernagy, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy, akikért most izgulhatunk. 

Nagyon örültem, hogy a korábbi rész számomra egyik kedvenc karaktere Paul Ascher ismét szerepet kapott.

 A karakterábrázolást kiemelném, mert sokrétű és izgalmas tudott maradni ebben a történetben is. 

Egy hadihajó sorsa is megelevenedik az emberi történetek mellett, szinte érezni lehetett, hogy ez a monstrum él és lélegzik a legénységgel együtt. 

Átélhetjük a szereplőkkel együtt a küzdelmet, a hazájuk iránti hűséget, a bizonytalanságot, a barátságot és elmúlást 

Izolde Johannsen tagadhatatlanul az egyik legjobb történetmesélő, mindig nagyon élvezem az írásait és bátran merem ajánlani kortól, nemtől függetlenül bárkinek, hiszen sorsok és technika fonódik össze remekül megírt formában.  

Továbbra is fenntartom, hogy ilyen kötelező olvasmányok kellenének az iskolákba. 

Gránátként robbant a történet! Hiteles, olvasmányos és nagyon emberi.

Az írónőről, a regényekről és a történelmi háttérről részletesen itt olvashattok.

Korábbi interjúm az írónővel itt érhető el. 

Ha felkeltette a történet az érdeklődéseteket itt tudjátok megrendelni.

Kiadó: Underground

Megjelenés: 2017

Oldal: 450

ISBN: 9789631284737

Izolde Johannsen- Michal T. Marble: A birodalmi kalóz (A Birodalom tengeri bástyái 1. )

Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…

Egy olvasmányos regény az Admiral Graf Spee portyázásáról, pusztulásáról, az Altmark történetéről és emellett emberi sorsok megelevenedéséről. 

Izolde Johannsenről eddig is tudtam, hogy maximálisan profi munkát ad ki a kezéből, olyat, amiben minden apró részlet a helyén van, de olvasás közben ismét meggyőződhettem a profizmusról. Mindezt jól példázza az is, hogy ahogy haladtam az olvasással, egyszerűen nem tudtam letenni és elengedni a történetet, ezáltal nagyon rövid idő alatt ki is olvastam a regényt. 

Egy olyan regényt olvashattam, amely témája egészen különleges és egy olyan helyszínt és cselekményt elevenít meg, amelyet a legritkább esetekben örökítettek meg a  ennyire részletesen és olvasmányosan. 

A II. világháború időszakába repít minket vissza a regény, egészen pontosan a tengerre. 

Annak ellenére, hogy Németország nem volt éppen a tengerek ura most mégis a németek szemszögéből ismerjük meg az Admiral Graf Spee páncéloshajó legénysége által a titokzatos tengeri hadműveleteket és a hajó titkos küldetését. Kiderül, hogy Hitler milyen szerepet szánt ennek a tengeri portyázásra épített hajónak a háború során, hiszen a vízrebocsátásakor már küszöbön állt a kitörni készülő háború. Anglia a nagy ellenség talán nem is számolt az Admirállal, így át kellett csoportosítania az erőket és erre a hajóra kellett összpontosítania. 

A regény maga  olvasmányos, fordulatos és sziporkázó a történelem egy darabkáját rejtve magában. 

A szemünk előtt elevenedik meg Hans Langsdorff és legénysége, felfedezzük a karakterek emberi oldalát és megismerjük a kitartásukról híres, a Német Birodalomban szolgáló matrózokat és tiszteket. Nagyon élvezetes módon szőtte át a történetet az emberség és barátság.

Számomra Langdorff kapitány karaktere volt kiemelkedő, a története megérintett, felemelt és megríkatott. Emberik sorsok, érzések a háború borzalmaiban, fontos momentum, hogy embertelen körülmények között is emberek tudtak maradni, bátrak és vakmerőek, leleményesek és sziporkázóak. Emellett az olvasó  és Matthias Pütz matróz karakterében sem fog csalódni, de a többi szereplő is igazi hús vér, érző személyiségjegyeket hordozva jelenik meg a lapokon. 

Megtudhatjuk, hogy ezek az emberek, legfőképpen a kapitány miként viszonyul a náci Németországhoz, amely számomra egy nagyon érdekes és tanulságos momentuma volt a regénynek. Megtudhatjuk azt, hogy az adott időszakban nem feltétlenül az elvakult gyűlölet mozgatta az embereket, hanem még létezett emberség és tisztelet. Ezt jól példázza a szemben állók magatartása is. Azonban olyan érdekességek is kiderültek, hogy több, mint 1000 fős volt a hajó legénysége, a kapitány irodájában pedig még növényzet és szőnyeg is helyet kapott, persze ez utóbbi adat inkább a női mivoltomnak esett jól. 

Számos érdekes adatot és információt tudunk meg a kor tengeri hadviseléséről és azokról a hajókról, amelyek részt vettek a tengeren zajló eseményekben. Ez is nagyon érdekes volt számomra, mert, mint írtam korábban nagyon ritkán foglalkozott egy-egy regény, vagy akár történelmi könyv a háború tengeri részével, legtöbbször a szárazföldre koncentrálódik az ütközetek és az események bemutatása. Azok a könyvek, amelyek eddig az olvasmányaim közé tartoztak, vagy éppen filmek, amelyek az szemem elé kerültek ennyire részletes és érdekes formában nem tudták megjeleníteni a háború ezen szegmensét.

Nagyon tudott hatni a történet az érzéseimre és érzékszerveimre, szinte láttam magam előtt a fedélzeten tüsténkedő, vagy éppen szaladó matrózokat, hallottam a lábdobogásokat és az elkiáltott parancsokat.

A regény végén pedig átfogó összegzőt kapunk a hajó személyzetéről, további sorsukról és magukról a hajókról is, nagyon hasznos összegzés, mely segíti az áttekinthetőséget.

Összegezve

A történelmi témájú regények egyik kiemelkedő darabja Izolde Johannsen és Michal T. Marble regénye. Átfűti a tisztelet, a becsület, az emberség és legfőképpen az izzó történelem. Bátran kötelező olvasmánnyá tenném ezt a regényt, mert jóval több, mint a történelem tényszerű bemutatása, a regény egyszerűen maga az eleven történelem. Igazi történelmi tiszteletadás egy nagyszerű ember, azaz Langsdorff kapitány és a hajó legénysége előtt, ezáltal akkor is érdeklődésre tarthat számot, ha nem tartozunk a háborúról szóló regények rajongói közé.

Az írópáros már készíti elő a sorozat következő részét, mely a Gránátok becsülete címet kapta és nem kevésbé izgalmas témát fog elénk olvasók elé tárni, mint a Bismarck története.

A könyvért köszönet Izolde Johannsen írónőnek

Kiadó: Underground Kiadó

ISBN: 9789631263497

Megjelenés:2016. szeptember

Oldal: 490

Kötés: puhatáblás

Louise Walters: Levelek a bőröndből - egy felkavaró történet nőkről nőknek

Ki lehetett az a férfi a II. világháború viharaiban, akinek a kedvéért szerelme nemcsak a vezetéknevét, hanem keresztnevét is megváltoztatta?
Roberta Pietrykowski, a 30-as éveiben járó antikvárius minden társaságból kilóg, így aztán nem jár társaságba. Egyetlen öröme, hogy munkahelyén, az Old and New Bookstore polcain sorakozó könyvek titkait lesi: régi képeslapok és levelek után kutat. Családjának féltett titka kerül elő, amikor édesapja egy bőröndöt hoz be a boltba, tele könyvekkel. A bőrönd belsejében a Mrs. D. Sinclair név olvasható, Roberta nagymamájának gyöngybetűivel írva. Ki lehet Mrs. Sinclair? Ki lehet a titokzatos Jan, ha nem Roberta nagyapja? Miért nem találja meg Roberta a nagyszülei házassági kivonatát?

Ez a könyv még hosszú ideig velem marad, a történet, a női sorsok és maga a történelem egy darabkája elevenedik meg. 

Először Robertával ismerkedhetünk meg jobban, aki napjainkban egy régi stílusú könyvesboltban dolgozik, ahol azzal telnek a napjai, hogy könyveket porolgat és gyűjti a régi könyvekben fellehető emlékeket. 

A könyvekben elrejtett dolgokat találok: lepréselt virágokat, hajtincseket, jegyeket, címkéket, nyugtákat, számlákat, fényképeket, képeslapokat, mindenféle fajtát. 

Roberta igazából úgy éreztem csupán mellékszereplő, annak ellenére, hogy biztos, hogy az írónő sokkal inkább rá szeretett volna építkezni. Számomra Roberta kicsit furcsa, annak ellenére, hogy felnőtt, független nő mégis néhány dologban gyermeteg gondolkodása van és nem mindig hoz megfelelő döntéseket, például többször is érzéketlen és túl megbocsájtó. 

A Robertáról szóló részeket közel sem élveztem annyira, mint ami a nagymamájáról Dorothy-ról szólt. 

Dorothy életét egészen fiatal korától kezdve ismerjük meg, ami végül egy nagyon szép lezárással fejeződik be. Egy dolgos, tettre kész és igen erős asszony életútja tárul a szemünk elé, amihez a II. világháborút éppen megélő Anglia adja a hátteret. Dorothy nagyon sok mindenre képes a szerelemért és az anyaságért, de olyan nehéz választás elé állítja a sors, amibe sokan belerokkannának, de nem Dorothy. Ő inkább meglátja a jót a rengeteg rossz között és képes kézbe venni a saját életét megváltoztatni a nevét és megvalósítani azt, amire mindig is vágyott. 

Dorothy előhúzta a bőröndjét az ágy alól, letörölte róla a port, remegő kézzel kireteszelte és kinyitotta.

Egy hihetetlenül jól felépített és szimpatikus karaktert ismertem meg, teljesen bele tudtam élni magam a helyzetébe, hiszen annyira valóságosan elevenedett meg az élete a lapokon, hogy szinte magam előtt láttam Dorothy-t, azaz Dorothea-t. Láttam, amint a mezőn áll és a gépeket nézi, vagy éppen ahogy kiteríti a mosott ruhát, fantasztikusan elevennek hatott a karakter, ezért is kerülhettem a hatása alá. 

Jan Pietrykowski a másik olyan karakter, akit nagyon megkedveltem, mert nagyon erős, de nem fél kimutatni az esendőségét, szinte látszott, ahogy egy kemény embert is kikezdenek a háború borzalmai, annak ellenére mondom ezt, hogy a történet a két női életútra volt kihegyezve. Jan igazi sajnálatot ébresztett bennem és nagyon drukkoltam azért, hogy rendbe jöjjenek a dolgai és teljesüljön a vágya. Szerettem, ahogy rajongott, ahogy élt és gondolkodott, igazi jó ember volt, a hibái ellenére, mert a makacssága őt is a rossz irányba terelte, amit nagyon sajnáltam. 

A könyv végét nem bírtam ki sírás nélkül, pedig megmondani sem tudom, hogy mikor sírtam könyvön utoljára. Ez a történet viszont ezt hozta ki belőlem, egy idős nő esendősége és a saját elméjének a rabjaként, ahogy újra és újra átéli a régi szép és ijesztő időket és annak ellenére, hogy nem mutatja ki a külvilág felé tisztában van a körülötte zajló eseményekkel és tudatában van annak is, hogy hazudnak neki, mert bár megöregedett (110 éves, ami a szellemi képességeit tekintve kicsit hihetetlen), de még vannak érzései, emlékei és a külvilág elől elrejtett tudata. Gyönyörű lezárást kapott a regény, nagyon szerettem és megindított.

Remek egyvelege jelennek és múltnak. A II. világháború számomra mindig érdekes téma, most, hogy női szemszögből olvashattam erről még inkább felkeltette az érdeklődésemet, hiszen a nők másként élték meg és látták ezt a sötét korszakot. 

A titkok pedig végig átszövik a történetet, ami szintén ad egy említésre méltó pluszt a regénynek. 

Ki is valójában Mrs. D. Sinclair?

Alapjában véve nagyon szeretem a női sorsokról szóló, évtizedeken átívelő családregényeket, ez pedig egy volt a jobbik fajtából. Olvasmányos, kalandos és megrendítő, több szempontból is. Nem mondom, hogy hibátlan volt, mert néhol nem értettem, hogy mit miért tesz például Roberta, de ez teljesen elenyésző volt ahhoz az élményhez képest, amit Dorothea és Jan részéről kaptam.  

Továbbá nagyon szerettem azokat az apró részleteket, amikor Roberta a könyvekben megtalálja az ottfelejtett leveleket, feljegyzéseket és "felolvassa" nekünk, olvasóknak.

Bátran ajánlom olvasásra minden nőtársamnak, mert ilyenkor érezzük, hogy mi magunk mennyire szerencsés korba és szerencsés csillagzat alatt születtünk, amikor egy ilyen nehéz helyzetben lévő asszony sorsa tárul elénk, aki a nehézségek ellenére is erős tudott maradni mindenek felett.

Új kedvencet avattam.