Andrew Wilson: Agatha Christie és a suttogó orvos (Agatha Christie 1. )

Ezt a megjelenést is nagyon vártam, hiszen nem másról, mint kedvenc írónőmről, Agatha Christie-ről szól. A regény keveri a fikciót a valósággal és megpróbál az olvasók számára egy érdekes, krimiszállal megtámogatott magyarázatot bemutatni arra vonatkozóan, hogy mi történt az írónővel abban a tizenegy napban, amíg eltűnt a családja és a világ szeme elől. Nem is csodálom, hogy nagyon sok írót megihlet ez a bizonyos tizenegy nap, hiszen az írónő ezt az időszakot még az önéletrajzából is kihagyta, nem is beszélt róla soha, így a konkrétumok hiányában sokféle magyarázat születhetett, születhet a jövőben is. Ez a regény is egy ilyen lehetséges elbeszélés, amely az írónő fantáziavilágából próbál meríteni és az olvasó elé tárni egy olyan történetet, amelyben megjelennek a valós történelmi tények, de érezhetően a fikció kerül hangsúlyba. 

A regény cselekménye 1926-ban játszódik, amikor Agatha egy nehéz időszakot élt meg magánéleti szempontból, a férje megcsalta, amit ő érthető okokból nehezen dolgozott fel. Az írónő éppen a kiadójától tart hazafelé, amikor a metróban hirtelen elszédül és egy orvos, Dr. Patrick Kurs rántja vissza a robogó szerelvény elől. Legalábbis a látszat ez, majd kiderül, hogy az orvos zsarolással próbálja rávenni Agatha-t, hogy kövesse el a tökéletes gyilkosságot, a tét pedig nem kisebb, mint a lánya Rosalind testi épsége és a családjának a jóhíre. Agatha egy fürdőhelyen bújik meg, ahol a levelekben érkező utasításoknak megfelelően készül rá, hogy meg kell ölnie az orvos feleségét, Flora-t, de persze nem ő lenne Poirot és Miss Marple kitalálója, ha ilyen könnyen adná magát. Egy újságírónak készülő lány, Una Crowe is az írónő nyomába ered, a gyilkosság megtörténik, a szálak bonyolódnak az idő pedig egyre fogy, közel a leleplezés, így az események felpörögnek és nem várt fordulatok történnek. 

Igazából vegyesek az érzéseim a regénnyel kapcsolatban. Nem tudom egyértelműen szeretni és utálni sem, pedig mindkettőre meglenne az okom. 

A pozitívum a pszichopata személyiségjegyeket mutató orvos ábrázolása, a karaktert el tudtam volna képzelni egy krimiben, thrillerben, de valahogy Agatha személyisége mellett nem működött, szinte butának tűnt. Szerettem azt, ahogy váltott nézőpontból ismerjük meg a történetet, néhol Agatha, néhol pedig Una az elbeszélő, tetszett, hogy hol a gyilkosság felé sodródó Agatha gondolatait ismerjük meg, látjuk a lépéseit, hol pedig azt, hogy Una milyen éleslátással, bátran, de naivan követi a nyomokat, amelyeket Agatha hagyott maga után. 

A karakterek összességében érdekesek voltak, annak ellenére, hogy nem minden esetben volt logikus a cselekedetük és néhol logikai bukfencek is tarkították a cselekményt, amelyek számomra egyúttal hiteltelenné is tették a történetet. Viszont le a kalappal a bűntett kivitelezése előtt, igazán jól illett az írónőhöz az, ahogy ezeket a részeket megoldotta az író és vissza is utalt az írónőre és a gyógyszerészeti ismereteire. 

Az Acroyd gyilkosság is kulcsszerephez jut a történetben, hiszen ez indítja el a gonoszt az útján és sodorja Agathat az útjába. Ez is remek írói megoldás, ahogy belevitte az írónő munkásságát a cselekménybe, ok és okozati összefüggésbe állította.

Kedveltem a nyomozó, William Kenward főfelügyelő karakterét, aki a tudásának megfelelően ment előre, mint egy bulldog, igazán illett a regénybe az, ahogy próbált az írónő nyomára bukkanni, de nagyjából már az elején látszott, hogy esélye sincsen, ha azt az írónő úgy akarja. Együttérzést váltott ki belőlem az olvasás során.

A regény erőssége, hogy feszegeti az erkölcs határait, elgondolkodtató, hogy mikor van az a pont, amikor azt mondja valaki, hogy innen már nem tovább, legyen bármilyen súlyos is a tét. 

Mindezek ellenére sajnos nem lett kedvencem ez a regény, túlzottan tisztelem ahhoz az írónőt, hogy egy ilyen jellegű szituációban, mint amibe az író sodorta el tudjam képzelni. Emellett úgy gondolom, hogy az igaz, hogy az írónak tényekkel kellett dolgoznia a fikciós elemek mellett, de aki olvasta az életrajzokat szinte biztos, hogy azt fogja érezni, hogy egy az egyben lekoppintotta - néha még a szófordulatokat is - a korábbi írásokat és csak a fikciós részt csatolta hozzá. Nálam ez sokat vont le az élvezeti értékből.

Ajánlom a regényt azoknak a krimi műfaját kedvelő olvasóknak, akik az olvasás során el tudnak vonatkoztatni attól, hogy Mrs. Christie a regény kulcsszereplője, mert vele számomra nem működött ez a történet, igaz én nagy rajongója vagyok az írónő munkásságának, így ez okozhatta az ellenérzést. 

Fülszöveg: A suttogva beszélő, fura orvosnak egyetlen célja, hogy a krimik királynő ölje meg helyette a feleségét. Kövesse el úgy, hogy sose derüljön rá fény. Agatha Christie-nek az eddigi legjobb ötleteire van szüksége, hogy kimásszon a gonosz csávából.

Andrew Wilson bestseller AGATHA CHRISTIE-sorozatának első kötetét tartja kezében az olvasó. A regények alapötlete amennyire egyszerű, annyira rafinált is.

Nem titok, hogy Agatha Christie zseniálisan csavaros krimiket írt. De vajon képes lett volna a valóságban kitervelni a tökéletes bűntényt? Aztán cserébe csapdába csalni, aki rá akarta őt venni a gyilkosságra? És milyen lett volna nyomozóként? Hasonlóan mesteri logikával jött volna-e rá az igazi esetek megoldására, mint az általa teremtett Hercule Poirot és Miss Marple?

Catherine Bell: Jane Austen és a szavak művészete

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Papkisasszony, írónő, kivételes tehetség

Steventon, Anglia, 1795

Jane, az életvidám papkisasszony csupán egy dologra vágyik: az írásra. Tintafoltos kézzel virrasztja át az éjszakákat, hogy beléphessen hősnői birodalmába. A nővérét, Casst azonban eljegyezték, és Jane gyanítja, hogy az édesanyjuk az ő jövőjével kapcsolatban is hasonló terveket dédelget. Jane közömbös a helybéli fiatalemberek iránt, akik jó esetben épp csak tűrhető táncpartnerei a helyi bálokon – mindaddig, amíg fel nem bukkan a színen egy művelt, ír fiatalember, Tom Lefroy.

Míg Jane szívének újra és újra csalódnia kell, a paplány fáradhatatlanul küzd leghőbb álmáért: az egyik regénye kiadásáért. 

A Kossuth Kiadó kínálatából érkezett hozzám ez, a szívemhez oly közel álló témát feldolgozó regény Cahterine Bell-től. 

Jane Austen és a korszak, amelyet megjelenített a regényeiben mindig is nagyon közel álltak hozzám, mondhatnám vonzott, mint a mágnes.  Ezért is örültem, hogy az írónő Austen regényes életét helyezte a történet középpontjába. 

A történet Austen és az írás kapcsolatát jeleníti meg, a regény kiadásáért vívott küzdelmet, tipródásokat, de természetesen a család és a szerelem is megjelennek, hiszen Austen és a szerelem összeforrtak az évszázadok során, de a rá jellemző humor is megjelenik az írói kellékek között. Elrepülhetünk 1795-be, Steventon-ba, ahol Jane élt és alkotott.

Jelen életrajzi regényében az írónő érdekesen keltette életre Jane Austent, a Nőt, aki a világirodalom egyik kiemelkedő írója és korának vitathatatlanul érdekes, korszakán szellemiségével túlmutató karaktere volt. A regény az életrajzi adatokat kiválóan tükrözi, de olvasmányos, élvezhető, feldolgozható formában. Sajnos néha azt tapasztaltam, hogy indokolatlan időbeni ugrások követik egymást, ami miatt néha kizökkentem az olvasásélményből is. 

A regényből kiválóan megismerhetjük Austen azon gondolatait, amelyek az íráshoz, a családjához és a szerelemhez fűzték őt. Itt meg kell említeni, hogy nagyon kevés írásos emlék maradt meg Austen levelezéséből, ezért elkerülhetetlen az írói fantázia bevonása, de elismerem, hogy ebben az esetben jól sikerült megoldani Bell-nek a jellemábrázolásokat és a leíró részeket is. A korhű leírások és nyelvezet mellett a regény atmoszférája is említésre méltó, mindezt nagyra becsültem az olvasás során. Mindvégig olyan érzésem volt, mintha Jane a saját regényeinek egyikébe csöppent volna, csak ezúttal ő volt a főszereplő. Erre az érzésre csak ráerősítettek az írónő regényeiből vett idézetek.

Egyértelműen megállapítható, hogy igazán eseménydús életút állt Jane mögött, határtalan érzelmekkel, veszteségekkel, nélkülözéssel, de mindemellett sok baráttal és megélt boldogsággal.

Véleményem szerint ez a regény egy nagyon izgalmas időutazás a rajongók és a romantikus regények kedvelői számára egyaránt.

Szeretettel ajánlom elolvasásra, mert kellemes stílusban és történelmi eseményekkel megtámogatott regényről van szó. A borító pedig ezúttal is csodás, nagyon szépen illeszkedik a kiadó különleges sorsokat bemutató regényeinek tematikájába.

A könyvet köszönöm szépen a kiadónak! 

Repüljünk a boszorkányság korába a Familiárisokkal!

Füszöveg: Fleetwood ​Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
„Árnyalt és érzékeny portré egy bátor és szívós lány küzdelméről, hogy megtalálja a helyét a világban. Muszáj elolvasni.” – Heather Morris, AZ AUSCHWITZI TETOVÁLÓ szerzője
„Bámulatosan szép mese – a nőiség és a boszorkányság hogyan száll szembe a fennálló hatalommal… gyönyörködtető élmény az első laptól az utolsóig.” – Jessie Burton, A MÚZSA és A BABAHÁZ ÚRNŐJE szerzője

Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében: csak az Egyesült Királyságban több mint 200.000 példányban kelt el, keménytáblás és puhakötéses kiadása egyaránt a Sunday Times Bestseller listáján szerepelt. Több mint tizenkét nyelvre fordították le, és készül a tévés adaptáció.

Mostanában igazán remek debütáló regények találtak meg maguknak, így nagyon vártam Stacey Halls regényét, a Familiárisokat is. A borító valami gyönyörűséges, szinte hívogatja az olvasót, szerintem az utóbbi évek legszebb borítói közül benne van az első háromban.

Számomra már a cím is nagyon érdekes volt, az pedig pluszként adódott a várakozás izgalmához, hogy a történet maga is nagyon varázslatosnak ígérkezett, egészen 1612-ből.

Igazából úgy éreztem magamat az olvasás során mintha egy mesébe csöppentem volna, pontosan a boszorkányok fénykorába, a helyszínt pedig Anglia egy eldugott, vidéki tája, Lancashire adta.
Hősnőnk, Fleetwood Shuttleworth a regény idején 17 éves, tapasztalatlan, bár már több sikertelen terhességen van túl az unalmas, de a szokásos korabeli férfi sztereotípiákkal felvértezett férje mellett. Ekkor találkozik Alice Gary-jel, aki fiatal kora ellenére igazi javasasszony és bába, amely tudást a felmenői által örökölte. Nagyon érdekes az, ahogy a két nő sorsa összefonódik és egy elválaszthatatlan kötelék szövődik közöttük. A kor meghatározó misztikus erői itt is megjelennek, a boszorkányok és a varázslat nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoz a természetes gyógymódok és a gyógyítás határán. Ezáltal a számos babona és az elvakultság odáig vezet, hogy boszorkányt kiáltanak, amitől a regény cselekménye valóban izgalmassá tudott válni. 

Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy a regény viszonylag lassabb mederben folyik és a történések is szép lassan épülnek fel a szemünk előtt mégis végig fenn tudta tartani a figyelmemet az írónő. 

Érdekes volt látni, ahogy elég merészen két nagyon erős női karakter került a történet középpontjába. Fleetwood vonatkozásában egyenesen azt látjuk, ahogy az elnyomott szerepéből kilép egy erős és független női karakter. Nagyon tetszett az, ahogy ezt a női karaktert hagyta kibontakozni az írónő. Alice is erős személyiséggel bírt, de az ő vonatkozásában tudni lehetett a regény elejétől, hogy ilyen az alaptermészete, tehát nagy jellemfejlődés nála nem volt tapasztalható, de ettől függetlenül számomra érdekes volt Alice is. 

A férfi szereplők, Richard, a férj, illetve Roger, a boszorkányokat begyűjtő bíró szerepében tetszelegve megtestesítették a kor tipikus férfialakjait. A nők elnyomása természetes volt számukra, a döbbenet pedig, amikor egy nő nem engedelmeskedett az akkoriban elvárható erőszak felé billentette őket. Nagyon szemléletesen sikerült kibontakoztatni a regényben a korszak minden jellemző magatartásformáját, igazán érdekes történelmi korrajzot kapunk az olvasás során. Bevallom élvezettel olvasom a történelmi háttérrel bíró, jól megírt és olyan pluszt nyújtó regényeket, amitől azt tudom mondani az utolsó mondat elolvasása után, hogy igen, ez megérte az olvasásra fordított órákat. 

Összességében Nekem nagyon tetszett, hogy Fleetwood szemszögéből ismerhettem meg ezt a történetet és az, hogy Halls ilyen szépen vezette le és írta meg az első regényét. Remekül feltárult a szemünk előtt egy veszélyekkel teli korszak, amikor a boszorkányság, a félelem és az erőszak uralt egy férfias világot, de mégis voltak olyan nők, akik megállták a helyüket a körülmények ellenére is.

Egy remek magával ragadó történet, amit végig érezhetően átszőtt a félelem és az intrika hálója. 

Ritkán nézek meg adaptációkat, de ebben az esetben várom, hogy elkészüljön és minél hamarabb megnézhessem, mert kíváncsi vagyok, hogy a képernyőn is ennyire át tud majd érződni a karakterek dinamikája és a korszak sötétsége. 

Bravó Stacey Halls! Várom a következő kalandot! 

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai

Fülszöveg: Frannie ​Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.

Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.

Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is…

A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

Nagyon vártam ezt a gyönyörű regényt, ami a külső mellett belső szépségéről is bizonyosságot tett. Ez most olyan nagyröptűen hangozhat, de valóban nagyon kellemes irodalmi élményben volt részem az olvasás során, így talán megengedhető ez a picit elvont megállapítás is. 

Már az, ahogy kézbe vesszük a könyvet ad egy esztétikai élményt, mivel nagyon szép ez a borító. Második lépésként - rögtön ahogy az első pár oldalt elolvastuk- elmerülünk ebben a keserű, sötét, borzongató, de a kíváncsiságot nagyon is felcsigázó történetben. 

"A tárgyalásom úgy veszi kezdetét, ahogy annak idején az életem: kiálló, vadul bökdöső könyökök, lökdösődés, köpködés."

Az író zsenialitást mutatja a regényben megjelenő idősíkok felosztása, melyek keretbe fogják a legfontosabb időszakot. Elindulunk a tárgyalás napjától, amikor Frannie Langtont, volt jamaicai rabszolgát megvádolják azzal, hogy megölte a gazdáját, a híres kutatót, valamint feleségét. Itt repüljünk vissza az 1800-as évek elejére és imerjük meg Frannie velőig hatoló visszaemlékezéseiből a sötét múltat, ami a bizarr cukornádültetényről, ahonnan akkor gazdája, Langton London egyik úri házába adja szolgálatba. Frannie munkát kap ugyan, de ezzel koránt sem érnek véget a megpróbáltatásai, hanem igazából itt indul el egy olyan folyamat, ami Franniet az igazságszolgáltatás karmai közé taszítja. Mire újra a tárgyalóteremben találjuk magunkat már ismerjük Frannie sötét múltját, gondolatait, érzéseit, vívódásait, az ok és okozati összefüggéseket. Vajon milyen véget ér ez az elképesztő utazás? A gyilkosság volt a legszörnyűbb bűn, amire fény derül?

"Mindenkit ugyanaz az indulat feszít, mindenkit felajzott a "szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok szenzációja." Így fogalmaztak a Morning Chronicle-ban, amely újság maga is e szenzáció tintafekete termésének betakarítása körül tüsténkedik."

A regény az írónő első regénye, ami számomra meglepő volt, jó értelemben, de az is igaz, hogy mostanában többször találkoztam igazán jó debütáló regényekkel, ezért lassan megszokom, egyre bátrabban nyúlok ilyen kötetekhez.

Azt kell írjam, hogy a történetet körbelengte a rejtély illúziója, mert valójában minden az orrunk előtt zajlott, de egy kicsit mindig el tudta előlünk rejteni a valóságot az írónő. Egyetlen olyan motívum volt, amin nagyon meglepődtem olvasás közben, mert annak ellenére, hogy teljesen logikus volt, én mégsem vettem észre, és itt most nem Frannie és a gazdája, Langton között fennálló titkokra gondolok. A felfedezésem elemi erővel zúdult le, szerintem  a történet egyik legmegrázóbb mozzanatává tudott válni, annak ellenére, hogy nagyon apró utalás történt csak ennek vonatkozásában. 

Érdekes korrajzot kapunk, ahol kirajzolódnak a rabszolgatartó társadalomban, a távoli gyarmatokon megjelenő szörnyűségek, melyekről a legvadabb álmainkban sem gondolnánk, hogy léteznek. Azonban Londonban sem bújhatnak el a csontvázak a szekrényben, mert szép sorban kipotyognak, pont az orrunk elé. Nagyon élvezetesen, olvasmányosan jelennek meg a kor társadalmi rétegei, valamint a köztük lévő nagyon éles ellentétek. A fekete és fehér jóval több, mint gondolnánk, a regényben erről is érzékletes, átfogó képet kapunk.

A karakterek mindegyike remekül megrajzolt, felépített. Nem igazán tudtam bennük hibát találni, vagy csak olyan zseniálisan elterelte a hiányosságról a fényt a történetvezetés, hogy nem tudtam foglalkozni velük. Nagyon szerettem, hogy mélyen, szinte húsbavágóan őszinte gondolatokat kaptunk, a legsötétebb bugyrokba ereszkedhettünk le, nem szépítettek a szereplők gondolatain. Nekem a hibátlanhoz közelítő karakterábrázolás érzetét adta a regény. 

Egyik szereplő sem került közel hozzám, nem tudtam velük sorsközösséget vállani, de itt nem bántam, hogy objektív szemlélőként lehettem jelen, inkább, mint egy titkos megfigyelő, aki a legbensőbb titkokat is láthatja, de őt nem látják. Úgy éreztem, hogy a karakterek élnek, hús vér emberek, egy nagyon bizarr világba zárva. 

A kedvenc motivumom a regényben az olvasás, a tudás iránti vágy megtestesülése volt, nagyon szépen vitte bele ezeket a vágyakat az írónő a történetbe. 

"A regény olyan, akár valami nagy pohár meleg ital, egy vers azonban vastüskeként hatol a fejbe."

Az olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha valaki piszkálgatná az idegevéződéseimet. Nagyon mélyre tudott hatolni ez a történet, pont olyan komor volt, mint mostanában a világunk, nagyon jól illik a hangulathoz, mélabús, letargikus, abszurd, felkavaró, és még ki tudja hány jelzővel illethetném, amelyektől elmondható, hogy igen, ez egy remek olvasási élmény volt. 

Összegezve

Impulzív, lebilincselő, ezért jó szívvel ajánlom elolvasásra ezt a történelmi misztikus thrillert, szerintem kell hozzá egy hangulat, leginkább azért, hogy ne telepedjen ránk, mint egy sötét lepel, de mikor elolvastuk biztos, hogy nagyon furcsa, de kellemes élményként fogunk sokáig visszagondolni rá. Emellett Sara Collins nevét szerintem érdemes megjegyeznünk, mert nagyon nagyot úszott, akarom mondani írt! Bravó! 

Az első negyedév nagy meglepetése

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz.

Fülszöveg: „Történelmi ​részletekben bővelkedő, felemelő történet az ellenséges vonalak mögött szövődő barátságról. ” – Kirkus

A második világháború idején egy maroknyi idealista fiatalnak levelet kézbesít a posta, amelyben egy kormányzati cég azt kérdezi tőlük, hajlandóak lennének-e szolgálni a hazájukat. A nagyon különböző háttérrel rendelkező férfiak és nők – német származású texasi edző, francia anya és gazdag amerikai üzletember fia, szerény körülmények közt élő horgász, az emberekből kiábrándult divattervezőnő és a szépséges párbajtőröző – mindannyian igent mondanak a felkérésre, de mindegyiküknek megvan erre a maga titkos oka. Kiképzésük után ők alkotják a Szitakötő kódnevű csoportot, amely a németek által megszállt Párizsban kezdi meg tevékenységét.

Franciaországba érkezésüket követően megkezdődik a veszélyes macska-egér kémjáték, amit hosszú-hosszú hónapokon át sikeresen űznek, mígnem egy végzetes tévedés a csapattagok egyikének letartóztatásához és kivégzéséhez vezet. Ám húsz év múltán felmerül a gyanú, hogy a szemtanúk nem azt látták, amit látni véltek…


Mostanában abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi, olvasók, hogy egyre több remek történelmi, azon belül is a II. világháborúval foglalkozó regény közül mazsolázhatunk. 
Ebben az értékelésben is egy ilyen izgalmas regényre szeretném felhívni a figyelmeteket. 

Talán már tudható, hogy igazi rajongója vagyok a történelmi ihletésű regényeknek, így  nagy várakozással vettem kézbe ezt a regényt. Elárulhatom, hogy számomra az idei év első nagy meglepetését Leila Meacham, Szitakötő című regénye okozta. Ebben a regényben aztán megvolt az a bizonyos WOW faktor, amit mindig annyira keresek egy-egy történetben.

Ismét a II. világháború időszakába merülhettem el 5 fiatal amerikai kém és vezetőjük Alistair Renault társaságában. 
A regény elején megtudjuk, hogy a világháború után már eltelt 20 év, amikor Alistair tudomást szerez arról, hogy a szitakötőként aposztrofált 5 fős kémcsapatából - akikkel azóta is tartja a kapcsolatot - az egyikük, akit halottnak hittek társai talán mégsem annyira halott. Ez megmozgat valamit a csapatban és a visszaemlékezéseik nyomán megismerjük a teljes történetet, ezáltal összekapcsolódik a múlt és a jelen, kiderül, hogy egy író csak a véletlenek összjátékaként írta le, hogy életben van a szitakötő 5. tagja, vagy tudott valami konkrétabbat?
A visszaemlékezés onnan veszi kezdetét, hogy a fiatalokat Amerikában beszervezik kémnek az OSS-hez, és onnatól ők lesznek a Szitakötő fedőnéven működő kis csapat. A srácok Párizsba érkeznek, egy olyan korban, amikor a Vichy kormány, a francia rendőrség és a náci megszállók együttműködnek és mindenki gyanús, aki kicsit is eltér a megszokottól. Nekik azonban az intelligenciájuknak, felkészültségüknek és nem utolsó sorban külső adottságaiknak köszönehetően mégis sikerül közel kerülniük a tűzhöz, a kérdés csak az, hogy ezért milyen árat fognak fizetni? 
Megindul a versenyfutás az információkért és az életükért, miközben sok-sok emberi sors keresztezi egymást. Izgalmasan hangzik, ugye?

A könyv legelejétől kapunk egy rejtélyt, amitől csak egyre inkább kíváncsiak leszünk arra, hogy a Franciaországba beküldött legjobb fiatal kémcsapat sorsa miként alakult, hogy fonódott össze a németek szövevényes világával, a háborúval és emberi sorsokkal.
Mind az öt amerikai fiatalnak megvolt a saját oka, hogy miért akarjon az ellenség vonalai mögé kerülni, itt tovább bonyolódik az egyéni indíttatásuk kibontakoztatása által a történet. Amellett, hogy együttesen is tesznek egy nagy egységért, azzal, hogy hazájukat szolgálva az éltüket kockáztatják, a saját céljaikért is mindent latba vetnek.

A történet egyik érdekes, számomra kicsit elgondolkotató szála volt a csoport freskó általi kommunikációja. A mai napig nem vagyok meggyőzve arról, hogy eredményesen működhet egy ilyen elterelő manőver, de az író ennek mégis elég nagy figyelmet szentelt, ezt a vonalat aprólékosan kidolgozta. Nekem az olvasás során egyedül ez a kommunikációs csatorna volt egy kicsit negatív élmény, nem illeszkedett ebbe a nagyívű és egyébként remek történetbe.

A karaktereket meg tudtam kedvelni, mindegyikben volt valami érdekes, titokzatos és nagyon emberi. A náci karakterek voltak azonban az igazi meglepetések, az írónő remekül felépítette az ellenség vonalát, a megjelenített náci szereplők adták igazából számomra a történet igazi csemegéjét. Nagyon ütösre sikeredett a karakterkidolgozás ebben a regényben. 
Imádtam ahogy a jó és a rossz megjelent, éles ellentétek, remek történelmi háttér és egy varázslaltos háborús milliő árasztott el olvasás közben. A végén pedig ott volt a talán már picit várt csattanó is, ami további izgalmat tudott vinni a történetbe, annak ellenére, hogy olvasás közben már mi magunk is kombinálhattunk, hogy miként zárja majd az író a regényt. 

Nagyon szerettem ahogy a történettel haladva egyre közelebb és közelebb kerültek hozzánk a szereplők, a leírások által pedig én magam is csak sodródtam az eseményekkel. Igazából nagyon nehezen tudtam letenni a könyvet, sokszor éjszakába nyúlóan olvastam. Nagyon kíváncsi voltam a szereplők életének alakulására külön is, de egy nagy egészként méginkább.  

Egy igazán komplex, történelmi részletekben gazdag regény, amely a barátságot állította a középpontba. Tetszett.

https://pixels.com/featured/large-abstract-lily-pond-and-dragonfly-ginette-callaway.html

Összegezve

Egy maroknyi amerikai kém, Párizs, náci megszállás, titkos játszmák és barátság ez mind-mind egytelen remekül megírt történelmi részletekben bővelkedő regényben. A terjedelme senkit ne tartson vissza, a 600 oldal úgy fog kiperegni az ujjaink közül, hogy észre sem vesszük. Számomra igazi meglepetés volt az első találkozás az írónővel, igazán szerethető a stílusa és a történetvezetése, annak ellenére is, hogy sok szereplős regényről van szó. Bátran merem ajánlani olvasásra.