Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban

Fülszöveg: Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről. 

Elisa Shua Dusapin debütáló regénye rétegregény. Rétegregény több szempontból is, egyrészt csak egy bizonyos olvasói réteget fog tudni maga mellé állítani, másrészt szinte látjuk magunk előtt az olvasás során azt, ahogy a rétegek lehámlanak a karakterekről és csak a natúr valóságot mutatják meg magukból és itt most képletesen kell érteni, hiszen a gondolataik és érzelmeik kerülnek lecsupaszításra. 

A kötet maga tiszta, egyszerű. Nincsenek nagy hullámvölgyek, kizárólag a sivár táj és a szereplők sivár világa jelenik meg. Ebben a sivárságban kezdenek el pislákolni a kíváncsiság, remény és vágy fényei. 

A borító amolyan jellegtelen grafikával jelenik meg - vélhetően tudatos választás eredményeként-, de a színek használata mégis felhívja magára az olvasó figyelmét. Valahogy ilyenek a karakterek is, elsőre semmilyenek, sőt egyhangúak, de ahogy a rövid történet halad előre úgy derül fény a belső énjük színeire és gondolataik kuszaságára. 

Mondhatni egy rövid, de érdekes történet, ami ami egy mozaik darabka Dél-Korea lenyomatából.

Azt vettem észre, hogy ez a próza bizony bekúszott a bőröm alá és napokig foglalkoztatott a női karakter, akit fizikai valójában alig-alig ismerünk meg, de a végére mégis úgy érezzük, hogy ismerjük a gondolatait, érzéseit és a teljes lényét.

Az elszigeteltség és a kevés információ, amit az író átad teszik a sivár történetet mégis valamilyen színes kavalkáddá. Szinte érezzük a halpiac szagát, a sós levegőt, sőt még az emberek verejtékét is. A narrátor végig a sötétből irányítja az érzéseinket és ez valami furcsa, de mégis jóleső olvasási élményt nyújtott. 

Ízelítőt kapunk a téli Dél-Koreából, abból, hogy a világ minden táján küzdenek az átlagemberek a belső démonjaikkal, legyen az a testképzavar vagy a magány kivetülése. 

Ebben a regényben rengeteg érzelem és sivárság összpontosul, mindez úgy, hogy egy délután alatt magunkba szippanthatjuk ezt az érzelmi zűrzavart. 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e ezt a történetet, de azt mindenképpen elmondhatom, hogy kár lett volna kihagyni, mert nem emlékszem arra, hogy mikor volt rám egy rövid írás ilyen ellentmondásos hatással. 

Mini romantika - pár romantikusról, de csak röviden

A január szép számmal hozott romantikus olvasmányokat, melyek közül az alábbi háromról hozok  most egy-egy mini értékelést. Úgy gondolom, hogy könyvenként egy külön bejegyzés túlzás lenne, ezért egy rövidebb és tömörebb verziót készítettem. Ez a három regény jó alapot képezhet, ha valami rózsaszínre és romantikusra vágyunk, akár így a hideg időben is.

Amikor Imogen és Anna váratlanul megörökli Vivien nagyi fagylaltozóját, fenekestől felfordul az életük. A brightoni boltocska lent van ugyan a tengerparton, de minden bája ellenére kétségbeejtően kevés a vendég. Ha a testvérpár nem változtat gyorsan a dolgok állásán, örökre elveszíthetik nagyanyjuk örökségét. 

A nyár közeledtével Imogen és Anna azt tervezi, hogy visszaállítják Vivien néhai dicsfényét. Ahelyett, hogy eladnák a boltot, inkább kitanulják a szakmát, hogy a fagylaltbolt a déli part ínyenceinek legújabb kedvencévé válhasson. 

Amíg Imogen vigyáz a boltra, nővére Olaszországba utazik, egy ínyenc fagylaltkészítő tanfolyamra. Ám ahogy Anna vállvetve dolgozik együtt a szakma legjobb cukrászaival, rájön, hogy a szerelem még a legváratlanabb helyen is rátalálhat…

Véleményem: A várólistámon csücsült már egy ideje ez a babarózsaszín könyvecske, így a januári hidegben elérkezettnek láttam az időt egy kis lélekmelengető nyári, fagyizós, romantikus történetre. Olyan volt a könyv, mint egy édes, olasz fagylalt, könnyen csúszott és gyorsan fogyott. Szerelem, csalódás, egy csipet ármány és fagyi, fagyi minden mennyiségben. Annak ellenére jól felépített a történet, hogy mi, olvasók is ki tudtuk számítani a végkifejletet, mégis minden lapra jutott valami kis rózsaszín melegség. A szereplők aranyosak, kedvelhetőek voltak, szerettem olvasni a kis csetlés-botlásaikról is. Kellemes melegséget nyújtott a könyv, így a januári havazásban. Egy kis extra is került a könyvbe, mégpedig receptek formájában. Egy könnyed nyári, de akár téli kikapcsolódáshoz is ajánlom a könyvet.

A Moly-on 4 csillagot adtam a regénynek.

A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnőnek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben… Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó művészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festő, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a művész nem az, akinek látszik… A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemről, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról.

Véleményem: Nekem az volt az első benyomásom, hogy egy Elizabeth Adler utánzatot kaparintottam meg, annak ellenére, hogy a történet alapjában véve teljesen rendben volt. Kaptunk egy csipet rejtélyt és romantikát, gyönyörű tájakkal ötvözve és a kedvenc megoldásomat is feltálalták, azaz a múlt és jelen megjelenítését, mely később egy szállá futott össze. Korábban ezért a kettős idősíkon játszódó regényekért kedveltem meg Adlert is és mi tagadás most is nagyon bejött ez a felépítése a regények. A nagy titkot elég hamar összeraktam és nem feltétlen azért, mert remek nyomozó vagyok, hanem, mert nem lehetett máshogy alakítani a szálakat és ez elég hamar ki is derült. A múlt és a jelen remekül harmonizáltak, pont egy-egy érdekesebb résznél szakadtak meg, ezzel is fokozandó a feszültséget. Egyedül némi hiányosságot a karakterek kidolgozásánál fedeztem fel, de ezt az író stílusa elég jól elfedte. 

A Molyon 4,5 csillagra értékeltem, mert annak ellenére, hogy nem életem legjobb olvasmánya, de vitathatatlanul van benne egyfajta romantikus báj. 

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Elhagyja a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét, és beolvas a főnökének, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót, és kilép a bizonytalanságba. 

Maga sem sejti, hogy erre a régóta halogatott döntésre van szüksége ahhoz, hogy egyszer csak szembejöjjön vele a nagy lehetőség.

Egy váratlan találkozásnak köszönhetően visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. Egy nyárra szól a megállapodás, addig lakik újra a családdal az egykori bébiszitter, és így a lány időt nyerhet, amíg kitalálja, hogyan tovább.

Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet… Ráadásul közvetlenül egy nagy csalódás után nem is szeretne új kapcsolatba kezdeni. Csakhogy a forró nyár a romantika időszaka is, a lány pedig egyre jobban belejön a döntéshozatalba…

Véleményem: Egy kellemes, andalító romantikus történet, nem kell nagy fordulatokra és mélyen szántó gondolatokra számítani, mert ez a regény pontosan az, aminek látszik egy chick-lit.

 A chick-lit műfajnak is vannak mély bugyrai, de itt ettől azért nem kell tartanunk. Van benne némi évődés, de a történet alapjaiban véve egy kis semmiség, viszont a malomház, a birtok és a három jóképű pasi ad neki némi színt. Bevallom a leírást sokkal többre tartottam itt és most, mint a karaktereket és a történetet. A táj, a festészet, a nyugalom és az, hogy nem kellett különösebb figyelem a szálak követéséhez, valahogy megnyugtatott. Azt sajnáltam, hogy a karakterek közül senki nem érintett meg, sőt Nina, a női karakter inkább idegesített is, de próbáltam elvonatkoztatni. Mély nyomokat nem hagyott bennem a regény.

A Molyon 3,5 csillagot kapott tőlem.

Izolde Johannsen- Michal T. Marble: A birodalmi kalóz (A Birodalom tengeri bástyái 1. )

Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…

Egy olvasmányos regény az Admiral Graf Spee portyázásáról, pusztulásáról, az Altmark történetéről és emellett emberi sorsok megelevenedéséről. 

Izolde Johannsenről eddig is tudtam, hogy maximálisan profi munkát ad ki a kezéből, olyat, amiben minden apró részlet a helyén van, de olvasás közben ismét meggyőződhettem a profizmusról. Mindezt jól példázza az is, hogy ahogy haladtam az olvasással, egyszerűen nem tudtam letenni és elengedni a történetet, ezáltal nagyon rövid idő alatt ki is olvastam a regényt. 

Egy olyan regényt olvashattam, amely témája egészen különleges és egy olyan helyszínt és cselekményt elevenít meg, amelyet a legritkább esetekben örökítettek meg a  ennyire részletesen és olvasmányosan. 

A II. világháború időszakába repít minket vissza a regény, egészen pontosan a tengerre. 

Annak ellenére, hogy Németország nem volt éppen a tengerek ura most mégis a németek szemszögéből ismerjük meg az Admiral Graf Spee páncéloshajó legénysége által a titokzatos tengeri hadműveleteket és a hajó titkos küldetését. Kiderül, hogy Hitler milyen szerepet szánt ennek a tengeri portyázásra épített hajónak a háború során, hiszen a vízrebocsátásakor már küszöbön állt a kitörni készülő háború. Anglia a nagy ellenség talán nem is számolt az Admirállal, így át kellett csoportosítania az erőket és erre a hajóra kellett összpontosítania. 

A regény maga  olvasmányos, fordulatos és sziporkázó a történelem egy darabkáját rejtve magában. 

A szemünk előtt elevenedik meg Hans Langsdorff és legénysége, felfedezzük a karakterek emberi oldalát és megismerjük a kitartásukról híres, a Német Birodalomban szolgáló matrózokat és tiszteket. Nagyon élvezetes módon szőtte át a történetet az emberség és barátság.

Számomra Langdorff kapitány karaktere volt kiemelkedő, a története megérintett, felemelt és megríkatott. Emberik sorsok, érzések a háború borzalmaiban, fontos momentum, hogy embertelen körülmények között is emberek tudtak maradni, bátrak és vakmerőek, leleményesek és sziporkázóak. Emellett az olvasó  és Matthias Pütz matróz karakterében sem fog csalódni, de a többi szereplő is igazi hús vér, érző személyiségjegyeket hordozva jelenik meg a lapokon. 

Megtudhatjuk, hogy ezek az emberek, legfőképpen a kapitány miként viszonyul a náci Németországhoz, amely számomra egy nagyon érdekes és tanulságos momentuma volt a regénynek. Megtudhatjuk azt, hogy az adott időszakban nem feltétlenül az elvakult gyűlölet mozgatta az embereket, hanem még létezett emberség és tisztelet. Ezt jól példázza a szemben állók magatartása is. Azonban olyan érdekességek is kiderültek, hogy több, mint 1000 fős volt a hajó legénysége, a kapitány irodájában pedig még növényzet és szőnyeg is helyet kapott, persze ez utóbbi adat inkább a női mivoltomnak esett jól. 

Számos érdekes adatot és információt tudunk meg a kor tengeri hadviseléséről és azokról a hajókról, amelyek részt vettek a tengeren zajló eseményekben. Ez is nagyon érdekes volt számomra, mert, mint írtam korábban nagyon ritkán foglalkozott egy-egy regény, vagy akár történelmi könyv a háború tengeri részével, legtöbbször a szárazföldre koncentrálódik az ütközetek és az események bemutatása. Azok a könyvek, amelyek eddig az olvasmányaim közé tartoztak, vagy éppen filmek, amelyek az szemem elé kerültek ennyire részletes és érdekes formában nem tudták megjeleníteni a háború ezen szegmensét.

Nagyon tudott hatni a történet az érzéseimre és érzékszerveimre, szinte láttam magam előtt a fedélzeten tüsténkedő, vagy éppen szaladó matrózokat, hallottam a lábdobogásokat és az elkiáltott parancsokat.

A regény végén pedig átfogó összegzőt kapunk a hajó személyzetéről, további sorsukról és magukról a hajókról is, nagyon hasznos összegzés, mely segíti az áttekinthetőséget.

Összegezve

A történelmi témájú regények egyik kiemelkedő darabja Izolde Johannsen és Michal T. Marble regénye. Átfűti a tisztelet, a becsület, az emberség és legfőképpen az izzó történelem. Bátran kötelező olvasmánnyá tenném ezt a regényt, mert jóval több, mint a történelem tényszerű bemutatása, a regény egyszerűen maga az eleven történelem. Igazi történelmi tiszteletadás egy nagyszerű ember, azaz Langsdorff kapitány és a hajó legénysége előtt, ezáltal akkor is érdeklődésre tarthat számot, ha nem tartozunk a háborúról szóló regények rajongói közé.

Az írópáros már készíti elő a sorozat következő részét, mely a Gránátok becsülete címet kapta és nem kevésbé izgalmas témát fog elénk olvasók elé tárni, mint a Bismarck története.

A könyvért köszönet Izolde Johannsen írónőnek

Kiadó: Underground Kiadó

ISBN: 9789631263497

Megjelenés:2016. szeptember

Oldal: 490

Kötés: puhatáblás