Ugrás a fő tartalomra

Izolde Johannsen- Michal T. Marble: A birodalmi kalóz (A Birodalom tengeri bástyái 1. )

Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…







Egy olvasmányos regény az Admiral Graf Spee portyázásáról, pusztulásáról, az Altmark történetéről és emellett emberi sorsok megelevenedéséről. 

Izolde Johannsenről eddig is tudtam, hogy maximálisan profi munkát ad ki a kezéből, olyat, amiben minden apró részlet a helyén van, de olvasás közben ismét meggyőződhettem a profizmusról. Mindezt jól példázza az is, hogy ahogy haladtam az olvasással, egyszerűen nem tudtam letenni és elengedni a történetet, ezáltal nagyon rövid idő alatt ki is olvastam a regényt. 

Képtalálat
Egy olyan regényt olvashattam, amely témája egészen különleges és egy olyan helyszínt és cselekményt elevenít meg, amelyet a legritkább esetekben örökítettek meg a  ennyire részletesen és olvasmányosan. 

A II. világháború időszakába repít minket vissza a regény, egészen pontosan a tengerre. 
Annak ellenére, hogy Németország nem volt éppen a tengerek ura most mégis a németek szemszögéből ismerjük meg az Admiral Graf Spee páncéloshajó legénysége által a titokzatos tengeri hadműveleteket és a hajó titkos küldetését. Kiderül, hogy Hitler milyen szerepet szánt ennek a tengeri portyázásra épített hajónak a háború során, hiszen a vízrebocsátásakor már küszöbön állt a kitörni készülő háború. Anglia a nagy ellenség talán nem is számolt az Admirállal, így át kellett csoportosítania az erőket és erre a hajóra kellett összpontosítania. 

A regény maga  olvasmányos, fordulatos és sziporkázó a történelem egy darabkáját rejtve magában. 

KéptalálatA szemünk előtt elevenedik meg Hans Langsdorff és legénysége, felfedezzük a karakterek emberi oldalát és megismerjük a kitartásukról híres, a Német Birodalomban szolgáló matrózokat és tiszteket. Nagyon élvezetes módon szőtte át a történetet az emberség és barátság.

Számomra Langdorff kapitány karaktere volt kiemelkedő, a története megérintett, felemelt és megríkatott. Emberik sorsok, érzések a háború borzalmaiban, fontos momentum, hogy embertelen körülmények között is emberek tudtak maradni, bátrak és vakmerőek, leleményesek és sziporkázóak. Emellett az olvasó  és Matthias Pütz matróz karakterében sem fog csalódni, de a többi szereplő is igazi hús vér, érző személyiségjegyeket hordozva jelenik meg a lapokon. 

Megtudhatjuk, hogy ezek az emberek, legfőképpen a kapitány miként viszonyul a náci Németországhoz, amely számomra egy nagyon érdekes és tanulságos momentuma volt a regénynek. Megtudhatjuk azt, hogy az adott időszakban nem feltétlenül az elvakult gyűlölet mozgatta az embereket, hanem még létezett emberség és tisztelet. Ezt jól példázza a szemben állók magatartása is. Azonban olyan érdekességek is kiderültek, hogy több, mint 1000 fős volt a hajó legénysége, a kapitány irodájában pedig még növényzet és szőnyeg is helyet kapott, persze ez utóbbi adat inkább a női mivoltomnak esett jól. 

Számos érdekes adatot és információt tudunk meg a kor tengeri hadviseléséről és azokról a hajókról, amelyek részt vettek a tengeren zajló eseményekben. Ez is nagyon érdekes volt számomra, mert, mint írtam korábban nagyon ritkán foglalkozott egy-egy regény, vagy akár történelmi könyv a háború tengeri részével, legtöbbször a szárazföldre koncentrálódik az ütközetek és az események bemutatása. Azok a könyvek, amelyek eddig az olvasmányaim közé tartoztak, vagy éppen filmek, amelyek az szemem elé kerültek ennyire részletes és érdekes formában nem tudták megjeleníteni a háború ezen szegmensét.

KéptalálatNagyon tudott hatni a történet az érzéseimre és érzékszerveimre, szinte láttam magam előtt a fedélzeten tüsténkedő, vagy éppen szaladó matrózokat, hallottam a lábdobogásokat és az elkiáltott parancsokat.


A regény végén pedig átfogó összegzőt kapunk a hajó személyzetéről, további sorsukról és magukról a hajókról is, nagyon hasznos összegzés, mely segíti az áttekinthetőséget.

Összegezve

A történelmi témájú regények egyik kiemelkedő darabja Izolde Johannsen és Michal T. Marble regénye. Átfűti a tisztelet, a becsület, az emberség és legfőképpen az izzó történelem. Bátran kötelező olvasmánnyá tenném ezt a regényt, mert jóval több, mint a történelem tényszerű bemutatása, a regény egyszerűen maga az eleven történelem. Igazi történelmi tiszteletadás egy nagyszerű ember, azaz Langsdorff kapitány és a hajó legénysége előtt, ezáltal akkor is érdeklődésre tarthat számot, ha nem tartozunk a háborúról szóló regények rajongói közé.

Az írópáros már készíti elő a sorozat következő részét, mely a Gránátok becsülete címet kapta és nem kevésbé izgalmas témát fog elénk olvasók elé tárni, mint a Bismarck története.


A könyvért köszönet Izolde Johannsen írónőnek

ISBN: 9789631263497
Megjelenés:2016. szeptember
Oldal: 490
Kötés: puhatáblás



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Borsa Brown: Az Arab 18+

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá.
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát.
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen…

Princess Michael of Kent: A szerelmes Királynő

Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a 15. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou család életét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az Orléans-i Szűz, vagy Agnés Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője. A könyv nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, melyet a Kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak.
Érdemes már rögtön az elején leszögezni, hogy a regény az Anjou trilógia első részét képezi, bár a Molyon ez nincs fe…

Budai Lotti: A kegyencnő hálószobájában - A borostyánszemű 1.

1645-ben ​Henrietta Mária angol királyné Franciaországon utazik keresztül, mikor menetét megtámadják, s elrabolják egyik legbecsesebb ékszerét. Ez az értékes nyakék évtizedekig mozgatja majd a háttérből a Combray család sorsának szálait: szerelmeseket segít révbe, bosszúvágyat ébreszt, s lesz, kinek vesztét okozza… S akinek sorsát végzetesen befolyásolja, az Louise de Morainville, a Borostyánszemű, akit a szerelem és a történelem hullámai éppen a kor legfelkavaróbb bűnügye, a mérgezési botrány idején sodornak a Napkirály udvarába.
A magyar irodalmi élet új tehetsége első regényével egy letehetetlenül izgalmas, korhű történetet ad a romantika, a kalandregények és a történelem kedvelőinek kezébe. A könyv ráadásul újdonsággal is szolgál: az olvasó színes, képeslap-szerű betétek segítségével ismerkedhet meg közelebbről a korabeli divattal, szokásokkal és egyéb érdekességekkel.
szerző fotója
Budai Lotti az ELTE jogi karán végzett, a jogtudományok mellett művészettörténetet is tanult. A kez…