Romantikusok a régens kor Angliájából, avagy kettő könyvet ajánlok

 

Az ​1809-es londoni báli szezon szenzációjának a tizenhét éves Miss Eliza Balfour és a nála huszonöt évvel idősebb, mogorva Somerset gróf menyegzője számított, és senki nem is sejtette, hogy Eliza szíve valójában a gróf jó kiállású unokaöccséért dobog.

Tíz évvel később Eliza hirtelen megözvegyül, és a nemesi címének, illetve az örökségének hála végre-valahára a saját kezébe veheti az életét. Miután hosszú évekig mások elvárásainak igyekezett megfelelni, komoly elhatározást tesz, hogy ezentúl úgy él, ahogy neki tetszik. Kuzinjával Bathba utazik, ahol újból festeni kezd, megtanul kocsit hajtani, és a népszerű fürdőváros legmegosztóbb új lakójával, a hírhedt Lord Melville-lel ismerkedik – mindezzel óhatatlanul megszegve az úrihölgyekre vonatkozó szigorú illemszabályokat.

Miután a botrányos viselkedéséről hajdani szívszerelme, az ifjú Lord Somerset is értesül, Eliza kénytelen belátni, hogy a szabadság számtalan izgalmas lehetőséget kínál ugyan, de előbb-utóbb komoly árat kell fizetnie érte. Az idős gróf halálával második esélyt kapott a boldogságra, de vajon képes élni vele? Sikerül kiállni magáért, és megtalálni a helyét a legfelsőbb körök bonyolult világában? Ha a szívére hallgat, semmi sem lehetetlen…

Az 1800-as évekbe bizony bele lehet merülni, főleg akkor, amikor egy kényelmes olvasási élmény társul hozzá.

Pontosan ilyen regény Sophie Irwin-től a Botrányos életű hölgyek kézikönyve.

Nagyon boldog voltam, amikor megláttam, hogy megjelent Sophie Irwin, Hölgyek kézikönyve sorozatában a Hozományvadász hölgyek kézikönyve utána a Botrányos életű hölgyek kézikönyve is.

Az első részt kedveltem, így nem volt kérdés, hogy rögtön lecsapok a második részre is, hiszen ismét a kedvenc korszakomban (az 1800-as évek eleje) kalandozhattam, ráadásul olyan női karakterekkel, akik függetlenek, erősek, kedvelhetők, még ha nem is rögtön a regény elején, de fejlődnek és megérnek a történet során, rászolgálnak az olvasó bizalmára.

A cím ne tévesszen meg senkit, itt bizony nem egy száraz kézikönyvet kapunk, hanem igazi női furfangot, humort, bájt és romantikát.

Hősnőnk, a fiatalon megözvegyült grófnő, Eliza, aki az örökségének köszönhetően kénytelen kilépni az árnyékból és örökösnőként megmutatni a környezetének, az irigyeinek, újdonsült barátainak és hajdani szerelmének is, hogy újra tud élni. Miközben keresi az útját ügyesen lavírozik az elvárások és a saját vágyai között, eközben az előírásoknak megfelelően próbálja magát távol tartani a botrányoktól. A csavar kedvéért új ismeretségek születnek, Lord Melville és Lord Somerset felforgatják Elza védett kis világát. Ehhez a kibontakozóban lévő szerelmi háromszöghöz a hátteret Bath fürdővárosa adja, ahol válaszút elé kerülnek a szereplők és csak rajtuk áll, hogy milyen irányt vesz az életük. Nálam ennyi pont elég is volt a kikapcsolódást garantáló olvasási élményhez.

Eliza története mellett az, amit szeretnék még kiemelni nem más, mint Margaret és Caroline megjelenése. Mindkét hölgy üde színfoltot hozott a történetbe, nagyon szerettem, hogy olyan vagányok és az is nagyon kellemes volt, ahogy a kor szellemiségétől merőben eltérő életszemléletüket megformálta az írónő.

A regény pimasz, üde, szerethető és mégis kicsit botrányos.

A két rész egyértelműen olvasható külön-külön is, de szerintem célszerű sorrendben, egymás után olvasni őket, mert úgy lesz igazi az olvasási élmény.

1812. ​Lady Augusta és Lady Julia, a Colebrook-ikrek tiszteletre méltó hölgyek hírében állnak a londoni elit köreiben. Abban a reményben, hogy sikerül elterelnie a jegyesét gyászoló Julia figyelmét, Augusta elvállal egy megbízást: egy barátnő számára kell néhány titkos levelet és egy értékes ékszert visszaszerezniük egy zsarolótól.

Ám ami kalandnak indul, komoly feladattá válik, s a hölgyek nemsokára már olyan nőket segítenek ki szorult helyzetükből, akik már semmiben sem reménykedhetnek. Így mentenek meg egy feleséget a gyilkos hajlamú férjétől, elrabolt kislányokat egy hitvány bordélyházból, és egyáltalán nem is őrült nőket egy hátborzongató tébolydából. Lojális komornyikjuk és az újdonsült, útonálló társuk segítségével vállalkoznak a veszélyesebbnél veszélyesebb feladatokra, miközben ők maguk is célponttá válnak, s talán még a rangjuk sem védi meg őket a legrosszabbtól.

ALISON GOODMAN nem pusztán rendkívül tehetséges író, akinek munkáit a mesteri, szédítő, humoros, magával ragadó, akciódús, részletgazdag megjegyzésekkel illetik, hanem a régenskor szakértője is, akit méltatnak a minden oldalon megnyilvánuló kiváló kutatómunkájáért, a nők szabadságával és választáshoz való jogával kapcsolatos kérdések felvetéséért, és a történelmi miliő mesteri ábrázolásáért.

Ismert arról, hogy remekül megy neki a kontratánc, hogy a ruhatára tele van a régenskornak megfelelő darabokkal, és hogy képes akár messzire is elutazni egy finom uzsonnáért. Ausztráliában, Melbourne-ben él, és az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és Európát járja a könyveivel.

Feminista felütéssel indít a regény, Austen hangvétele, szellemessége és kora egyértelműen áthatja ezt a kicsit sem átlagos regényt. Nem a kor úrinői jelennek meg a lapokon, hanem igazi, belevaló és bevállalós nők, akik ráadásul ikrek.

Gus és Julia, a Colbrook nővérek igazi példaképek, különleges nők, akik eltérő jellemmel rendelkeznek, de mégis bátrak és szórakoztatók. Lord Evan pedig a rosszfiú, aki igazából szerethető karakter és nagyon illik Gus-hoz.

Kimondottan tetszik, hogy az írónő karakterei 42 éves korukban érik el azt, hogy ki mernek lépni a kor nőire kényszerített klisék közül és mernek önmaguk lenni, kiállni az igazság mellett és az elnyomók ellen, még akkor is, ha az életüket teszik kockára.

Vannak igazán kemény leírások, jelenetek (pl. egészségügyi problémák részletezése, kemény volt olvasni), de összességében egy nagyon olvasmányos és izgalmas regény, amelyben szerettem a karaktereket, a három különálló kalandot pedig meg tudtam élni a szereplőkkel együtt.

Ez a regény megmutatja, hogy a nők bármilyen életkorban, korszakban és adottság mellett ki tudnak törni a kötöttségekből és bebizonyítják - leginkább önmaguknak-, hogy van értelme másnak lenni, mint amit a társadalom, a környezet elvárna.

Szelíd romantika, hit, remény, bátor kalandok, komor leírások és érdekes női karakterek jellemzik a történetet. Mégis, a sok komorság ellenére a regény megőrizte a humort, ami feloldotta az ellentéteket, ezáltal lett igazán kellemes olvasmány a regény.

Alig várom, hogy jöjjön a folytatás és újabb kalandokat élhessek át a Colbrook nővérekkel és Lord Evan-nel.

Bob Mortimer: A Szacuma-rejtély

Fülszöveg: A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve. 

Amikor egy regény a rejtély és a humor ötvözésével csábít olvasásra, én képtelen vagyok ellenállni neki. Így voltam Bob Mortimer humorista debütáló regényével is. A Szacuma-rejtély tehát egy humoros kriminek ígérkezett, így nem volt kérdés, hogy szeretném elolvasni. 

Főhősünk, Gary egy londoni ügyvédi irodában dolgozik, közben éli unalmas mindennapjait. Egy váratlan eltűnés és egy ismeretlen lány felzavarja Gary megszokott életét. A lány az első találkozásuk után egy könyvet hagy az asztalon, A Szacuma-rejtélyt. Gary fantáziája pedig az események hatására beindul, miközben gengszterekkel, korrupt rendőrökkel és egy "cseppet" ítélkező mókussal találja szemben magát. 

A karakterek érdekesek voltak és egyben furcsák is, emiatt némiképpen kiszámíthatatlanok, egyáltalán nem tudtam, hogy mit várhatok az egyes szereplőktől. Emiatt volt talán az egyetlen problémám a regénnyel, mégpedig az, hogy nem tudtam úgy igazából megkedvelni egyik karaktert sem, annak ellenére sem, hogy érdekelt a sorsuk és a rejtélyben játszott szerepük.

Grace, a kutyás szomszéd, mint mellékszereplő szerintem nagyon jól illett a történetbe, kiegészített Gary-t, aki amikor éppen nem egy mókussal társalgott bevatta Grace-t az eseményekbe. Tetszett ez a kissé abszurd, de mégis baráti kapcsolat. 

Azon pedig el lehetne hosszan beszélgetni, hogy vajon a mókus Gary egyik rejtett személyisége-e vagy valami mást jelképez, de azt el lehet mondani, hogy a jelenléte jót tett a történetnek. 

Nem állítom, hogy egy humorbomba a regény (ugye az angol humor néha nehezen érthető), de mindenképpen érdekes és mind karakterábrázolás, mind pedig a történetvezetés szempontjából rendben van. A társadalomkritika pedig pont annyira éles, mint amennyit egy ilyen szórakoztató regény még elbír. 

Azt hiszem egy olyan történettel van dolgunk, ami önmagában könnyed, de a sorok között olvasva viszont tartalommal is bír. A britekre jellemző humor pedig összeköti a regényt. 

Itt a lehetőség kimozdulni a thriller/krimi/humor zsáneren belül a komfortzónánkból, mert itt bizony a klisék mehetnek a polcra, Bob Mortimer hozott valami egészen bizarrt, de egyben jó értelemben újszerűt is.  

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Idén nagy kedvem van karácsonyi témájú könyveket olvasni, így szeretnék ajánlani egy olyan olvasmányt, ami engem igazán meglepett és kellemes olvasási élménnyel ajándékozott meg. Tavaly decemberben ez a regény volt a NIOK (Nincs Időm Olvasni kihívás) közös könyve. Még akkor decemberben abszolváltam is az olvasást (az elsőt, amit időben sikerült elolvasnom a kihívás részeként), de csak most hozom az ajánlót, hogy aki lemaradt róla az ne habozzon tovább és a karácsonyi hangolódás jegyében kedvet kapjon elolvasni a regényt. 

Egy könnyed, habos kis karácsonyi regényt vártam a borító alapján, rajta a cuki tacsival, de ennél sokkal mélyebb, érzelmesebb és felemelőbb olvasmányt kaptam. 

Megan Taylor több, mint három éve eltemetkezett a kis családi könyvesboltjukban, York-ban, ahol édesanyja támogatásával vezeti az üzletet és próbál elbújni az elől, ami elől igazából nincs menekvés, a gyász elől. Egészen jól sikerül kizárnia a külvilágot, amíg egy karácsonyi könyvbemutatót nem rendeznek a könyvesboltban a bestseller írónak,  Xander Stone-nak. A találkozásuk nem indul éppen felhőtlenül, de kiderül, hogy a gyász összeköti kettőjüket, majd elindul köztük egy olyan folyamat, amire egyikőjük sem számított és nem is tudják, hogy hova fog vezetni. A regény végére kiderül, hogy Megan-nek sikerül-e megmenteni  a könyvesboltot mielőtt csődbe menne és megnyílik-e Xander előtt, illetve a másik nagy kérdés, hogy Xander is közel engedi-e magához Megan-t azok után, hogy úgy gondolja, hogy elárulta őt. El kell dönteniük, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni és mi az, amit el kell engedni egy életre. 

Két megtört lélek egymásra találását és megnyílását követhetjük végig Megan és Xander karakterein keresztül. A két szereplő fejlődése és felépülésének egy nagyon szép története ez, igazi romantikus, rózsaszín hangulati elemek becsempészésével. A romantika és a gyászfeldolgozás az, ami leginkább tapintható az olvasás során. Elemi erővel sújtja a karaktereket a múltjuk és folyamatosan saját magukat szorítják korlátok közé, ami a regény fő vonalát jeleni. Hiába az a támogató közeg, amely a szereplőket körülveszi, nekik mégis egymásra volt szükségük ahhoz, hogy újra úgy érezzék, hogy élnek.

Azt is nagyon kedveltem, hogy két olyan karakter állt a regény középpontjában, akiknek fontos az irodalom és ezáltal sok, leginkább romantikus irodalmi utalást is találhatunk a regényben. Érdekes volt látni, hogy mindkettőjüknél más a gyászfeldolgozás és más fázisoknál tartanak, de mégis tudnak segíteni egymásnak az elengedésben. 

A mellékszereplők nagyon jól illettek a történetbe, kedveltem őket és tetszett, hogy előrelendítették az eseményeket, amikor már úgy éreztük, hogy elakadt valami a szereplők között és kezd elcsúszni a történet. Ezt az elcsúszást, leginkább azért éreztem, mert kezdett nem működni a kémia Megan és Xander között, de ilyenkor jött valaki és előre mozdította a történetet. 

Imádtam, hogy az írónő a tacsit nem a női karakterhez társította, így aranyos volt ahogy mindig a férfi karakter mellett jelent meg, picit lágyította a karakter marconaságát, ami eleinte talán még kicsit zavaró is volt Xander tekintetében. 

A helyszínválasztás pedig nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen egy könyvesboltban járunk, ahol a karácsonyra készülnek és még egy régensség kori összejövetelt is rendeznek a könyvklub részére, ami több vicces szituációhoz vezet, ezek a részek vidám színfoltok voltak az egyébként komolyabb témák mellett. 

A gyász mellett megjelenik a szülő-gyermek viszony, a baráti és munkakapcsolatok fontossága is. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő a vidám és szomorú témák között megtalálta azt a törékeny egyensúlyt, amitől az olvasás kellemes tudott maradni és nem lépte át azt a határt, amikor már nyomasztóvá válik egy történet.

Egy romantikus regény mélyebb gondolatokkal, ami elandalít, elgondolkodtat és kikapcsol, ráadásul a karácsonyi hangulatot is szépen tudja hozni. A romantika és a könyvillatú olvasmányok kedvelőinek szívből ajánlom karácsonyra ezt a kötetet. 

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.

Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.

Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.

Julie Klassen: Híd a Temzén

 Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután elkövet egy megalázó hibát, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik meg egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor a munkaadója arra kéri az ifjú ügyvédet, hogy hagyja el Londont, és egy gyilkosság ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz a fogadalmát betartania. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a kies szigetet. De vajon bízhat-e benne Benjamin?

Ismét egy történelmi romantikus regényt hozott az utamba a sors. Többször is említettem, hogy ez az egyik kedvenc műfajom, egyszerűen nem tudom megunni a történelmi kalandozásokat, a gyönyörű ruhákat, a régies atmoszférát, úgy általában az egész témakört. Mindig azt várom a regényektől, hogy picit Austen korába röppenhetek vissza, és általában igyekszem is kutatni azokat a regényeket, történeteket, amelyek esélyt adnak egy kellemes időutazásra a régensség korszakába, de legalábbis ahhoz közeli korba.

„A szállingózó köd mögül újabb részletek villantak fel a szigetből. A híd mögött gyepes terület vezetett egy széles verandára, amely elölről és oldalról is körbevette a kőből épült udvarházat. A bejáratát két oldalról egy-egy oszlop fogta közre, a falból jobb oldalon egy három szint magas ablakfülke ugrott ki. Ben követte a tekintetével felfelé egészen a mellvéddel felszerelt, magas tetőig, és kellemetlen bizsergés szaladt végig az idegein.”

Annak kimondottan örülök, ha némi kaland is ígérkezik a múltba révedés mellett, nem feltétel, hogy krimi és romantika is legyen egyszerre, inkább az villanyoz fel, ha a korszakban el tudok merülni, legyen szó a gyönyörű ruhákról, a stílusról, az életmód megjelenési formáiról és természeten a tájról, akár vidék, akár város a helyszín. Anglia pedig egyenest hab a tortán, mint ahogy Klassen regényében is nagy hangsúlyt kap a vidéki angol életérzés, egyszerűen zseniális.

A történet szerint Benjamin Booker egy kezdő ügyvéd, akit első látásra könnyen megvezet az ő szemében ártatlannak tűnő női védence. Egy ilyen bírósági fiaskója után történik, hogy az ügyvédi iroda egyik társa gyilkosság áldozatává válik. A szálak pedig a Temze partján található kis szigetre Belle-szigetére vezetnek, ahol természetesen egy gyönyörű nő, Isabelle Wilder kerül szorongató helyzetbe, mint lehetséges méregkeverő. Benjaminra hárul a feladat, hogy saját kísérteteivel megküzdve felgöngyölítse az ügyet, de ő maga sem tudja, hogy hihet-e a nőnek, hiszen minden bizonyíték ellene szól. Isabelle, aki szülei és testvére halála után többet nem hagyta el a szigetet egy igen furcsa helyzetbe kerül, harcolnia kell az ártatlanságáért és a szigetéért is. Nem tudja, hogy Benjamin lesz az, aki megvádolja, vagy éppen megvédi őt.

Ebben a regényben a megjelenő a feszültség és romantika mellett váratlan fordulatok is helyet kaptak. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan volt a krimi szál, de véleményem szerint jól meg volt írva és a történetbe való beépítése is teljesen szerethető volt. Néha éreztem, hogy az írónő kicsit túl is csavarta a dolgokat, mert itt-ott nem volt túl logikus a felépítés, de ettől függetlenül összességében pozitív olvasási élmény volt a regény ebből a szempontból is.

Számomra Ben volt a legszimpatikusabb karakter a történet során, teljesen szerethető volt leginkább a néhol nagyon esetlenre sikeredett megnyilvánulásai által, de érezhető volt, hogy mekkora szíve van, ami néha tévútra viszi, de az esze azért szerencsére a helyén van. Megjelent a családi szál is Benjamin vonatkozásában, ami kellemes hátteret biztosított azáltal, ahogy a testvéri versengés és a szülőtől való elidegenedés megjelent.

A karakterek háttere is jól kidolgozott volt, lényegénben nagyon elevenen jelentek meg, a mellékszereplők is, jól megtalálták a helyüket, nem vették el a lényegi száltól a figyelmet, de nagyon jól kiegészítették azt.

A picit misztikus történés, amely az álom és valóság közötti mezsgyén mozgott Isabelle-t is érdekessé tudta tenni, de egyébként is teljesen szerethető karakter volt, viszont nála éreztem némi bizonytalanságot saját magával és az érzelmeivel kapcsolatban, csak ezért nem ő lett a kedvencem.

Egy szép kerek romantikus történelmi regényt olvashattam, igaz picit gyengébb krimi szállal, de kit érdekel, amikor az atmoszféra ennyire meg tudott venni. Ráadásul kedvet is kaptam, hogy a Temzén található számtalan szigetet felírjam a bakancslistámra, remek kirándulási lehetőségnek tűnik, az Angolnás pite-sziget kimondottan csábít, ilyen névvel biztos izgalmas kis hely. Azt az egyet nem bántam volna, ha a könyv terjedelme egy picit rövidebb, mivel úgy éreztem, hogy egy-egy felesleges, ismétlődőmozzanat hátráltatja a cselekményt, a hosszú leírások elhagyásával a cselekmény pedig pörgősebb tudott volna lenni.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett az írónőtől ez a regény is, gyorsan olvasható, kellemes karakterábrázolás és kiváló atmoszférateremtés jellemezte.

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai

Fülszöveg: Frannie ​Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.

Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.

Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is…

A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

Nagyon vártam ezt a gyönyörű regényt, ami a külső mellett belső szépségéről is bizonyosságot tett. Ez most olyan nagyröptűen hangozhat, de valóban nagyon kellemes irodalmi élményben volt részem az olvasás során, így talán megengedhető ez a picit elvont megállapítás is. 

Már az, ahogy kézbe vesszük a könyvet ad egy esztétikai élményt, mivel nagyon szép ez a borító. Második lépésként - rögtön ahogy az első pár oldalt elolvastuk- elmerülünk ebben a keserű, sötét, borzongató, de a kíváncsiságot nagyon is felcsigázó történetben. 

"A tárgyalásom úgy veszi kezdetét, ahogy annak idején az életem: kiálló, vadul bökdöső könyökök, lökdösődés, köpködés."

Az író zsenialitást mutatja a regényben megjelenő idősíkok felosztása, melyek keretbe fogják a legfontosabb időszakot. Elindulunk a tárgyalás napjától, amikor Frannie Langtont, volt jamaicai rabszolgát megvádolják azzal, hogy megölte a gazdáját, a híres kutatót, valamint feleségét. Itt repüljünk vissza az 1800-as évek elejére és imerjük meg Frannie velőig hatoló visszaemlékezéseiből a sötét múltat, ami a bizarr cukornádültetényről, ahonnan akkor gazdája, Langton London egyik úri házába adja szolgálatba. Frannie munkát kap ugyan, de ezzel koránt sem érnek véget a megpróbáltatásai, hanem igazából itt indul el egy olyan folyamat, ami Franniet az igazságszolgáltatás karmai közé taszítja. Mire újra a tárgyalóteremben találjuk magunkat már ismerjük Frannie sötét múltját, gondolatait, érzéseit, vívódásait, az ok és okozati összefüggéseket. Vajon milyen véget ér ez az elképesztő utazás? A gyilkosság volt a legszörnyűbb bűn, amire fény derül?

"Mindenkit ugyanaz az indulat feszít, mindenkit felajzott a "szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok szenzációja." Így fogalmaztak a Morning Chronicle-ban, amely újság maga is e szenzáció tintafekete termésének betakarítása körül tüsténkedik."

A regény az írónő első regénye, ami számomra meglepő volt, jó értelemben, de az is igaz, hogy mostanában többször találkoztam igazán jó debütáló regényekkel, ezért lassan megszokom, egyre bátrabban nyúlok ilyen kötetekhez.

Azt kell írjam, hogy a történetet körbelengte a rejtély illúziója, mert valójában minden az orrunk előtt zajlott, de egy kicsit mindig el tudta előlünk rejteni a valóságot az írónő. Egyetlen olyan motívum volt, amin nagyon meglepődtem olvasás közben, mert annak ellenére, hogy teljesen logikus volt, én mégsem vettem észre, és itt most nem Frannie és a gazdája, Langton között fennálló titkokra gondolok. A felfedezésem elemi erővel zúdult le, szerintem  a történet egyik legmegrázóbb mozzanatává tudott válni, annak ellenére, hogy nagyon apró utalás történt csak ennek vonatkozásában. 

Érdekes korrajzot kapunk, ahol kirajzolódnak a rabszolgatartó társadalomban, a távoli gyarmatokon megjelenő szörnyűségek, melyekről a legvadabb álmainkban sem gondolnánk, hogy léteznek. Azonban Londonban sem bújhatnak el a csontvázak a szekrényben, mert szép sorban kipotyognak, pont az orrunk elé. Nagyon élvezetesen, olvasmányosan jelennek meg a kor társadalmi rétegei, valamint a köztük lévő nagyon éles ellentétek. A fekete és fehér jóval több, mint gondolnánk, a regényben erről is érzékletes, átfogó képet kapunk.

A karakterek mindegyike remekül megrajzolt, felépített. Nem igazán tudtam bennük hibát találni, vagy csak olyan zseniálisan elterelte a hiányosságról a fényt a történetvezetés, hogy nem tudtam foglalkozni velük. Nagyon szerettem, hogy mélyen, szinte húsbavágóan őszinte gondolatokat kaptunk, a legsötétebb bugyrokba ereszkedhettünk le, nem szépítettek a szereplők gondolatain. Nekem a hibátlanhoz közelítő karakterábrázolás érzetét adta a regény. 

Egyik szereplő sem került közel hozzám, nem tudtam velük sorsközösséget vállani, de itt nem bántam, hogy objektív szemlélőként lehettem jelen, inkább, mint egy titkos megfigyelő, aki a legbensőbb titkokat is láthatja, de őt nem látják. Úgy éreztem, hogy a karakterek élnek, hús vér emberek, egy nagyon bizarr világba zárva. 

A kedvenc motivumom a regényben az olvasás, a tudás iránti vágy megtestesülése volt, nagyon szépen vitte bele ezeket a vágyakat az írónő a történetbe. 

"A regény olyan, akár valami nagy pohár meleg ital, egy vers azonban vastüskeként hatol a fejbe."

Az olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha valaki piszkálgatná az idegevéződéseimet. Nagyon mélyre tudott hatolni ez a történet, pont olyan komor volt, mint mostanában a világunk, nagyon jól illik a hangulathoz, mélabús, letargikus, abszurd, felkavaró, és még ki tudja hány jelzővel illethetném, amelyektől elmondható, hogy igen, ez egy remek olvasási élmény volt. 

Összegezve

Impulzív, lebilincselő, ezért jó szívvel ajánlom elolvasásra ezt a történelmi misztikus thrillert, szerintem kell hozzá egy hangulat, leginkább azért, hogy ne telepedjen ránk, mint egy sötét lepel, de mikor elolvastuk biztos, hogy nagyon furcsa, de kellemes élményként fogunk sokáig visszagondolni rá. Emellett Sara Collins nevét szerintem érdemes megjegyeznünk, mert nagyon nagyot úszott, akarom mondani írt! Bravó!