Romantikusok a régens kor Angliájából, avagy kettő könyvet ajánlok

 

Az ​1809-es londoni báli szezon szenzációjának a tizenhét éves Miss Eliza Balfour és a nála huszonöt évvel idősebb, mogorva Somerset gróf menyegzője számított, és senki nem is sejtette, hogy Eliza szíve valójában a gróf jó kiállású unokaöccséért dobog.

Tíz évvel később Eliza hirtelen megözvegyül, és a nemesi címének, illetve az örökségének hála végre-valahára a saját kezébe veheti az életét. Miután hosszú évekig mások elvárásainak igyekezett megfelelni, komoly elhatározást tesz, hogy ezentúl úgy él, ahogy neki tetszik. Kuzinjával Bathba utazik, ahol újból festeni kezd, megtanul kocsit hajtani, és a népszerű fürdőváros legmegosztóbb új lakójával, a hírhedt Lord Melville-lel ismerkedik – mindezzel óhatatlanul megszegve az úrihölgyekre vonatkozó szigorú illemszabályokat.

Miután a botrányos viselkedéséről hajdani szívszerelme, az ifjú Lord Somerset is értesül, Eliza kénytelen belátni, hogy a szabadság számtalan izgalmas lehetőséget kínál ugyan, de előbb-utóbb komoly árat kell fizetnie érte. Az idős gróf halálával második esélyt kapott a boldogságra, de vajon képes élni vele? Sikerül kiállni magáért, és megtalálni a helyét a legfelsőbb körök bonyolult világában? Ha a szívére hallgat, semmi sem lehetetlen…

Az 1800-as évekbe bizony bele lehet merülni, főleg akkor, amikor egy kényelmes olvasási élmény társul hozzá.

Pontosan ilyen regény Sophie Irwin-től a Botrányos életű hölgyek kézikönyve.

Nagyon boldog voltam, amikor megláttam, hogy megjelent Sophie Irwin, Hölgyek kézikönyve sorozatában a Hozományvadász hölgyek kézikönyve utána a Botrányos életű hölgyek kézikönyve is.

Az első részt kedveltem, így nem volt kérdés, hogy rögtön lecsapok a második részre is, hiszen ismét a kedvenc korszakomban (az 1800-as évek eleje) kalandozhattam, ráadásul olyan női karakterekkel, akik függetlenek, erősek, kedvelhetők, még ha nem is rögtön a regény elején, de fejlődnek és megérnek a történet során, rászolgálnak az olvasó bizalmára.

A cím ne tévesszen meg senkit, itt bizony nem egy száraz kézikönyvet kapunk, hanem igazi női furfangot, humort, bájt és romantikát.

Hősnőnk, a fiatalon megözvegyült grófnő, Eliza, aki az örökségének köszönhetően kénytelen kilépni az árnyékból és örökösnőként megmutatni a környezetének, az irigyeinek, újdonsült barátainak és hajdani szerelmének is, hogy újra tud élni. Miközben keresi az útját ügyesen lavírozik az elvárások és a saját vágyai között, eközben az előírásoknak megfelelően próbálja magát távol tartani a botrányoktól. A csavar kedvéért új ismeretségek születnek, Lord Melville és Lord Somerset felforgatják Elza védett kis világát. Ehhez a kibontakozóban lévő szerelmi háromszöghöz a hátteret Bath fürdővárosa adja, ahol válaszút elé kerülnek a szereplők és csak rajtuk áll, hogy milyen irányt vesz az életük. Nálam ennyi pont elég is volt a kikapcsolódást garantáló olvasási élményhez.

Eliza története mellett az, amit szeretnék még kiemelni nem más, mint Margaret és Caroline megjelenése. Mindkét hölgy üde színfoltot hozott a történetbe, nagyon szerettem, hogy olyan vagányok és az is nagyon kellemes volt, ahogy a kor szellemiségétől merőben eltérő életszemléletüket megformálta az írónő.

A regény pimasz, üde, szerethető és mégis kicsit botrányos.

A két rész egyértelműen olvasható külön-külön is, de szerintem célszerű sorrendben, egymás után olvasni őket, mert úgy lesz igazi az olvasási élmény.

1812. ​Lady Augusta és Lady Julia, a Colebrook-ikrek tiszteletre méltó hölgyek hírében állnak a londoni elit köreiben. Abban a reményben, hogy sikerül elterelnie a jegyesét gyászoló Julia figyelmét, Augusta elvállal egy megbízást: egy barátnő számára kell néhány titkos levelet és egy értékes ékszert visszaszerezniük egy zsarolótól.

Ám ami kalandnak indul, komoly feladattá válik, s a hölgyek nemsokára már olyan nőket segítenek ki szorult helyzetükből, akik már semmiben sem reménykedhetnek. Így mentenek meg egy feleséget a gyilkos hajlamú férjétől, elrabolt kislányokat egy hitvány bordélyházból, és egyáltalán nem is őrült nőket egy hátborzongató tébolydából. Lojális komornyikjuk és az újdonsült, útonálló társuk segítségével vállalkoznak a veszélyesebbnél veszélyesebb feladatokra, miközben ők maguk is célponttá válnak, s talán még a rangjuk sem védi meg őket a legrosszabbtól.

ALISON GOODMAN nem pusztán rendkívül tehetséges író, akinek munkáit a mesteri, szédítő, humoros, magával ragadó, akciódús, részletgazdag megjegyzésekkel illetik, hanem a régenskor szakértője is, akit méltatnak a minden oldalon megnyilvánuló kiváló kutatómunkájáért, a nők szabadságával és választáshoz való jogával kapcsolatos kérdések felvetéséért, és a történelmi miliő mesteri ábrázolásáért.

Ismert arról, hogy remekül megy neki a kontratánc, hogy a ruhatára tele van a régenskornak megfelelő darabokkal, és hogy képes akár messzire is elutazni egy finom uzsonnáért. Ausztráliában, Melbourne-ben él, és az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és Európát járja a könyveivel.

Feminista felütéssel indít a regény, Austen hangvétele, szellemessége és kora egyértelműen áthatja ezt a kicsit sem átlagos regényt. Nem a kor úrinői jelennek meg a lapokon, hanem igazi, belevaló és bevállalós nők, akik ráadásul ikrek.

Gus és Julia, a Colbrook nővérek igazi példaképek, különleges nők, akik eltérő jellemmel rendelkeznek, de mégis bátrak és szórakoztatók. Lord Evan pedig a rosszfiú, aki igazából szerethető karakter és nagyon illik Gus-hoz.

Kimondottan tetszik, hogy az írónő karakterei 42 éves korukban érik el azt, hogy ki mernek lépni a kor nőire kényszerített klisék közül és mernek önmaguk lenni, kiállni az igazság mellett és az elnyomók ellen, még akkor is, ha az életüket teszik kockára.

Vannak igazán kemény leírások, jelenetek (pl. egészségügyi problémák részletezése, kemény volt olvasni), de összességében egy nagyon olvasmányos és izgalmas regény, amelyben szerettem a karaktereket, a három különálló kalandot pedig meg tudtam élni a szereplőkkel együtt.

Ez a regény megmutatja, hogy a nők bármilyen életkorban, korszakban és adottság mellett ki tudnak törni a kötöttségekből és bebizonyítják - leginkább önmaguknak-, hogy van értelme másnak lenni, mint amit a társadalom, a környezet elvárna.

Szelíd romantika, hit, remény, bátor kalandok, komor leírások és érdekes női karakterek jellemzik a történetet. Mégis, a sok komorság ellenére a regény megőrizte a humort, ami feloldotta az ellentéteket, ezáltal lett igazán kellemes olvasmány a regény.

Alig várom, hogy jöjjön a folytatás és újabb kalandokat élhessek át a Colbrook nővérekkel és Lord Evan-nel.

Klasszikus kortárs romantika rajongóinak ajánlom! - Sophie Irwin, Hozományvadász ​hölgyek kézikönyve

Fülszöveg: Kitty ​Talbotnek, akire az apja tekintélyes adósságot hagyott, mihamarabb pénzre van szüksége. Pontosabban egy vagyonos férjre. Mindössze négy hónapja maradt, hogy megmentse a családját az anyagi csődtől.

Miután Kitty soha nem riadt vissza a kihívásoktól, ebben a szorult helyzetben is feltalálja magát: összecsomagol, és elindul egész Anglia legkíméletlenebb hadszíntere, a londoni bálok világa felé.
Műveltségben és kifinomultságban talán elmarad a többi ifjú hölgy mögött, de az eltökéltsége, a csökönyössége és a leleményessége minden akadályon átlendíti őt. Bízik benne, hogy még a báli szezon vége előtt megkérik a kezét, egyvalakivel azonban nem számol: Lord Radcliffe-fel. A nagyvilági, kissé tartózkodó Radcliffe átlát a szitán, azonnal rájön, hogy Kitty egy mindenre elszánt, pénzéhes hozományvadász, ezért elhatározza, hogy keresztülhúzza a számításait, kerül, amibe kerül.
Vajon sikerül Kittynek megmentenie a családját a teljes kiszolgáltatottságtól? Egy perc vesztegetni való ideje sincs, és senki, még egy lord sem állhat az útjába.

„A főhősnő hihetetlenül modern: sziporkázóan szellemes, stílusos és tele van energiával. A történet minden tekintetben Austent idézi. Alig győzök betelni vele!” – JANICE HALLETT

„Merész, szellemes, vidám… A Bridgerton-rajongók odalesznek érte.” – NITA PROSE

„Ritka gyöngyszem ez a regény. Mint egy Georgette Heyer-könyv egy csipet huncutsággal megbolondítva. Csupa érzelem, csupa romantika.” – BETH MORREY

„Ez a regény a leggyönyörűbb főhajtás Georgette Heyer előtt, ugyanakkor különleges, modern érzékenység hatja át… Remek olvasmány!” – HARRIET TYCE

 

Napjainkban az írók körében is egyre nagyobb divat lett visszatérni, visszanyúlni a 18-19. századba, ezzel is megidézve a korszakra jellemző karaktereket, helyszíneket és atmoszférát. Általában figyelemmel szoktam követni a témához kapcsolódó megjelenéseket és kiválasztom azokat, amelyek érdekesnek tűnnek, esetleg olyan írók jegyzik, akiktől még nem olvastam. Tekintve, hogy nagyon szeretem a korszak irodalmát és újragondolását, ezért nem tudhatom, hogy mikor bukkanok valamilyen gyöngyszemre, így folyton próbálkozom. 

Jane Austen az az írónő, akit a legtöbben megpróbálnak leutánozni, ezzel néha elnyomva saját írói stílusukat, ami szerintem nagy kár. Kíváncsi voltam, hogy a Hozományvadász hölgyek kézikönyve tetszeni fog-e, mert a tartalom alapján egészen kiválónak ígérkezett és Sophie Irwin-t, mint író nem ismertem korábban. 

Közben el is gondolkodtam, hogy miért nyúlnak vissza ennyien a korszakhoz, annak ellenére, hogy írhatnának a modern világról is, amit jól ismernek. Aztán arra jutottam, hogy a korszak kínálja a legjobb lehetőséget a szereplők vonatkozásában a szabályok általi kipellengérezésre, az intrikák  széles spektrumának bemutatására és a nőket mindig annyira elbűvölő divat megjelenítésére. Talán ebben a formában lehet leginkább bemutatni a leírások által egy letűnt kort, amiről mindenkinek csak másodkézből szerzett információi vannak, ezáltal valóban a fantázia kerülhet a középpontba. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a korszakot mindenki a romantikával azonosítja, így az íróknak valóban kicsit megkönnyíti a helyzetét, hogy már egy olyan alapra építkezhetnek, ami kipróbált és szeretik is az olvasók, általában. 

A regényben Kitty Talbot-ra hárul az a feladat, hogy a csupán nőkből álló családját megmentse a teljes elszegényedéstől és lakhatásuk elvesztésétől. A tét tehát nem kicsi. Ehhez azonban egyetlen út kínálkozik, mégpedig, hogy gazdag férjet fogjon, bármi áron. Így kerülnek húgával 1818-ban Londonba, hogy a báli szezon alatt Kitty férjet kerítsen, ami nem is bizonyul olyan egyszerű küldetésnek. A pletykák, az intrikák nem kerülik el hősnőnket sem, akinek az ideje egyre jobban fogy, miközben Lord Radcliffe nem könnyíti meg a helyzetét, mert egyértelműen Kitty tudtára adja, hogy a hozományvadászok szálkák a szemében, márpedig Kitty tagadhatatlanul közéjük tartozik. Kettejük személyes ellentéte megszínesíti a párkeresés nehézkes perceit, de vajon meddig hajlandóak elmenni a felek a céljuk elérésében és szövetséget tudnak-e kötni úgy, hogy senki ne sérüljön közben?

A regény azt a témát járja körül, hogy meddig hajlandó és tud elmenni egy nő annak érdekében, hogy megmentse a családját, de a saját becsületén se essen túl nagy csorba. Elsőre ez a koncepció számomra kissé furcsának tűnt, mivel a hősnőt egy kellemetlen, ellenszenves szituációba helyezi az írónő. Nehéz azonosulni egy olyan szereplővel, aki bár a jó cél érdekében cselekszik, de közben folyamatos negatív kicsengése van a tetteinek. Kitty annak ellenére, hogy nehezített helyzetből indul mégis fel tud nőni a hősnői szerepkörhöz, mert éleseszű, talpraesett, sziporkázó és nem riad vissza a rázósabb helyzetektől sem. Nekem az első ellenszenv után sikerült megkedvelnem, mivel folyamatosan azt éreztem, hogy fejlődik a karakter és a jó irányba mozdítja el az írónő a jellemét. 

Nagyon szerettem olvasni Kitty és Lord Radcliffe szócsatáit, mindkét szereplő jól felépített, tipikus jellemvonásokat kapott, amelyek annyira ellentétesek voltak, hogy ettől izgalmassá, pezsgővé és színessé tették a történetet. Némi akció és nyomozás is belefért a szereplők táncrendjébe, ami nálam pluszpontot jelentett. 

Az ítélkezést nagyon jól sikerült beépíteni a történetbe, az általa okozott károk pedig végigkísérte a szereplőket. Ez az emberi gyarlóság nagyon éles kontrasztot alkotott a látszólag finom társasági normákkal. A fényűzés és a szegénység hangsúlyos társadalmi problémája is kibontakozik a történetben, ami nagyon jól passzolt a szereplők közti ellentéthez is. 

Egyszerűen az írónő megtalálta azt az egyensúlyt, ami olvasmányossá, gördülékennyé és szerethetővé tette ezt a regényt, a narratív játékossággal erre még rá is erősített. Egyedül a cím választás volt kicsit furcsa, mert valójában kézikönyvhöz illő tanácsokkal nem látták el az olvasót, de ez legyen a legnagyobb baj, mert ezen kívül rendben voltak a történet és a karakterek is. 

Ajánlom mindenkinek, aki egy gyorsan olvasható, bájos, de ugyanakkor csalafinta regényt szeretne olvasni a vintage és a modern elemek keveredésével. 

Julie Klassen: Híd a Temzén

 Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután elkövet egy megalázó hibát, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik meg egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor a munkaadója arra kéri az ifjú ügyvédet, hogy hagyja el Londont, és egy gyilkosság ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz a fogadalmát betartania. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a kies szigetet. De vajon bízhat-e benne Benjamin?

Ismét egy történelmi romantikus regényt hozott az utamba a sors. Többször is említettem, hogy ez az egyik kedvenc műfajom, egyszerűen nem tudom megunni a történelmi kalandozásokat, a gyönyörű ruhákat, a régies atmoszférát, úgy általában az egész témakört. Mindig azt várom a regényektől, hogy picit Austen korába röppenhetek vissza, és általában igyekszem is kutatni azokat a regényeket, történeteket, amelyek esélyt adnak egy kellemes időutazásra a régensség korszakába, de legalábbis ahhoz közeli korba.

„A szállingózó köd mögül újabb részletek villantak fel a szigetből. A híd mögött gyepes terület vezetett egy széles verandára, amely elölről és oldalról is körbevette a kőből épült udvarházat. A bejáratát két oldalról egy-egy oszlop fogta közre, a falból jobb oldalon egy három szint magas ablakfülke ugrott ki. Ben követte a tekintetével felfelé egészen a mellvéddel felszerelt, magas tetőig, és kellemetlen bizsergés szaladt végig az idegein.”

Annak kimondottan örülök, ha némi kaland is ígérkezik a múltba révedés mellett, nem feltétel, hogy krimi és romantika is legyen egyszerre, inkább az villanyoz fel, ha a korszakban el tudok merülni, legyen szó a gyönyörű ruhákról, a stílusról, az életmód megjelenési formáiról és természeten a tájról, akár vidék, akár város a helyszín. Anglia pedig egyenest hab a tortán, mint ahogy Klassen regényében is nagy hangsúlyt kap a vidéki angol életérzés, egyszerűen zseniális.

A történet szerint Benjamin Booker egy kezdő ügyvéd, akit első látásra könnyen megvezet az ő szemében ártatlannak tűnő női védence. Egy ilyen bírósági fiaskója után történik, hogy az ügyvédi iroda egyik társa gyilkosság áldozatává válik. A szálak pedig a Temze partján található kis szigetre Belle-szigetére vezetnek, ahol természetesen egy gyönyörű nő, Isabelle Wilder kerül szorongató helyzetbe, mint lehetséges méregkeverő. Benjaminra hárul a feladat, hogy saját kísérteteivel megküzdve felgöngyölítse az ügyet, de ő maga sem tudja, hogy hihet-e a nőnek, hiszen minden bizonyíték ellene szól. Isabelle, aki szülei és testvére halála után többet nem hagyta el a szigetet egy igen furcsa helyzetbe kerül, harcolnia kell az ártatlanságáért és a szigetéért is. Nem tudja, hogy Benjamin lesz az, aki megvádolja, vagy éppen megvédi őt.

Ebben a regényben a megjelenő a feszültség és romantika mellett váratlan fordulatok is helyet kaptak. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan volt a krimi szál, de véleményem szerint jól meg volt írva és a történetbe való beépítése is teljesen szerethető volt. Néha éreztem, hogy az írónő kicsit túl is csavarta a dolgokat, mert itt-ott nem volt túl logikus a felépítés, de ettől függetlenül összességében pozitív olvasási élmény volt a regény ebből a szempontból is.

Számomra Ben volt a legszimpatikusabb karakter a történet során, teljesen szerethető volt leginkább a néhol nagyon esetlenre sikeredett megnyilvánulásai által, de érezhető volt, hogy mekkora szíve van, ami néha tévútra viszi, de az esze azért szerencsére a helyén van. Megjelent a családi szál is Benjamin vonatkozásában, ami kellemes hátteret biztosított azáltal, ahogy a testvéri versengés és a szülőtől való elidegenedés megjelent.

A karakterek háttere is jól kidolgozott volt, lényegénben nagyon elevenen jelentek meg, a mellékszereplők is, jól megtalálták a helyüket, nem vették el a lényegi száltól a figyelmet, de nagyon jól kiegészítették azt.

A picit misztikus történés, amely az álom és valóság közötti mezsgyén mozgott Isabelle-t is érdekessé tudta tenni, de egyébként is teljesen szerethető karakter volt, viszont nála éreztem némi bizonytalanságot saját magával és az érzelmeivel kapcsolatban, csak ezért nem ő lett a kedvencem.

Egy szép kerek romantikus történelmi regényt olvashattam, igaz picit gyengébb krimi szállal, de kit érdekel, amikor az atmoszféra ennyire meg tudott venni. Ráadásul kedvet is kaptam, hogy a Temzén található számtalan szigetet felírjam a bakancslistámra, remek kirándulási lehetőségnek tűnik, az Angolnás pite-sziget kimondottan csábít, ilyen névvel biztos izgalmas kis hely. Azt az egyet nem bántam volna, ha a könyv terjedelme egy picit rövidebb, mivel úgy éreztem, hogy egy-egy felesleges, ismétlődőmozzanat hátráltatja a cselekményt, a hosszú leírások elhagyásával a cselekmény pedig pörgősebb tudott volna lenni.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett az írónőtől ez a regény is, gyorsan olvasható, kellemes karakterábrázolás és kiváló atmoszférateremtés jellemezte.