Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház

 Fülszöveg: Egy új, önállóan olvasható történet a Bűbájok boltja világából!

A birodalom túlsó végén, egy eldugott kis szigeten, ahol éneklő virágok nyílnak, mézes sütemény illata száll a levegőben, és a szerelem is mézzel van átszőve…

Terlu Perna egyedül volt. Ezért megszegte a törvényt, és varázslattal teremtett egy öntudattal bíró póknövényt. Büntetésül fából faragott szoborrá változtatták, és elrejtették az Alyssiumi Nagy Könyvtár északi olvasótermének egyik félreeső szegletébe.

A története itt akár véget is érhetett volna… De egy téli napon Terlu felébred egy szinte teljesen elhagyatott szigeten, ahol száz meg száz elvarázsolt üvegház sorakozik. Fázik, éhes, és úgy tűnik, az egyetlen emberi lakó egy zsémbes kertész.

Legnagyobb meglepetésére a mogorva Yarrow mégis befogadja: meleg ruhát, puha ágyat és frissen sült mézes süteményt kínál neki addig, amíg Terlu készen nem áll arra, hogy hazatérjen.

Csakhogy Terlu nem akar hazamenni.

Ahogy egyre jobban megismeri Yarrow-t – aki minden mogorvasága ellenére kifejezetten szeretetreméltó tud lenni –, rájön, hogy a szigetet fenntartó varázslat lassan elhal, és az üvegházak lakói veszélyben vannak. Terlu tudja, hogy segítenie kell, még ha ez újra törvényszegéssel is jár.

Ezúttal azonban nincs egyedül. Yarrow és egy érző rózsa segítségével Terlunak egy réges-rég elhunyt varázsló titkait kell megfejtenie, ha meg akarja menteni a szigetet – és ha esélyt akar adni magának egy új életre, talán még a szerelemre is.

Az elvarázsolt üvegház kedves, szellemes és szívmelengető történet második esélyekről, a varázslatról, amit a törődés rejt, és arról, hogy néha egy mézes sütemény is elég a boldogsághoz.

Karácsonyi ajándékként kaptam meg az írónő új regényét, ami egy igazi téli cozy fantasy, telis-tele beszélő növényekkel, szárnyas macskával, megannyi kedves szereplővel és természetesen egy jó adag mágiával. 

A történet a Bűbájok boltja folytatása, de teljesen önállóan is olvasható, hurrá, mert én pont kimaradtam az első részből. 

Terlu Perna - aki korábban könyvtáros volt a mágia fővárosában - egy elvarázsolt, üvegházakkal teli szigeten ébred  szoborszerű létezéséből, amibe a tiltott mágia használat miatt kirótt büntetése miatt száműzték és ezzel örök magányra kárhoztatták. Egy váratlan fordulatnak köszönhetően a szigeten a magány helyett megannyi mágiával és Yarrow-val, a hely egyetlen lakójával, a magányos kertésszel találkozik. A rideg, téli környezetben az elvarázsolt üvegházak hoznak varázslatot és melegséget, ami lassan az olvasó és a szereplők szívét is megmelengetik.

  A történet tökéletes vetülete a szeretetnek, a kitartásnak, az újrakezdésnek, a barátságnak és az emberi kapcsolatok fontosságának, de a félelmek is gyönyörűen beépülnek ebbe az elvarázsolt történetbe. A regény lassan építkezik, néha azt is éreztem, hogy túlságosan lassan bontakozik ki az írónő által megálmodott csodavilág, maga az elvarázsolt sziget, ahol bármi lehetséges. Ezáltal, hogy lassan épül fel a történet a szereplőket és belső gondolataikat is nagyon lassan, de mindenre kiterjedően ismerjük meg. 

Tetszett, hogy nem voltak eget és földet megrázó fordulatok (nem illett volna ebbe a világba), de az érzelmi erő egyszerűen átható és letaglózó volt az olvasás során, ezért lett kedvencem ez a meseszerű fantasy történet. 

Szerettem, hogy magában hordozza az otthon melegét, a létezés apró rezdüléseit, az érzelmek sokszínűségét, fontosságát, legyen szó földi halandókról vagy éppen elvarázsolt élőlényekről.

Ez a történet egy melengető gyógyír a léleknek, főleg ebben a téli időben, bekuckózva kívánni sem tudtam volna kellemesebb évindító olvasmányt Terlu és Yarrow történeténél. 

Apropó, el ne felejtsem Smaragord-t, a szárnyas macskát, akiről muszáj beszélnem, mert ellopta a történetet, minden egyes megmozdulása cinikus, de mégis édes, például az, ahogy üldözi az apró sárkányokat vagy az, ahogy bebújik a takaró alá és várja Terlu-t, értitek, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. 

Szívből ajánlom mindenkinek, aki élete során csak egyszer is ragaszkodott növényhez vagy állathoz és most a lelke vágyik némi  romantikával átitatott varázslatra is.

Azt gondolom, hogy a magányból kialakuló remény mintapéldája ez a történet, nálam abszolút kedvenc cozy fantasy lett.

Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban

Fülszöveg: Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről. 

Elisa Shua Dusapin debütáló regénye rétegregény. Rétegregény több szempontból is, egyrészt csak egy bizonyos olvasói réteget fog tudni maga mellé állítani, másrészt szinte látjuk magunk előtt az olvasás során azt, ahogy a rétegek lehámlanak a karakterekről és csak a natúr valóságot mutatják meg magukból és itt most képletesen kell érteni, hiszen a gondolataik és érzelmeik kerülnek lecsupaszításra. 

A kötet maga tiszta, egyszerű. Nincsenek nagy hullámvölgyek, kizárólag a sivár táj és a szereplők sivár világa jelenik meg. Ebben a sivárságban kezdenek el pislákolni a kíváncsiság, remény és vágy fényei. 

A borító amolyan jellegtelen grafikával jelenik meg - vélhetően tudatos választás eredményeként-, de a színek használata mégis felhívja magára az olvasó figyelmét. Valahogy ilyenek a karakterek is, elsőre semmilyenek, sőt egyhangúak, de ahogy a rövid történet halad előre úgy derül fény a belső énjük színeire és gondolataik kuszaságára. 

Mondhatni egy rövid, de érdekes történet, ami ami egy mozaik darabka Dél-Korea lenyomatából.

Azt vettem észre, hogy ez a próza bizony bekúszott a bőröm alá és napokig foglalkoztatott a női karakter, akit fizikai valójában alig-alig ismerünk meg, de a végére mégis úgy érezzük, hogy ismerjük a gondolatait, érzéseit és a teljes lényét.

Az elszigeteltség és a kevés információ, amit az író átad teszik a sivár történetet mégis valamilyen színes kavalkáddá. Szinte érezzük a halpiac szagát, a sós levegőt, sőt még az emberek verejtékét is. A narrátor végig a sötétből irányítja az érzéseinket és ez valami furcsa, de mégis jóleső olvasási élményt nyújtott. 

Ízelítőt kapunk a téli Dél-Koreából, abból, hogy a világ minden táján küzdenek az átlagemberek a belső démonjaikkal, legyen az a testképzavar vagy a magány kivetülése. 

Ebben a regényben rengeteg érzelem és sivárság összpontosul, mindez úgy, hogy egy délután alatt magunkba szippanthatjuk ezt az érzelmi zűrzavart. 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e ezt a történetet, de azt mindenképpen elmondhatom, hogy kár lett volna kihagyni, mert nem emlékszem arra, hogy mikor volt rám egy rövid írás ilyen ellentmondásos hatással. 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Idén nagy kedvem van karácsonyi témájú könyveket olvasni, így szeretnék ajánlani egy olyan olvasmányt, ami engem igazán meglepett és kellemes olvasási élménnyel ajándékozott meg. Tavaly decemberben ez a regény volt a NIOK (Nincs Időm Olvasni kihívás) közös könyve. Még akkor decemberben abszolváltam is az olvasást (az elsőt, amit időben sikerült elolvasnom a kihívás részeként), de csak most hozom az ajánlót, hogy aki lemaradt róla az ne habozzon tovább és a karácsonyi hangolódás jegyében kedvet kapjon elolvasni a regényt. 

Egy könnyed, habos kis karácsonyi regényt vártam a borító alapján, rajta a cuki tacsival, de ennél sokkal mélyebb, érzelmesebb és felemelőbb olvasmányt kaptam. 

Megan Taylor több, mint három éve eltemetkezett a kis családi könyvesboltjukban, York-ban, ahol édesanyja támogatásával vezeti az üzletet és próbál elbújni az elől, ami elől igazából nincs menekvés, a gyász elől. Egészen jól sikerül kizárnia a külvilágot, amíg egy karácsonyi könyvbemutatót nem rendeznek a könyvesboltban a bestseller írónak,  Xander Stone-nak. A találkozásuk nem indul éppen felhőtlenül, de kiderül, hogy a gyász összeköti kettőjüket, majd elindul köztük egy olyan folyamat, amire egyikőjük sem számított és nem is tudják, hogy hova fog vezetni. A regény végére kiderül, hogy Megan-nek sikerül-e megmenteni  a könyvesboltot mielőtt csődbe menne és megnyílik-e Xander előtt, illetve a másik nagy kérdés, hogy Xander is közel engedi-e magához Megan-t azok után, hogy úgy gondolja, hogy elárulta őt. El kell dönteniük, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni és mi az, amit el kell engedni egy életre. 

Két megtört lélek egymásra találását és megnyílását követhetjük végig Megan és Xander karakterein keresztül. A két szereplő fejlődése és felépülésének egy nagyon szép története ez, igazi romantikus, rózsaszín hangulati elemek becsempészésével. A romantika és a gyászfeldolgozás az, ami leginkább tapintható az olvasás során. Elemi erővel sújtja a karaktereket a múltjuk és folyamatosan saját magukat szorítják korlátok közé, ami a regény fő vonalát jeleni. Hiába az a támogató közeg, amely a szereplőket körülveszi, nekik mégis egymásra volt szükségük ahhoz, hogy újra úgy érezzék, hogy élnek.

Azt is nagyon kedveltem, hogy két olyan karakter állt a regény középpontjában, akiknek fontos az irodalom és ezáltal sok, leginkább romantikus irodalmi utalást is találhatunk a regényben. Érdekes volt látni, hogy mindkettőjüknél más a gyászfeldolgozás és más fázisoknál tartanak, de mégis tudnak segíteni egymásnak az elengedésben. 

A mellékszereplők nagyon jól illettek a történetbe, kedveltem őket és tetszett, hogy előrelendítették az eseményeket, amikor már úgy éreztük, hogy elakadt valami a szereplők között és kezd elcsúszni a történet. Ezt az elcsúszást, leginkább azért éreztem, mert kezdett nem működni a kémia Megan és Xander között, de ilyenkor jött valaki és előre mozdította a történetet. 

Imádtam, hogy az írónő a tacsit nem a női karakterhez társította, így aranyos volt ahogy mindig a férfi karakter mellett jelent meg, picit lágyította a karakter marconaságát, ami eleinte talán még kicsit zavaró is volt Xander tekintetében. 

A helyszínválasztás pedig nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen egy könyvesboltban járunk, ahol a karácsonyra készülnek és még egy régensség kori összejövetelt is rendeznek a könyvklub részére, ami több vicces szituációhoz vezet, ezek a részek vidám színfoltok voltak az egyébként komolyabb témák mellett. 

A gyász mellett megjelenik a szülő-gyermek viszony, a baráti és munkakapcsolatok fontossága is. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő a vidám és szomorú témák között megtalálta azt a törékeny egyensúlyt, amitől az olvasás kellemes tudott maradni és nem lépte át azt a határt, amikor már nyomasztóvá válik egy történet.

Egy romantikus regény mélyebb gondolatokkal, ami elandalít, elgondolkodtat és kikapcsol, ráadásul a karácsonyi hangulatot is szépen tudja hozni. A romantika és a könyvillatú olvasmányok kedvelőinek szívből ajánlom karácsonyra ezt a kötetet. 

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.

Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.

Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.

Beth Moran: Let it snow - Szerelem karácsonyra

 Tudom, hogy karácsonyig még több, mint egy hónap van, de az ajándékok beszerzését nem árt időben elkezdeni. Az elkövetkező időszakban csupa olyan karácsonyi ajándéknak is tökéletes olvasmányt és ajándékötletet fogok hozni, amiknek én  magam is nagyon örülnék és a családnak, barátoknak is bátran ajándékoznám a fa alatt.

 Bea Armstrong a helyi csatorna szomszéd lányos stílusával, mint időjós szerezte meg a hírnevét. Persze az ő munkája sem fenékig tejfel, mert mindenhol vannak irigyek, így úgy néz ki, hogy új állás után kell néznie. A karácsonyt a családjával készül tölteni a Charis House-ba, a sherwood-i erőd közepén, ami nem ígérkezik Bea számára túl pihentetőnek, sőt egy igen komoly családi dráma közepében találja magát. Annak sem igazán örül, hogy Henry Fairfax, a szomszéd srác, akivel nem éppen felhőtlen a barátságuk, szintén ott lesz. Ám egy váratlan telefon után egy autóban találja magát Henry-vel, miközben Skóciába tartanak. A Skóciában töltött két nap alatt rájön, hogy mindenki változik és ő egy lehetetlen érzelmi helyzetben találja magát, miközben a családi szálak is tovább bonyolódnak.

 

Nagyon szerettem ezt a bohókás, családias, romantikus és természetesen nagyon karácsonyi történetet. Megvolt benne mindaz, ami igazán szerethetővé tette a történetet: család, barátok, rivalizálás, titkok és esély az újrakezdésre, a megbékélésre és az értékek megőrzésére, természetesen az elmaradhatatlan karácsonyi ünnepséggel megkomponálva. Beát nem lehetett nem szeretni, egy olyan fiatal nő, aki még hisz az őszinteségben, gondoskodó, vidám és szerethető, amolyan lány a szomszédból. Az írónő nagyon jól hozta a karaktert, igazán bájossá tudta varázsolni. Henry-t is megkedveltem, aki kitartó és szórakoztató is egyben, sőt a problémákat is remekül kezeli. Emellett Adam-et is pont telitalálatnak éreztem ebben a történetben a maga ösztönösségével, Bea szülei pedig igazi érző szív a kemény kéreg alatt típusok voltak. Egyszóval szinte az összes karakterben volt valami olyan érzelmesség, ami miatt jól belesimultak a történetbe. Joy nagyi a maga éleslátásával és titkaival, néha esendőségével pedig olyan volt, mint bármelyikünk nagyszülője, akinek mindig van egy jó szava mindenkihez.

Nagy kedvencem volt a skóciai kaland, ami tele volt humorral és romantikával, miközben egy fura milliárdos kastélyában folyt a harc az időjósok által áhított állásért. Nem is tudom, hogy ezek után merjek-e majd manókat kitenni karácsonyi dekorációnak (haha). Imádtam, hogy mindenütt hó és még több hó, ami itthonról már nagyon hiányzik, így picit úgy éreztem magam olvasás közben mintha én magam is a ropogós hóban lépkednék.

A romantika és a szeretet egy méltó kibontakozása ez a regény. A maga egyszerű történetvezetése mellett a karakterek hozzáadnak annyit az eseményekhez, hogy úgy érezzük, a szívünkig hatolnak a történések.  Beth Moran olyan írói stílussal, leírásokkal, érzelmekkel és vidámsággal meséli el ezt a történetet, hogy ünnepi hangulatba kerülünk és szívünk szerint mi is ott lennénk a kis családdal és a gyerekekkel a sherwood-i erődben.

Szívből ajánlom ezt a gyönyörű, élfestett könyvet a karácsonyi napokra, amikor kint hideg van, de a szívünket felmelegíti a szeretet és jut időnk egy karácsonyi kalandra.

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak! 

• 130 x 205 mm, puhatáblás, éldekorált
• 384 oldal
• ISBN 978-963-636-119-8
• Ár: 4053 Ft

Sarah Pearse: A szanatórium

Nem ​akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?
A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

A vizsgaidőszak közeledtével kicsit lelassult a posztolás itt a blogon. Instagramon gyakrabban teszek közzé bejegyzéseket, de a hosszabb hangvételű írások a beadandókra szorítkoztak. Emellett elkezdődött az az időszak, amikor a karácsonyi készülődés is hangsúlyt kap. Idén a kreatív készülődés nagyon magával sodort, szinte minden nap alkotunk valamit a gyerekekkel, de az este inkább az olvasásé. Annyi izgalmas megjelenést hozott a tél eleje, hogy nem győztem kapkodni a fejem és a pénztárcámat is, illetve a könyvtárba is elkezdtem újra aktívan járni, szerencsére ott is fürdőzni lehet az újdonságokban. Habzsoltam az olvasmányokat, a Moly-on is látni lehetett, hogy rengeteg megkezdett történet vár a befejezésre, de egyáltalán nem bánom, mert ki kell használni minden percet, amit kellemes kikapcsolódással lehet tölteni! 

Instán követem Reese Witherspoon Könyvklubját és már ott felkaptam a fejemet, amikor megláttam nála ezt a könyvet, tudtam, hogy amint megjelenik szeretném elolvasni, mert nagyon felcsigázta a fantáziámat az elzárt régi szanatóriumból szállodává alakult helyszín és a fizetővendégekre eső várhatóan magas halálozási arány.

A regényt még október végén fejeztem be, de szerettem volna időt adni, hogy leülepedjen a történet, mert az utolsó oldal elolvasása után nagyon változó érzéseim voltak a történettel kapcsolatban. A pozitívumok és a negatívumok csak úgy cikáztak a gondolataimban. 

A borító valami remek, ezt le kell szögeznem és jobban nem is tudok elképzelni a történethez, igazi figyelemfelkeltő, pont az ilyen vizuális látványt szeretem a borítókban, így rögtön kellemes hangulatban kezdtem el az olvasást.

Nagyon erős nyitással zúdulunk be a lavinával együtt az Alpokba. Erdővel körbevett, gyönyörű, ódon épület ad otthont annak a szállodának, ahol a történet a kezdetét veszi. Mindenhol fák, hegyek, hó és ráadásul erre a látványra nyíló nagy üvegfelületeken visszatükröződik ez a hátborzongatóan szép és sötét táj. 

Elin a szorongásokkal küzdő felfüggesztett rendőrnő a testvére eljegyzése és egy régi családi titok tisztázása céljából érkezik párjával, Will-lel ebben a látszólag nyugodt és mesebeli környezetbe. Az ünneplés helyett azonban a rémálomba csöppennek, az emberek sorra tűnnek el és egy rituális gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Elin-nek nehéz a döntés, hogy felvegye-e a kesztyűt a gyilkossal, mert közben a saját démonjaival is birkózik. 

Úgy gondolom, hogy Elin jelleme, a saját belső vívódása nagyon rossz irányba vitte el a történetet, túl nagy hangsúlyt kapott, ami a rejtély és a sorozatgyilkosság rovására ment, mert ezáltal azt az író nem tudta annyira levezetni, mint amennyire egy ilyen thrillertől elvárható lenne. 

Az az érzésem volt, hogy egy hullámvasúton ülök a könyv cselekményszálának tekintetében, mert az atmoszféra magába szippantott, de a gyilkosság az unalomba lökött. Ettől függetlenül nem igazán tudtam letenni a könyvet, mert vártam, hogy a következő oldalon melyik érzés kerekedik felül. 

A szereplőkkel nem voltam maximálisan elégedett, de el tudtam engedni, hogy azonosuljak bármelyik karakterrel, egyszerűen hagytam, hogy beleolvadjanak a történetbe, mindenféle kimagasló jellemvonás nélkül. 

Megosztó a könyv, amit megértek, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, nem a kategória legjobb olvasmánya, de az atmoszférát nagyon szerettem, az alapkoncepciót remeknek értékeltem, a kivitelezés viszont még nem volt tökéletes. Kevesebb szál mozgatásával izgalmasabb thriller élményt lehetett volna elérni. A könyv legpozitívabb tulajdonsága az elszigeteltség megjelenítése, ez az egyik rejtett félelmem, így aztán igazán bele tudtam élni magamat, ahogy egy hótól elzárt helyen bujkálni kell a gonosz elől, a régi szanatóriumról viszont szívesen vettem volna több utalást, háttérinformációt. 

Véleményem szerint miután az írónő megtalálja a hangját és elengedi azt, hogy túlbonyolítsa a szálakat fog tudni olyan ütős thrillert írni, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A gázálarc visszatérő motívumától azért nem mondom, hogy egyszer kétszer nem kaptam fel így is a fejemet azért, hogy körbepillantsak a sötét szobában. Összességében már csak a hangulatteremtésért is megéri elolvasni egy havas téli hétvégén ezt a vibráló, de ugyanakkor borzongató debütáló regényt. 

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!