Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan

Fülszöveg:1993-ban ​a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.

Kovács Krisztiánnal, mint az Agave Kiadó sajtókapcsolatokért felelős szakemberével kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, hogy egy remek szakembert ismertem meg a személyében, de írói munkásságáról keveset tudtam. Így, amikor szeptemberben érkezett egy megkeresés az Európa Kiadótól, hogy volna-e kedvem elolvasni Krisztián új regényét, a Minden csendes és nyugtalant naná, hogy igent mondtam. A borítóját nézegettem már a könyves oldalakon, olvastam a fülszöveget, ezért nagyon vártam, hogy a valóságban is megtapogassam, olvashassam és megírhassam a tapasztalataimat erről az évtizedeken átívelő, igazán multigenerációsnak ígérkező regényről.

Számomra eleinte - úgy az első 100 oldalon - kicsit nehezebb volt követni a szerteágazó történetet, az időben történő ugrásokat, hirtelen perspektíva váltásokat, de utána egyszerűen valami átkattant bennem és teljesen belesüppedtem, ebbe, az évtizedeket felölelő és leíró történetbe. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor úgy olvassátok a könyvet, hogy van rá idő és olyan külső körülmények, amikor senki és semmi nem tudja megzavarni az olvasást, mert ez tényleg egy olyan elbeszélés, amiben érdemes hagyni, hogy elvesszünk az olvasás során.  Szerintem mindenki bele fog tudni helyezkedni valamelyik korszakba, de azokat is meg fogja tudni élni és átélni, amikor talán ő maga még meg sem született.

Zalán és Hunor a két főszereplő, akik a valós életből kiragadott karakterek, de egyszerűen olyan pókháló módjára szőtt történet öleli körbe őket és a mellékszereplőket, hogy igazi csemege ez a regény az olvasó számára. Talán nem is gondolnánk, hogy kettőjük sorsa összefonódik, mert igazából önmagukban is érdekes életutat járnak be, de az, ahogy kapcsolódnak egyszerűen felteszi a regényre a koronát. Egy, az állatkertben történt baleset elindít egy olyan folyamatot, ami kihat mindenre és mindenkire, szerintem ez zseniális kiinduló- és összekapcsolódási alap. A korszakok lenyomata pedig tükröt tart az olvasó elé, ami kiváló kivetülése a társadalomnak, az egyes ember szerepének a társadalomban és a politika hatásának az egyénre és a teljes társadalom életére. Érdekes, hogy a valóság mennyire hasonló volt 40,30,20, 10 évvel ezelőtt vagy akár napjainkban, csak a díszlet változott. 

Az író nagy hangsúlyt fektet az apa-fia kapcsolatok bemutatására, de rám mégis a párkapcsolati részek, az unoka-nagyszülő kapocs és azok bemutatása voltak a legnagyobb hatással.

Tragédiák és emberi érzelmekkel teletűzdelt történetről van tehát szó, ami nagyon érdekes írói hangon szólal meg Hunor és Zalán tolmácsolásában. Érdekes szemlélni, hogy a régmúlt mennyire kihatással van oly sokak életére és szinte örvény módjára szippantja be a jövőt és a benne élőket.

Ez a regény megrendítő és letaglózó, de a szó jó értelmében, egyszerűen, de olvasmányos és sziporkázó formában az arcunkba „tolakszik” a magyar valóság, amiben szüleink, nagyszüleink éltek, de mi magunk is részesei vagyunk.

Egy nagyon bátor írásról van szó, a generációs kapcsolatokat, az átlagemberek problémáit és mindennapjait elmesélő regény ez, ami remekül bemutatja a kapcsolati hálók szövevényes világát.

Kovács Krisztiántól a Minden csendes és nyugtalan című regény az első olvasásom volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan elolvasom az első regényét, a Hiányzó történeteket is.

Szívből ajánlom olvasásra Krisztián regényét vagy ajándékként is, mert biztos vagyok benne, hogy mély érzelmeket fog kiváltani az olvasókból kortól és nemtől függetlenül. 

A könyvet köszönöm Európa Kiadó! 

R. Kelényi Angelika: Caroline Wood sorozat

 Kisebb-nagyobb kihagyás után nem is akármilyen ajánlóval érkezem, hanem egyből egy egész sorozatot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Miközben írtam a szakdolgozatomat, majd tanultam az államvizsgára egyszerűen az agyam nem volt képes/hajlandó nehéz olvasmányokat befogadni, ezért muszáj volt keresnem valamilyen könnyed, gyorsan olvasható történetet, hogy akár el is kalandozhassanak a gondolataim, de mégse zökkenjek ki az olvasási élményből.  Tudtam azt, hogy nem szeretnék olyat, amit már olvastam, sem olyat, amiben nincs romantika, humor és valamilyen könnyedebb izgalom, sőt, hogy ne legyen egyszerű a lista, még tartson is ki egészen az államvizsga végéig. Emellett az is fontos szempont volt – mivel nagyon gyorsan olvasok -, hogy ne egy-két kötetről legyen szó, mert utána nehezebb újra belehelyezkedni egy történetbe. Szerencsére annyira sokáig nem is kellett keresgélnem, mert már egy ideje a radaromon volt ez a sorozat, de alkalom még nem volt rá, ezért mindig kivártam. Elárulom, hogy ezeket a kritériumokat R. Kelényi Angelika humoros, romantikus, bohókás Caroline Wood sorozata maradéktalanul teljesítette.

Amikor elkezdtem olvasni az első részt a Barcelona, Barcelona-t, akkor még nem is sejtettem, hogy Caro rajongó leszek, de lényegében ez történt. Caroline a sorozat elején egy londoni szerkesztőségben asszisztens, de nagy álma, hogy újságíró legyen, ezért hajlandó is tenni, ami már megadja az alapját a történetnek. További pozitívum, hogy az írónő magyar gyökereket álmodott meg neki, sőt egyik kedvenc karaktertípusomat jelenítette meg. Caro (nem) kicsit hebrencs, de ugyanakkor független, céltudatos és spontán nő, aki bármikor képes bárkit megnevettetni, egyúttal önmagát olyan képtelen helyzetekbe sodorni, amik már-már a valóság és a mese határán vannak.  Mi magunk is tudjuk, hogy néha az élet/sors vagy nevezzük, bárminek jól ki tud packázni velünk, amin jó esetben később jót derülünk, de most képzeljük el, hogy Caronak minden napja ilyen, ami nekünk olvasóknak a garantált kikapcsolódást és nevetést biztosítja.

Mivel most a teljes sorozatot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ezért nem kezdem el taglalni az egyes részek cselekményét, de azt el kell mondanom, hogy mindegyik egy jól bevált sablonra épül fel, de mégis kötetről kötetre tökéletesen meg tud újulni. Leginkább azzal éri el mindezt az írónő, hogy gyönyörű helyszínekre (Barcelona, Róma, Hollywood, Rió, London, Balaton, Flores, Marrákes és Kréta) repíti el az olvasót, amihez színpompás képi leírásokat társít, illetve mindig bevon egy-egy érdekesebb karaktert, hogy kiegészítsék a jól ismert Caro-Duval-Ádám háromszöget. Ezzel talán picit el is árultam, hogy bizony a romantika sem fog hiányozni a humor és természetesen az akció mellett. A krimi szálakról szeretnék még említést tenni, ami végighúzódik a sorozaton, mindig adódik egy-egy címlapra kívánkozó történet Caro életében, ami valóban csaknem az életébe kerül minden egyes alkalommal. Nem mondom, hogy baj lenne a nyomozati részekkel, de én egy picit csavarosabb megoldásokhoz vagyok szokva. A történetek egyenként annyira szórakoztatóak, hogy a szereplők elviszik a show-t a hátukon, hogy ebben a sorozatban egyáltalán nem zavar, hogy már előre tudom, hogy ki a rosszfiú, de talán nem is ezen van a lényeg, hanem azon, hogy Caro miként oldja meg azokat a helyzeteket, amikbe legtöbbször önmagát sodorja, mert azok szerencsére kiszámíthatatlanok.

A férfi karakterek is remekül illenek Caro-hoz, működik a kémia, szeretem azt, ahogy Caro kezeli az életének ezt a privátabb részét, amit mi szerencsére végig is követhetünk.

Az egyes részek sorendben és önállóan is tökéletesen megállják a helyüket, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az első résszel kezdtem és szép lassan haladtam, legközelebb is így tennék, mert az olvasási élmény így lett kerek egész.

Caro karaktere engem egyébként a spontaneitásával és rögtönzött ötleteivel vett meg magának, néha olyan jót nevettem az éjszaka közepén, hogy attól féltem mindenkit felébresztek.

Azt nem tudom, hogy akkor is ennyire imádtam volna ezt a sorozatot, ha pont nem a lehető legjobb időpontban találok rá, de bárhogy legyen is egyszerűen nagyon hálás vagyok az írónőnek ezért a sorozatért.

Maximálisan szórakoztató és könnyed olvasmány, amit szívből ajánlok nyári kikapcsolódáshoz vagy csak elbújni egy kényelmes történetben akkor, amikor a léleknek a legjobban szüksége van rá.

Jöhet a Képtelen Kréta és egyújabb Caro történet, nekem már a kívánságlistámon van! 

Jennifer Probst: Egy nyár Itáliában

 

Csaba nyári kihívásához, a KönyVakációhoz kerestem megfelelő könyveket, amikor megakadt a szemem Jennifer Probst, Egy nyár Itáliában című regényén. A regény a kihívás kettő kategóriájához is megfelelő lett volna, de én a „víz a borítón” szempontot választottam, mivel a borítón egyértelműen megjelenik a tenger.

Az írónőtől korábban még semmit sem olvastam, de felkeltette az érdeklődésemet, hogy a regény női sorsokat állít a középpontba és valójában az írónő és az ő női családtagjai által közösen megélt utazás adta az inspirációt a regény megírásához.

A történet három generáció nőtagjait mutatja be, akik eltérő életszakaszban járnak, de mégis összeköti őket a vér és a szeretet egymás iránt, amit ki-ki eltérő indokokból, de nehezen mutat ki a másik irányába. Emiatt egy bonyolult családi kapcsolat bontakozik ki a szemünk előtt, már a regény elejétől fogva. A szereplők annak érdekében, hogy még azelőtt rendezzék a kapcsolatukat mielőtt késő lenne, elutaznak Olaszországba, ahova Sophia-t, a nagymamát a szíve szólítja. Az utazás a fizikális úton kívül mindhármuk számára belső utazás is, amely során újra megismerik önmagukat és egymást is, átértékelik az életüket és személyes fontossági sorrendet állítanak fel, ezzel próbálva rendezni az érzéseiket.

Elindulnak tehát egy varázslatos, nehézségekkel, örömmel és bánattal teli utazásra, a gyönyörű Olaszországba. Innentől mi is felülhetünk a szereplőkkel együtt egy érzelmi hullámvasútra, amely gyönyörű tájakon robog, de sokszor kell attól tartani, hogy végül kisiklik.

Francesca egyedülálló anya, nagyon független, de sokszor a magánélete rovására megy a saját cégének a vezetése, amit a családja elég rosszul visel, ezáltal az anyukája, Sophia és lánya, Allegra szorosabb kapcsolatot alakítottak ki, ő pedig folyamatosan távolodik tőlük. Az utazás az, amikor szép lassan, de kinyílnak a szereplők és egyre jobban betekintést engednek az olvasóknak és egymásnak is az érzéseikbe.

Kedvenc karakterem Sophia volt, akit egyértelműen egy stabil és józan gondolkodású nőként ismertem meg, számára a szerettei mindennél többet jelentenek, ezáltal ő volt az a láthatatlan kapocs, aki a családot megpróbálta összehozni és felébreszteni az egymás iránti elfojtott érzéseiket is. Nagyon szerettem az élethez való hozzáállását, azt, ahogy reagált a felmerülő problémákra, de ugyanakkor megélte az élet apró örömeit is.

Allegra is kellemes, üde személyiség volt, aki nagyon sokat fejlődött a regény során és igazán szerethető volt mindvégig.

Francescával álltam egyedül picit hadilábon, mert nála végig ingadozást éreztem és néha már nagyon sok volt az, amikor a munkája körül pörgött. Azt is éreztem, hogy ő volt az, aki a legkevésbé kívánt a változásokat, még akkor is, ha magában mindvégig bizonygatta az ellenkezőjét. A regény során nála kellett a legtöbbet várnom arra, hogy találjak benne valamit, ami megfog, amitől megkedvelhetem, de legalábbis jobban megértem a mozgatórugóját.

Enzo és Ian pedig a tökéletes férfi kiegészítői voltak a történetnek, nem vették el a show-t a női karakterektől, hanem mindvégig pont annyit kaptunk belőlük, ami elég volt ahhoz, hogy a regény előre tudjon lendülni anélkül, hogy a fókusz elmozdulna a lényegi szereplőkről.

A regény központjába egy igazán élvezhető tanulási folyamat került, ahol az érzelmek teljes spektruma megjelent, de a karakterek mellett mi, olvasók is sokat tanulhattunk önmagunkról és

lehetőségünk nyílt amellett, hogy jól szórakoztunk még a saját életünk egyes részleteit is átértékelni.

Nagyon régen vágytam már egy ilyen szívmelengető regényre, ami építi és táplálja a lelkemet, emellett nagyon szórakoztató is. Az elszalasztott lehetőségek, a második esély és az érzelmek teljes spektruma nagyon szépen, kerek egészként került megírásra, nagyon olvastatja magát a történet. A női karakterek nagyon jól illettek egymáshoz, a helyszínek gyönyörűek voltak és az elgondolkodtató, néhol szomorkás témák mellett sok-sok vidámság is fűszerezte a történetet. Úgy gondolom, hogy hamarosan fogok még olvasni az írónőtől.

"-Egyszerűen nem tudom megoldani. Iszonyú sok mindent kell csinálnom, és alig van időm.

-Egyszer majd rájössz, Francesca, hogy nincs több időd. És, hogy nem kellett volna hagynod, hogy a munkád így elárulja az életedet."

"Túl vagyunk a körutazás felén, és olyan csodás dolgokat láttunk, amelyek örökre rabul ejtettek. Bár a buszutak néha végtelen hosszúnak tűntek, folyamatosan ki-be pakolásztuk a bőröndjeinket, a tűző napon pedig olykor úgy éreztük, hogy összeesünk a kimerültségtől – Olaszország elvarázsolt, és arra kért, hogy szeressük viszont.

Én megtettem."

Fülszöveg: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az élet rövid. Edd meg a cannolit.

Miközben beutazzák Olaszország gyönyörű tájait, a Ferrari-család nőtagjainak lelki sebei apránként begyógyulnak. Francesca munkamániás, a karrierjének megszállottja. Végletesen független, és a családi életet leszámítva minden területen nagyon sikeres. Nehezére esik, hogy elég időt szakítson tizenéves lányára, Allegrára, akivel apránként egészen elidegenedtek egymástól. Amikor a lánya rossz társaságba keveredik, és kábítószer-birtoklás miatt rendőrségi ügye lesz, Francesca beadja a derekát. Az édesanyja, Allegra nagymamája már régóta unszolja, szánjanak rá egy teljes nyári vakációt, és hármasban térjenek vissza a gyökerekhez, Olaszországba, ahonnan a család származik. Francesca álmában sem gondolta volna, hogy ez a nyár válaszút elé állítja, amely egész jövőjére kihatással lesz.

Karen Swan: Római kalandok

 Első olvasásom volt Karen Swan-tól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Nagyon megkedveltem az írónő történetvezetését, amit az is mutat, hogy nagyjából három nap alatt be is fejeztem, úgy, hogy csak napközben olvastam.

A helyszín Róma, az örök város, ami most nagyon hangsúlyosan megjelent a történelmi utalások és a helyszín leírása által. Egy igazi palotába kalauzolt el minket az írónő, amit körbelengett a titok, de leginkább a tulajdonosa, Elena által. 

Nagyon izgalmas karaktereket sorakoztatott fel az írónő, mind a jelenben, mind pedig a múltban érdkekes személyiségek bontakoztak ki előttünk. Kedvencem Cesca volt, aki igazi mai, talpraesett nő, de picit elvarázsolt is, ami nagyon emberi oldaláról mutatta be. Nico, a sármos olasz pasi igazán zseniálisan illett a történetbe. Elena pedig a múlt által tudott nagyon titokzatos karakterré válni. Összességében teljesen elégedett vagyok a jellemfejlődéssel, a karakterek által nyújtott izgalmakkal. 

Tetszett ahogy a mai kor szereplői átlagos világa megjelent a foglalkozásuk által, volt, aki barlangkutató, volt, aki tanár volt, de idegenvezetőből és korábbi ügyvédből sem volt hiány, illetve a mindennapi tevékenységeik során. Viszont a kedvencem, hogy Francesca által bekerült a regénybe a blogírás is, ez kimondott üdítően hatott rám. 

"-"Borostyánsárga fények és verebek." Ezt írta - mondta Matteo, és visszatette a mobilt az asztalra.

-Ezt szereted legjobban ebben a városban? - kérdezte hitetlenkedve Alessandra.

-Több lájkot kaptam rá, mint bármelyik másik posztomra - nevetett Cesca, és a csillagok felé tárta a tenyerét. - Mit mondhatnék?"

Annak ellenére, hogy két idősíkon futott a történet mégis mindkét kor tudott valamilyen pezsgést nyújtani, egyik sem volt lapos, mindig vártam, hogy mikor lépünk át a másik korszakba és folytatódik a kaland. Tehát nagyon izgalmas volt ez a megoldás, fenn tudta tartani az érdeklődésemet.

A csillogás és a pompa nélkülözhetetlen eleme ennek a regénynek, de egyáltalán nem volt sok, sőt szinte kiáltott több és több luxus után. Nagyon szerettem ebben a világban elmerülni, a múlt atmoszférája az igazi luxus érzetét keltette, de amellett egy sötét korszakot is körvonalazott. A kettősség engem lenyűgözött. 

A gördülékeny író stílusnak köszönhetően egy nagyon izgalmas, fordulatos, lenyűgöző és nem utolsó sorban igazán romantikus, kontinenseken átívelő regényt vehettem kézbe. A vége pedig egy igazi csavart rejtett, úgy ahogy azt kell annak érdekében, hogy az olvasóknak nem maradjon hiányérzetük. A történet lezárását is nagyon szerettem, de még szívesen kalandoztam volna Róma utcáin és alagútjaiban a szereplőkkel.

A nyár kedvenc romantikusát avathattam a regény által. 

Fülszöveg: Van ​megállíthatatlan szerelem. Van eltitkolhatatlan titok.1974: Elena Damiani gazdag családba született, lélegzetelállító szépség, ezért minden ajtó megnyílik előtte, a férfiak a lába előtt hevernek. Huszonhat évesen már a harmadik férjét nyűvi, amikor emberére akad. Ezt a férfit soha nem kaphatja meg – amin se pénz, se szépség nem változtathat.2017: Francesca Hackett londoni élete elől Rómába szökött, éli a dolce vitát, turistacsoportokat vezet az Örök Városban. Egy szemetesben lopott dizájner retikült talál, és visszajuttatja jogos tulajdonosának, aki a piazza túloldalán lakik – a híres társasági hölgynek, Elena dei Damiani Pignatelli della Mirandolának. A pénztárcának ugyan nyoma veszett, Elena mégis kitörő örömmel fogadja a megkerült retikült, mert ott van benne a levél, amelyet a férje tizenkét évvel azelőtt, a halálos ágyán írt, és amelyet Elena azóta se bontott fel.Kölcsönösen szimpatikusak egymásnak, ezért megállapodnak, hogy Francesca fog interjúkat készíteni Elenával, hogy kiadhassák Elena memoárját. A nyár folyamán Francesca ámultan hallgatja Elena szenzációs történeteit. A város alatti ősrégi alagútból felhoznak egy felbecsülhetetlen értékű gyémántgyűrűt, amelyről kiderül, szintén Elenáé lehetett. Francesca ekkor rádöbben, mi lehet Elena életének legdrámaibb titka.„Mesés kaland… hibátlan nyári olvasmány egy pohár Prosecco mellé.” – Bookliterati.com„Sehová ne menekülj… hacsak ne ebbe a könyvbe!” – Candis„Függőséget okoz… kiemelten ajánljuk!” – Onmybookshelf blog„Van itt szenvedély és csillogás a romantika kedvelőinek, de ugyanúgy van humor, intrika, érzelmi hullámzások – fordulatok, és előre nem látható csavarok. Nem is beszélve a sötét, baljós titkokról, amelyek mostanra Karen Swan védjegyévé váltak.” – Lancashire Post„Tökéletes olvasmány a tengerpartra.” – Daily ExpressKaren Swan Sunday Times bestsellerszerző. Korábban divatmagazinnál dolgozott. Tizennyolc könyvet írt, Sussexben él férjével, három gyerekük és két kutyájuk van.

Köszönöm a regényt a 21.Százas Kiadónak!  

Gyerekkel az autóban, avagy milyen mesekönyvek jönnek velünk

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de én úgy gondolom, hogy gyerekekkel utazni nehéz, legalábbis nem egyszerű. Várakozni orvosi rendelőben, ügyintézés során még nehezebb. Egy 2-7 éves örökmozgót lekötni szinte lehetetlen, de mégsem teljesen esélytelen. 

A táskámba mindig rakok 1-2 mesekönyvet, mert sosem tudom mikor lesz rá szükség, elárulhatom többször volt már ilyen alkalom, ilyenkor nagyon jól  jött az előrelátásom.

Mindig törekszem arra, hogy:

-viszonylag kicsi könyv legyen, ami könnyen elfér a táskámban, vagy akár a zsebemben is.

- színes legyen

- könnyed olvasmány legyen

- interaktív is lehet, ha többet kell várakozni, ilyen például a matricás füzet

- rövid mesékből álljon, amit akár 10 perc alatt is el lehet olvasni

- korosztálynak megfelelő legyen

A Trixi könyvek igazán pici, zseb kompatibilis kiadások. Könnyedén elférnek bárhol, mindösszesen 200 Ft az áruk, rövid meséket tartalmaznak, a klasszikus átdolgozásoktól kezdve a tematikus kiadásig. A tél köré is több kötet épül, de összességében mindegyikről elmondható, hogy az utazó könyv minden kritériumának megfelel. Ami pedig a legjobb, hogy rengeteg könyvecske közül válogathatunk, így sosem válik unalmassá a sorozat. Az én beszerzési helyem a drogéria, ami mindig útba esik és általában landol is egy könyvecske a kosaramban. 

Trixi könyvek

A játékos matricás füzetek nagy kedvenceim. Gyönyörű, színes kivitelezés, ráadásul oktató jelleggel. Mi éppen a Farm tematika köré ragasztgatjuk be a matricákat, közben megismerkedünk a farmon élő állatokkal, az ott megtalálható épületekkel, eszközökkel. Amikor kirándulunk és meglátunk mondjuk egy szalmabálát már rögtön tudunk asszociálni. Bizony, mi ezt már tudjuk, hogy micsoda, miért van ott, hogy hívják, mivel a könyvbe már beragasztottuk ezt a matricát, miközben megbeszéltük, hogy mit érdemes tudni az adott életkorban róla. Játékosan, interaktívan fejleszti a gyermekek tudását, képzeletét, finommotorikáját. 

Szalay könyvek

A Bogyó és Babóca könyvecskék nagyon jók lehetnek utazás közben, mivel a legtöbb könyv kemény lapokból áll, könnyedén lapozgatható. Az egyes szereplők köré épített könyvek a gyermekek számára ismerős rajzokkal operál, lényegében ez a könyv is hasznos ismereteket ad át. A gyermekek megtanulhatják a tárgyak, virágok, élőlények neveit, leginkább olyanokat, amelyekkel a mindennapi életben is találkozhatnak. 

Nagyon örültem, amikor belenéztem a könyvbe és olyan oldalakkal is találkoztam, ami a könnyebben felismerhető tárgyak mellett például a virágokra koncentrált. Számtalan virág nevét ismerheti meg a gyermek, ráadásul aranyos rajzokkal illusztrálva. Az én kislányom például nagyon örült, amikor a könyv alapján felismert az udvaron egy virágot és tudta, hogy a hóvirággal már találkozott a Gömbi kötetben. A kisfiúk a Bogyó kötetben megismerhetik a különböző járműveket. Úgy gondolom, hogy azok a gyermekek, akik szeretik az írónő történeteit ezzel az ismeret átadó könyvecskékkel is szívesen fognak ismerkedni. 

Ezeket a könyveket mi még ki szoktuk egészíteni a klasszikus történetmesélő könyvekkel is, mostanában a karácsonyi Bogyó és Babóca mesét vittük magunkkal, mert szeretem a könyveket valahogy az aktuális évszakhoz is társítani. Akik ismerik a történetet, azok számára ezek a mesekönyvek is kedvesek lesznek. A jól ismert grafika jelenik meg a viszonylag egyszerű történetvezetés mellett. Utazáshoz ezeket a köteteket is bátran ajánlom, hiszen könnyen olvasható és nézegethető. 

Bartos Erika

Végül egy kicsit összetettebb mesét ajánlok, Egbert egér utazását Mihályi Antaltól. Lényegében egy meseregény a kisegérről, Egbertről és Csucsuról, a túlsúlyos macskáról. Nagyon szeretem, hogy rövid fejezetekből épül fel, ami szintén utazáshoz kiváló. Humoros kalandok során ismerhetjük meg a szereplőket, mely által a barátság témaköre is hangsúlyozásra kerül, ami a korosztály számára a mindennapok egyik nagy kérdéskörét is lefedi. Nagyon jó kikapcsolódás a 4-7 éves korosztály számára. 

Nektek milyen könyvek vannak az utazótáskátokban?

Földvári András: Elmentem világgá!

Ki ​ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.
Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már.
Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban.
Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon.
Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.
Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.
795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.
Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását…

Valamiért decemberben, miután elolvastam Földvári András utazásairól szóló írását elmaradt a bejegyzés megírása, pedig a könyvet és a benne rejlő történeteket nagyon szerettem.

A világjárvány idején úgy érzem, hogy azokban is - köztük bennem is - felértékelődik az utazás fontossága, akik igazából inkább csak otthon a kanapé biztonságában utaznak, esetleg határokon belül maradnak, bélyegként pedig ott van rajtunk annak hiánya, korlátozása is. Jómagam nem vagyok egy nagy világjáró, de itthon szeretem felfedezni a korábban általam még be nem járt megyéket, nevezetességeket, esetleg egy-egy remek éttermet. Földvári András is így lehet ezzel, de ő éppenséggel a repülőtereket gyűjti, bemutatásuk közben pedig sok vicces, érdekes, néhol elgondolkodtató, ijesztő anekdotákkal szórakoztat minket. Olvasás közben valahogy úgy éreztem mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék a Balaton partján egy lángosozóban, vagy egy kellemes délutánon egy budapesti kávézóban. 

80 élményt kapunk az olvasás során, vannak köztük kicsit gyengébbek, de nagyon ütősök is. Személy szerint 90%-ban remekül szórakoztam a történeteken. Általában esténként vettem elő a könyvet, elolvastam 4-5 történetet, azért ilyen keveset, hogy minél tovább tartson a karácsonyi szünetben ez a remek élmény, illetve számomra ebben a formában volt a legszórakoztatóbb is. Hallottam, hogy valaki számára túl tömény volt, de kérem szépen, a bon-bon is akkor finom, ha óvatosan kóstolgatjuk, erre érdemes odafigyelni az olvasás során. 

Szerettem azt, ahogy a repülés, a repülőterek és maga a felfedezés öröme megjelent a lapokon. Annyira érdekes az, amikor évtizedek távlatából is annyi szeretettel mesél az utazásairól, tapasztalatairól. 

Tetszett, hogy a stílus leginkább baráti. Sikerült nagyon könnyed hangvételben megszólítania az olvasókat, nem próbált fennkölt irodalmi húrokat pengetni, ami szerintem nem is illett volna jól a műfajhoz. 

Egyetlen negatív pontként a képek hiányát tudnám megemlíteni, sokkal jobban örültem volna, annak ha vizuálisan is tudtam volna élményt társítani az olvasáshoz. Remélem a kiadó, szerkesztők legközelebb ezt figyelembe fogják venni, mert sokat hozzá tudott volna tenni az amúgy is remek élményhez.

Nagyon örülök, hogy magyar nyelven az utazás irodalmi műfaja is egyre inkább teret nyer, mert van rá igény itthon is. Nem tudom, hogy az elmúlt időszakot miként élte meg a szerző, de én reménykedem és kívánom számára, hogy még sok-sok utazás lenyomata kerüljön be az útlevelébe, és számunkra még számtalan lapot töltsön meg a kalandjaival. 

Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában

Fülszöveg: 1930-ban történt, hogy a jó szerencse összehozta Max Mallowant, a fiatal régészt az akkor már igen ismert írónővel: Agatha Christie-vel. Ha már a véletlen ilyen kellemesen összehozta őket, nem sokat teketóriáztak: még véget sem ért az esztendő, összeházasodtak, és így kezdődött közös életüknek ez a hosszú, boldog és kreatív szakasza.
Agatha Christie egy pillanatig sem érezte, hogy hírneve akadályozhatná benne, hogy részt vegyen férje munkájában. Kezdettől fogva tevékeny rész kért Maxnek Szíriában és Irakban – az ókori Mezopotámiában – folytatott ásatásaiból. Hősiesen állt minden kényelmetlenséget, és meglátta a régészélet hányattatásainak humoros oldalát is. Régi ismerősei, akiknek fogalmuk sem volt róla, milyen az élet a messze földön folytatott ásatásokon, kérdezgették: „Hát hogyan is éltetek Mezopotámiában?” – Agatha Christie pedig elhatározta, hogy kérdéseikre egy könnyed könyvben fele meg.

Mindig egy picit elkeseredem azon, hogy az összes fellelhető Agatha Christie regényt olvastam, sőt, sokat többször is. Az elmúlt hónapban a memoár mellett még a Tíz kicsi néger is újból elővettem, mert hiányzott az írónő zseniális stílusa, ravasz megoldásai. Az itton töltött idő ezt hozza ki belőlem, de nem is védekeztem annyira, mert mindig öröm egy jó Agatha Christi regénnyel, írással elvonulni picit. 

Az Így éltünk Mezopotámiában memoár is egy azon Christie művek közül, amelyet sokadszorra olvasok el, talán ez volt a negyedik alkalom. Ez egy olyan könyv tehát, amit többször is előveszek. Minden alkalmommal örömmel merülök el benne, mert időről időre mindig tud valami új élményt nyújtani, mindig van valamilyen apróság, amit korábban nem fedeztem föl. Nekem az ilyen kötetek adják meg azt a bizonyos biztonságérzetet, ami olvasás közben nagyon kellemes élmény, talán Amadea az ilyen könyveket hívja kabátkönyveknek. Tudom, hogy mi fog történni, tudom, hogy az évek alatt sem változott semmi, nem szövődött tovább a történet, de mégis, igazi élmény számomra ez a memoár. 

Azt első körben rögtön le is szögezhetjük, hogy ne egy szakmailag kifogástalan, szakszavakkal teleaggatott régészeti könyvet várjunk, sőt ne is útikönyvet. Ha így teszünk bizony csalódni fogunk, mert ez valami sokkal több és jobb. Azt mondanám, inkább egy igazi humoros, vidám, remek leírásokkal gazdagított, néhol izgalmakkal tarkított, Agatha egy életszakaszát megörökítő visszaemlékezés. A stílus gördülékeny és annak ellenére, hogy felfedezzük benne a krimik kifinomultságát is, itt mégis olyan oldaláról ismerjük meg az írónőt, amely a regényei vonatkozásában rejtve maradtak. Sokkal színesebb egyéniségét mutatja meg, ami nagyon át tudott jönni a regény lapjain keresztül, legalábbis én ezt érzem minden alkalommal, amikor olvasgatom, vagy egyszerűen csak böngészek a lapok között.

Eleve el tudom képzelni azt, hogy már a saját korában is sokan kíváncsiak voltak arra, hogy milyen kalandosan élt Agatha Christie (Mallowan), a híres írónő és férje Max Mallowan a távoli keleten miközben fontos leleteket ástak ki és gyűjtöttek össze, amik jelentős történelmi jelentőséggel bírnak még ma is. Elárulom, hogy a kíváncsiságunkat ezzel az írással maradéktalanul kielégíti az írónő, hiszen csokorba szedve nyújtja át a távoli országban töltött ásatási szezonjaik történéseit, azok minden nehézségével és örömével együtt.

Nagyon kellemes elbeszélő stílusban íródik a történet, részletesen megismerjük a háztartásukat, az őket körülvevő embereket, a korszak jellemzőit, a távoli ország lakóit, helyszíneit és az ásatások körülményeit. Megtudjuk például, hogy az emberi élet nagyon keveset ért arrafelé, gyakran még tréfa tárgyát is képezi a halál. Valamint az is kiderül, hogy milyen etnikai csoportok éltek együtt az ásatáson. 

Lenyűgözött, hogy egy Európai nagyvilági élethez szokott sikeres írónő mennyire természetesen él egy „barbár”, a modern világ minden kényelmét nélkülöző világban. A nehézségeken könnyed humorral lép túl és méltó társa férjének, az elhivatott régésznek.

Ez a fotó önmagáért beszél: 

Forrás: http://en.qantara.de/sites/default/files/styles/editor_large/public/uploads/2016/02/12/agatha_nimrud_irak_1957_foto_picture-alliance_dpa_0.jpg?itok=9eaQw5lC

Agatha Christie magával ragadó könyve egyszerűen imádnivaló. Habár nélkülözi a gyilkosságot és a váratlan fordulatokat, továbbá a rá oly jellemző borotvaéles észjárást, de ettől függetlenül pont olyan zseniálisan megírt és precízen felépített történet, mint egy Poirot regény.  

Nincs más dolgunk csupán élvezni, ahogy Agatha Christie Mallowan elmeséli nekünk, hogy valójában hogyan is éltek ők Mezopotámiában. 

J. K. Smith: Szerelem hirdetésre - J.K. Smith Interjúval!

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte. 
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az összefogás a legfontosabb érték.

J. K. Smith első regénye engem szó szerint megvett magának, pont a szülésem előtti napokban olvastam, amikor a hangulatom egy kicsit mélyponton volt és jobb kikapcsolódást keresve sem találhattam volna. 

Ahogy csomagoltam ki a dobozt, amiben a könyv érkezett elsőre a borítóval találkoztam, nem tagadom megakadt rajta a szemem. Üde színek jellemzik és egyből az utazásra asszociál az ember, ahogy ránéz. Tökéletes indítás egy romantikus regényhez. 

Ezennel az utóbbi idők egyik legízlésesebb és leghívogatóbb borítója címet a Szerelem hirdetésre című regénynek adományozom. 

Azon kívül, hogy a borító tetszetős volt még nem tudtam, hogy mit várjak az első könyves írónőtől, aki a neve ellenére bizony magyar és ráadásul az Álomgyár egyik új felfedezettje. Borsa Brown és R. Kelényi Angelika regényei után azért gondoltam, hogy igényes szerkesztés és tartalom fog várni, de mégis félve nyit ki egy-egy kötetet mostanában az ember lánya. Annyit elárulok, hogy most sem csalódtam.

A történet szerint Kori - Laskovics Orsolya-  egyedül marad, szinte üres bankszámlával, amikor egy internetes hirdetés tálcán kínálja számára a megoldást. Elutazhat Amerikába, oda, ahol senki nem ismeri sem őt, sem a múltját és talán új életet kezdhet. Ekkor még azonban csak munkaként tekint az utazásra, később azonban nem várt fordulatot vesznek az események és elkezdődik Kori nagy kalandja az új élet felé. 

"Kori izgatottan szállt le a gépről, nem tudta, milyen világ vár itt rá. "

A regény nem dolgozik túl sok kulcskarakterrel, ettől függetlenül egy percig sem kell félnünk attól, hogy ellaposodik a történet, a női olvasók szívét pedig garantáltan rabul fogja ejteni Christopher és az anyai szívünk csücskére  a cserfes lánykája, Holly fog nem kis nyomást gyakorolni. A többi szereplő megmarad a háttéreben, ettől függetlenül is mozgalmas, remek jeleneteket felvonultató regényvezetést figyelhetünk meg, mondom ezt annak ellenére, hogy a helyszín is nagyjából egy ponton, a farmon nyugszik. A barátnő karakterében pedig mindenki rá fog ismerni a saját barátnői közül a nagydumás, mindig tettre kész, vagány csajra, akinek mindenre van egy jó beszólása, ő számomra igazi üde színfolt volt mindvégig.

A történet több pontján is remekül szórakoztam, igazán vicces epizódok váltották egymást, itt-ott magamra is ismertem. Nagyon vagány, igazán kemény női karakter bontakozott ki, de csajos attitűdökkel kiegészítve a jellemét. Amikor kellett keményen oda tudott állni és kiállt saját magáért és a környezetében lévő emberekért, ez igazán tetszett. Szerencsére nagyon könnyen tudtam azonosulni a női karakterrel és amikor kellett együtt sírtam, vagy éppen nevettem vele. Attól, hogy könnyen azonosultam Kori karakterével úgy éreztem, hogy a regény cselekménye is közel került hozzám, ami egy regénynél nem hátrány, sőt egyre kevesebb történet tudja ezt elérni nálam.

Összességében ismét jól döntöttem, egy könnyed stílusban megírt, szórakoztató történetet olvashattam, egy olyan lányról, aki mert változtatni a sorsán és neki mert vágni az ismeretlennek. Ezeket a bátor nőket, női karaktereket valahogy mindig vonzónak találtam, jelen esetben pedig hab volt a tortán, hogy emellett egy könnyed romantikus szál is átszőtte a történetet, ami hol sírásra, hol nevetésre ösztönzött.

Amit még kiemelnék, hogy a lapokon átjön a vidéki élet szeretete, ami szintén egy pozitívum, mivel én magam is szeretem az állatokat, azonban közelebbről, mint gazdálkodó nincs alkalmam megismerni ezt az izgalmas életformát, de most egy picit ebbe is belekóstolhattam a Walker farmon tett látogatás alkalmával, igaz Amerikában, de ez egy cseppet sem zavart, hanem élveztem ahogy egy farm és lakóinak élete megelevenedett a lapokon.

 Szívet-lelket melengető történet, a végén meglepetés befejezéssel. Számomra a vége lett a regény csúcspontja, nem erre számítottam, meglepett, de tökéletes pont volt a történet végén. A regény pedig azóta is a könyvespolcon áll, borítóval kifelé, hogy ahogy elhaladok előtte vethessek rá egy pillantást, hogy a borúsabb, fáradtabb napokon is jó kedvem legyen.

Ajánlom mindenkinek nyaraláshoz, otthoni kikapcsolódáshoz, hűvösben és melegben egyaránt, mert a szívünket garantáltan megmelengeti!

A könyvért köszönet az Álomgyár Kiadónak!

EXTRA

Interjú

Kérlek, mesélj írói munkásságodról az olvasóknak, illetve arról, hogy mit lehet tudni rólad, mint magánemberről

J.K. Smith: Csak tavaly novemberben fogtam bele az írásba. Nem is akartam semmit kezdeni a kéziratommal, magamnak írtam, pusztán kedvtelésből. Nem áltattam magam azzal, hogy tudok írni, de kiderült, hogy mégis. És ennek nagyon örülök. Magamról annyit, hogy egy kis faluban élek a családommal. Imádom a csendet, a friss levegőt és mindent, ami a vidékkel együtt jár. 

Kérlek, mesélj pár szóban a könyvről és arról, hogy most éppen min dolgozol!

J.K. Smith: A könyv egy igazi könnyed olvasmány, ami szerintem kortól, nemtől függetlenül mindenkinek való. Humorral, romantikával és egy kis izgalommal teletűzdelt regény, ami két ember egymásra találásáról szól, akiket körbevesz a férfi karakterem nagy családja. Amikor belekezdtem, nem tudtam, mit szeretnék írni. Menet közben alakult ki. Határozott véleményem, hogy nem az író választja a műfajt, hanem a műfaj az írót.

Jelenleg egy hasonló regényen dolgozok, ami teljesen független a Szerelem hirdetésre-től, de a humor és a szerelem itt is adott, mint ahogy a szereplők jellemfejlődése is. 

Mit jelent számodra az írás?

J.K. Smith: Gyógyulást, megnyugvást, mérhetetlen szabadságot.

Van olyan író, aki inspirál?

J.K. Smith: Elég mindenevő vagyok, nem tudnék egyetlen írót kiemelni. Ha az adott könyvben nincs számomra már túl nagyfokú erőszak, vagy durvaság, akkor elolvasom.

Mit olvastál utoljára?

J.K. Smith: Pár napja fejeztem be a Többek által-t, ami nagyon tetszett.

Bemutatnád az olvasóknak, hogy hol és hogyan alkotsz?

J.K. Smith: Amikor a gyerekek már nagyjából nyugodtak és megmaradnak az ágyukban este, akkor bevackolom magam a laptoppal az ágyunkba. Tehát a alkotásom helyszíne egy szimpla 160x200-as ágy.  

Legközelebb hol találkozhatnak veled az olvasók?

J.K. Smith:  Tegnap kértek fel, hogy a helyi falunapon mutassam be a könyvem a vendégeknek, amit örömmel el is fogadtam. Tehát augusztus 6-án, Jásztelken. Távolabbi időpontok még nincsenek, de ha valaki szeretne nyomon követni, mindenről beszámolok a facebook oldalamon. https://www.facebook.com/J.K.Smith.Iro/

Köszönöm szépen az interjút!

J.K. Smith:  Én köszönöm a felkérést! 

Interjú Valcsicsák Zoltánnal, avagy álmomban Bhutánban ébredtem

Talán kevesen tudják, hogy a Szerzői könyvkiadás blog egyik írója vagyok, így ott is jelennek meg cikkeim. Az ott megjelent írásaimat nem szoktam a könyves blogomra áthozni, de ezúttal kivételt teszek, mert egy nagyon értékes íróval, Valcsicsák Zoltánnal volt alkalmam interjút készíteni. 

Úgy érzem, hogy ez az interjú érdemes arra, hogy minél szélesebb körben elérhető legyen és még több, az utazásra és egzotikus tájakra fogékony olvasóhoz jusson el. 

Valcsicsák Zoltán könyve inspiráló, színes és tartalmas. Megmutatja, hogy be lehet mutatni egy egészen kicsi, de ugyanakkor egzotikus országot olyan részletesen és szeretettel, hogy az olvasó úgy érezze, hogy muszáj a saját szemével is meggyőződni arról, hogy hogyan lehet valami ennyire szép és harmonikus, mint Bhután.

Mikor és milyen hatásoknak köszönhetően döntötte el, hogy könyvet ír az utazásairól és Bhutánról?

A 2000-es évek közepén, amikor egy nemzetközi alapítvány regionális igazgatójaként dolgoztam, több olyan boldogság-listával találkoztam, amelyeken Bhután előkelő helyet foglalt el, többen dicsérték egyensúlyra és a természettel összhangra törekvő, példaértékű fejlődési modelljét. Ekkor hallottam először az országról, majd az általuk bevezetett Bruttó Nemzeti Boldogságról. Mindez, illetve buddhista életszemléletük kíváncsivá tett, szerettem volna eljutni oda. Hamar kiderült azonban, hogy ez nem könnyű, nagyjából le is tettem róla, majd egy szerencsés londoni találkozás megnyitotta számomra az elzárt ország kapuit, és 2011 januárjában leszálltam a világ egyik legveszélyesebb repterén. Akkor csupán néhány hónapra mentem önkéntesnek, de életem megváltozott és „bhutanizálódtam” és azóta minden évben több hetet, hónapot töltök az országban. Már első utam során indítottam egy angol nyelvű blogot és később, amikor kiderült, hogy még senki, soha nem írt magyar könyvet Bhutánról, az is megfogalmazódott bennem, hogy ez az én feladatom lesz. Ezt viszont könnyebb volt elhatározni, mint megtenni...

Kérem, meséljen pár szóban a könyvről! Jelenleg dolgozik új köteten?

Az „Álmomban Bhutánban ébredtem” 376 oldalas kötet, amely személyes napló, részletes útikönyv és portrékötet egyben egy távoli, elzárt himalájai buddhista királyságról. 32 oldalnyi színes képpel, sok hasznos információval és lélekemelő történettel. Az olvasó mindent megtalál benne Bhutánról: az ország földrajza, régiói, nemzeti parkjai, történelmi alakjai és a királyok élete, az ottani tantrikus buddhizmus, a világon egyedülálló építészet, a modernizálódás és a gyors változások, ünnepek, receptek, utazási információk. Ráadásul mindez hiteles források alapján, szórakoztató tálalásban, személyes utazásokon keresztül. És ami talán a legizgalmasabb: a világon először bhutániakkal készült interjúkon alapuló személyes portrék is bekerültek a könyvbe. Főleg ez utóbbi miatt a könyv nemzetközi érdeklődésre is számíthat, és jövőre szeretném megjelentetni angolul. Ez nem a magyar kötet fordítása lesz, hanem egy átszerkesztett, új könyv, még több interjúval, az angol nyelven olvasók igényeihez alakítva. Hosszú távú tervem emellett az, hogy magyarra fordítsak néhány bhutáni könyvet, hogy a magyar olvasók még közvetlenebbül találkozhassanak a bhutáni kultúrával.

Mit jelent az Ön számára az írás?

Én nem vagyok hivatásos író, ez az első könyvem, és több éven keresztül írtam. Idő kellett mire rájöttem, hogy a könyveket nem a fejével, hanem egy másik, kevésbé nemes testrészével írja az ember. Igen, bizony, seggelni kell, méghozzá rendszeresen, különben a könyv csak álom marad. Amikor nem vártam az ihletre, hanem édesapám tanácsára elkezdtem rendszeresen, minden nap valamennyit írni, akkor lettem igazából termékeny. A másik dolog, hogy a könyvírás első ránézésre magányos sport, de számomra, az utazásaimmal összekapcsolódva, izgalmas csoportélménnyé vált és számos új ajtót nyitott meg, új embereket ismertem meg. Egyikük Szegedi Mónika, tibetológus, aki a könyv buddhizmusról szóló fejezetét lektorálta. Mások tanácsaikkal, javaslataikkal, és a könyvbe is bekerült lelkes ajánlásaikkal járultak hozzá a könyv sikeréhez: Karma Phuntsho, Francoise Pommaret, Zsolnai László, Jaksity György és természetesen Szabó István, aki a szép borítótervért, az elegáns tipográfiáért felelt. Emellett a családom is sokat segített, főleg a szerkesztésben. 

Hogyan jutott el a könyvkiadásig? Milyen nehézségekkel találkozott a folyamatok során, addig míg a könyv nyomtatott formában is elérhetővé vált?

Számos könyvkiadó szívesen kiadta volna a hiánypótló könyvet, de az általuk - az eladott könyvek után - ajánlott 5-8%-os részesedés szánalmasan alacsony, és az alkotói folyamat teljes leértékelését mutatja. Képzeljük el, hogy ha sikerülne 500 példányt eladni a könyvemből – ami komoly eredmény lenne - és ezt egy kiadón keresztül tenném, a végén kb. 120-190 ezer forint ütné a markom. Több évi munkáért, az alkotói tehetségéért, az utánajárásért, az interjúkért, a fotókért kb. egyhavi bér. Ezért inkább mi adtuk ki és alapvetően mi is terjesztjük az interneten a www.bhutankonyv.hu oldalon, illetve nyilvános rendezvények segítségével. Nemrég néhány könyvesboltba is bevittük, hogy az olvasók még szélesebb rétegeihez jusson el. A legnagyobb nehézség a terjesztésen túl számomra az volt, hogy kitartó kutatómunkával hozzáférjek a lehető leghitelesebb információkhoz. Ehhez elengedhetetlenek voltak az évenkénti bhutáni utazásaim és a kapcsolatépítés, amelynek nyomán hiteles emberekhez jutottam el. Minden tiszteletem azoké, akik néhány hetes bhutáni turistaút után írnak az országról, de sajnos az ilyen beszámolók inkább futó benyomásokon és az idegenvezető szubjektív történetein alapulnak, mint magán a valódi Bhutáni Királyságon. Az én célom az volt, hogy a magyar olvasók egy átfogó, részletes, de olvasmányos könyvhöz jussanak, amely elrepíti őket Bhutánba vagy segít felkészülni a nagy utazásra. Remélem ez sikerült!

Az íráson kívül, magánemberként mit tudhatnak Önről az olvasók?

Engem először a buddhizmus, a fenntartható fejlődés és a kalandvágy vitt Bhutánba, ahol az életem megváltozott és azóta a legtöbb időmet ennek az országnak és a vele kapcsolatos témáknak szentelem. A Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökeként önkénteseinkkel számos rendezvényt szervezünk, többek között mi hoztuk tető alá a világ első bhutáni filmfesztiválját is! Sok előadást tartok az egész országban, meghívásra szívesen megyek mindenhová, sok történetet és fotót osztok meg. Emellett csoportokat és delegációkat vezetek Bhutánba, legutóbb hagyományos magyar íjászokkal mentünk, fantasztikus élmény volt, mindkét fél számára. Helyismeretemet kihasználva, a velem utazóknak lehetőséget teremtek arra, hogy Magyarországon egyedülállóan, olyan bhutániakkal találkozzanak, akikkel az egyszerű turista soha nem tudna.

Jelenleg az egyik legizgalmasabb projektem egy olyan társadalmi vállalkozás, amelynek a célja tehetséges bhutániak támogatása és termékeik piacra juttatása. Ez több évre le fogja kötni az energiáimat. Legjobban mégis azt szeretem, amikor gondolatlan, éber derűvel sétálok a bhutáni hegyekben vagy leülök egy buddhista templom több száz éves fadeszkáira és beszívom a füstölők tudattágító illatát...

Az interjú folytatásáért kattints a Szerzői könyvkiadás blogra, ahol további színes tartalommal várnak a szerkesztők!

Kanapéturista voltam Bhutánban, Valcsicsák Zoltán könyve több, mint útikönyv egy gyönyörű országba

 A himalája Bhutáni Királyság a Föld egyik legtitokzatosabb és legelzártabb országa, ahova csak kevés magyar jut el. Érintetlen természet, megmászatlan hegyóriások, elzárt völgyek, ritka növény- és állatfajok, hófehér gleccserek, rohanó folyók és szubtrópusi dzsungelek jellemzik. Ez a mesebeli kis ország, ahol a király csak 1999-ben vezette be az internetet és a televíziót, és 2008-ban a demokráciát. A Mennydörgő Sárkány Földje a tantrikus buddhizmus utolsó mentsvára is, ahol lélegzetelállító kolostorerődök, több ezer kegyhely, évszázados hagyományok biztosítják az itt lakók lelki üdvét. A szerencsés utazót változatos túraútvonalak, elszigetelt apró falvak, kedves, egyszerű emberek, és a magyar ízlésnek is igen csípős csilipaprikás ételek várják. És egy rendhagyó fejlesztési politika: a Bruttó Nemzeti Boldogság.

A szerző személyes utazásokon, kalandokon, álmokon és találkozásokon keresztül részletesen mutatja be Bhután nevezetességeit, történelmét, buddhista vallását, királyait, hagyományait, és napjainkban zajló gyors fejlődését. A hiánypótló könyv Bhutánba repíti az olvasót, illetve segít megtervezni az utat erre a távoli és varázslatos vidékre.

"A boldogság helyhez kötött"

Szeretem az egzotikus helyeket, a kalandra csábító ismeretlent, de a lehetőségeim korlátozottak, legtöbbször csak álom marad az utazás és helyette kanapéturista módba kapcsolok és így repülök el távoli helyekre. 

Most először olvastam úgy útikönyvet, -ami talán rossz szó rá, hiszen ez a könyv sokkal több, mint egyszerű útleírások és fotók - hogy úgy éreztem, hogy valóban ott vagyok Bhutánban és érzem az illatokat, látom magam előtt a hegyeket, az embereket és átérzem a Bruttó Nemzeti Boldogság eszméjét. Bhutánban járunk ebben a kis ékszerdobozban Kína és India közé ékelődve.

                              

A kötet külsőleg igazán esztétikus kivitelezésű és kellemes vizuális élményt nyújtó. Gyönyörű hófehér lapokon a szemnek kellemes betűmérettel találkozik először az olvasó, melyet kiegészít a lap szélén elhelyezett -nagyon is hasznos - fejezet címek. 

Számomra ez nagyon sokat segített, mert többször vissza-vissza lapoztam a könyvben, elősegítette továbbá a könnyebb áttekinthetőséget is. A könyv végén elhelyezett képek segítségével pedig betekintést nyertünk Valcsicsák Zoltán bhutáni kalandjaiba. 

Valcsicsák Zoltánnak, mint a Loden Alapítvány önkéntesének személyes élményein keresztül ismerjük meg a Mennydörgő Sárkány és a Bruttó Nemzeti Boldogság földjét. Apropó, a Bruttó Nemzeti Boldogság eszméje egy számomra merőben új, de lenyűgöző "találmány". Engedjétek meg, hogy  pár szóban, a pontosság kedvéért a  könyvből kiragadva ismertessem a Bruttó Nemzeti Boldogság lényegét, melyet nem ártana átültetni az európai gyakorlatba is.

A BNB, angolul Gross National Hapiness, GNH koncepciójában a boldogság nem csak az egyénre, hanem az egyén és a közösség viszonyára is vonatkozik, egyfajta társadalmi harmóniát takar, amely túlmegy az egyén külső hatásokra időlegesen kialakuló önérzetén, és a tartós derű és megelégedettség olyan mély értelmű állapotát jelenti, amely minden ember belső sajátja, és mint ilyen, megfelelő kondíciókkal "előcsalogatható". A Bruttó Nemzeti Boldogságra tehát mint a közjó előmozdítójára érdemes tekinteni. 

Szóval valahogy így kellene európaiként is gondolkodnunk, ahogy Bhutánba, a rejtett kis országban gondolkodnak és élnek. Persze nem gondolom azt, hogy ott mindenki maximálisan boldog, de sokkal közelebb vannak hozzá, mindez remekül átérezhető azokon az  embereken keresztül, akikkel az író kapcsolatba került, legyen az egy egyszerű földműves család, vagy színész, vagy éppen egy szerzetes. Úgy érzem, hogy ott az emberek megtanulták értékelni azt amijük van és nem feltétlen vágynak hatalmas és elérhetetlen dolgokra.  

Fantasztikusan szemléletes mindvégig a leírás, egyáltalán nem volt nehéz olvasni, hiszen nem egyszerű útleírást kaptunk, hanem egy teljesen átfogó nézőpontot, világlátást, amit emberi sorsokon, utazásokon és a szerző által megtapasztaltakon keresztül ismerhettünk meg. 

Számomra még a történelmi fejezetek is érdekesek tudtak maradni, mert remekül simultak be a kötetbe és szinte észre sem vettem, hogy megannyi érdekes történelmi adatot és tényt tudtam meg az eddig számomra is ismeretlen Bhutánról. 

Nagyon tetszett, hogy fejezetekre és témakörökre van osztva a könyv, mely az alábbiak szerint épült fel:

1. Nekifutás, dobbantás, repülés

2. Thimphu: egy változó főváros történetei

3. Sárkányföldi utazásaim

4. Bevezetés Bhután történetébe

5. Bruttó Nemzeti Boldogság

6. A Bhutáni Királyság adatlapja

Utószó- Feloldódom egy kád vízben

A fő fejezeteken belül található alcímek is rejtenek számos érdekességet, csak egy párat emelnék ki, amelyek személyes kedvenceim lettek:

Bhutánban szeretik a focit, Mutáns magyar gulyás, 4000 méter felett elfogy a levegő, A bhutáni erdő magyar mérnöke, Látogatás egy kolostoriskolában,Bhután-inspirálta Boldogság Index

Valcsicsák Zoltán könyve inspiráló, színes és tartalmas. Megmutatja, hogy be lehet mutatni egy egészen kicsi, de ugyanakkor egzotikus országot olyan részletesen és szeretettel, hogy az olvasó úgy érezze, hogy muszáj a saját szemével is meggyőződni arról, hogy hogyan lehet valami ennyire szép és harmonikus, mint Bhután. 

Személy szerint szeretném felfedezni a hegyeket, meglátogatni a kolostorokat, szeretnék az ablakomból hófedte csúcsokat látni, szeretnék találkozni focizó szerzetesekkel és megkóstolni a vajas teát. 

Viszont addig, míg csak az álmodozás fázisában vagyunk nyugodtan próbáljunk ki egy-egy hagyományos bhutáni receptet, mert ebben is segítségünkre lesz a szerző. 

Aki pedig felkel a kanapéról és nekivág az ismeretlennek hasznos tanácsokat kaphat az utazásához is, amit nem árt megfogadni. 

Átfogó ismeretterjesztő könyv, melyet öröm volt olvasni és ezáltal a bakancslistámat is gyarapítani, hiszen ahogy a könyv bezárult a listám kibővült. 

Köszönöm szépen Valcsicsák Zoltánnak ezt a remek utazást. 

A szerzőről és a könyvről bővebb információ: http://bhutanbook.strikingly.com/

Agatha Christie: Grand Tour (Szerk: Mathew Prichard)

Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira.

A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője.

Pont úgy adódott, hogy szeptemberben jött a könyvtárból értesítés a telefonomra, hogy az általam előjegyzett könyv elhozható. Ez a könyv pedig nem volt más, mint a krimi királynőjének Agatha Christie-nek a nagy utazásáról szóló Grand Tour című kötet. Nem is lehetett volna aktuálisabb az olvasmányom, tekintettel arra, hogy Agatha Christie 2015.09.15. napon ünnepelte volna a 125. születésnapját. Külön bejegyzést nem szenteltem egyik kedvenc írónőm születésnapjának, de úgy gondoltam, hogy miután elolvastam a könyvet mindenképpen írni is fogok róla. 

A könyv nagyon szép mind kívül, mind pedig belül. A Partvonal kiadónak sikerült egy igazán nívós könyvet kiadni, mivel a borító is tükrözi, hogy itt bizony egy nagy utazás részesei leszünk, hiszen egy régimódi színhatású térképrészlet lett a borító alapja, azon Agatha Christie fiatal kori fotóján akad meg a szemünk, amint egy hajó korlátján ül és látszik, hogy milyen várakozással tölti el az utazás, legalábbis én ezt képzelem a kép mögé. A színhatás pedig a barna árnyalatával olyan békebeli hangulatot kölcsönöz a könyvnek. A könyv nagyon-nagyon nehéz, igazán súlyos, ezért esténként nem tudtam annyit olvasni belőle, mint amennyit szerettem volna, mert fizikálisan lefárasztott a könyv tartása. Így jó pár estén keresztül biztosított számomra élvezetes elfoglaltságot, amit igazából nem is bántam, mert mindig vártam, hogy belemerüljek egy picit az 1922-es év eseményeibe, a Nagy Utazásba és Agatha úti élményeibe. 

Az utazás keretét előszó és utószó adja, melyet Mathew Prichard, Agatha (Nima) és Archie Christie unokája írt. Feleleveníti a saját élményeit és még saját maga előtt is beismeri, hogy a Nagy Utazáson még ő maga is, -aki elvileg jól ismerte Agathát - egy teljesen új oldaláról ismerte meg a nagymamáját. A könyv gerincét levelek és fényképek alkotják amik alapján kibontakozik egy magabiztos, társaságkedvelő Agatha, akit mi olvasók is megismerhetünk a családjának küldött levelei és az utazás során készült fényképei által, melyet a család az olvasók érdekében nyilvánosságra hozott. 

" Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt a világ körüli utazás. El sem tudtam hinni, hogy megtörténik velem, folyton azt mondogattam, magamnak, "körbeutazom a világot, most körbeutazom a világot...." A.C."

Ezzel a mondattal indul a könyv, amit talán tükrözi is, hogy Agatha mindvégig mekkora lelkesedéssel fogja belevetni magát a soha vissza nem térő lehetősébe, hogy körbeutazhatja a Földet, ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy mindezt a férjével együtt tehette meg. Az utazásra Archiet kérték fel, mintegy a Brit Birodalmi Kiállítás marketingesének, hogy a mai szóhasználattal éljünk. A feladata az 1924. árpilis 23. napjára tervezett kiállítás promotálása volt a világ számos pontján. Ehhez az utazáshoz megkapták a kellő anyagi támogatást is, így Agathanak már csak azzal kellett szembenéznie, hogy közel egy évig nem láthatja az akkoriban 2 éves kislányát, de én úgy éreztem, hogy ő ezzel sokkal jobban és könnyedebben megbirkózott, mint azt például én tenném. Igaz, hogy a könyv is említi, hogy akkoriban más volt az emberek szemlélete, de számomra ez akkor is egy érdekes hozzáállás volt, mint anya nálam picit leszerepelt. 

ilyen gyönyörű helyeken járt A.C.

1922. január 20-án hagyták el Angliát és február 6-án érkeztek Fokvárosba, ahol Agatha és Archie szörfözni tanultak, megdöbbentem, hogy ennyire bevállalósak voltak, ami nem volt egy gyakori az 1920-es években, főleg a nők részéről. Mindvégig úgy láttam, hogy Agatha a talpraesettebb és Archie a kicsit gyengébb személyiség kettőjük közül, így Agatha az utazás során is sokszor került az emberek érdeklődésének középpontjában. Megfordulnak Afrika számos pontján és mindenhol kiváló fogadtatásra találtak és remekül érezték magukat. Áprilisban indultak tovább Ausztrália felé hajóval, ami Agatha számára mindig riasztó, mivel tengeribetegségtől szenved. Ausztriát is keresztül-kasul bejárták, számos élménnyel gazdagodva, például azt is megtudja Agatha, hogy az ananász nem fán terem, amint eléggé meg is lepődik. Ezt követően Hawaii felé vették az irányt, ahol nagyon szintén nagyon jól érezték magukat csak a pénzük kezdett fogyni, ami szintén egy kis idegességgel járt, de Hawaiin ezt még félre is tudták söpörni, mivel sütött a nap és hódolhattak szenvedélyüknek, a szörfözésnek. Végül pedig Kanadába és New Yorkban fejezték be a nagy utazást. 

A könyv levelek alapján íródott, ezért sokszor az olvasónak nem mondanak semmit a nevek és események, de számomra így is remek móka volt elképzelni a leírás mögött meglapuló egykor élt ismeretleneket, akik Agatha életében fontos, vagy éppen csak érintőleges szerepet játszottak. 

A leírásokat is szerettem, mert majdnem mindegyikhez volt egy Agatha által készített fotó csatolva, így szinte mindig sikerült magamat beleélni az utazás részleteibe és a fényképek nagyon jó támpontot adtak a leírás mellé, hogy valójában, hogy is néztek ki akkoriban az emberek, tájak. Remekül visszajön a kor hangulata és Agatha-t is megismerjük egy kicsit más szemszögből, most nem az írás került előtérbe, hanem ő maga az érzéseivel, meglátásaival és személyes élményeivel. 

ilyen gyönyörű helyeken járt A.C.

Összegezve

Annak ellenére, hogy tényszerű leírásokat olvashattam, a fényképeknek és Agatha személyiségének köszönhetően egy igazán szórakoztató irodalmat kaptam végül. Amennyiben kisebb részletekben olvassuk és időt hagyunk magunknak arra, hogy elmélyülve átadjuk magunkat az utazásnak remekül fogunk szórakozni. Talán picit elfogult is vagyok Agatha-val, mivel egyik kedvenc írónőm és szintem minden érdekel, ami vele kapcsolatos, de úgy gondolom, hogy nem csak Agatha Christie rajongóinak ajánlhatom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, aki szeretne egy picit belelátni az 1920-es évekbe, hogy valójában milyen is volt akkoriban egy Grand Tour, vagy milyen volt maga a világszemlélet és élet az egyes kontinenseken. Egyetlen pici negatívum, hogy itt-ott helyesírási és egyéb stilisztikai hiba volt, de ettől függetlenül is élveztem a kalandozást.