Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában

Fülszöveg: 1930-ban történt, hogy a jó szerencse összehozta Max Mallowant, a fiatal régészt az akkor már igen ismert írónővel: Agatha Christie-vel. Ha már a véletlen ilyen kellemesen összehozta őket, nem sokat teketóriáztak: még véget sem ért az esztendő, összeházasodtak, és így kezdődött közös életüknek ez a hosszú, boldog és kreatív szakasza.
Agatha Christie egy pillanatig sem érezte, hogy hírneve akadályozhatná benne, hogy részt vegyen férje munkájában. Kezdettől fogva tevékeny rész kért Maxnek Szíriában és Irakban – az ókori Mezopotámiában – folytatott ásatásaiból. Hősiesen állt minden kényelmetlenséget, és meglátta a régészélet hányattatásainak humoros oldalát is. Régi ismerősei, akiknek fogalmuk sem volt róla, milyen az élet a messze földön folytatott ásatásokon, kérdezgették: „Hát hogyan is éltetek Mezopotámiában?” – Agatha Christie pedig elhatározta, hogy kérdéseikre egy könnyed könyvben fele meg.

Mindig egy picit elkeseredem azon, hogy az összes fellelhető Agatha Christie regényt olvastam, sőt, sokat többször is. Az elmúlt hónapban a memoár mellett még a Tíz kicsi néger is újból elővettem, mert hiányzott az írónő zseniális stílusa, ravasz megoldásai. Az itton töltött idő ezt hozza ki belőlem, de nem is védekeztem annyira, mert mindig öröm egy jó Agatha Christi regénnyel, írással elvonulni picit. 

Az Így éltünk Mezopotámiában memoár is egy azon Christie művek közül, amelyet sokadszorra olvasok el, talán ez volt a negyedik alkalom. Ez egy olyan könyv tehát, amit többször is előveszek. Minden alkalmommal örömmel merülök el benne, mert időről időre mindig tud valami új élményt nyújtani, mindig van valamilyen apróság, amit korábban nem fedeztem föl. Nekem az ilyen kötetek adják meg azt a bizonyos biztonságérzetet, ami olvasás közben nagyon kellemes élmény, talán Amadea az ilyen könyveket hívja kabátkönyveknek. Tudom, hogy mi fog történni, tudom, hogy az évek alatt sem változott semmi, nem szövődött tovább a történet, de mégis, igazi élmény számomra ez a memoár. 

Azt első körben rögtön le is szögezhetjük, hogy ne egy szakmailag kifogástalan, szakszavakkal teleaggatott régészeti könyvet várjunk, sőt ne is útikönyvet. Ha így teszünk bizony csalódni fogunk, mert ez valami sokkal több és jobb. Azt mondanám, inkább egy igazi humoros, vidám, remek leírásokkal gazdagított, néhol izgalmakkal tarkított, Agatha egy életszakaszát megörökítő visszaemlékezés. A stílus gördülékeny és annak ellenére, hogy felfedezzük benne a krimik kifinomultságát is, itt mégis olyan oldaláról ismerjük meg az írónőt, amely a regényei vonatkozásában rejtve maradtak. Sokkal színesebb egyéniségét mutatja meg, ami nagyon át tudott jönni a regény lapjain keresztül, legalábbis én ezt érzem minden alkalommal, amikor olvasgatom, vagy egyszerűen csak böngészek a lapok között.

Eleve el tudom képzelni azt, hogy már a saját korában is sokan kíváncsiak voltak arra, hogy milyen kalandosan élt Agatha Christie (Mallowan), a híres írónő és férje Max Mallowan a távoli keleten miközben fontos leleteket ástak ki és gyűjtöttek össze, amik jelentős történelmi jelentőséggel bírnak még ma is. Elárulom, hogy a kíváncsiságunkat ezzel az írással maradéktalanul kielégíti az írónő, hiszen csokorba szedve nyújtja át a távoli országban töltött ásatási szezonjaik történéseit, azok minden nehézségével és örömével együtt.

Nagyon kellemes elbeszélő stílusban íródik a történet, részletesen megismerjük a háztartásukat, az őket körülvevő embereket, a korszak jellemzőit, a távoli ország lakóit, helyszíneit és az ásatások körülményeit. Megtudjuk például, hogy az emberi élet nagyon keveset ért arrafelé, gyakran még tréfa tárgyát is képezi a halál. Valamint az is kiderül, hogy milyen etnikai csoportok éltek együtt az ásatáson. 

Lenyűgözött, hogy egy Európai nagyvilági élethez szokott sikeres írónő mennyire természetesen él egy „barbár”, a modern világ minden kényelmét nélkülöző világban. A nehézségeken könnyed humorral lép túl és méltó társa férjének, az elhivatott régésznek.

Ez a fotó önmagáért beszél: 

Forrás: http://en.qantara.de/sites/default/files/styles/editor_large/public/uploads/2016/02/12/agatha_nimrud_irak_1957_foto_picture-alliance_dpa_0.jpg?itok=9eaQw5lC

Agatha Christie magával ragadó könyve egyszerűen imádnivaló. Habár nélkülözi a gyilkosságot és a váratlan fordulatokat, továbbá a rá oly jellemző borotvaéles észjárást, de ettől függetlenül pont olyan zseniálisan megírt és precízen felépített történet, mint egy Poirot regény.  

Nincs más dolgunk csupán élvezni, ahogy Agatha Christie Mallowan elmeséli nekünk, hogy valójában hogyan is éltek ők Mezopotámiában.