Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan

Fülszöveg:1993-ban ​a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.

Kovács Krisztiánnal, mint az Agave Kiadó sajtókapcsolatokért felelős szakemberével kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, hogy egy remek szakembert ismertem meg a személyében, de írói munkásságáról keveset tudtam. Így, amikor szeptemberben érkezett egy megkeresés az Európa Kiadótól, hogy volna-e kedvem elolvasni Krisztián új regényét, a Minden csendes és nyugtalant naná, hogy igent mondtam. A borítóját nézegettem már a könyves oldalakon, olvastam a fülszöveget, ezért nagyon vártam, hogy a valóságban is megtapogassam, olvashassam és megírhassam a tapasztalataimat erről az évtizedeken átívelő, igazán multigenerációsnak ígérkező regényről.

Számomra eleinte - úgy az első 100 oldalon - kicsit nehezebb volt követni a szerteágazó történetet, az időben történő ugrásokat, hirtelen perspektíva váltásokat, de utána egyszerűen valami átkattant bennem és teljesen belesüppedtem, ebbe, az évtizedeket felölelő és leíró történetbe. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor úgy olvassátok a könyvet, hogy van rá idő és olyan külső körülmények, amikor senki és semmi nem tudja megzavarni az olvasást, mert ez tényleg egy olyan elbeszélés, amiben érdemes hagyni, hogy elvesszünk az olvasás során.  Szerintem mindenki bele fog tudni helyezkedni valamelyik korszakba, de azokat is meg fogja tudni élni és átélni, amikor talán ő maga még meg sem született.

Zalán és Hunor a két főszereplő, akik a valós életből kiragadott karakterek, de egyszerűen olyan pókháló módjára szőtt történet öleli körbe őket és a mellékszereplőket, hogy igazi csemege ez a regény az olvasó számára. Talán nem is gondolnánk, hogy kettőjük sorsa összefonódik, mert igazából önmagukban is érdekes életutat járnak be, de az, ahogy kapcsolódnak egyszerűen felteszi a regényre a koronát. Egy, az állatkertben történt baleset elindít egy olyan folyamatot, ami kihat mindenre és mindenkire, szerintem ez zseniális kiinduló- és összekapcsolódási alap. A korszakok lenyomata pedig tükröt tart az olvasó elé, ami kiváló kivetülése a társadalomnak, az egyes ember szerepének a társadalomban és a politika hatásának az egyénre és a teljes társadalom életére. Érdekes, hogy a valóság mennyire hasonló volt 40,30,20, 10 évvel ezelőtt vagy akár napjainkban, csak a díszlet változott. 

Az író nagy hangsúlyt fektet az apa-fia kapcsolatok bemutatására, de rám mégis a párkapcsolati részek, az unoka-nagyszülő kapocs és azok bemutatása voltak a legnagyobb hatással.

Tragédiák és emberi érzelmekkel teletűzdelt történetről van tehát szó, ami nagyon érdekes írói hangon szólal meg Hunor és Zalán tolmácsolásában. Érdekes szemlélni, hogy a régmúlt mennyire kihatással van oly sokak életére és szinte örvény módjára szippantja be a jövőt és a benne élőket.

Ez a regény megrendítő és letaglózó, de a szó jó értelmében, egyszerűen, de olvasmányos és sziporkázó formában az arcunkba „tolakszik” a magyar valóság, amiben szüleink, nagyszüleink éltek, de mi magunk is részesei vagyunk.

Egy nagyon bátor írásról van szó, a generációs kapcsolatokat, az átlagemberek problémáit és mindennapjait elmesélő regény ez, ami remekül bemutatja a kapcsolati hálók szövevényes világát.

Kovács Krisztiántól a Minden csendes és nyugtalan című regény az első olvasásom volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan elolvasom az első regényét, a Hiányzó történeteket is.

Szívből ajánlom olvasásra Krisztián regényét vagy ajándékként is, mert biztos vagyok benne, hogy mély érzelmeket fog kiváltani az olvasókból kortól és nemtől függetlenül. 

A könyvet köszönöm Európa Kiadó! 

Paige Toon, Rita Falk és Eva García Sáenz de Urturi - Nyári ajánló

A hónapban is olvasok, de a jó időben kifelé húz az újra kinyíló világ, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, bár emiatt a bejegyzésekre picit kevesebb időm jutott. 

Azonban már három könyv is arra vár, hogy egy kicsit írjak róluk Nektek. Következzen a nyári könyvajánlóm.

Vigyázat a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz! 

„Fájdalmasan romantikus, ragyogó írás az érzelmek széles tárházával. Ötcsillagos olvasmány” – Heat

Amíg öt év el nem választ…
Nell és Van gyerekként ismerkednek meg, miután a szüleik egymásba szerettek, de egy tragédia következtében hamarosan el kell válniuk. Öt évvel később az egykori játszótársak ismét találkoznak,és érzékeny kamaszként immár egészen más érzésekkel közelítenek a másikhoz. Ám hiába a mindent elsöprő első szerelem, ezúttal sem maradhatnak együtt.
A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Vajon lesz nyugvópont az életükben, amikor megtalálják a boldogságot? És egészen biztos, hogy egymás mellett kell keresniük?
Paige Toon könyve egy földrészeken átívelő kapcsolat története a boldogságkeresésről és az újratervezésről. Felemelő írás a szeretet mélységéről, az elfogadásról és a türelemről.

„Egyszerűen nagyszerű” – The Sun

„Imádni fogja! Felemelő könyv, amelytől telesírhatja a párnáját” – Marian Keyes

Rögtön az első a három közül legyen az a történet, ami a legkevésbé tudott megfogni. Ez pedig nem más, mint Paige Toon, Öt év múlva című chick lit-je. Általában kedvelem ezt a műfajt, tehát nem azzal volt a baj, hogy romantikus történet, ami a női lelket hivatott megcélozni. Nem, itt sokkal inkább azzal volt a probléma, hogy nem tudott egy olyan történetet hozni az írónő, ami valamilyen szinten hatni tudott volna az érzelmeimre. Annak ellenére, hogy a regény felbontása és szerkesztése tetszett, mely szerint 5-5 évekre bontotta le a szereplők életének alakulását az írónő, mégis folyamatosan azt éreztem, hogy teljen már az idő és érjünk már a végére, lássuk mi fog történni. Azonban ez sajnos inkább az unatkozom kategória felé hajló történet volt számomra, mint az alig várom, hogy mi fog történni érzés. Hiába hangzott izgalmasan, hogy két gyermekből felnőtté váló szereplő sorsának alakulását követhetjük végig, amely össze-össze fonódott az évek során, mégsem hozta a várt feszültséget és katarzist, amit én a fülszöveg alapján reméltem.Tragédia, szerelem, váratlan fordulatok voltak benne, de sajnos nem voltak elég izgalmasan tálalva. A karakterek sem tudtak igazán olyan érzelmeket kiváltani, ami miatt az olvasás élménnyé tudott volna válni számomra. Egyetlen pozitívumként talán tényleg a regény felépítését tudnám megemlíteni, illetve valamennyire az apa karakterét, aki olyan igazi apafigura tudott lenni a lánya életében, de egyebekben talán ennyivel ki is fújt a regény élvezeti értéke. 

Nem azt állítom, hogy nem éri meg elolvasni egy nyaralás alkalmával, de számomra nem nyújtott maradandó élményt, pár nap múlva már igazából fel sem tudtam idézni olyan részeket a történetből, ami érdemes lenne a továbbgondolásra, egy hónap távlatából pedig csak villanásnyi részek jöttek elő, ahogy próbáltam felidézni a történetet, azok a részek is inkább a regény szomorú magját alkotó elemek voltak. 

10/4

General Press

2.

Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak.

Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.

Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.

Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

A fehér város csöndje egy trilógia első kötete. A mű alapján forgatott film 2019-ben került spanyolországi forgalomba. A sorozat további részei: Vízáldozatok; Az idő urai.

Folytatnám a sort Eva García Sáenz de Urturi fantasztikus regényével, amelynek már a borítója is elkápráztatott még azelőtt, hogy elkezdtem volna az olvasást. A terjedelem ellenére nem kellett csalódnom, remek sötét krimi volt, amely a múlt árnyait hozta napvilágra csodás, néhol misztikus helyszínekkel, leírásokkal gazdagítva. Nagyon jól kibontakozott, hogy a múlt hibái mennyire ki tudnak hatni a jelenünkre. Elegendő egy torzult személyiség, amely a bűn fogalmát átértelmezve megindul a pusztító útján. Zseniális történetvezetés, logikus felépítés, nagyon jól kidolgozott karakterek, átgondolt krimi szál és számtalan remek leírás sarkallja az olvasót a gondolkodásra, illetve arra, hogy hagyja magát beszippantani a történetbe. Nagyon nehéz volt minden alkalommal letenni a könyvet, amikor valamiért meg kellett szakítanom az olvasást, de már akkor alig vártam, hogy folytathassam ezt a lebilincselő kalandot Unai Lopez de Ayala nyomozóval és a többi szereplővel. A brutalitás egy új formája jelent meg ebben a regényben, sokkal inkább érzések által közvetítette számunkra az író a szörnyű jeleneteket, mint azzal, hogy apró részleteket mutatott volna be a gyilkosság mikéntjéről. Engem ebben a regényben az az összetettség és pszichológiai háttér tudott lenyűgözni, ami 600 oldal után is még tudott egyet csavarni a történeten, vagy az, hogy a szereplők a regény folyamán folyamatosan más és más megvilágításba kerültek. Számomra ez volt a nyár nagy meglepetése, imádtam minden egyes oldalt. Csak ajánlani tudom olvasásra ezt a remek thrillert. Netflixen elérhető a film is, én még nem láttam, de biztos, hogy felkerül a megnézendők közé. 

10/10

Európa Könyvkiadó

3. 

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…

Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Harmadik ajánlóm pedig nem más, mint Rita Falk remek bajor sorozatának legújabb Franz Eberhofer kalandja. Franz ezúttal a szilváspitében merül el, természetesen ahogy tőle megszoktuk, nyakig, amihez bizony receptet is kapunk. De természetesen nem csak a recept miatt érdemes elolvasni ezt a remek sorozatot, illetve legújabb darabját, hanem leginkább a kimagasló, fanyar humora miatt. Imádom az összes szereplőt, Rudi Birkenberger folyamatosan megdolgoztatja a nevetőizmainkat, de a nagyi is csuda figura. Szinte nem tudok olyan szereplőt említeni, aki ne csalna mosolyt az arcomra, hiszen mindannyian olyan természetességgel simulnak bele a történetbe és a kis bajor falu mindennapjaiba, hogy nem lehet őket nem kedvelni. Igaz, hogy az írónő humora igazán egyedi, de pár rész alatt meg lehet szokni és már az lenne furcsa, ha nem ilyen erősen nyomná a humorbombákat. Szó, ami szó néhol a lélegzet is elakad Franz, Rudi, a papa vagy a nagyi manővereitől, de ebben  a sorozatban ezt egyáltalán nem érzem soknak. A természetesség és a humor itt most igazán remek kombinációban került adagolásra, így az, hogy a nyomozati szál nem túl erős egyáltalán nem tud zavaró lenni számomra. Kit érdekel, hogy ki a gyilkos, amikor fergeteges falusi események borzolják az idegeinket és a szereplők pedig annyira elevenen jelennek meg, hogy szinte azt érezzük, hogy mi is ott vagyunk velük a városkájukban és szinte ismerősként kezeljük őket. Ebben a részben a baba vonalat imádtam, nem minden habos babos, hanem olyan igazi Eberhofer stílusúra sikeredett, nem is Franz lett volna, ha nem kavarja össze ezt az amúgy örömteli szálat is. Azonban ne féljünk attól, hogy Niederkaltenkirchen-ben ragadunk, mert Franz és Rudi mindvégig munkálkodik a saját módján a sorozatgyilkos kilétének kiderítésén is, csak éppen nem úgy, ahogy egy normál krimitől elvárnánk, hanem olyan igazán bajorosan, szép komótosan, csak szigorúan a fontossági sorrendet betartva az evés, a magánügyek és a nyomozás vonatkozásában. 

Imádom ezt a sorozatot, ide a következővel! 

10/9

Magistra Könyvkiadó

Stephen King: Emelkedés - King új oldalát ismerhetjük meg

Fülszöveg: Castle ​Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.

Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.

E M E L K E D É S 

Időnként elhatalmasodik rajtam a késztetés, hogy egy borzongató King regényt olvassak. Nem mondom, hogy most is halaszthatatlan vágyat éreztem, de az Emelkedés fülszövege alapján, illetve a terjedelme miatt úgy tűnt, hogy ez valami egészen más lesz, mint amit eddig olvastam az írótól, így muszáj volt pár órát kerítenem arra, hogy egy kicsit más oldalról is megismerjem az író munkásságát. Ebben az esetben tényleg pár óra elegendő, hogy a végére érjünk a történetnek, így ez a könyv remek kikapcsolódást kínál egy délutáni kertben, puha fotelben történő olvasgatáshoz. 

Mindenki tisztában van azzal, hogy Stephen King a horror műfaj királya, de véleményem szerinte egy olvasó megengedő is kell, hogy legyen, nem kell, hogy skatulyába szorítsunk egy írót. Úgy gondolom, hogy egy ekkora névnek joga van azt írni, amit szeretne, kiléphet a komfortzónájából, mert miért is ne? Mi pedig el tudjuk dönteni, hogy egy lazább, rövidebb utazásra is az íróval tartunk-e vagy megmaradunk a keményebb vonalnál. Egyszerűen javaslom, hogy lazán álljunk az íráshoz, akkor biztos nem fog senki csalódni.

Én úgy döntöttem, hogy bevállalom ezt az utazást. 

Bevallom, hogy pont azért is akadt meg a szemem ezen a kisregényen, mert minden jel arra mutatott, hogy nélkülözi a hátborzongató jeleneteket, most nem kell rettegni, de ettől függetlenül abban reménykedtem, hogy az író zsenialitása ezúttal is át fog jönni a lapokon. 

Azt kell, hogy mondjam, kíváncsi lettem erre a rövid King történetre. 

Figyelmeztetek mindenkit, hogy most ne is keresse a regények tökéletességét, elmélyültségét, bonyolultságát és klasszikus vonalait, zsánereit. Itt most nagyon rövid terjedelemben írja meg az író a lényegében átlagosnak mondható, de annál tágabb térben szárnyaló történetét (ez utóbbi a végén fog igazán értelmet nyerni). Nem történik semmi eget rengető, nem jönnek az UFO-k, természet feletti lények, nincsenek nagy belső erők, félelmetes karakterek, egyszerűen csak történnek az események, laza láncolati sorrendben, egy-egy kisebb kitérővel.

Ez a regény véleményem szerint pont az átlagosságától tud mégis jó lenni. Amennyiben ki tudjuk kapcsolni az elvárásainkat biztos vagyok abban, hogy jól fog mindenki szórakozni az olvasás során.  

A történet középpontjában Scott Carey elvált informatikus áll, akinek a testében megmagyarázhatatlan folyamat megy végbe, ami valójában semmihez sem köthető, csak megtörténik vele, emiatt pedig hol érdeklődve, hol némi félelemmel szemléli önmagát.  A történetet egy csendes, kisvárosba, Castle Rock-ba helyezte az író, ahol bár az emberek ismerik egymást, közülük azonban csak kevesen állnak igazán közel egymáshoz. A folyamat, pedig egyre előrehaladottabb, azt a rövid időt öleli fel a történet, ahogy Scott és szűkebb környezete megéli a változásokat. A végén pedig kiderül, hogy a maroknyi szomszéd felül tud e kerekedni a racionalitáson, ezzel segítve Scottnak.

"Aznap este Scott korán vacsorázott, carbonara spagettit és desszertnek egy szelet csokis sajttortát, majd felállt az Ozeri mérlegre, abban a reményben, mint mostanság mindennap, hogy a dolog végre jó irányba fordul. Nem fordult."

Ami először feltűnt, hogy ez a novella is Castle Rock városkájában játszódik, ami már az író több regényének is a helyszíne volt. Ehhez a rövidebb íráshoz is a jól bevált helyszínt választotta tehát, vélhetően azért, hogy a rendszeres olvasói egyből egy asszociációs folyamatot élhessenek át.

Véleményem szerint ez egy felemelő írás, ahogy a cím is sejteti. A történet bármelyik kisvárosban játszódhatnak, hiszen az emberek mentalitása, a mássághoz való hozzáállása vagy éppen a szomszédok egymáshoz való viszonya, mind-mind tipikus ebben a regényben. Szinte látjuk magunk előtt a város lakóit, elevenen jelennek meg az olvasás során, pont amiatt, hogy bármely közösségben, közvetlen környezetünkben élhetnének a szereplők, hiszen nincs bennük semmi kirívó.

Ezen kívül a politika az, amit megemlítenék, ami talán a legjobban eltér az eddigi regényeitől, furcsa volt, hogy teret engedett az ilyen jellegű véleményének is, de nem volt zavaró, illett ehhez a történethez. Ettől is kicsit más arcát mutattam meg az író. A másság, ami a történet egyik központi kérdése nem volt zavaró, inkább figyelemfelhívó, könnyeden a regénybe illeszkedve.

A karakterek a regény terjedelme ellenére is jól kidolgozottak voltak, nem a túl sok szereplő jellemezi a történetet, de azok, akik mindvégig jelen voltak nagyon jól illetek ebbe a furcsa mesébe. Érdekes megfigyelni, hogy még ebben a kisregény terjedelemben is milyen jól fel tud épülni egy baráti kapcsolat emberek között, ez volt az egyik aspektusa a történetnek, ami engem megragadott. 

Összességében a novella vége az, ami tényleg megragadja az ember fantáziáját, olyan igazi mélabús, szép befejezést kapott a történet. Számomra ez volt az a befejezés, amitől az egész regény lényegében értékelhetővé, szerethetővé vált. Nagyon furcsa ez, mert általában könnyen eldöntöm, hogy tetszik vagy nem tetszik egy történet, de itt a legvégén jött el az az érzés, hogy ezt az írást megérte elolvasni.

Egy egyszerű, elgondolkodtató történet, remek befejezéssel, szerintem nem is kell ennél több. 

Mindenkit arra bátorítok, hogy olvassa el King kisregényét, az Emelkedést, közben engedje el azt a zsánert és műfajt, amit eddig megszokott az írótól. Úgy vélem, hogy ebben a kisregényben is tudott értéket közvetíteni, úgy is, hogy az apró részletek nem kerültek kibontásra, a képzelet nagyobb teret kapott. A könyv terjedelme pedig pont alkalmas arra, hogy egy kellemes délutánon elővegyük és megismerkedjünk King egy másik oldalával. 

A könyv végén kedvcsinálót olvashatunk az Intézet című regényből

Kiadó: Európa
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 264
Isbn: 9789635040926
Fordította: Pék Zoltán

Egy nő megállíthatatlan hajszája a Kaliforniai Gyilkos után

Fülszöveg: Egy ​rejtélyes és erőszakos bűnöző ötven betöréses nemi erőszakot követett el és legalább tíz embert gyilkolt meg Kalifornia különböző városaiban az 1970-es évek végétől több mint tíz éven át. Három évtizeddel később Michelle McNamara bűnügyekkel foglalkozó újságíró eredt az elkövető nyomába, megszállottan kutatott és publikált az ügyről, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak.

Egy rejtélyes és erőszakos bűnöző ötven betöréses nemi erőszakot követett el és legalább tíz embert gyilkolt meg Kalifornia különböző városaiban az 1970-es évek végétől több mint tíz éven át.

A Kaliforniai Gyilkosnak nevezett pszichopata ragadozó titokban figyelte meg kiszemelt áldozatait: tökéletesen ismerte a szokásaikat, a napirendjüket, majd a kertvárosi házakba behatolva éjszaka, váratlanul támadta meg őket. Maszkban, gyakran félmeztelenül, kést szorítva a torkuknak. Miközben a fejlődő Kaliforniában modern lakóparkok épültek, a sorozatgyilkos a hálószobák démonává vált, a legjobb detektívek és rendőrök mégsem tudták azonosítani és elkapni. A támadások végül abbamaradtak, a gyilkos pedig hosszú időre eltűnt az éjszakában…

Három évtizeddel később Michelle McNamara bűnügyekkel foglalkozó újságíró eredt az elkövető nyomába, megszállottan kutatott és publikált az ügyről, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak. McNamara azonban váratlanul meghalt, mielőtt befejezhette volna a könyvet, így végül nem élhette meg a gyilkos letartóztatását sem, amihez közvetetten maga is hozzájárult.

Az Eltűnök a sötétben egyszerre izgalmas nyomozás és pillanatkép egy korról. Miközben eleven prózája elkíséri az olvasót Kalifornia utcáin a gyilkos nyomában, érzékenysége révén megismerjük az áldozatokat, a családi traumákat, a rendőröket, valamint betekintést nyerünk a nyomozás részleteibe, eredményeibe és zsákutcáiba. Megérthetjük, hogy az eset miként változtatta meg a modern bűnüldözést.

Korábban még nem hallottam az amerikai írónőről, Michelle McNamara-ról, ami talán nem is meglepő, hiszen inkább oknyomozó újságíróként tartották számon, egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig.  

Halála álmában következett be, mindössze 46 éves volt, egy gyönyörű kislányt, egy ismert humorista férjet, Patton Oswalt-ot, valamint a mindennapjait kitöltő megoldatlan bűnügyet hagyott hátra. Az írónő olyan megszállottsággal dolgozott a megoldatlan bűnügyeken - leginkább éjszaka, amíg a családja aludt -, amit csak a legelhivatottabb nyomozók ismerhetnek, de talán még ők sem. Annyira alaposan és precízen gyűjtögette az információkat, hogy szinte a megszállottság határát súrolta az általa véghez vitt virtuális hajsza. Az adatokat, teóriákat pedig az általa életre hívott blogon, a Tru Crime Diary-n osztotta meg a többi elhivatott, önjelölt nyomozóval. McNamara sokkal tovább ment a nyomozásban, mint egy átlag nyomozó, hobby nyomozó vagy egyszerű érdeklődő, ő megvásárolt és cserélt is a feketepiacon anyagokat, bizonyítékokat. Sokat utazott, felvette a kapcsolatot az ügy nyomozóival, hogy bejárja a helyszíneket, megossza a gondolatait és új információmorzsákat csipegessen fel, de attól sem riadt vissza, hogy az áldozatokkal beszéljen, DNS-t vigyen fel az internetes keresőkbe, a google earth-ön járja be az utcákat vagy éppen telefonkönyvekből nyerjen ki információkat. A gépén számtalan file volt elmentve, amelyek az ügyhöz kapcsolódtak, sok közülük a haláláig feldolgozásra várt. Ilyen kő kemény oknyomozó újságíró volt McNamara, aki ugyan elkezdte a könyv megírását, de azt befejezni már sosem tudta.

Tényirodalmat írni az egyik legnehezebb, leginkább azért, mert száraz, sokszor hatalmas adatmennyiséget és információhalmazt kell lefednie. Legtöbbször nem is sikerül olyan érdekes könyvet írni ebben a műfajban, amit az átlagos olvasó is be tud fogadni,  legfeljebb a téma elhivatott szakértői számára lehet lenyűgöző.

Nézzük meg mit tud ez a könyv, miért gondolom úgy, hogy érdemes elolvasni, annak ellenére, hogy valóban némiképpen száraz, sok információt magában foglaló könyvről beszélhetünk. 

Rendszerető, rendszerező és tényekre hagyatkozó embernek tartom magamat, így nem áll távol tőlem a részletekbe menő megfigyelés, ezért bele is vetettem magam a könyvbe, bár tudtam, hogy nem könnyű maga a téma sem, nem virágok ültetéséről fog értekezni. Még így is meglepődtem, hogy egy ennyire szisztematikus, talán  megszállott újságíró, mint McNamara kellett ahhoz, hogy egy ilyen bűnügyi tényregényt jól megírjon. Ez a könyv nem pusztán elmeséli a ragadozó ténykedését, hanem apró részletességgel felboncolja minden egyes lépését, minden részletet kinagyítva kapjuk meg mi, olvasók az információkat. 

A könyv szerkezeti felépítése önmagában is érdekes, ide és oda ugrálunk az időben, de nem elég, hogy a gyilkos vonatkozásában kapkodjuk a fejünket, még az írónő életéből is csepegtetnek kisebb epizódokat, amelyek igazán jól fel tudták dobni a töményen adagolt borzalmat. Emellett a későbbi szerkesztők, akik befejezték a könyvet szintén itt is ott is "beleszólnak", azaz narrálják a történéseket, hiszen ők maguk is bevallják, hogy nem tudják utánozni az írónő zseniális szerkesztési módszerét. 

Ez az időbeli, térbeli ugrálás bevallom végig kissé zavaró tényező maradt számomra, de ettől függetlenül szép lassan kezdett összeállni az, hogy miként kell olvasni ezt a könyvet, ritmust tudott neki adni. Amikor sikerült ráéreznem, akkor rögtön elkezdtem én magam is analízálni a gyilkost, próbáltam összerakni a mozaikokat, de a valóság nagyon távol áll attól, mint amikor például a Gyilkos elmék sorozatot nézi az ember. Itt az élet írta a szabályokat, a lehetőségek pedig az 1970-80-as években még igencsak korlátozottak voltak, hol volt még a DNS analízis?!   

Most egy érdekes időutazó nyomozást olvashatunk, megfigyelhetjük azt, ahogy a mai kor nyomozói, oknyomozó újságírói kiragadják a múlt egy darabkáját és a mai tudással próbálják meg elővarázsolni azt a sorozatgyilkost, aki annak ellenére, hogy a profilja alapján nem rendelkezett magas intelligenciával mégis rejtve tudott maradni a világ és a hatóság szeme elől. 

Nagyon érdekes volt olvasni, hogy mindenki, aki részt vett a nyomozásban másként látta az elkövetőt, a nyomokat akkoriban csak lassan kapcsolták egymáshoz, a földrajzi nyomkövetés pedig még sehol sem volt, így a Kaliforniai Gyilkos folyamatosan kicsúszott a hurokból. Az általa sorozatban elkövetett borzalmak, melyeket elég részletesen, de mégsem horrorisztikusan megismerünk egyre rémisztőbbek, zavarba ejtőbbek lettek. McNamara pedig csak adagolja és adagolja a részleteket, úgy, hogy ő maga minden apró rezdülést elemezett, ezáltal felépítve a gyilkos karakterét, így tudott hinni abban, hogy el fogja kapni a rémet. A rendületlen hite is adott egy olyan plusz löketet az írásnak, ami miatt érdekes és hiteles tudott lenni.

Nagyon tisztelem az írónőt azért, hogy megpróbálta a lehetetlent, úgy, hogy nem állt rendelkezésére mindaz az eszköztár, mint a hatóságoknak, de ő időt, energiát nem kímélve az ügy nagykövetévé vált, amely által nem hagyta feledésbe merülni a nyomozást. Amellett, hogy tiszteletre méltó az  elhivatottsága, számomra kicsit ijesztő is volt ez a furcsa vonzalma a titokhoz, legfőképpen ehhez a gyilkoshoz. 

Azt nagyon sajnálom, hogy azt a nyomozati részt, az elkövető életútját nem ismerjük meg, ami az írónő halála utáni történéseket tárhatta volna fel, de a könyv erre már nem tudott kitérni, a kiadás megtörtént és a világot bejárta a Kaliforniai Gyilkos utáni hajsza, amit egy nő hívott életre párhuzamosan a hatóságok évtizedeken átívelő erőfeszítéseivel. 

A könyv pedig a férj Patton Oswalt gyönyörű gondolataival zárul, amely szerintem a legjobb rész lett, mert annyira szívhez szóló és szépen megírt, hogy le a kalappal előtte, hogy szerepet tudott vállalni azzal, hogy hagyta a feleségét szárnyalni, még akkor is, amikor minden reménytelennek tűnt, kitartott és tovább vitte az örökségét. 

"Az lenne az igazság legcsodálatosabb formája, ha az maradna meg tovább az emberekben, hogy milyen beteg ember volt ő valójában, és nem az, hogy pontosan ki is volt ő. Michelle miatt bízom abban, hogy így lesz még jó sokáig azok után, hogy már én sem leszek." Patton Oswalt 

Összességében

Az Eltűnök a sötétben egy érdekes szerkezeti felépítésű, jól megírt bűnügyi tényregény, amely által végig tudjuk kísérni azt a nyomozást, amit egy évtizedekig rejtve maradó sorozatgyilkos brutális ténykedése hívott életre. Az írónő a szakmája egyik legjobbja volt, remek oknyomozó újságíró, aki a reménytelen helyzetekben is meglátta azt a pici fényt, ami előbbre vitte. McNamara hite, kitartása és remek írói stílusa átjárja a könyvet, igaz néha nehéz követni a történéseket, de eközben furcsa módon érdekes is megismerni a legapróbb részleteket. Végig találgathatunk, talán egy picit mi magunk is amatőr profilozókká lépünk elő, ahogy apránként csipegetjük fel az információkat a gyilkosról. Nem könnyű műfaj, a történet is rátelepszik az emberre, de mindenképpen érdemes elolvasni, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy miképpen zárult a Kaliforniai Gyilkos és Michelle McNamara ördögi játszmája. 

A kötet nyomán 6 részes HBO sorozat készül, amely június 28-án kerül műsorra.

Kiadó: Európa Kiadó

Kiadás éve: 2020.

ISBN: 9789635040377

Oldalszám: 440

Fordította: Beke Cz. Zsolt