Agatha Christie: Grand Tour (Szerk: Mathew Prichard)

Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira.

A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője.

Pont úgy adódott, hogy szeptemberben jött a könyvtárból értesítés a telefonomra, hogy az általam előjegyzett könyv elhozható. Ez a könyv pedig nem volt más, mint a krimi királynőjének Agatha Christie-nek a nagy utazásáról szóló Grand Tour című kötet. Nem is lehetett volna aktuálisabb az olvasmányom, tekintettel arra, hogy Agatha Christie 2015.09.15. napon ünnepelte volna a 125. születésnapját. Külön bejegyzést nem szenteltem egyik kedvenc írónőm születésnapjának, de úgy gondoltam, hogy miután elolvastam a könyvet mindenképpen írni is fogok róla. 

A könyv nagyon szép mind kívül, mind pedig belül. A Partvonal kiadónak sikerült egy igazán nívós könyvet kiadni, mivel a borító is tükrözi, hogy itt bizony egy nagy utazás részesei leszünk, hiszen egy régimódi színhatású térképrészlet lett a borító alapja, azon Agatha Christie fiatal kori fotóján akad meg a szemünk, amint egy hajó korlátján ül és látszik, hogy milyen várakozással tölti el az utazás, legalábbis én ezt képzelem a kép mögé. A színhatás pedig a barna árnyalatával olyan békebeli hangulatot kölcsönöz a könyvnek. A könyv nagyon-nagyon nehéz, igazán súlyos, ezért esténként nem tudtam annyit olvasni belőle, mint amennyit szerettem volna, mert fizikálisan lefárasztott a könyv tartása. Így jó pár estén keresztül biztosított számomra élvezetes elfoglaltságot, amit igazából nem is bántam, mert mindig vártam, hogy belemerüljek egy picit az 1922-es év eseményeibe, a Nagy Utazásba és Agatha úti élményeibe. 

Az utazás keretét előszó és utószó adja, melyet Mathew Prichard, Agatha (Nima) és Archie Christie unokája írt. Feleleveníti a saját élményeit és még saját maga előtt is beismeri, hogy a Nagy Utazáson még ő maga is, -aki elvileg jól ismerte Agathát - egy teljesen új oldaláról ismerte meg a nagymamáját. A könyv gerincét levelek és fényképek alkotják amik alapján kibontakozik egy magabiztos, társaságkedvelő Agatha, akit mi olvasók is megismerhetünk a családjának küldött levelei és az utazás során készült fényképei által, melyet a család az olvasók érdekében nyilvánosságra hozott. 

" Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt a világ körüli utazás. El sem tudtam hinni, hogy megtörténik velem, folyton azt mondogattam, magamnak, "körbeutazom a világot, most körbeutazom a világot...." A.C."

Ezzel a mondattal indul a könyv, amit talán tükrözi is, hogy Agatha mindvégig mekkora lelkesedéssel fogja belevetni magát a soha vissza nem térő lehetősébe, hogy körbeutazhatja a Földet, ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy mindezt a férjével együtt tehette meg. Az utazásra Archiet kérték fel, mintegy a Brit Birodalmi Kiállítás marketingesének, hogy a mai szóhasználattal éljünk. A feladata az 1924. árpilis 23. napjára tervezett kiállítás promotálása volt a világ számos pontján. Ehhez az utazáshoz megkapták a kellő anyagi támogatást is, így Agathanak már csak azzal kellett szembenéznie, hogy közel egy évig nem láthatja az akkoriban 2 éves kislányát, de én úgy éreztem, hogy ő ezzel sokkal jobban és könnyedebben megbirkózott, mint azt például én tenném. Igaz, hogy a könyv is említi, hogy akkoriban más volt az emberek szemlélete, de számomra ez akkor is egy érdekes hozzáállás volt, mint anya nálam picit leszerepelt. 

ilyen gyönyörű helyeken járt A.C.

1922. január 20-án hagyták el Angliát és február 6-án érkeztek Fokvárosba, ahol Agatha és Archie szörfözni tanultak, megdöbbentem, hogy ennyire bevállalósak voltak, ami nem volt egy gyakori az 1920-es években, főleg a nők részéről. Mindvégig úgy láttam, hogy Agatha a talpraesettebb és Archie a kicsit gyengébb személyiség kettőjük közül, így Agatha az utazás során is sokszor került az emberek érdeklődésének középpontjában. Megfordulnak Afrika számos pontján és mindenhol kiváló fogadtatásra találtak és remekül érezték magukat. Áprilisban indultak tovább Ausztrália felé hajóval, ami Agatha számára mindig riasztó, mivel tengeribetegségtől szenved. Ausztriát is keresztül-kasul bejárták, számos élménnyel gazdagodva, például azt is megtudja Agatha, hogy az ananász nem fán terem, amint eléggé meg is lepődik. Ezt követően Hawaii felé vették az irányt, ahol nagyon szintén nagyon jól érezték magukat csak a pénzük kezdett fogyni, ami szintén egy kis idegességgel járt, de Hawaiin ezt még félre is tudták söpörni, mivel sütött a nap és hódolhattak szenvedélyüknek, a szörfözésnek. Végül pedig Kanadába és New Yorkban fejezték be a nagy utazást. 

A könyv levelek alapján íródott, ezért sokszor az olvasónak nem mondanak semmit a nevek és események, de számomra így is remek móka volt elképzelni a leírás mögött meglapuló egykor élt ismeretleneket, akik Agatha életében fontos, vagy éppen csak érintőleges szerepet játszottak. 

A leírásokat is szerettem, mert majdnem mindegyikhez volt egy Agatha által készített fotó csatolva, így szinte mindig sikerült magamat beleélni az utazás részleteibe és a fényképek nagyon jó támpontot adtak a leírás mellé, hogy valójában, hogy is néztek ki akkoriban az emberek, tájak. Remekül visszajön a kor hangulata és Agatha-t is megismerjük egy kicsit más szemszögből, most nem az írás került előtérbe, hanem ő maga az érzéseivel, meglátásaival és személyes élményeivel. 

ilyen gyönyörű helyeken járt A.C.

Összegezve

Annak ellenére, hogy tényszerű leírásokat olvashattam, a fényképeknek és Agatha személyiségének köszönhetően egy igazán szórakoztató irodalmat kaptam végül. Amennyiben kisebb részletekben olvassuk és időt hagyunk magunknak arra, hogy elmélyülve átadjuk magunkat az utazásnak remekül fogunk szórakozni. Talán picit elfogult is vagyok Agatha-val, mivel egyik kedvenc írónőm és szintem minden érdekel, ami vele kapcsolatos, de úgy gondolom, hogy nem csak Agatha Christie rajongóinak ajánlhatom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, aki szeretne egy picit belelátni az 1920-es évekbe, hogy valójában milyen is volt akkoriban egy Grand Tour, vagy milyen volt maga a világszemlélet és élet az egyes kontinenseken. Egyetlen pici negatívum, hogy itt-ott helyesírási és egyéb stilisztikai hiba volt, de ettől függetlenül is élveztem a kalandozást.