2021. augusztus 11., szerda

Karen Swan: Római kalandok




 Első olvasásom volt Karen Swan-tól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Nagyon megkedveltem az írónő történetvezetését, amit az is mutat, hogy nagyjából három nap alatt be is fejeztem, úgy, hogy csak napközben olvastam.

A helyszín Róma, az örök város, ami most nagyon hangsúlyosan megjelent a történelmi utalások és a helyszín leírása által. Egy igazi palotába kalauzolt el minket az írónő, amit körbelengett a titok, de leginkább a tulajdonosa, Elena által. 

Nagyon izgalmas karaktereket sorakoztatott fel az írónő, mind a jelenben, mind pedig a múltban érdkekes személyiségek bontakoztak ki előttünk. Kedvencem Cesca volt, aki igazi mai, talpraesett nő, de picit elvarázsolt is, ami nagyon emberi oldaláról mutatta be. Nico, a sármos olasz pasi igazán zseniálisan illett a történetbe. Elena pedig a múlt által tudott nagyon titokzatos karakterré válni. Összességében teljesen elégedett vagyok a jellemfejlődéssel, a karakterek által nyújtott izgalmakkal. 

Tetszett ahogy a mai kor szereplői átlagos világa megjelent a foglalkozásuk által, volt, aki barlangkutató, volt, aki tanár volt, de idegenvezetőből és korábbi ügyvédből sem volt hiány, illetve a mindennapi tevékenységeik során. Viszont a kedvencem, hogy Francesca által bekerült a regénybe a blogírás is, ez kimondott üdítően hatott rám. 

"-"Borostyánsárga fények és verebek." Ezt írta - mondta Matteo, és visszatette a mobilt az asztalra.

-Ezt szereted legjobban ebben a városban? - kérdezte hitetlenkedve Alessandra.

-Több lájkot kaptam rá, mint bármelyik másik posztomra - nevetett Cesca, és a csillagok felé tárta a tenyerét. - Mit mondhatnék?"

Annak ellenére, hogy két idősíkon futott a történet mégis mindkét kor tudott valamilyen pezsgést nyújtani, egyik sem volt lapos, mindig vártam, hogy mikor lépünk át a másik korszakba és folytatódik a kaland. Tehát nagyon izgalmas volt ez a megoldás, fenn tudta tartani az érdeklődésemet.

A csillogás és a pompa nélkülözhetetlen eleme ennek a regénynek, de egyáltalán nem volt sok, sőt szinte kiáltott több és több luxus után. Nagyon szerettem ebben a világban elmerülni, a múlt atmoszférája az igazi luxus érzetét keltette, de amellett egy sötét korszakot is körvonalazott. A kettősség engem lenyűgözött. 

A gördülékeny író stílusnak köszönhetően egy nagyon izgalmas, fordulatos, lenyűgöző és nem utolsó sorban igazán romantikus, kontinenseken átívelő regényt vehettem kézbe. A vége pedig egy igazi csavart rejtett, úgy ahogy azt kell annak érdekében, hogy az olvasóknak nem maradjon hiányérzetük. A történet lezárását is nagyon szerettem, de még szívesen kalandoztam volna Róma utcáin és alagútjaiban a szereplőkkel.

A nyár kedvenc romantikusát avathattam a regény által. 



Fülszöveg: Van ​megállíthatatlan szerelem. Van eltitkolhatatlan titok.1974: Elena Damiani gazdag családba született, lélegzetelállító szépség, ezért minden ajtó megnyílik előtte, a férfiak a lába előtt hevernek. Huszonhat évesen már a harmadik férjét nyűvi, amikor emberére akad. Ezt a férfit soha nem kaphatja meg – amin se pénz, se szépség nem változtathat.2017: Francesca Hackett londoni élete elől Rómába szökött, éli a dolce vitát, turistacsoportokat vezet az Örök Városban. Egy szemetesben lopott dizájner retikült talál, és visszajuttatja jogos tulajdonosának, aki a piazza túloldalán lakik – a híres társasági hölgynek, Elena dei Damiani Pignatelli della Mirandolának. A pénztárcának ugyan nyoma veszett, Elena mégis kitörő örömmel fogadja a megkerült retikült, mert ott van benne a levél, amelyet a férje tizenkét évvel azelőtt, a halálos ágyán írt, és amelyet Elena azóta se bontott fel.Kölcsönösen szimpatikusak egymásnak, ezért megállapodnak, hogy Francesca fog interjúkat készíteni Elenával, hogy kiadhassák Elena memoárját. A nyár folyamán Francesca ámultan hallgatja Elena szenzációs történeteit. A város alatti ősrégi alagútból felhoznak egy felbecsülhetetlen értékű gyémántgyűrűt, amelyről kiderül, szintén Elenáé lehetett. Francesca ekkor rádöbben, mi lehet Elena életének legdrámaibb titka.„Mesés kaland… hibátlan nyári olvasmány egy pohár Prosecco mellé.” – Bookliterati.com„Sehová ne menekülj… hacsak ne ebbe a könyvbe!” – Candis„Függőséget okoz… kiemelten ajánljuk!” – Onmybookshelf blog„Van itt szenvedély és csillogás a romantika kedvelőinek, de ugyanúgy van humor, intrika, érzelmi hullámzások – fordulatok, és előre nem látható csavarok. Nem is beszélve a sötét, baljós titkokról, amelyek mostanra Karen Swan védjegyévé váltak.” – Lancashire Post„Tökéletes olvasmány a tengerpartra.” – Daily ExpressKaren Swan Sunday Times bestsellerszerző. Korábban divatmagazinnál dolgozott. Tizennyolc könyvet írt, Sussexben él férjével, három gyerekük és két kutyájuk van.


Köszönöm a regényt a 21.Százas Kiadónak!  

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon