Mitch Cullin: Mr Holmes- egy zseniális elme hanyatlásának története

– De miért ide jött? – kérdezte. – Miért önhöz?
Felhő úszott a nap elé, hosszú árnyékot vetett a parkra.
– Gondolom, a remény hajtotta – mondta Holmes. – Úgy rémlik, az a hírem, hogy tudom a megoldást olyankor is, ha az események reménytelen irányba fordulnak.

1947-et írunk. A 93. életévében járó, régóta visszavonult Sherlock Holmes egy parasztházban él a távoli Sussexben házvezetőnőjével és annak serdülő fiával. Mindennapjaiban méhészkedik, naplót vezet és elméje gyengülése ellen hadakozik.

Holmes nem sejti, hogy élete alkonyán még egy eset vár rá. Egy eset, melynek megoldásához vissza kell tekintenie a múltba, ahol válaszokra lelhet olyan kérdésekre is, amiket még sosem tett fel magának. Válaszokra az életről, szerelemről és az elme képességeinek határáról.

Mitch Cullin csodálatos története a feledés elleni küzdelemről lenyűgözte a kritikusokat, a kötetből Bill Condon rendezésében és Ian McKellen főszereplésével nagy sikerű film is készült.

Holmes karaktere számomra majdnem olyan kedves és időtlen mint Poirot, ezért evidens volt, hogy belátható időn belül el kell olvasnom az idősödő és elvonultan élő Holmes történetét. Nem véletlenül írtam azt, hogy időtlen, mert számomra Holmes volt az, akiről úgy gondoltam, hogy kortalan és sosem fog megöregedni, de mégis eljött az a pillanat, amikor lehetőségem volt szembenézni azzal, hogy ő sem halhatatlan és bizony egyszer eljön az idő, amikor megöregszik.

A filmet nem voltam hajlandó megnézni azelőtt, hogy elolvastam volna a regényt és szerintem jól tettem, mert ezt a bőr alá mászó, lassan lüktető és az elmúlást érzékeltető regényt kár lett volna kihagyni és ahogy magamat ismerem a film után már nem lett volna kedvem az olvasásához. Ezek után pedig már a filmet nem szeretném megnézni, mert biztos vagyok benne, hogy elvenné ezt a kissé fanyar és rezignált élményt, amit a regénytől kaptam.

Ahogy Holmes öregszik úgy kezdenek el furcsán járni az agytekervényei is, ezért 3 helyszín és 3 idősík vonatkozásában kapunk egy-egy elbeszélést, amit magunknak kell a részletekből egy történetté összerakni. Néha nem tudjuk mit és miért tesz Holmes, de ez is mind a szemléltetés eszközét szolgálja, mert nem maga a 3 történet a fontos, mivel azok lényegében elhanyagolhatóak ahhoz képest, ami Holmes elméjében zajlik és tárul fel előttünk. 

Azt a kérdést járja körül a regény, hogy mi történik abban az esetben, ha egy zseni eléri a fizikai és szellemi korlátait és megöregszik. 

Holmes karaktere az életének alkonyán jár, de még maradt egy ügy, amit szeretne ő maga elmesélni, de nem tudja összeszedetten megtenni, ezért több lépésben próbálja meg a számára oly fontosnak tűnő, de távoli eseményt elbeszélni. 

Igazából mindvégig csapong, több szálat is felvesz egyszerre az író, majd néha el is veszti az egyik fonalat, de már folytatja is a másikat. Zseniálisan megjelenik egy idősebb ember esendősége és viszonylagos kiszolgáltatottsága. Holmes sem mindig ura már a gondolatainak és nem is feltételen a realitások talaján jár. Egyik pillanatban még egy utazáson vesz részt, a másik pillanatban pedig a méhesben tesz-vesz, aztán pedig egy nyomozást próbál bemutatni, amelyben saját érintettsége is szerepet játszik az egyik, a nyomozással érintett személy vonatkozásában. 

Számomra nagyon érdekes volt a történet, kicsit igyekeznem is kellett, hogy a mozaikokat a helyére tegyem és követni tudjam a csapongó gondolatokat, amelyek teljesen új dinamikát adtak a történetnek, merőben eltért a megszokott sémáktól. Cullin mert egy nagyot gondolni és nem félt attól, hogy egy idős, a 90. életévét is átlépő karaktert helyezzen a cselekménye középpontjába. Vállalta mindezt úgy, hogy tudatában kellett lennie annak, hogy Doylenak és hősének Holmesnak szerte a világon széles körben vannak kedvelői, sőt merem mondani rajongói, akik viszonyulása az idős Holmes karakteréhez nagy rizikófaktort kellett, hogy jelentsenek. Bátraké a szerencse szokták mondani és úgy gondolom Cullin bátor és szerencsés volt.

Érezni lehet, hogy Holmes a korral együtt megváltozott, annak ellenére, hogy igyekszik ugyanaz a zárkózott, magának való személyiség maradni, de már nem megy neki, hiszen a körülötte lévő személyek, tárgyak az elmúlás közeledtével egyre jobban megérintik, az élete részévé válnak. 

Azt a kell, hogy mondjam, hogy ez a maga nemében egy nagyon szépen megírt történet, ami figyelembe vette az idősek lelki jellemzőit, legfőképpen a megnyílás és az  elfogadás vonatkozásában. 

Minden sorát szerettem, egy pillanatig nem éreztem tehernek az olvasást, inkább valamilyen megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan nyugalmat árasztott magából a regény. Esős napokon estefelé olvastam a könyvet, ami még adott az amúgy érdekes atmoszférának egy pluszt. 

Nagyon örülök annak, hogy elolvashattam ezt a regényt, ami elgondolkodtatott és letaglózott egyszerre.

Nem gondolom azt, hogy a nagy Holmes rajongók mindegyike szeretni fogja ezt  a kicsit bizarr és furcsa, néhol pedig nagyon mélyre ásó történetet, de a psziché változásaira fogékony olvasók érdeklődését mindenképpen fel fogja kelteni. Kicsit depresszív a regény, ez tény és főleg akkor, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy a hősök és briliáns karakterek is képesek megöregedni és az elmúlás felé tartani. Néhol ez bennem is kellemetlen, sőt ambivalens érzéseket indított el, de ahogy sikerült túltennem magam azon, hogy Holmes is egy halandó ember, aki bizony megöregszik és lelassul, akkor már tudtam, hogy szeretni fogom ezt a regényt és bizony hajtott a kíváncsiság, hogy miként fog ő maga megküzdeni azzal, hogy a mindig sziporkázó elméje bizony hanyatlásnak indult. 

Összegezve

Olyan volt a történet, mint egy öreg óramű, ami hol pontosan, hol pedig késve, vagy éppen sietve mutatta az időt. Nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy kitaláljuk, hogy 5 percet késik, vagy siet az óra, de ahogy rájöttünk a pontos időre elég volt hátradőlni és belefeledkezni a zseniálisan megírt történetbe. 

Úgy gondolom, hogy mindenképpen bátorság kellett egy ilyen regény megírásához, de én személy szerint örülök neki, hogy olvashattam és átélhettem Holmes utolsó nyomozását, bár Dr. Watson azért bevallom picit hiányzott.