Thomas Piketty: Az egyenlőség rövid története

Fülszöveg: „Piketty az egyenlőség fogalmát tágabban kezeli: nemcsak a jövedelem és a tulajdon, hanem a nemek és rasszok szempontjából is vizsgálja. Azzal, hogy az egyenlőtlenségről az egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, azt sugallja, nemcsak kíméletlen kritikára van szükség, hanem hatékony gyógymódra is.” (The New York Times)

A világhírű francia közgazdász új könyvében a 18. századtól kezdve vizsgálja a kapitalizmus kialakulását és különböző korszakait. A világ működésének fenntarthatóságát egyértelműen a vagyoni-tulajdoni egyenlőtlenségek csökkentésében és az arányos teherviselésben látja, mint amilyen a progresszív adózás vagy a túl nagy vagyonok öröklési rendjének módosítása. 

Thomas Piketty francia közgazdász igazán világosan, lényegre törően és olvasmányosan ír az egyenlőségről, az egyenlőség történelmi alakulásáról, napjainkra gyakorolt hatásairól.

Számomra meglepő módon az egyenlőtlenség az elmúlt közel 300 évben nem nőtt, hanem csökkent. Az érdeklődő olvasók számára ezt a GDP alakulásával szépen le is vezeti.

Nekünk magyaroknak, talán nem annyira érdekesek és érthetőek a gyarmati adósságok és azok hatásainak elemzése, de mivel francia az író, így ennek is egy bővebb részt szentel. Viszont, kapunk egy igazán jó fogalmi áttekintőt és érdekes összekapcsolását a történelmi fogalmaknak, a közgazdaságtani hatásmechanizmusoknak. Ez kicsit vadul hangzik, de lényegében úgy fogalmaz az író, hogy az érdeklődő laikusuk számára is érthető marad. Az író számára fontos az egyenlőség megteremtése, fenntartása, az elit kordában tartása, amelyre hangsúlyozottan rá is mutat a fejezetekben.

Annak idején közgazdásznak tanultam, de bevallom, számomra sem volt azért könnyű olvasmány, mert tömör, de nagyon  sok olyan tendenciát mutat be, amelyek ismerete hasznos a mai társadalmunkban és át tudjuk ültetni a saját életünkbe is. Segíti az olvasót egy globális szemlélet kialakításában, miközben rámutat arra, hogy egyértelmű változásra van szükség az élet számos területén.

Egy akadémikus gondolatmeneten átívelő írást kapunk, amelynek megértése ahogy már rámutattam nem mindig könnyű, de érdemes időt szánni rá és átgondolni, a saját gondolatainkba beépíteni az író által közvetített tudást és ismeretanyagot. Olyan, mint amikor egy egyetemi előadáson ülve kiszűrjük, azokat az információkat, amelyek a gondolatmenetünket a későbbiekben meghatározzák, építik és fejlesztik.

Szeretem azokat az írásokat, amelyek tanítanak, egy új szemléletet mutatnak, kutatást és lehetőséget mutatnak be. Igyekszem ezeket az ismeretterjesztő írásokat is beépíteni az olvasmányaim közé. Bátran ajánlom a komfortzónából való kilépéshez, ismereteink bővítéséhez.

Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban

Fülszöveg: Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről. 

Elisa Shua Dusapin debütáló regénye rétegregény. Rétegregény több szempontból is, egyrészt csak egy bizonyos olvasói réteget fog tudni maga mellé állítani, másrészt szinte látjuk magunk előtt az olvasás során azt, ahogy a rétegek lehámlanak a karakterekről és csak a natúr valóságot mutatják meg magukból és itt most képletesen kell érteni, hiszen a gondolataik és érzelmeik kerülnek lecsupaszításra. 

A kötet maga tiszta, egyszerű. Nincsenek nagy hullámvölgyek, kizárólag a sivár táj és a szereplők sivár világa jelenik meg. Ebben a sivárságban kezdenek el pislákolni a kíváncsiság, remény és vágy fényei. 

A borító amolyan jellegtelen grafikával jelenik meg - vélhetően tudatos választás eredményeként-, de a színek használata mégis felhívja magára az olvasó figyelmét. Valahogy ilyenek a karakterek is, elsőre semmilyenek, sőt egyhangúak, de ahogy a rövid történet halad előre úgy derül fény a belső énjük színeire és gondolataik kuszaságára. 

Mondhatni egy rövid, de érdekes történet, ami ami egy mozaik darabka Dél-Korea lenyomatából.

Azt vettem észre, hogy ez a próza bizony bekúszott a bőröm alá és napokig foglalkoztatott a női karakter, akit fizikai valójában alig-alig ismerünk meg, de a végére mégis úgy érezzük, hogy ismerjük a gondolatait, érzéseit és a teljes lényét.

Az elszigeteltség és a kevés információ, amit az író átad teszik a sivár történetet mégis valamilyen színes kavalkáddá. Szinte érezzük a halpiac szagát, a sós levegőt, sőt még az emberek verejtékét is. A narrátor végig a sötétből irányítja az érzéseinket és ez valami furcsa, de mégis jóleső olvasási élményt nyújtott. 

Ízelítőt kapunk a téli Dél-Koreából, abból, hogy a világ minden táján küzdenek az átlagemberek a belső démonjaikkal, legyen az a testképzavar vagy a magány kivetülése. 

Ebben a regényben rengeteg érzelem és sivárság összpontosul, mindez úgy, hogy egy délután alatt magunkba szippanthatjuk ezt az érzelmi zűrzavart. 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e ezt a történetet, de azt mindenképpen elmondhatom, hogy kár lett volna kihagyni, mert nem emlékszem arra, hogy mikor volt rám egy rövid írás ilyen ellentmondásos hatással.