Legyenek háziállataid! - Állati jó hajtogató

Fülszöveg: „Roppant szórakoztató” – Isniff Books 
Készíts és gyűjts 10 cuki hajtogatós papír állatkát! 
Rakd össze és játssz a papír kisállatokkal! 
Sabita, Dönci, Grace hercegnő és az ő puha, pikkelyes, tollas barátaik új társaságra vágynak – Rád! Minden állat magával hozza kedvenc ételét és kellékét, hogy minél otthonosabban érezze magát nálad.

Véleményem: 

Egy Állati jó(pofa) hajtogató érkezett hozzánk a napokban, amit nagyon vártunk. 

Ahogy azt sejteni lehet, ebből a könyvből bizony hajtogatni lehet, nem is akármiket, jobban írva, akárkiket, hanem rögtön egy egész állatfarmot. 

A kisállatok mindig elbűvölik a kisebb és nagyobb gyermekeket egyaránt, de sajnos nem minden esetben van mód arra, hogy otthon háziállatokat tartsunk. Ilyenkor kezdünk mi, szülők keresgélni az alternatívák között és bevetjük a különböző praktikáinkat, - akár egy könyv formájában is -, hogy gyermekünk boldog legyen. 

Azt persze nem állítom, hogy a papírból készült állatkáink is fel fognak érni az igazi szőrgombócokkal, de azt garantálom, hogy sok vidám percre elterelik majd a gyerekek gondolatait. Gyermekünk új kedvencei pedig újabb játékokra fogják őket sarkallni, tehát véleményem szerint ez a könyv igazán alkalmas fejlesztőjátéknak. Lehet történeteket kitalálni egyedül vagy társasággal, de elkísérhetik gyermekeinket az óvodába/iskolába is az új "barátaik". Biztos mindenki kíváncsi lesz, hogy honnan vannak ezek a helyes origami állatkák, a végén pedig egy egész állatkertet lehet majd összehozni.

Ami még érdekes lehet, leginkább a szülőknek: 

Általában mindig bajban vagyok, ha teszem azt egy születésnapi meghívó kerül elő a táskából. Sosem vagyok benne biztos, hogy mit kellene ajándékozni egy-egy zsúr alkalmával, aminek örül, akik kapja, de mégsem egy anyagi csőd a megvásárlása. Emellett mindig igyekszem figyelni arra is, hogy ne egy unalomig ismételt ajándék lapuljon a szatyorban, de bevallom ez sem mindig egyszerű. 

Most viszont eljött az a pillanat, amikor megtaláltam az egyik legjobb ajándékot. Ez az a kreatív, interaktív könyv és játék egyben, amit jó szívvel odaajándékozok a családban, baráti körben éppen ünneplő aprónépnek. 

Összegezve: 

Miért jó ajándék ez a könyv?

- Korosztályban egy széles spektrumot lefed (kb. 3-10 éves korig)

- Kreatív ajándék

- Az állatkákat a legtöbb gyermek szereti

- Az origami könnyebb változatával akár egyedül is el tudnak szöszmötölni a gyerekek

- A 10 állatka játékra csábít, akár egyedül, akár társaságban

- Esztétikailag is teljesen rendben van a könyv

- Egyéniségekként jelennek meg az állatok (nevük van, tudjuk, hogy mit szeretnek/nem szeretnek), amit a gyerekek tovább is gondolhatnak.

- Remek ajándéknak is
- Fejleszti a kézügyességet

Mely állatkákat találjuk meg a könyvben és kelthetjük életre?

- Sabita - cica

- Dulika - kutya

- Dönci - hörcsög

- Ubi - tengerimalac

- Karola és Karcsi - madarak

- Grace hercegnő - öleb

- Sugi - papagáj

- Fufi - nyúl

- Kitti - teknős

- Tuli, Bandita és Csillag - halak

A könyv és a benne található megelevenedő állatok remek szakemberek kezei alól kerültek ki. 

Ruby Taylor felelt a színes, játékos megoldásokért, mint grafikus, Richard Jewitt, pedig a papírok mágusaként az állatkák megelevenítéséért. 

Számomra nagyon kedves lett ez a kreatív könyv, annak meg különösen örültem, hogy még a kiskamaszomat is a székhez szegezte, utána pedig a 11 hónapos húgának elkezdett mesélni az állatokról, akinek szintén nagyon tetszettek ezek a színes kis papírból készült állatkák. Igaz, neki még picit korai a kezébe venni, de a polcon dísznek is megállják a helyüket, a mesékbe pedig azóta bevonjuk az új "barátainkat" is. 

Egy kis videóval szeretném Nektek bemutatni, hogy mennyire egyszerű is valójában elkészíteni ezeket a cukiságokat. Szülőként kipróbáltuk mi is, hogy milyen jó móka a hajtogatás, de bevallom a gyerkőcnek jobban ment. :) 

A könyvet köszönjük az Álomgyár Kiadónak! 

Kiadás éve: 2017 

Oldal: 68

Fordította: Barna Eszter

David Duchovny Szent tehene

Nevetésre ​​ingerlő, groteszk kaland a világ körül a főszerepben egy négylábú hősnővel, akit az Olvasó nem fog egyhamar elfelejteni!

Bikavári Riska, a tehén, boldogan éli eseménytelen életét egy farmon. Naphosszat nincs más dolga, mint kérődzni, lustálkodni és cseverészni legjobb barátnőjével, Bimbóval. Egyik este Riska és Bimbó kiszöknek a kerítésen a bikákhoz, de míg Bimbót a flörtölés izgatja, Riska kíváncsiságát a gazda háza kelti fel igazán. Bekukucskál az ablakon, és meglátja a villódzó fényű Dobozisten előtt hódoló családot – és a Dobozisten felfedi előtte a húsfarmok szörnyű titkát, ami alapjaiban rengeti meg Riska világnézetét.

Nincs más kiút, csak a szökés egy jobb, biztonságosabb világba. Összeáll hát egy bizarr, szedett-vedett csapat: Riska, Coci (akarom mondani, Shalom egy izgága, Tórát lapozgató disznó, aki nemrég tért át a zsidó hitre) és Turbék, a magát kellemes modorúnak tartó pulyka, aki repülni nem tud ugyan, de a csőrével képes működtetni egy okostelefont. Lopott útlevelekkel, hevenyészett álruhában, a csapat olajra lép, és a legközelebbi reptér felé veszi az irányt.

Történetüket az elmés megjegyzésekben és tömegkulturális utalásokban nem szűkölködő Riska szellemes tolmácsolásában ismerhetjük meg. Turbék – aki végül egyébként (többé-kevésbé) megtanul repülni – csapnivaló német akcentussal pszichiátriai tanácsokat osztogat; Shalom pedig, akit választott népe kiűz Jeruzsálemből, váratlan fordulattal egyesíti az izraelieket és a palesztinokat. David Duchovny elragadó figurái arra mutatnak rá, hogy milyen égető szükség lenne a világban egymás kölcsönös megértésére és elfogadására.

Már korábban szemet vetettem David Duchovny által írt Szent tehén című írásra, de múlt decemberben végre sikerült is elolvasnom ezt a felnőtteknek szóló, mesébe burkolt szatírát. Bátran hívhatjuk szatírának, hiszen korunk fontos problémáira, hiányosságaira hívja fel a figyelmet komikus, de legfőképpen ironikus formában.

Riska: Irak?Turbék: Dehogy Irak. Pulykaország!!!Riska: Pulykaország? Á, már látom: "Turkey". Ez angolul tényleg pulykát jelent. 

Gyermekkorom egyik kedvenc sorozatának sztárja volt Mulder ügynök, azaz David Duchovny, mivel akkoriban nem nagyon volt olyan műsor a tv-ben, amely az X-akták népszerűségével és minőségével vetekedhetett volna, ezért gyakran vonzott a Dobozisten - ahogy ő maga nevezi - elé a kíváncsiság, még szülő tiltás ellenére is. Valljuk be Duchovny elvarázsolta a magyar nézőket is a kicsit visszafogott, enyhén furcsa, de ugyanakkor charme-os karakterével. Ezért nem is volt kérdés, hogy ennyivel a sorozat után, immár felnőtt fejjel is érdekeljen annyira a személye és munkássága, hogy elolvassam első írói szárnypróbálgatásának eredményét. Kíváncsi voltam arra, hogy íróként mit tud nyújtani az olvasóknak, főleg annak tekintetében, hogy angol irodalomból diplomázott egy neves egyetemen, így úgy gondoltam, hogy csak nem lehet olyan rossza stílusa, hogy egyből elhajítsam a könyvet. 

A történet igazából egy olyan ötleten alapszik, amely bármelyikünk fejéből kipattanhatott volna, már amennyiben olvastuk a brémai muzsikusokat és egyéb állatokról szóló történetetket, de az, hogy egy, már lerágott történetet modern formába és aktuális témákkal vegyítve tudjon az olvasó elé tárni az író, azzal bizony már nem boldogultunk volna olyan egyszerűen, mint David. Neki valahogy ez zsigerből jött, jól ráérzett arra, hogy egy abszurd mese milyen hatást képes elérni, még akkor is, ha néhol kicsit kusza és hihetetlen elemekkel tarkított is. Megmutatta, hogy mindentől el lehet vonatkoztatni és kilépni a hagyományos szerepekből és olyat véghez vinni, amire senki nem gondolt volna, hogy képesek vagyunk rá, egyszóval bebizonyította, hogy nincs túl nagy álom, csak gyáva ember. 

Szerettem érezni, hogy kicsit minden egyes ember ott van ebben a történetben, ki így, ki úgy, de ott. Szerintem ez nagy dolog, ha egy író ezt el tudja érni az olvasóinál. 

A történet kezdetén Bikavári Riska  a dobozisten hatására a konvenciókat félre dobva mer egy merészet álmodni és nekivágni a pulykával, Turbékkal és a disznóval, Shalommal a világnak csak azért, hogy megkeressék azt a helyet, ahol ők maguk békében élhetnek. Elvágyódtak oda, ahol nem veszélyezteti őket a rájuk kényszerített szerepkör, konkrétan a vágóhíd réme. Hőseink számos kaland után vonják le a végső következtetéseiket, velük együtt pedig mi olvasók is levonjuk a magunk konzekvenciáit. 

A történet mindvégig Riska szemszögéből olvasható, akit David Duchovny szólaltat meg. Néha kissé bizarrá válik ez a kettősség, mert bizony érezni lehet, hogy itt-ott kilép a tehén szerepéből maga az író, de egyébként mindvégig élvezetes marad maga az elbeszélés, igaz az elején kell egy kicsi ráhangolódás, de utána már át tudjuk élni a kalandokat és legfőképpen folyamatos gondolkodásra és a dolgok átértékelésére ösztönöz minket a történet. 

Nem egy egyszerű mese, ezt ne is várjuk el tőle, nem egy olyan történet amit a gyerekeinknek olvasnánk elalvás előtt, ez sokkal inkább nekünk felnőtteknek szól, egy elbeszélés, amely megértésre, valamint mások elfogadására ösztönöz. 

Szerettem olvasni erről a három furcsa háziállatról, néha nevettem, néha pedig elszomorodtam, hogy valóban ilyenek vagyunk mi emberek? Ez a mese sok tényre rávilágított, amiről általában igyekszünk tudomást sem venni. Igazi tükröt tartott a társadalom elé, még akkor is ha tette mindezt egy nem éppen hagyományos formába, de én pont egy ilyen fanyar humorú könyvet vártam David Duchovny-tól és egyáltalán nem bánom, hogy a történet megmaradt a könyv keretei között, vagyis nem került a nagy filmgyártók karmai közé, mert azáltal elveszett volna a mondanivalója. 

Soha nem értetem, hogy tud ennyire fájni, ha szeretünk valakit, de azt hiszem, ez nem olyan fájdalom , mint a többi. Semmihez sem hasonlítható. Nem olyan, mint amikor eltörik a patád; inkább olyan, mint egy szívből jövő, hatalmas medveölelés. 

Mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert szerettem, hogy pörög a történet, emellett nagyon átjött az író fanyar humora és a látásmódja, ami a történet végére egy picit a saját világhoz való hozzáállásunkat is befolyásolta.  

Kiadó: Kiskapu
Oldalszám: 256
Kiadás éve: 2015
ISBN: 9786158013550
Szerző: David Duchovny

A könyvért köszönet a Kiskapu Kiadónak

Aki pedig el szeretné olvasni a webshopban megvásárolható

Vicki Myron-Bret Witter: Dewey- A könyvtár macskája

Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából.

Nekem nagyon tetszett a történet, teljesen  megvett magának. 

Igaz történet egy kiscicáról, Dewey-ról.

Dewey, a kiscica Spencerben született, élete első napjai elég sanyarúan teltek, amíg valaki be nem dobta a spenceri könyvtár könyvgyűjtőjébe egy hideg téli estén. Ez idáig semmi különös, de ami ezután jön az elindít egy megállíthatatlan folyamatot. A kiscica szerencséjére Vicki, az elkötelezett könyvtáros megmentette  és elindította világhódító útján. 

Egy csoda kis macsek, aki képes volt a puszta lényével szeretetet adni, egy egész közösséget építeni a könyvtár, azaz a lakóhelye köré és később sikerült jóval túlképnie a közkönyvtár határain. Ráadásul tette ezt egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége padlót fogott a gazdasági válság miatt és nem volt más kapaszkodója, mint, hogy látta ezt az élet árnyoldalait is megismerő kiscicát, aki mindig türelmes és tudja, hogy a környezetében éppen kinek van szükséges bátorításra, egy kis meghitt összebújásra, vagy éppen vidám játékra legyen az gyermek, vagy éppen felnőtt.

"Nem sokkal ezután megfigyelhettem, amint lassan beférkőzik egy félig üres papír zsebkendős dobozba. Két elülső lábát bedugta a doboz tetején lévő résbe, majd óvatosan belelépett a másik kettővel is. Lassan letelepedett a hátsó lábaira, és addig mozgatta a hátsóját, míg bele nem szuszakolta a dobozba. Azután hajlítgatni kezdte a mellső lábait, és addig vesződött, míg az eleje is be nem préselődött a résen. A művelet négy-öt percig tartott, és végül nem maradt Dewey-ból kint más, csak az egyik irányba kibújó feje és a másik irányba kidugott farka. Néztem, ahogy álmatagon bámul a messzeségbe, mintha kirekesztette volna a világot. "

http://www.spencerlibrary.com/dewey.shtml

Valahogy pont úgy adódott, hogy éppen akkor lett kismacskánk, amikor a könyvet elkezdtem olvasni és elmondhatom, hogy pont jókor talált meg ez a helyes történet, ettől függetlenül nem mehetek el az olvasás közben előjövő és kicsit zavaró tények mellett. A történet, ami annak ellenére, hogy egy könyvtárban játszódik, ráadásul egy amerikai könyvtárban nem árul el túl sokat magáról a könyvtárról, az olvasókról és egyéb kulisszatitkokról. Ettől egy picit csalódott voltam, mert véleményem szerint túl sok információt kaptam a város történetéről és a gazdasági helyzetről a kétezres évek előtti időkből, hiszen a kiscica története 1988-ban kezdődött.  Biztos ezek is fontos információk, de én úgy éreztem, hogy nem itt és nem most,  a könyv szóljon inkább a könyvtárról és a cicáról, mert pont emiatt a két számomra kedves tényező miatt kezdtem el olvasni a könyvet.

Azonban jóval több volt a pozitív hatás, ami a könyvvel kapcsolatban ért, mint a negatív. Nézzük is szép sorjában.

Minden tiszteletem Vicki Myron-é, aki segített Dewey-nak véghez vinni ezt a csodát és képes volt osztozni a szeretetén, hiszen nélküle Dewey sem válhatott volna azzá, akiért egy egész világ rajongott. A Japánok nem voltak restek még filmet is készítettek róla, de számos rajongója akadt a világ minden táján, akik ha tehették egy-egy kitérőtől sem riadtak meg pusztán azért, hogy egy rövid időre láthassák a híres kiscicát. 

Vicki nekem nagyon szimpatikusság vált a történet során, olyan nagyon emberi, amivel manapság már ritkán találkozunk. Ő az, aki az életét szentelte a hivatásnak, amiben hitt és a számára oly fontos közösségnek. Emellett az, hogy a saját problémáit is képes volt háttérbe szorítani számomra mindenképpen példaértékű. 

Igaz, hogy a könyv mentes az írói túlzásoktól, a csodás elemektől, a fikcióktól, de véleményem szerint mindezzel, ami talán a stílus kárára ment egy picit csak és kizárólag a valóságot próbálta a maga nyers mivoltában közvetíteni az olvasó felé. Teljesen hiteles és hihető volt a történet, ahogy olvastam szinte láttam magam előtt Dewey-t amint integet, vagy éppen bohóckodik a könyvtári kocsin, de ugyanúgy átéreztem Vicki érzéseit, amikor nem éppen az érem napos oldalát látta. 

Összefoglalva

Volt egyszer egy könyvtár, egy könyvtáros, egy macska és egy könyv, amit 2,5 óra alatt elolvastam. Remekül szórakoztam, annak ellenére, hogy kő keményen a tényekre támaszkodott a könyv, mindent a maga nyers valójában tárt elénk, nem próbált szépíteni és elkendőzni, vagy ami a legjobb eltúlozni dolgokat. Tetszett, hogy nem próbáltak szentet csinálni egy macskából, kizárólag egy szerethető szőrgombócot mutattak be az olvasónak, tele érzelmekkel és emiatt olvasás közben valóban elhittem, hogy ez így szép hiszen egy korrekten megírt történet volt. Látszott, hogy a szeretet vitte előre Vickit a könyv írása során is, mert hiába volt egy írótársa Bret Writter személyében egyértelmű volt, hogy nem törekedtek arra, hogy a stílussal elkápráztassák az olvasót, inkább csak azt szerették volna, hogy mindenki megismerje, hogy létezett egy cica, aki képes volt megszépíteni a körülötte élők életét és kizárólag emléket kívántak neki állítani olyan élvezhető formában, ami megfogja az olvasót, de nem érzi azt, hogy egy mese részese. Iowa picit számomra sok volt, a könyvtár rész picit kevés, Dewey, hát ő pedig Dewey, akit imádtam és nem gondoltam volna, hogy egyszer még ennyire fog tetszeni egy könyv, amiben cica a főszereplő, de ezt most nagyon szerettem. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat és nem fél elolvasni egy történetet, ami a csodához közelít és mégis hiteles tud maradni, mert  annyira emberi arcát mutatja a szerző is, hogy elhisszük, hogy Dewey tényleg csodát tudott tenni a puszta lényével.

Gerald Durell-Állatkert a poggyászomban

Kamerun, Te csodás! 

Kamerun maga lehet a természeti csoda, legalábbis ahogy Gerald Durell könyvében megjelenik a táj, az élővilág és az ott élő emberek.

Erről a könyvről, -mint általában Durell könyveiről - csak és kizárólag legekben lehet beszélni. 

A stílus egyedülálló, közlékeny, mert ő maga remek elbeszélő. Szinte megelevenedik előttünk Gerald Durell és az ő kis társasága, mely legfőképpen az általa begyűjtött állatokból áll. 

Az a cél amiért elindul, hogy a legkülönfélébb állatokat begyűjtse és egy állatkertet létrehozzon, ezáltal megmentve őket a kihalástól igazán figyelemre méltó. Egy modern Noé volt, aki állatokat mentett, szeretett inni, táncolni és keményen dolgozni, rajta kívül talán nincs még egy ember, aki ennyire empatikusan és ugyanakkor viccesen állt volna az állatokhoz, mint ő. 

Egy két kedvenc részemet muszáj kiemelnem, ilyen volt például az anakonda befogása, annyira szemléletes volt, hogy szinte hallottam a kígyó hangját, vagy a begyűjtött békasereg összefogdosása, amikor szökni támadt kedvük szinte könnyesre nevettem magam. Ott volt még a kis mókus, aki annyira ragaszkodott hozzá, hogy még az ágyába is beférkőzött, vagy a csimpánz, aki kiváló memóriával és egyéniséggel rendelkezett, ráadásul színes pulcsikba ült be a motor oldalkocsijába, mind-mind színesítik és egyedivé varázsolják a történetet. 

A bafuti Fon pedig kihagyhatatlan pasas, ő egy igazi kis király a saját népe szemében, a rengeteg feleségével és hatalmas szívével imádnivaló egyéniség, aki személyiségével színesíti és emeli a történetet, közben csak annyit tesz, hogy éli a mindennapjait és ő is csodálja Durell-t, igaz leginkább a hangfelvevő gépe miatt, ahogy annak örülni tudott és ahogy mindez átjött a könyvön.... 

Igazi állatvédő, remek író és egy olyan ember akire érdemes felnézni, mert valóban rengeteget tett az állatokért és mindezt megpróbálta közvetíteni a külvilág felé is. El tudnám képzelni, hogy egy ilyen könyv remekül beilleszthető lenne az alsó tagozatosok tananyagába, mert lehet belőle tanulni, és a tömör tények valóban szórakoztató formába kerülnek az olvasó elé.