Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember
életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott
macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus
amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a
kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája,
Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb
módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták
Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a
könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi
gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey
azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét,
amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és
köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő
tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével,
melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik
érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy
Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá
terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai
gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb
válságából.
Nekem nagyon tetszett a történet, teljesen megvett magának.
Igaz történet egy kiscicáról, Dewey-ról.
Dewey, a kiscica Spencerben született, élete első napjai elég sanyarúan teltek, amíg valaki be nem dobta a spenceri könyvtár könyvgyűjtőjébe egy hideg téli estén. Ez idáig semmi különös, de ami ezután jön az elindít egy megállíthatatlan folyamatot. A kiscica szerencséjére Vicki, az elkötelezett könyvtáros megmentette és elindította világhódító útján.
Egy csoda kis macsek, aki képes volt a puszta lényével szeretetet adni, egy egész közösséget építeni a könyvtár, azaz a lakóhelye köré és később sikerült jóval túlképnie a közkönyvtár határain. Ráadásul tette ezt egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége padlót fogott a gazdasági válság miatt és nem volt más kapaszkodója, mint, hogy látta ezt az élet árnyoldalait is megismerő kiscicát, aki mindig türelmes és tudja, hogy a környezetében éppen kinek van szükséges bátorításra, egy kis meghitt összebújásra, vagy éppen vidám játékra legyen az gyermek, vagy éppen felnőtt.
"Nem sokkal ezután megfigyelhettem, amint lassan beférkőzik egy félig üres papír zsebkendős dobozba. Két elülső lábát bedugta a doboz tetején lévő résbe, majd óvatosan belelépett a másik kettővel is. Lassan letelepedett a hátsó lábaira, és addig mozgatta a hátsóját, míg bele nem szuszakolta a dobozba. Azután hajlítgatni kezdte a mellső lábait, és addig vesződött, míg az eleje is be nem préselődött a résen. A művelet négy-öt percig tartott, és végül nem maradt Dewey-ból kint más, csak az egyik irányba kibújó feje és a másik irányba kidugott farka. Néztem, ahogy álmatagon bámul a messzeségbe, mintha kirekesztette volna a világot. "
 |
| http://www.spencerlibrary.com/dewey.shtml |
Valahogy pont úgy adódott, hogy éppen akkor lett kismacskánk, amikor a könyvet elkezdtem olvasni és elmondhatom, hogy pont jókor talált meg ez a helyes történet, ettől függetlenül nem mehetek el az olvasás közben előjövő és kicsit zavaró tények mellett. A történet, ami annak ellenére, hogy egy könyvtárban játszódik, ráadásul egy amerikai könyvtárban nem árul el túl sokat magáról a könyvtárról, az olvasókról és egyéb kulisszatitkokról. Ettől egy picit csalódott voltam, mert véleményem szerint túl sok információt kaptam a város történetéről és a gazdasági helyzetről a kétezres évek előtti időkből, hiszen a kiscica története 1988-ban kezdődött. Biztos ezek is fontos információk, de én úgy éreztem, hogy nem itt és nem most, a könyv szóljon inkább a könyvtárról és a cicáról, mert pont emiatt a két számomra kedves tényező miatt kezdtem el olvasni a könyvet.
Azonban jóval több volt a pozitív hatás, ami a könyvvel kapcsolatban ért, mint a negatív. Nézzük is szép sorjában.
Minden tiszteletem Vicki Myron-é, aki segített Dewey-nak véghez vinni ezt a csodát és képes volt osztozni a szeretetén, hiszen nélküle Dewey sem válhatott volna azzá, akiért egy egész világ rajongott. A Japánok nem voltak restek még filmet is készítettek róla, de számos rajongója akadt a világ minden táján, akik ha tehették egy-egy kitérőtől sem riadtak meg pusztán azért, hogy egy rövid időre láthassák a híres kiscicát.
Vicki nekem nagyon szimpatikusság vált a történet során, olyan nagyon emberi, amivel manapság már ritkán találkozunk. Ő az, aki az életét szentelte a hivatásnak, amiben hitt és a számára oly fontos közösségnek. Emellett az, hogy a saját problémáit is képes volt háttérbe szorítani számomra mindenképpen példaértékű.
Igaz, hogy a könyv mentes az írói túlzásoktól, a csodás elemektől, a fikcióktól, de véleményem szerint mindezzel, ami talán a stílus kárára ment egy picit csak és kizárólag a valóságot próbálta a maga nyers mivoltában közvetíteni az olvasó felé. Teljesen hiteles és hihető volt a történet, ahogy olvastam szinte láttam magam előtt Dewey-t amint integet, vagy éppen bohóckodik a könyvtári kocsin, de ugyanúgy átéreztem Vicki érzéseit, amikor nem éppen az érem napos oldalát látta.
Összefoglalva
Volt egyszer egy könyvtár, egy könyvtáros, egy macska és egy könyv, amit 2,5 óra alatt elolvastam. Remekül szórakoztam, annak ellenére, hogy kő keményen a tényekre támaszkodott a könyv, mindent a maga nyers valójában tárt elénk, nem próbált szépíteni és elkendőzni, vagy ami a legjobb eltúlozni dolgokat. Tetszett, hogy nem próbáltak szentet csinálni egy macskából, kizárólag egy szerethető szőrgombócot mutattak be az olvasónak, tele érzelmekkel és emiatt olvasás közben valóban elhittem, hogy ez így szép hiszen egy korrekten megírt történet volt. Látszott, hogy a szeretet vitte előre Vickit a könyv írása során is, mert hiába volt egy írótársa Bret Writter személyében egyértelmű volt, hogy nem törekedtek arra, hogy a stílussal elkápráztassák az olvasót, inkább csak azt szerették volna, hogy mindenki megismerje, hogy létezett egy cica, aki képes volt megszépíteni a körülötte élők életét és kizárólag emléket kívántak neki állítani olyan élvezhető formában, ami megfogja az olvasót, de nem érzi azt, hogy egy mese részese. Iowa picit számomra sok volt, a könyvtár rész picit kevés, Dewey, hát ő pedig Dewey, akit imádtam és nem gondoltam volna, hogy egyszer még ennyire fog tetszeni egy könyv, amiben cica a főszereplő, de ezt most nagyon szerettem.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat és nem fél elolvasni egy történetet, ami a csodához közelít és mégis hiteles tud maradni, mert annyira emberi arcát mutatja a szerző is, hogy elhisszük, hogy Dewey tényleg csodát tudott tenni a puszta lényével.
