2020. március 25., szerda

3 regény - amelyek nem hagytak sok nyomot maguk után

Ez a bejegyzés három nyúlfarknyi értékelést fog tartalmazni az év elején történt olvasásaim vonatkozásában. 
Sajnos egyik történet sem hagyott olyan mély nyomott bennem, nem érzem azt, hogy egy egész bejegyzést kellene nekik külön-külön szentelnem. 
Ettől függetlenül pár sorban írok róluk, hátha valakinek mostanában pont ezekhez a kis szürke agysejteket - Poirot nyomán - nem éppen megmozgató történetekhez van kedve, energiája. 
Egyikről sem mondom, hogy nagyon-nagyon rossz lett volna, csak éppen nem adott olyan mérvű olvasási élményt, hogy sokáig velem maradjanak. 

Környezetvédők gyűjtik össze és szállítják el a Himalája hegyein, a hegymászók által hátrahagyott szemetet és az évtizedek alatt szerencsétlenül jártak holttesteit. Köztük van a titokzatos, piros kabátos katona, az immár legendássá vált Donovan ezredesé is. Róla az a hír járja, hogy kincset rejt piros katonakabátja. Leslie L. Lawrence éppen egy közeli kolostorban tartózkodik, amikor megindul a küzdelem a kabátban rejtőző gyémántokért. Leszármazottak és gyanús idegenek lepik el a kolostor környékét, gyilkosság gyilkosságot követ, hősünk életét is veszély fenyegeti, néha csak a jószerencse és a himalájai istenek mentik meg a haláltól. De végül is mit rejt a titokzatos piros kabát? Valóban gyémántokat? Ha igen, kinek a gyémántjait? A himalájai istenekét talán? Leslie L. Lawrence legújabb regénye a Kancsendzönga lábához kalauzolja el az olvasót, Lapcsang kolostorába, ahol hősünk szerint minden megtörténhet…




Az évet rögtön egyik kedvenc íróm könyvével kezdtem, amely nem volt más, mint Donovan ezredes piros kabátja I-II.
Laci bácsi és az ő regényei régóta egyik masszív pontjait képezik az olvasásaimnak. Szeretem a történeteit, legalábbis az esetek döntő részében. Azonban néha azt érzem, hogy kicsit ugyanazon a fordulatszámon pörög, megbízhatóan elduruzsol, de a korábbi történetekhez képest nem nyújt olyan újdonságot, ami lenyűgözne. Sajnos sokszor azt várom, hogy egy jól muzsikáló író tudjon megújulni, érezzem, hogy élet van a történetekben. Sajnos ez nem mindig tud megvalósulni. Most is elolvasgattam Donovan ezredes kalandját, de valahogy lapos volt, sokszor elkalandoztak a gondolataim, jóval többször kellett letennem a könyvet, mint szoktam. A terjedelem sem tett ebben az esetben jót a történetnek, túlzottan elnyúlt, a karakterek ettől kicsit ellaposodtak a végére. A szereplők is követik  a szépen megszokott sémát, van jó fiú, rossz fiú, jó csaj, rossz csaj, meg szerzetesek is szép számmal, illetve a töltelék szereplők is itt-ott felbukkannak. 
Nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, ismét egy érdekes helyszín, egy titokzatos kolostor, de sajnos a korábban bevált séma ismétlése volt. A borítot ebben az esetben nagyon kedveltem, szerintem igazán jól sikerült megragadnia a történetet.
Kikapcsolódásnak, a hétköznapokból történő kiszakadáshoz mégis bátran ajánlom Laci bácsi könyveit, akár Donovan ezredest is. 

Az ​óceánra néz, saját strandja van – és rettenetes titka.
Az Ocean Drive 7. szám alatti kastélynak is beillő ház gótikus külseje hátborzongató titkokat rejt: számos megoldatlan gyilkosságot követtek el itt. A népszerű üdülőhelyen elhagyatottan álló épületet a helybeliek nagy ívben kerülik és úgy nevezik: a Gyilkos Ház.
Jenna Murphy hosszú évek óta nem járt már errefelé. Az egykori New York-i zsaru zaklatott múltja elől próbál megszökni, azonban nem is sejti, hogy a hely, ahol valamikor felnőtt, a gonoszság melegágya lett. Amikor azonban az ismert hollywoodi ügynököt és a szeretőjét holtan találják a Gyilkos Házban, Jenna Murphy olyan szörnyűséggel szembesül, amilyennel Manhattanben is ritkán találkozott.
Jenna hamar kideríti, hogy a ház története sokkal a sötétebb, mint azt bárki feltételezte volna. Ahogyan újabb és újabb hullák kerülnek elő, Jennát lassan utoléri a múltja, és csak a saját élete kockáztatásával deríthet fényt az igazságra – még mielőtt a Gyilkos Ház újabb áldozatot követelne.
„Patterson könyvei szinte kiabálnak megfilmesítésért. Mozijegyet kellene adni minden könyv mellé.” – New York Times


Az olvasásokat James Patterson és David Ellis Gyilkos ház című thrillerével folytattam.  Bevallom az olvasás utáni pillanatban azt mondtam, hogy hűha, ez jó volt. Ennek ellenére később kicsit megváltozott a véleményem, 1 hét múlva már csak kósza emlék maradt az olvasás, hosszabb távon semmiféle érzelem nem maradt utána. 
Szeretem a krimiket, ezért is került a látószögembe ez a könyv, vágytam arra, hogy egy jó kis sorozatgyilkosság borzolja esténként a kedélyemet. Igazából nem lenne igaz, hogy arra a pár napra, amíg az olvasás tartott ez nem történt volna meg. Azt kaptam, amit a fülszöveg is ígért, de mégis valahogy nincs meg az a WOW faktor, ami egy regényt a magasba tud emelni. Szintén azt tudom írni, hogy kiragad ugyan a hétköznapokból, de nem marad velünk. A karakterek elég közömbösek maradtak számomra, szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, néhol érezni lehetett, hogy nem egy író vitte végig a regényt, emiatt néhol furcsa érzéseim támadtak. A cím sem igazán állt összhangban a tartalommal, nem kapott akkora szerepet a ház, meg mitől is gyilkos a ház?! Ez nem jött át sajnos. Annyi a szerzők javára írható, hogy remekül össze tudták zavarni a szálakat, ezzel az olvasót, így a krimi vonatkozás rendben is volt. 
Egynek elment. Amennyiben a szereplők kidolgozása nagyobb hangsúlyt kapott volna, akkor szerintem ennél sokkal élvezhetőbb  is lehetett volna a regény.

Öt ​nő egy céges túra keretein belül kénytelen-kelletlen nekivág az ausztrál bozóterdőnek. Az egyikük, Alice Russell azonban nem tér vissza, és a kollégái mind máshogyan számolnak be a történtekről.
A szövetségi rendőrként dolgozó Aaron Falkot különösen foglalkoztatja a nő eltűnése, Alice ugyanis korábban informátorként segítette a munkáját. A természet elszigetelt sarkaiba vezető nyomozás során Falk különböző titkokra bukkan, belegabalyodik a túrázók viszonyrendszerének pókhálójába, és próbál rájönni, hogy a belső viszályok elég komolyak lehettek-e ahhoz, hogy gyilkossághoz vezessenek.

Jane Harper az Aszály és A természet ereje című nemzetközi bestsellerek szerzője. A világszerte 34 országban kiadott Aszály megfilmesítési jogát Reese Witherspoon és Bruna Papandrea vásárolta meg, és a regény számos rangos díjat elnyert, köztük az angol CWA Arany Tőrt a Legjobb bűnügyi regény kategóriában, egy Ned Kelly- és két Davitt-díjat, az Ausztrália legnevesebb irodalmi díjának számító Victorian Premier's Literary Awardot a Kiadatlan kézirat kategóriában, valamint az Indie-díjat az Év könyve kategóriában és az Ausztrál Könyvipar díját az Év ausztrál könyve kategóriában. Jane 13 évig dolgozott nyomtatott lapok újságírójaként Ausztráliában és Angliában egyaránt. Jelenleg Melbourne-ben él.

Aztán átugorva egy olvasást máris érkezett Jane Harper-től a Természet ereje. 
Korábban az Aszály című regényét eléggé kedveltem ahhoz, hogy most is várakozással telve kezdjem el az olvasást, illetve vártam, hogy ismét találkozzam Aaron Falk nyomozóval. Egy izgalamas helyszínen játszódó lélektani krimire vágytam, amire a fülszöveg alapján megvolt minden esélyem. A borítón hamar túltettem magamat, ami sajnos eléggé el lett rontva, nem értem pontosan, hogy hogyan is került kiválasztásra,  nem a természet erejét szimbólizálja, sőt a történethez sem kapcsolódik szervesen, akkor vajon mivégre választhatták pont ezt a borítót?! Ettől függetlenül ezen még át is léphetnénk, ha a tartalom egy remek krimi lett volna, de sajnos távol álljon tőle.
A három könyv közül talán ebben csalódtam leginkább. Számomra egy elnyújtott, utálatos/unalmas szereplőkkel tűzdelt, ráadásul unalmas leírásokkal tarkított eseményláncot jelentett ez a regény. Egyetlen karaktert sem tudok kiemelni, aki valamiért is érdekes lett volna, vagy legalább valamilyen szempontból megfogott volna. A krimi szál sem tetszett ebben az esetben, pedig sokat vártam az írótól. Az Aszály után azt reméltem, hogy sikerül egy nagyott lépnie, valami igazán izgalmassal előállnia, de ez nem így lett. Aaron Falk nyomozó teljesen ellaposodott, egyszerűen semmiféle energia nem áradt a karakterből, már csak azt vártam mikor nyúl a piáért, mert kb. olyan fura volt mindvégig a személye. A női karakterektől is ki tudtam volna futni a világból. Igazából csak becsületből olastam el, meg kíváncsi voltam, hogy a végén jön-e valami nagy csavar, amitől eldobom az agyamat, de valahogy ez elmaradt. A helyszín egyébként remek alapot nyújtott volna egy igazán ütős krimihez, de sajnos a leírások is elmaradtak attól, amiben reménykedtem. Erre a Harper regényre azt kell mondanom, hogy valahol elromlott a koncepció, sokat akart a szarka, de nem bírta a farka, vagy valami ilyesmi...

2 megjegyzés:

Bea írta...

Érdekes, a nem túl tetsző könyvekről én sem szoktam/nem tudok/nem akarok hosszú bejegyzést írni, ezért előfordul, hogy összevonok éni is néhányat. :) Lőrincz L. László fiatalkorom nagy kedvence volt, de egyszer csak azt éreztem, amit te is írtál, valahogy összemosódtak a könyvei bennem, mintha egy eszköztárral és hasonló fordulatokkal dolgozott volna a könyveiben. Már több mint 20 éve nem olvastam tőle, kíváncsi vagyok, hogy tetszene most egy könyve. Szerinted melyiket lenne érdemes elolvasnom? (Vannak új könyvei?)
Szép napot kívánok neked, Bea

Könyvlelő Kritta írta...

Igen, egyszerűen nincs kedvem bővebben kifejteni, ha valami nem tetszett, mert kb. csak ismételném önmagam, így én is a rövid verzióval próbálkozom.
Laci bácsi folyamatosan ontja a könyveket, szinte évente 2 is kiadásra kerül. Most ez volt az egyik legújabb regénye, de néha követni sem tudom úgy pörög. :D Gondolom ez a jól bevált sémának köszönhető, amellett, hogy azért van szakmai tudás is a sorok mögött, amit mindig nagyon csodáltam nála.
A 13 kristálykoponya volt az utolsó talán, ami meg tudott fogni, meg kicsit kalandos is volt. Ettől függetlenül valahogy nem tudok leállni a regényeivel, mindig erőt veszek magamon és elolvasom a frisseket is. Nem kell sokat gondolkodni olvasás közben és valahogy megnyugtató az ismerős érzés, ami mostanában nem jön rosszul.
Majd írd meg, hogy végül próbálkoztál e újra valamelyik kötetével, én csak bátorítani tudlak, egy próbát mindenképpen megér, főleg, hogy ilyen rég olvastál tőle. :D Puszi

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon