Fülszöveg: A festői szépségű angliai Devonban található Mallowan Hall egyike az angol vidéket pettyező udvarházaknak. Ám ez a rezidencia más, mint a többi, mivel falai között él a neves régész, Max Mallowan – és még nevesebb felesége, Agatha Christie.
Házvezetőnőként Phyllida Bright felel az udvarház lakóinak kényelméért, és azért, hogy a krimi nagyasszonya zavartalan körülmények között írhassa meg legújabb bűnügyi történetét. Phyllida maga is lelkes krimiolvasó, Hercule Poirot hűséges rajongója. Hiába találkozott azonban papíron számtalan agyafúrt gyilkossággal, és hiába vesézte ki a legkülönbözőbb gyilkossági módokat munkaadójával, a könyvtárszobába padlóján heverő, nagyon is valódi holttest így is váratlanul éri.Phyllidának így nemcsak a hétvégi partira érkezett vendégsereggel kell megküzdenie, hanem a szenzációs haláleset nyomán a vidéket ellepő újságírókkal, no meg a gyilkossal, aki nemsokára újra lecsap. A józan és gyakorlatias házvezetőnő azonban nem futamodik meg a kihívások elől. Úgy dönt, irodalmi hőse, monsieur Poirot példáját követve a gyilkos nyomába ered. Már csak egy dologra kell figyelnie: azelőtt fejtse meg a bűntényeket, mielőtt külön bejáratú krimije a halálával váratlan véget érne…
Colleen Cambridge szellemes, elbűvölő történelmi krimije tökéletes olvasmány Agatha Christie és a Downton Abbey rajongóinak – illetve mindenkinek, aki egy régi vágású bűnügyi történetre vágyik.
Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.
Phyllida éppen a házban
zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan
vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie
féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás,
mint azt elsőre gondolnánk.
Phyllida tehát nyomozásba
kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres
detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos
volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért
itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.
Számomra egyetlen pici
csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában,
hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt
barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.
Phyllida amellett, hogy
ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen
titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel
kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja,
hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt
segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.
Összességében nagyon
szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai
és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.
A nyomozás nem
hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen
kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn
kezdi csepegtetni a releváns információkat.
Tetszett a könnyed
írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése. A karakterek sokrétűek,
kidolgozottak és karizmatikusak voltak.
Aki egy szórakoztató, könnyed,
okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.
Ami pedig a legjobb, hogy
annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy
izgatottan várom a folytatást.
Phyllida éppen a házban
zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan
vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie
féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás,
mint azt elsőre gondolnánk.
Phyllida tehát nyomozásba
kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres
detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos
volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért
itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.
Számomra egyetlen pici
csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában,
hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt
barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.
Phyllida amellett, hogy
ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen
titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel
kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja,
hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt
segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.
Összességében nagyon
szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai
és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.
A nyomozás nem
hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen
kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn
kezdi csepegtetni a releváns információkat.
Tetszett a könnyed
írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése, egy kellemes cozy mystery. A karakterek sokrétűek,
kidolgozottak és karizmatikusak voltak.
Aki egy szórakoztató, könnyed,
okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.
Ami pedig a legjobb, hogy
annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy
izgatottan várom a folytatást.