2022. január 30., vasárnap

Könyves tervezgetés 2022.


 


Az évösszegző bejegyzés után már nem terveztem egy hasonló "Mit fogadok meg 2022-ben?" típusú bejegyzést, de a Témázós lányoktól bizony kedvet kaptam, így utóvédként becsatlakozom hozzájuk.

Valójában nem egy fogadkozó bejegyzés lesz így sem, inkább egy olyan lista/terv, amely a kívánságaimat tartalmazza, jelen esetben  a megvalósítandó könyvekkel/olvasással/írással kapcsolatos terveim vonatkozásában.

Az évek során már megtanultam, hogy a fogadalmak sehova sem fognak vezetni, mert azokat nem szabad egy naphoz, nevezetesen január 1-hez kötni. 

Tehát az én kis listám legelején áll, hogy idén is legalább 70 könyvet elolvassak, ez nagyjából havi 6 db történetet jelent, ami nem tűnik idén sem lehetetlennek, ha több, akkor annak külön fogok örülni, de ezt a kerek számot is szépnek tartom. 

A műfajokat is szeretném szélesíteni, ezzel kimozdulni a komfortzónámból, meglátjuk, hogy mi lesz, de rágörcsölni nem fogok, erre sem. 

Aztán mindenképpen szeretném a Szabó Magda életművet folytatni, de Musso és Maigret is ide tartozik, Agatha Christie-től viszont szeretnék még újrázni, bár tavaly befejeztem az életművet (ismét), de számomra ő az az író, akiből sosem elég és megunni sem tudom, mindegy hányszor olvastam már mondjuk Miss Marple nyomozásait. 

Aztán ott van az a rossz szokásom, amin változtatni szeretnék, hogy idén ne olvassak olyan sok könyvet párhuzamosan, hanem maximum 2-3 db-ot, mert érzem, hogy egyre nehezebben tudom élvezhetően követni a sok-sok szálat. 

Jelenleg ezzel éppen bukásra állok:

Chris Carter: A hívás
Rachel Givney: Szerelmes Jane
Laurie R. King: Kísértetkastély a Kárpátokban
Baráth Katalin: A fekete zongora
Emily Henry: Strandkönyv
Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Ezeket a könyveket olvasom jelenleg, mikor éppen melyikhez van kedvem. Mérlegelem, hogy mennyi időm van olvasni az adott időpontban, milyen a hangulatom és ezen tényezők szerint nyitom ki a könyvet. 
A hat könyv tekintetében már érzem, hogy ez kicsit (nagyon) sok, ezért ez egy megugrandó feladat számomra az ide évre.

Lobo Várólista csökkentését is szeretném idén végre teljesíteni az indulóimmal:


Baráth Katalin: A fekete zongora
Charles Casillo: Marilyn Monroe
Erica James: Nyár a Comói-tónál
Linda Castillo: Szégyen
Lucinda Riley: Pillangószoba
Margaret Atwood: Macskaszem
Laura Madeleine: Egy francia titok íze
Kathrene Pinkerton: Asszony a vadonban
Cristina Caboni: Titkos virágok kertje
Anna Fifield: Kim Dzsongun
Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege
Szabó Magda: Régimódi történet

A könyves események időpontjai is fixálódtak, y már idejében be tudom őket írni a naptáramba, mert idén mindenképpen szeretnék kilátogatni az eseményekre. 

93. Ünnepi Könyvhét 2022. június 9-12.
27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2022. szeptember 29- október 2.

Filmek idén: 

A legfontosabb és amire a legkíváncsibb vagyok: 

Halál a Níluson



Az Elveszett Város, Sandar Bullock miatt muszáj lesz megnéznem


Legendás állatok - Dumbledore titkai


Downton Abbey: Egy új korszak




Könyves sorozatok:
Nem maradhat ki a sorból egyik kedvenc nyomozóm Agatha Raisin, hiszen az Erawan kiadó egyik januári újdonsága az új kötet a Rossz lóra tett feleség. 


Aztán valamikor nyáron jön az újabb Cormoran Strike történet is, kihagyhatatlan, még úgy is, hogy vélehetően ismét egy jó vaskos kötet lesz, de így legalább tovább is tart az olvasás, ami ezzel a sorozattal kapcsolatban egyáltalán nem hátrány. 

Érkezik Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr is aki, ezúttal a "Császármorzsa-dráma" főhőseként fog debütálni.

A krimi vonal elég erős lesz idén is, ami az olvasásaimat illeti.

Közösségi

Továbbra is szeretnék jelen lenni az Instagramon, mert nagyon élem a felületet.

Szeretnék végre úgy igazából angol nyelven is olvasni, mert idén a tervektől elmaradtam, pedig kíváncsi vagyok mennyire tudom feszegetni a témában a saját határaimat. Vásároltam is kettő Agatha Raisin történetet, de egyelőre még nem mertem elkezdeni az olvasást, mert még vár pár szakirodalom az utolsó félévben, így inkább jelenleg magyarul olvasom a regényeket, csak a könnyedebb haladás miatt, de a nyáron már terveim szerint jöhetnek az angolul történő olvasási próbálkozások is.

Célom Molyon továbbra is jelölgetni legalább az olvasásokat, idén nem hajtok a plecsnikre, talán túl régóta vagyok Moly tag, hogy ezek még ösztönözni tudjanak, szóval elengedem a plecsnizést. 

Aztán szeretnék sok könyvet leadni és találni a könyvmegállókban, imádom a hangulatukat és persze böngészni is a kínálatukban. 

Idén rendszeresebben szeretnék járni a könyvtárba, hiszen az is hozzátartozik a könyvmolyok életéhez, imádom a hangulatot, az illatot és a böngésző emberek látványát. 

Szeretném a blogot is rendszeresen vezetni, mert az írás továbbra is kikapcsol és szeretem is csinálni. A statisztikákat már régen elengedtem, így tényleg örömírás színtere számomra ez a felület 

A recenziókból pedig pont annyit szeretnék csak vállalni, amennyit biztosan tudok teljesíteni és tényleg nagyon érdekel maga a történet is. 



A többiek bejegyzései a témáról:

PupillaAndiSisterAnettHeloise Dóri




2 megjegyzés:

theodora írta...

Szuper, hogy te is csatlakoztál hozzánk! :) Sok sikert a terveidhez - a várólistádról több könyv és film nálam is várós!

PuPilla írta...

Jó, hogy kedvet kaptál mégis egy kis tervezéshez, és csatlakoztál! :)
Szerintem teljesíthető minden, amit írtál, és remélem sok örömödet leled majd benne, ahogy teljesülnek a pontok.
Sok sikert a vcs-hez, és az angolul olvasáshoz! Agatha Raisin biztos nagyon szórakoztató lesz. Szabó Magda, Maigret és AC pedig nekem is kis szívcsücskeim.
A párhuzamos olvasásról én nem szeretnék letenni, nekem nagyon kényelmes, hogy válogathatok. Esetleg csak próbáld te is lecsökkenteni, ha nehezedre esik elhagyni teljesen. Nekem pl a 2-3 simán működik, de ennél többet már nem forgatok párhuzamosan.
A Dumbledore titkait és a Downton Abbey újabb filmet én is várom!

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon