Sarah Pearse: A szanatórium

Nem ​akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?
A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

A vizsgaidőszak közeledtével kicsit lelassult a posztolás itt a blogon. Instagramon gyakrabban teszek közzé bejegyzéseket, de a hosszabb hangvételű írások a beadandókra szorítkoztak. Emellett elkezdődött az az időszak, amikor a karácsonyi készülődés is hangsúlyt kap. Idén a kreatív készülődés nagyon magával sodort, szinte minden nap alkotunk valamit a gyerekekkel, de az este inkább az olvasásé. Annyi izgalmas megjelenést hozott a tél eleje, hogy nem győztem kapkodni a fejem és a pénztárcámat is, illetve a könyvtárba is elkezdtem újra aktívan járni, szerencsére ott is fürdőzni lehet az újdonságokban. Habzsoltam az olvasmányokat, a Moly-on is látni lehetett, hogy rengeteg megkezdett történet vár a befejezésre, de egyáltalán nem bánom, mert ki kell használni minden percet, amit kellemes kikapcsolódással lehet tölteni! 

Instán követem Reese Witherspoon Könyvklubját és már ott felkaptam a fejemet, amikor megláttam nála ezt a könyvet, tudtam, hogy amint megjelenik szeretném elolvasni, mert nagyon felcsigázta a fantáziámat az elzárt régi szanatóriumból szállodává alakult helyszín és a fizetővendégekre eső várhatóan magas halálozási arány.

A regényt még október végén fejeztem be, de szerettem volna időt adni, hogy leülepedjen a történet, mert az utolsó oldal elolvasása után nagyon változó érzéseim voltak a történettel kapcsolatban. A pozitívumok és a negatívumok csak úgy cikáztak a gondolataimban. 

A borító valami remek, ezt le kell szögeznem és jobban nem is tudok elképzelni a történethez, igazi figyelemfelkeltő, pont az ilyen vizuális látványt szeretem a borítókban, így rögtön kellemes hangulatban kezdtem el az olvasást.

Nagyon erős nyitással zúdulunk be a lavinával együtt az Alpokba. Erdővel körbevett, gyönyörű, ódon épület ad otthont annak a szállodának, ahol a történet a kezdetét veszi. Mindenhol fák, hegyek, hó és ráadásul erre a látványra nyíló nagy üvegfelületeken visszatükröződik ez a hátborzongatóan szép és sötét táj. 

Elin a szorongásokkal küzdő felfüggesztett rendőrnő a testvére eljegyzése és egy régi családi titok tisztázása céljából érkezik párjával, Will-lel ebben a látszólag nyugodt és mesebeli környezetbe. Az ünneplés helyett azonban a rémálomba csöppennek, az emberek sorra tűnnek el és egy rituális gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Elin-nek nehéz a döntés, hogy felvegye-e a kesztyűt a gyilkossal, mert közben a saját démonjaival is birkózik. 

Úgy gondolom, hogy Elin jelleme, a saját belső vívódása nagyon rossz irányba vitte el a történetet, túl nagy hangsúlyt kapott, ami a rejtély és a sorozatgyilkosság rovására ment, mert ezáltal azt az író nem tudta annyira levezetni, mint amennyire egy ilyen thrillertől elvárható lenne. 

Az az érzésem volt, hogy egy hullámvasúton ülök a könyv cselekményszálának tekintetében, mert az atmoszféra magába szippantott, de a gyilkosság az unalomba lökött. Ettől függetlenül nem igazán tudtam letenni a könyvet, mert vártam, hogy a következő oldalon melyik érzés kerekedik felül. 

A szereplőkkel nem voltam maximálisan elégedett, de el tudtam engedni, hogy azonosuljak bármelyik karakterrel, egyszerűen hagytam, hogy beleolvadjanak a történetbe, mindenféle kimagasló jellemvonás nélkül. 

Megosztó a könyv, amit megértek, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, nem a kategória legjobb olvasmánya, de az atmoszférát nagyon szerettem, az alapkoncepciót remeknek értékeltem, a kivitelezés viszont még nem volt tökéletes. Kevesebb szál mozgatásával izgalmasabb thriller élményt lehetett volna elérni. A könyv legpozitívabb tulajdonsága az elszigeteltség megjelenítése, ez az egyik rejtett félelmem, így aztán igazán bele tudtam élni magamat, ahogy egy hótól elzárt helyen bujkálni kell a gonosz elől, a régi szanatóriumról viszont szívesen vettem volna több utalást, háttérinformációt. 

Véleményem szerint miután az írónő megtalálja a hangját és elengedi azt, hogy túlbonyolítsa a szálakat fog tudni olyan ütős thrillert írni, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A gázálarc visszatérő motívumától azért nem mondom, hogy egyszer kétszer nem kaptam fel így is a fejemet azért, hogy körbepillantsak a sötét szobában. Összességében már csak a hangulatteremtésért is megéri elolvasni egy havas téli hétvégén ezt a vibráló, de ugyanakkor borzongató debütáló regényt. 

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

Susanna Clarke: Piranesi

A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.

Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.

Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.

Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.

Most fejeztem be az olvasást és egyből azt éreztem, hogy muszáj Nektek is kicsit betekintést engednem egy számomra szürreális történetbe. Talán eddig nem mertétek kézbe venni ezt a kötetet, mert nagyon vadnak tűnt a fülszöveg alapján, de elöljáróban annyit elárulok, hogy kár lenne kihagyni. 

A borító engem nem igazán mozgatott meg, egyedül a fülszöveg és az írónő hírneve volt az, ami olvasásra késztetett.

Egy furcsa párost figyelhetünk meg, Piranesit és A másikat. Eleinte kicsit kusza a történet, a kép, a leírások, nem tudjuk kikkel állunk szemben, de azt sem, hogy Piranesi, miért Piranesi vagy éppen ki A másik, mi van a falakon kívül. Ez a kusza kezdet szépen lassan kezd elcsitulni, ahogy haladunk a szobákban, kezdjük megismerni furcsa lakóit, a "berendezését" és magát a Házat. Bár az igazat bevallva az olvasás végére sem merem azt mondani, hogy kiismertem a világot, mert attól nagyon távol álltam, de kezdtem megérteni.

A leírások kiválóak, leginkább abból a megfontolásból, hogy ráerősítsenek Piranesi tudós mivoltára. Piranesi pszichológiai szempontból módszeresnek tűnik, de pont ettől lesz annyira különleges a regény atmoszférája és maguk a zsánerek is érdekesek. Ezt a módszerességét naplók írásával is megerősíti, nagyon precízen vezeti a feljegyzéseket, emellett beletörődik az általa ismert világ kisebb, esetleg jóval nagyobb hibáiba is. Számára az a fontos, hogy megélje a napokat, túléljen és a kutatás, felfedezés iránti vágyát kielégítse.

Az idő már az elején megbomlik - az olvasó számára is -, a naplók ehhez is remek hátteret szolgáltatnak. Egy nagyon érdekes idősíkon mozog a történet, soha nem tudjuk, hogy pontosan hol is tart a kronológiában, de azt sem, hogy mennyi idő telt el a megismert események és benyomások között. 

A cselekmény az elejétől fogva rabul ejtett, nagyon érdekesen felépített világba csöppenhettem bele. Az atmoszféra furcsa és egyben morbid is, de közben meg folyamatosan kíváncsiságot kelt. Nagyon szerettem, hogy a szobrok kiemelt szerepet kaptak a történet során, remekül belesimultak a történetbe, szinte érezni lehetett, hogy hatnak Piranesire is szimbolikus megjelenésükkel. 

Nem is tudnám pontosan meghatározni, hogy egy mesét, egy disztópiát vagy valami meghatározhatatlan műfajt olvastam el. Pompás írás, amit meg kell tapasztalni, ahhoz, hogy meg lehessen érteni a hatását. Emellett a világ felépítése is remekre sikerült, nagyon izgalmas, újszerű megoldás volt ahogy az írónő rakosgatta egymásra a Ház elemeit. 

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága vételen.

Piranesi egészen közel került hozzám, nagyon megkedveltem a karakterét már egészen az elején. Annyira tiszta, kedves, szorgalmas és egyszerű volt, hogy nem lehetett érzelem nélkül olvasni a történetet.

A végtelen meg olyan hipnotikusan jelent meg, hogy könyvben ilyet még nem olvastam, nem éltem át. A Ház a végtelen falakkal, termekkel, teremtményekkel, szobrokkal, a leírások által egyszerűen lenyűgözővé vált. 

Az utazás szót használnám leginkább térben, időben és lélekben egyaránt. Ahogy megmozdul valami a házban, a halak, a madarak, szinte ösztönzött arra, hogy tudni akarjam mi van a következő teremben, hova fog vezetni Piranesi útja - nem csak fizikálisan -, de az is érdekelt, hogy mindez honnan jött egyáltalán. Számos kérdés volt, ami ott bizsergett hátul az agyamban, valahogy mintha folyamatosan piszkálgatták volna az érzékeimet az olvasás során. 

Nagyon jó lenne belelátni Clarke gondolataiba, hogy milyen észjárás és mesélő képesség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen remekül megírt történetet tudjon adni az olvasóknak, ami főleg a mai világban egészen inspiráló. Egyszerűen az érzés, hogy ott van ez a karakter, aki a nehéz helyzetben is meglátja a jót, mi pedig néha sírunk, hogy milyen rossz is mostanában az életünk... Hát, kérem szépen, ez az olvasás nekem nagyon-nagyon pozitív kicsengésű volt így év elején! 

Zárásul: Nem tudom, hogy azért esett most annyira jól ez a furcsa történet, mert kimozdított a komfortzónámból és valami egészen újszerűt mutatott számomra, esetleg azért, mert az írásmód volt lebilincselő és a kuszasága ellenére mindvégig logikus tudott maradni. Nem tudom.... Ezért ajánlom mindenkinek, hogy lépjen be ebbe az elvarázsolt világba és tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor elveszünk egy pár órára valami egészen ismeretlenben, ami rejtélyes, kusza, de mégis nagyon eszes.

Lucinda Gray: Az Aranykalitka

A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra?Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.

Kezdeném azzal, hogy viszonylag ritkán olvasok YA, azaz fiatal felnőtteknek szóló regényeket, viszont most a fő okom, hogy mégis kézbe vettem ezt a regényt, bevallom a borítója volt. Bizony, néha tudok ennyire felszínes is lenni. 

Amit elsőre látunk, az egy gyönyörű ruhába öltözött nő, aki háttal áll az olvasónak egy ódon kovácsoltvas kapu előtt és néz az ismeretlenbe, ahol esik a hó a fák között. Ez a kép annyira megfogott, hogy igazából nem is érdekelt elsőre, hogy milyen maga a történet, még a fülszöveget is csak átfutottam, mégis tudtam, hogy el kell olvasnom a regényt. 

Azt érzem, nagyon jól tette a kiadó, hogy megtartotta az eredeti borítót, mert szerintem nehéz lett volna szebbet alkotni ehhez a történethez. 

Majd ahogy elkezdtem olvasni a történetet rájöttem, hogy valójában nem is áll tőlem annyira messze ez a fiatal korosztályt megcélzó regény, hiszen egyrészt történelmi regény, másrészt romantikus és harmadrészt még rejtély is van benne. Mikor mindezt tudatosult bennem nagyon rövid idő alatt, már bátran folytattam az olvasást és elkezdtem igazán élvezni, ahogy belemerültem ebbe a titokzatos világba.

Ettől függetlenül a misztikus jelzőt én itt és most félre tenném és helyette azt mondanám, hogy gótikus kliséket alkalmazott az írónő a feszültség fokozására, annak ellenére, hogy józan ésszel tudni lehetett, hogy itt a rejtély a földi halandók irányába mutat inkább, de persze nem volt rossz megoldás egy titokzatos lényt is emlegetni, hiszen a helyszín mindehhez remek lehetőséget biztosított. 

A titok, úgy ahogy van megalapozta az egész regényt és végig ott motoszkált bennem a megoldás utáni vágy is, amit a szereplőkkel közösen végül logikusan meg is fejthettem. Szerettem, hogy annak ellenére, hogy fiatalok a célközönsége az írónő mégis vissza mer nyúlni az 1820-as évekhez, ahol nem biztos, hogy azokat az értékeket és cselekményeket lehet kibontakoztatni, amire vevő egy mai tizenéves korosztály. Ennek ellenére mégis működött a regény dinamikája és nem hiányzott, hogy nem mobiltelefonon és interneten nevelkedő szereplőkkel találkoztam a lapokon, bár lehet, hogy erről az igazi célközönség másképpen vélekedne, ezt nem tudom, de úgy gondolom, hogy szinte bárkit képes magával ragadni Az Aranykalitka, csak nem szabad túl nagy elvárásokkal nekikezdeni, egyszerűen élvezni kell.

https://balroop2013.wordpress.com/2014/08/16/the-golden-cage/

Az aranykalitkára visszatérve nagyon találó cím, hiszen az adott korban valóban ez jellemezte a férfiak hozzáállását a női nemhez és ebből a tipikus viselkedésből csak nagyon kevesen tudtak kitörni, ehelyett inkább élték a rájuk osztott női szerepet egy olyan háztartásban, ahol ugyan minden csillogott, de a férfi akarata érvényesült. Persze itt is, mint szinte minden hasonló regényben megjelenik egy nő, jelen esetben a 16 éves Katherine Randolph, aki amerikai neveltetésének köszönhetően már a maga korában sem volt hajlandó mindent evidensként felfogni, még akkor sem, miután egy családi tragédiát követően Angliába kerül, ahol még élnek a szigorú etikett szabályai és a nők elnyomása sem ritka. A Walthingham birtokon is egyre jobban fokozódnak a rejtélyek, amelyek Katherine-t nem hagyják nyugodni és ezáltal egy őrült hajszába keveredik, ahol senkiben sem bízhat és senki sem az akinek látszik. 

A romantikus szál miatt kicsit csalódott vagyok, mert reméltem, hogy jobban ki fog bontakozni, de sajnos ez a rész mindvégig kevés maradt, viszont volt, ami kárpótolt érte, úgy, mint a környezet szemléletes leírása. Az elmegyógyintézeti rész engem például teljesen magával ragadott, szinte láttam magam előtt, hogy valójában milyen lehetett egy ilyen zárt intézménybe kerülő asszony sorsa, aki talán nem is volt őrült, de a családja férfi tagjainak szemszögéből valamilyen okból útban volt és ezt a megoldást választották a szégyen  -  ,vagy bármi egyéb ok, ami a családra rossz fényt vet- elkerülésére.
Nagyon szemléletes volt, hogy még az ép elme, is egy idő után a környezet hatására könnyedén megbomolhat. 

Katherine karakterével elégedett vagyok, a műfajnak teljesen megfelelt, nem a kor tipikus nőideálja, aki hajlandó a saját akaratát a férfiak uralta világban meghajtani mások előtt. Merész és kicsit azt mondanám tipikus lázadó amerikai, aki már az adott korban is kilógott a hagyományos neveltetés kereteiből, nem lehet rá azt mondani, hogy aranykalitkában nevelkedett volna. Annak ellenére, hogy senki nem hisz neki mégis annyira erősen ragaszkodik a saját igazához, hogy a saját életét is képes veszélybe sodorni, így érezhető volt a tizenévesekre jellemző magatartás is az érettebb mellett, nagyon jó volt ez a kettősség.

A regény többi karaktere igazából nem került túlzottan kibontásra, ezért közel sem tudtak kerülni hozzám, nagyjából nem is tudok mit írni róluk, mert úgy érzem, hogy több lehetőség lett volna bennük, de nem kapták azt meg, egyedül Katherine volt az, aki az olvasót leginkább megérinthette és ezáltal felkelthette az érdeklődését. 

https://uk.pinterest.com/pin/551339179357007974/

Még azt is szerettem, hogy nem éveket ölelt fel a történet, hanem mindössze nagyjából két hetet, amely bőven elegendő volt a cselekmény kibontására és befejezésére is, mégsem éreztem, hogy hiányoznának a nagy lépték, amely más regényeknél megesik, hogy éveben kifejezhető.
Külön kiemelném, hogy a csavar viszont a rövid idő ellenére is ott tudott lenni a regény végén, aminek személy szerint kimondottan örültem, mert nem igazán vártam rá, de mégis tudott még egy plusz lökést adni, ahhoz, hogy megkedveljem a történetet.

Összességében nagyon gördülékenyen tárta elénk az írónő a rejtélyes történetet, beágyazva egy miniatűr elzárt angol elit által élt furcsa világába, melybe könnyen belel lehetett süppedni és nagyon hamar magába is szippantott. Legfőképpen azt élveztem olvasás közben, ahogy megjelent ez a rideg kor és helyszín, a maga hideg és számító angol nemeseivel. Elmondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy nyitottan álltam a YA műfajhoz, hiszen, mint tapasztaltam köztük is találhatunk olyan érdekes és olvasmányos regényt, amely akár az "idősebb" korosztályt is érdekelheti. Az idősebb itt nagyon idézőjeles, mert én magam nem szeretem ezeket a korosztályos kategóriákat, sőt azért mondom mindezt bátran, mivel a harmincas éveim közepén még bőven a fiatal korosztályhoz sorolom magamat, sőt, ez szerintem egyáltalán nem kortól függő érzés, hiszen felnőtt korban is találhatunk élvezetet akár egy mesekönyvben is, nem igaz? Akkor miért pont a YA maradna ki?  Szerintem bátran olvassunk a korosztályos jelzéseket figyelmen kívül hagyva, hiszen nem tudhatjuk, hogy hol találunk rá arra a történetre, ami megfog, vagy éppen elszórakoztat minket. 

Fentiek alapján bátran ajánlom mindenkinek, aki egy laza, könnyed kikapcsolódásra vágyik, de mégsem rózsaszín felhőre, és szeretne részese lenni egy kis nyomozásnak a viktoriánus korban egy fiatal leányzóval, érdekes háttérrel és némi gótikus hatással.