Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság, 2021-ben is aktuális

 

Vajon ​mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja?

Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sike­res felnőtt, aki kisgyerekkorában már fel­nőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett.

Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.

Ez az értékelés egy főiskolai beadandómként készült el, hiszen mostanában elég sok szakkönyvet forgatok, leginkább neveléstudomány témakörben. 

Vekerdy Tamás az egyik olyan "tanító" volt, aki úgy gondolom, hogy a gyermeki lélek egyik szakavatott szakértője is egyben. Tőle mindig szívesen olvasok, nem csak olyankor, amikor kötelező, hiszen sokat lehet meríteni a gondolataiból, könnyedén átültethető az elmélet a gyakorlatba, a saját mindennapjainkba. 

„Egyetlen szempont önmagában soha nem lehet igazi. Az igazság mindig sokoldalú, s mint a régiek mondták: egyszerre tizenkét oldalról lehet csak befogni.”

Elsőre, az, ami engem megragadott maga az előszó volt. Nagyon tetszett, hogy Vekerdy Tamás már az elején leszögezte, hogy ő inkább beszélget a hallgatósággal az előadás személytelenebb mivoltával szemben.  Azt szereti, amikor a közönség kérdez, vitatkozik, megnyílik. Ez számomra már eleve olyan pozitív megnyilvánulás, nézőpont, amitől kedvem lesz kézbe venni a könyvet és kíváncsian fordulni a tartalom felé is.

A könyv felépítése az író előadások során tartott beszélgetéseinek a kivonata, bár a szerkesztés miatt ez nem annyira észrevehető.

Az első érdekes téma, amit felvet, nem más, mint az, ami oly sokunkat foglalkoztat: Mi a titka azoknak a felnőtteknek, akik „értenek a gyerekek nyelvén”?

A könyvben elsőre a Waldorf-pedagógiára tér ki Vekerdy, melyet rögtön érdekes esetekkel is szemléltet, amikor a Waldorf-pedagógia és az értelmi fogyatékosok vonatkozásában ér el átütő sikereket. Több ilyen történetet is elmesél az író. Egyik ilyen eset, amikor egy norvég Waldorf-alapokon nyugvó Down-kóros-telepen meghívták Székely Györgyöt (Georg Kühlewind), hogy tartson előadást. Meglepetésére az előadás nyelvét nem értő gondozottak foglaltak helyet a közönség első soraiban. A legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor vicceket mesélt az előadás közben akkor elmosolyodtak, még az előtt, hogy azok elmosolyodtak volna, akik értették az angol nyelven elhangzó viccet.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit tud olyan pluszt nyújtani a Waldorf-pedagógia, ami a sérült embereken segíteni tud, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék.

A válasz talán abban rejlik, hogy az alternatív pedagógiát képviselő, elfogadó szakemberek (Édouard Séguin, Pető András, Montessori) úgy néznek a sérült emberekre, hogy „mögéjük”, „föléjük” tekintenek.  Ez annyit jelent, hogy tudják, hogy teljes értékű emberek, mint bárki más, csak az a problémájuk, hogy nem tudnak épen megnyilvánulni ebben a testi burokban. Ez a szemlélet az, ami gyógyítani, fejleszteni és lehetőséget is tud adni.

Továbbá az író fontosnak tartja kiemelni - amin érdemes mindenkinek elgondolkodnia -, hogy „ha aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.” Ez az a gondolat, ami engem a legjobban megfogott és elgondolkodtatott a könyv olvasása során. Valóban érdemes úgy néznünk a sérült vagy kibontakozóban lévő egyénre, hogy milyen lesz, mennyire értékes ő maga is, függetlenül a képességeitől, mert mindenkiben ott rejlik a lehetőség.

Az is nagy igazság, hogy sok pedagógus sajnos ezt az alapvető tényt elfelejti, ennek következtében a rosszul megválasztott mondataival, még, akkor is, ha a fejlődést szeretné előmozdítani, kárt okoz az individuumban, amely épp a kibontakozás útján halad.

Arra is felhívja az író a figyelmet, hogy minden ember, gyermek, akár ép, akár sérült egy autonóm lény. Ezt valóban soha nem szabad elfelejtenie senkinek.  

Kinek ne lenne ismerős az iskolás évei alapján elhangzott intések, feddések közül néhány jól ismert mondat?!

Az olyan mondatok, mint „Te kisfiam teljesen reménytelen eset vagy!” Valljuk be, hogy életünk, tanulásunk során mindenki hallhatta az ehhez hasonló, tételezzük fel, hogy a jobbra ösztönző mondatokat, amelyek sajnos nem a kívánt hatást érik el a legtöbb esetben.

Erre is érdemes odafigyelni munkánk, vagy magánéletünk során. Válogassuk meg, hogy mit és hogyan szólunk a gyermekhez, de akár felnőttekhez is.

A legjobb, amit tehetünk, hogy „csak” segítünk a gyermeknek abban, hogy meg tudja csinálni, legyen az akár a lecke, a tananyag vagy bármi más.

A Waldorf szemlélet nagyon érdekesen fogalmaz, a fej, a szív és a kéz egységes iskolájának tekinti (Pestalozzi). Ahol a fej a közismeretek, a szív az érzelmek, a művészetek és a kéz a praktikus tevékenységek megfelelője.

A fent említett nagy nevek megegyeztek abban, hogy fontosak a megszerzett tudás, de a legfontosabb a szeretet. A szeretetet megismerő erőnek tartották, azaz a másik ember szemszögéből veszem szemügyre a világot, azaz decentrálok. Ez is mennyire érdekes és kipróbálásra érdemes meglátás, amely mindannyiunk számára meglepetéseket tartogathat, csak vennünk kell a fáradtságot, hogy odafigyeljünk, megértsünk másokat.

Második fontos kérdése, hogy kell-e fejleszteni a gyermeket?

A válasza pedig nagyon egyszerű: Nem, nem kell!

A szülőknek viszont mindig van egy konkrét elképzelésük a gyermekeikkel kapcsolatban. Fontos kérdés, hogy törekszik-e arra, hogy önmagát tudja kibontakoztatni a gyermek?

Az író álláspontját érdemes megfontolni, miszerint egy egészséges gyermeket nem kell fejleszteni, csak viselkedjünk vele normálisan, játszunk vele, hagyjuk kibontakozni.

A következő nagy kérdéskör, hogy mit várunk az óvodától?

Vekerdy Tamás hangsúlyozza, hogy nem az az óvoda lényege, hogy „topmenedzser képzést” kapjon a gyermek, hanem itt is az a megfelelő álláspont, ha hagyjuk megérni, mint almát a fán és magától érje el az iskolaérettséget. Erre is, mint minden fejezetre remek anekdotákat hoz fel példaként.

Fontos megemlíteni a derűt, amely állapothoz a megfelelő endorfintermelődést azt biztosítja, hogy a gyermek testi és lelki értelemben is biztonságban van. Érdemes erre törekednünk. Itt is remek példákat kapcsolhatunk a fejezet megismeréséhez.

Az adja meg az érzelmi biztonságot a gyermeknek, ha szeretik, elfogadják.

 „Én én vagyok, és azt szeretném, ha látva látnának, és ilyenként, amilyen vagyok, szeretnének.”

A beszéd egy másik sarkalatos, visszatérő eleme a könyvnek. Kihangsúlyozza az író, hogy nagyon helytelenül tesszük, ha javítgatjuk, korrigáljuk a gyermek beszédét. A kisgyermeket nem kell beszélni tanítani és nem szabad korrigálni. Úgy gondolom, hogy erre jogosan hívja fel a figyelmet az író, mert talán ebbe a hibába esünk bele gyakran mindannyian, én magam is többször elkövettem ezt a hibát, amiről korábban bevallom, azt sem tudtam, hogy hiba. Fontos a spontán és kreatív nyelvhasználat elősegítése.

Az iskola is minden szülő számára a kihívás kategóriába tartozik. Érdekes, hogy a magyar felnőttek a középiskolai tananyag 9%-ra emlékeznek. Felnőttkorban sokkal jobb eredmény várható, ha viszonylag kis, példaként szolgáló anyagon az anyaggal való bánás intenzív képességét fejleszti ki, mint az óriási anyag megtanulását elváró iskola. Sokszor az oktatási rendszer résztvevői elszenvedik, hogy a meghatározott célokat csak a gyerekeken keresztül lehet elérni, sokszor csak az ő rovásukra. A szülő pedagógus, gyermek háromszög, ami ellenfeleket állít egymással szembe az elvárt kritériumok miatt, így mindannyian a rendszer elszenvedőivé válnak, a gyermekek érdeke sokszor sajnos háttérbe szorul. Néha elegendő lenne, ha a gyermek másik pedagógushoz kerül, akivel jobban tud együtt dolgozni.

Csapó Benő kutatásaiból is tudható, hogy az átlagos magyar iskola letöri a gyermek kíváncsiságát. Nagyon fontos, hogy gyermekünk számára megfelelő iskolát válaszunk, ahol jól érzi magát.

Az író vallja, hogy a kisgyermekkor alapvetően fontos az egész életpálya alakulása szempontjából is, melyben a családnak fontos szerepe van. Kulcsszóként az „elfogadást” jelöli meg. Az érzelmi intelligencia korlátlanul fejleszthető, ezt érdemes mindig szem előtt tartani. Arra kell törekedni, hogy a „gyerek azzá legyen, aki!”.

A kisgyermekkor problémáira, mint evés, alvás, szobatisztaság, dackorszak, büntetés is kitér a könyv, melyek közül egy, vagy több szinte minden családnál a napirendre kerül, mint megoldandó feladat.

A dackorszak első azonosulása a NEM, nem vagyok azonos másokkal. Én akarom, az akarat válik fontos tényezővé.

A büntetés a legrosszabb kényszermegoldás.

Az evés vonatkozásában az alaptétel, hogy a gyerek érzi, hogy éppen mire van szüksége, még akkor is, ha az nem igazodik a felnőttek elvárásaihoz. Vannak furcsa evési szokásaik a gyerekeknek, de az nem baj. Ahogy az író is írja: „ Ahol az étkezésből problémát csinálnak, ott valóban probléma lesz belőle.”

A szobatisztaságból is leginkább a szülők csinálnak problémát, mert a gyermekek általában maguktól, praktikák nélkül 2-2,5 éves korukra szobatiszták lesznek.

Az alvásnál pedig a legfontosabb, hogy a gyermeknek korán kell lefeküdnie, mielőtt még átlendülne a holtponton. A fektetés előtt érdemes biztosítani a gyermek számára a megfelelő, aktív mozgás lehetőségét. Fontos emellett, hogy a kezdetektől megtanítsuk, hogy egyedül aludjon el.

A félelem és agresszió is megjelenik minden kisgyermek életében. Eleinte a instabil testhelyzettől, az erős hangtól félne, később ez szeparációs szorongássá változik, majd megjelennek a képzeletében aktív félelmet generáló képzetek. Nem szabad ijesztgetni a gyermekeket például a zsákos emberrel, mert a gyermek mindezt átéli, megéli. A reális félelmeit pedig érdemes megértéssel fogadni. A félelmekre nem gyógyszer és szoktatás a megoldás. A természetes félelem természetes ellenszere: a mese.

Az agresszió egyik kiváltója, „ha a gyermeket nem fogadják el olyannak, amilyen, ha valami mást akarnak tőle, mint ami az ő természetéből fakad.”

Az egyik legaktuálisabb témakör a képernyő előtti gyermek. Ahogy az író fogalmaz a képernyő a testi mozgást és a lelki feldolgozó tevékenységet is bénítja. Ha nincs mozgás és nincs feldolgozás, akkor mindegy mennyire jó az a műsor, amit a gyermek néz az agresszió mégis meg fog jelenni. Érdekesség, hogy a legjobban a rajzfilmben látott agresszió emeli meg az „agressziós görbét”. Ez utóbbira talán nem is gondolunk, amikor a gyermeket leültetjük a képernyő elé.

A testvérharc is érdekes, sokakat érintő témakör. Az újonnan érkező gyermek a már meglévő gyermekre frusztrálólag hat. A rossz reakció a szülő részéről, ha ráparancsol a gyermekre, hogy a testvérét szeretnie kell. A megoldás az érzelmi nyomaték nélküli magyarázat.

A mesék, regények olvasásának fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, így nem csoda, hogy jelen könyvben is egy fejezetet szentelt neki Vekerdy Tamás. A mese annak ellenére, hogy megerősíti, hogy a világ nem csupán jó, hanem ténylegesen van mitől szorongani, de azzal szembe lehet nézni és le lehet győzni a gonoszt. A mese visszacsatolás a gyermeknek a szorongására, de üzenet is, hogy az, hogy fél valamitől az nem baj, az elfogadott, a mese pedig hozzásegíti a feldolgozáshoz, a félelem legyőzéséhez. Érdemes törekedni meseolvasás közben a minél dallamosabb és ritmikusabb hanglejtésre, amely fokozza a befelé figyelő tekintetet. Érdemes fejből mesélni, mert a gyermekek számára ez a legjobb együttlét érzése, meghittséget árasztva.

A mesék kiválasztásánál érdemes mindig figyelembe venni az életkort is, érdemes mindig tájékozódni az ajánlott irodalomról. Azok a gyermekek, akiknek minden nap meséltek bizonyíthatóan jobban teljesítenek az anyanyelvi órákon azoknál a kortársaiknál, akiknél nem volt élőbeszédes mindennapos mesemondás. Fontos, hogy a szülők maguk is jó példát mutassanak a gyermekeiknek az olvasás vonatkozásában, tudatosan neveljük az olvasást kedvelővé gyermekünket.

A gyermek életkorának és képességének megfelelő könyvet olvasson, először kevés szöveg, sok kép, majd jöhetnek a klasszikusok, pl. Gulliver. 9-10 éves kor körül, amikor a gyermeket a világ nagy kérdései kezdik foglalkoztatni, előkerülhetnek az eposzok, az ótestamentumi történetek, amely Waldorf-ajánlás is az életkorra vonatkozóan. 10-12 éves korban következhetnek a regények, pl. Tom Sawyer. A kamaszoknak pedig már a nagyregények ajánlhatok, de akár a divatos vámpírregények is megfelelő olvasmányok lehetnek, vagy a Harry Potter.

Nagyon érdekes volt az a fajta írói stílus, szakértői megnyilvánulás, amit Vekerdy Tamás a könyv megírása során alkalmazott. Szakemberként, de mégis emberként tudott megjelenni a könyv lapjain, karöltve a szülőkkel, nagyszülőkkel és a gyerekek felől a pedagógusokkal, akiket mindvégig egyenrangú partnerként, vitapartnerként tudott kezelni és megjeleníteni.

A könyv olvasmányos, informatív, érdekes volt. Minden szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak és gyermekekkel szoros vagy kevésbé szoros kapcsolatban lévő olvasónak ajánlom. Garantáltan mindenki fog találni számára hasznos és talán meglepő információkat is, amit a gyermekekkel való foglalkozások, találkozások során tud majd alkalmazni, hasznosítani, vagy csak elgondolkodtatja, és némiképpen átlendíti a nehézségeken.

Emellett a fontos témák mellett számtalan a gyermeket és a szülőket érintő témát dolgoz fel a könyv. Ilyen például az értékre nevelés, a hazugság, ez utóbbit kb. 5 éves korára érti meg a gyermek, melynek kezeléséhez is remek útmutatót tár elénk a szerző a különböző életkorok vonatkozásában. A droghelyzet fontossága is előtérbe kerül. Ami tilos az minden serdülőben kíváncsiságot ébreszt. Remek példát hoz a könyv az játékszermentes óvoda, amikor a játékok elpakolása arra ösztönzi a gyermekeket már kora gyermekkorban, hogy nem a tárgytól függjenek, hanem kezdjenek el egymással is játszani. Ezt ma már drogprevenciós óvodai programnak is nevezik, mert a gyerekek közötti kialakuló kapcsolat remek drogmegelőzési lehetőség.

Az eszménykeresés is mai világunkban kiemelt témakör, mert a fiatalok rajonganak színészekért, zenészekért, stb. A probléma abban gyökerezik, hogy a gyerekek életében ezek az eszményképek jelen vannak, de a gyerek az övékében nincs. Fontos, hogy legyen megfelelő eszménykép a gyermek előtt.

A gyerekek már magzati korban érzékeli a szülő kapcsolatait, a gyermekek mindig érzékelik a szülők kapcsolatát, erre érdemes odafigyelni. Fontos, hogy a szülő a konfliktusokat vállalja a gyermek előtt, nem a „kőtagadás” a megoldás, mert a gyerek megérzi a mérgező légkört maga körül. Ha új szereplő lép be a szülő életében, akár patchwork családként fognak élni érdemes minél hamarabb bemutatni, nem érdemes rejtegetni az új partnert.

Végül megemlíti a bontakozó szexualitást és a sokak számára kínos kérdéskörhöz tartozó szexuális felvilágosítás témakörét is. A kamaszkor konfliktusaival zárja a témák sorát.

A könyv nagyon hasznos, érdekes a gyermekek nevelésével kapcsolatos témákat vet fel, amit érdemes minden szülőnek átgondolnia és hasznosítania egy-egy remek gondolatot. Kiemelésre érdemes az írói stílus, az amivel Vekerdy Tamás egyszerre szól szakemberhez és szülőkhöz közérthető, elgondolkodtató formában. Személy szerint nagyon örülök, hogy kézbe vettem és elolvastam a könyvet, sok számomra is hasznos fejezetet találtam, amit a magánélteben tudok hasznosítani, ezért minden korosztály számára ajánlom, mert hasznos olvasmány és gondolatébresztő „beszélgetés”.  

Az ajánlót Vekerdy Tamás soraival zárnám:

„ A kérdező embereket szeretem. Azokat, akik a másik ember véleményére kíváncsiak.”

 

 Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!