Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan

Fülszöveg:1993-ban ​a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.

Kovács Krisztiánnal, mint az Agave Kiadó sajtókapcsolatokért felelős szakemberével kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, hogy egy remek szakembert ismertem meg a személyében, de írói munkásságáról keveset tudtam. Így, amikor szeptemberben érkezett egy megkeresés az Európa Kiadótól, hogy volna-e kedvem elolvasni Krisztián új regényét, a Minden csendes és nyugtalant naná, hogy igent mondtam. A borítóját nézegettem már a könyves oldalakon, olvastam a fülszöveget, ezért nagyon vártam, hogy a valóságban is megtapogassam, olvashassam és megírhassam a tapasztalataimat erről az évtizedeken átívelő, igazán multigenerációsnak ígérkező regényről.

Számomra eleinte - úgy az első 100 oldalon - kicsit nehezebb volt követni a szerteágazó történetet, az időben történő ugrásokat, hirtelen perspektíva váltásokat, de utána egyszerűen valami átkattant bennem és teljesen belesüppedtem, ebbe, az évtizedeket felölelő és leíró történetbe. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor úgy olvassátok a könyvet, hogy van rá idő és olyan külső körülmények, amikor senki és semmi nem tudja megzavarni az olvasást, mert ez tényleg egy olyan elbeszélés, amiben érdemes hagyni, hogy elvesszünk az olvasás során.  Szerintem mindenki bele fog tudni helyezkedni valamelyik korszakba, de azokat is meg fogja tudni élni és átélni, amikor talán ő maga még meg sem született.

Zalán és Hunor a két főszereplő, akik a valós életből kiragadott karakterek, de egyszerűen olyan pókháló módjára szőtt történet öleli körbe őket és a mellékszereplőket, hogy igazi csemege ez a regény az olvasó számára. Talán nem is gondolnánk, hogy kettőjük sorsa összefonódik, mert igazából önmagukban is érdekes életutat járnak be, de az, ahogy kapcsolódnak egyszerűen felteszi a regényre a koronát. Egy, az állatkertben történt baleset elindít egy olyan folyamatot, ami kihat mindenre és mindenkire, szerintem ez zseniális kiinduló- és összekapcsolódási alap. A korszakok lenyomata pedig tükröt tart az olvasó elé, ami kiváló kivetülése a társadalomnak, az egyes ember szerepének a társadalomban és a politika hatásának az egyénre és a teljes társadalom életére. Érdekes, hogy a valóság mennyire hasonló volt 40,30,20, 10 évvel ezelőtt vagy akár napjainkban, csak a díszlet változott. 

Az író nagy hangsúlyt fektet az apa-fia kapcsolatok bemutatására, de rám mégis a párkapcsolati részek, az unoka-nagyszülő kapocs és azok bemutatása voltak a legnagyobb hatással.

Tragédiák és emberi érzelmekkel teletűzdelt történetről van tehát szó, ami nagyon érdekes írói hangon szólal meg Hunor és Zalán tolmácsolásában. Érdekes szemlélni, hogy a régmúlt mennyire kihatással van oly sokak életére és szinte örvény módjára szippantja be a jövőt és a benne élőket.

Ez a regény megrendítő és letaglózó, de a szó jó értelmében, egyszerűen, de olvasmányos és sziporkázó formában az arcunkba „tolakszik” a magyar valóság, amiben szüleink, nagyszüleink éltek, de mi magunk is részesei vagyunk.

Egy nagyon bátor írásról van szó, a generációs kapcsolatokat, az átlagemberek problémáit és mindennapjait elmesélő regény ez, ami remekül bemutatja a kapcsolati hálók szövevényes világát.

Kovács Krisztiántól a Minden csendes és nyugtalan című regény az első olvasásom volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan elolvasom az első regényét, a Hiányzó történeteket is.

Szívből ajánlom olvasásra Krisztián regényét vagy ajándékként is, mert biztos vagyok benne, hogy mély érzelmeket fog kiváltani az olvasókból kortól és nemtől függetlenül. 

A könyvet köszönöm Európa Kiadó!