2014. március 23., vasárnap

Joanne Fluke-Rejtélyes répatorta és gyilkosság

Miért van olyan érzésem, hogy már szinte újra ugyanazt a csontot rágom miközben egy újabb Hannah Swensen kötetet olvasok, pedig tényleg szerettem.

Most is megpróbáltam szeretni a történetet, de valahogy nem ment annyira, Mike és Norman még mindig ugyanúgy oda meg vissza vannak Hannahtól, közben Hannah meg maximum egy jó éjt pusziig jut, ahhoz képest, hogy már nem mai csirke. Kicsit bizarr, hogy egy kisiskolás lánykát játszik, közben meg azt is érezzük, hogy a végzet asszonyának akarja az írónő feltüntetni, aki megáll a saját lábán, remek az üzleti érzéke és független. Mondjuk az sem teljesen tiszta, hogy hogyan lehet az üzlet jövedelmező, amikor annyi ingyen sütit oszt mindenfelé, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket. Bár még ez legyen a legkevesebb.

Viszont most a gyilkossági szál is elég unalmas volt, mindamellett, hogy a történet  igen lassú mederben evickélt, igaz a vége felé hozott némi izgalmat, de még akkor is az a véleményem, hogy összességében lapos volt az egész.

A kisvárosi hangulatot még mindig árasztotta magából a könyv, ez talán némi pozitívum, mert legalább kikapcsolt és lelassított, ahogy a nyugodt kisvárosi légkört átadta.

Még miért éri meg olvasni?

A jobbnál jobb receptekért például. A rejtélyes répatorta igazán finom volt, így hozom is a receptjét, mert bizony elkészítettem és osztatlan sikert aratott bátran próbáljátok ki. 

A történetekért már talán nem is annyira, de a receptekért még biztosan fogok olvasni Hannah Swensen sorozatot.


5/3




Rejtélyes répatorta és gyilkosság

Joanne Fluke
Rejtélyes répatorta és gyilkosság
Hannah Swensen titokzatos esetei 10.
ISBN 9789639769731
Kiadás éve: 2012
Ár: 3290 Ft
Itt bele is lehet olvasni a könyvbe a kiadó oldalán: http://www.illia.hu/images/pdf/rejtejesrepatorta.pdf

 Rejtélyes répatorta
20 dkg kristálycukor
2 tojás
1 dl olaj
1 tk. vanília aroma
1 kis pohár tejföl
1,5 tk. szódabikarbóna
1,5 tk. fahéj
1,5 tk. kardamom
1 tk. só
1 dobozos ananász konzerv a levével
20 dkg aprított dió
20 dkg liszt
20 dkg reszelt sárgarépa
A krémhez:
10 dkg olvasztott vaj
25 dkg krémsajt
40 dkg porcukor
1 tk. vanília aroma

A tojást villával felverjük, hozzáadjuk a cukrot, az olajat és a vanília aromát, elkeverjük.
Hozzáadjuk a tejfölt, a szódabikarbónát, a fahéjat, a kardamomot, a sót és jó alaposan összedolgozzuk.
A masszához adjuk az ananászkonzervet-az ananászt kisebb darabokra vágjuk-a levével együtt. Hozzákeverjük az aprított diót (én darálva kevertem hozzá), és 2-3 részletben a lisztet is. Szép simára keverjük és már csak a reszelt sárgarépával kell jól elkevernünk.
Egy kb. 22×35 cm-es tepsit kivajazunk, lisztezünk és egyenletesen belesimítjuk a masszát.
175 C-on előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt megsütjük, nekem 30 perc is elegendő volt. Tűpróbával ellenőrizzük.
Tegyük félre kihűlni a süteményt.
Elkészítjük a mázat.
Az olvasztott vajat és a mascarpone-t simára keverjük a vanília aromával. Ezután dolgozzuk össze szép fényes mázzá a porcukor hozzáadásával.
A kihűlt torta tetejére kis buckákat halmozunk a könyv leírása én simán rákentem és szép egyenletes lett.
Ajánlott, hogy a bevonómáz szobahőmérsékletű legyen, akkor lehet szépen dolgozni vele.
A mázból ételfesték segítségével répákat is készíthetünk dísznek.
WP_001592

A recept és ételfotó a receptes oldalamról származik, nem kölcsönvett tartalom :)

Tartalom:
Tombol a nyár a minnesotai Lake Edenben. Hannah Swensen, a Süti Éden tulajdonosnője, már nagyon várta a nyáridőt, mikor mi más dolga lehet az ember lányának, mint jégkrémet és fagylaltot nyalogatni naphosszat, no és piknikezni járni a barátokkal. Ám a kényelmes lustálkodásra most sem marad sok ideje a cukrászlánynak. Az amúgy is szűkös idejét meg kell osztania a napi munkája és az ipari mennyiségű süti rendelés között, ugyanis Lisa és Herb nagycsaládi fesztiválján résztvevőket ezúttal Hannah látja el kellő boldogsághormonokkal. Emellett ki kell derítenie, hogy mi állhat a narancsfoltos macskája, Móse fura viselkedésének hátterében Javában folyik a családi összejövetel, amikor is váratlan vendég bukkan fel… Mindenki nagyon meglepődik, amikor Lisa rég elvesztett bácsikája, Gus, egyszer csak megjelenik az egyik családi programon. A férfiról senki nem hallott azóta, hogy 25 évvel ezelőtt se szó, se beszéd elhagyta a kisvárost. Gus bácsi rögtön az összejövetel középpontjába kerül vadonatúj Jaguárjával, a megtalált sikerről és csillogásról szóló történeteivel, és persze féktelen pénzszórásával. Majdnem annyira népszerű, mint Hannah méltán híres répatorta remeke, amelyről kiderül, hogy Gus bácsi egyik kedvenc desszertje. Ám mikor másnap reggel az egész rokonság a nagycsaládi fotózkodásra gyűlne össze, kiderül, hogy a rég nem látott nagybácsi ismét eltűnt. Hannah elindul, hogy megkeresse a férfit, de a keresés döbbenetes eredményt hoz. A Tóparti Pavilon bárpultja mögött Hannah kiszúrja pompás répatortájának két szeletét a földön… mellettük pedig ott fekszik Gus bácsi, mellkasából egy kiálló jégvágóval!
Kis szimatolgatás után kiderül, bizony nem mindenki örült annyira Gus bácsi visszatérésének. Miután Hannah újabb és újabb titkokat tud meg a férfi múltjáról, rájön, sokan vannak, akik a férfi halálát kívánhatták. Vajon ki az, aki annyira gyűlölte, hogy nem csak kívánta a halálát, hanem meg is ölte? Hannah pedig nyomoz, ezúttal sem törődve azzal, a nyomozás akár a saját életébe is kerülhet!

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon