Fülszöveg: Dr. Zacher Gábor neve a legtöbbek számára összeforrt a sürgősségi ellátással, a toxikológiával és a közéleti szereplésekkel. Kevesebben tudják azonban, hogy több mint négy évtizeden át rohammentősként is szolgált – csendben, rendületlenül, amolyan zacheresen. Nyugdíjas korba lépve elérkezettnek látta az időt, hogy őszintén meséljen erről. Ebben a kötetben a tőle megszokott könnyedséggel idéz fel humorral teli, ugyanakkor kőkemény igazságoktól sem mentes történeteket az Országos Mentőszolgálatnál eltöltött idejéből az 1980-as évek elejétől a rendszerváltáson és ezredfordulón át egészen a mai napig. A különböző visszaemlékezésekben olyan kérdések kerülnek terítékre, amelyekről ritkán beszélünk nyíltan: mi történik akkor, amikor emberélet a tét? Hogyan lehet együtt élni a halál napi közelségével? Milyen arcát mutatja a budapesti éjszaka, ha kék villogóval érkezik az ember? És mi köze mindennek a függőségekhez, a kiégéshez, a túléléshez?
A kötet nemcsak Zacher életének fontos pillanataiból épül, hanem megszólalnak benne egykori és máig aktív bajtársak és kollégák, akik velőig hatoló történeteikkel adnak képet arról, mit is jelent mentősnek lenni – nem hivatásként, hanem életformaként.
Mióta az eszemet tudom Dr. Zacher Gábor minden évben a szilveszteri hírek, az életmentéssel összefüggő adások része volt, észrevétlenül edukálta a nézőket, amellett, hogy minden esetben korrekt, kendőzetlen beszámolóival nem lehetett nem odafigyelni Rá, mindegy volt, hogy hány éves az ember. Repültek a petárdák, túladagolások és némi alkohol gyomormosással, a toxikológia legsötétebb bugyrai, a doktor úr kendőzetlenül őszintén bemutatta a kórházi valóságot. Fiatalok és idősek, mindegy volt ki az illető, Ő ott volt a kórteremben, a mentő mellett, ez csak úgy főcímekben a gyerekkori, majd felnőttkori emlékeimből, talán ezek a televíziós élmények maradtak meg leginkább vele kapcsolatban (szerencsére nem személyes tapasztalatok), illetve, hogy egy ideig anyukámmal ugyanabban az intézményben dolgoztak.
Ezek alapján kíváncsi voltam a Zacher 3.0 című kötetre is.
Alapvetően pontosan azt kaptam, amit vártam: kiváló történetek, tanítás és őszinte, kendőzetlen magyar valóság a mentőkről és mentettekről. Sok dolog meglepett és el is gondolkodtam, hogy valóban ma mennyire nem foglalkozunk olyan fontos dolgokkal, hogy "jól" hívjunk segítséget, ezt mindenképpen itthon is pótolni fogjuk a gyerekekkel, szerintem pozitív, hogy ilyen "apróságokra" is felhívja a figyelmet a kötet.
A könyv végéhez érve sok mindent átértékel az ember, tisztelet ébred bennünk egy olyan szakma iránt, aminek nem vagyunk a részesei, de bármelyik pillanatban szükségünk lehet rájuk.
Szerintem Dr. Zacher Gábor nem fogja tudni szögre akasztani a mentős kabátját és remélem, hogy még sok nyers, őszinte tájékoztatást kapunk tőle, miközben sok életet mentenek meg bajtársaival együtt.
A fotót igyekeztem a könyvhöz és a doktor úr személyiségéhez kapcsolódóan színesre, vibrálóra elkészíteni, remélem sikerült megragadnom a személyiségét és a könyv tartalmát a fotóval is.
Szerintem érdemes elolvasni ezt a ismeretterjesztő életrajzi kötetet, mert nem könnyű olvasmány, de hiánypótló a témában és talán az olvasás után mindenki kicsit más szemszögből fog a mentésre, a mentésben résztvevőkre tekinteni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése