2015. július 31., péntek

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Amikor beharangozták a könyvet már tudtam, hogy ez lesz az, ami miatt kimozdulok a komfortzónámból, egy bestseller thriller, ráadásul női szerzőtől. Egyrészt megtetszett a történet, másrészt szerettem volna végre egy kis izgalmat, borzongást is mindenféle rózsaszín körítés nélkül, márpedig ez a könyv ezt mind teljesíteni volt hivatott, akkori reményeim szerint. 

A megjelenést követően aztán picit elbizonytalanodtam, hogy kell-e ez nekem, fel vagyok-e erre készülve, nem fog-e nagyon a mélybe rántani a könyv? Csupa kérdőjel voltam és inkább a jól megszokott műfajokat részesítettem előnyben.  Eltelt egy kis idő és úgy gondoltam, hogy mégiscsak hallgatok az első megérzésre és nekikezdek a könyvnek, hiszen nem félhetek nyitni az új felé. Kiderült, hogy mennyire jól tettem, mert egy furcsa, de remek élményben volt részem. 

"A kocsi ablakának támasztom a fejemet, úgy figyelem ahogy tovatűnnek a házak, mintha fahrtkocsival készített filmfelvételt néznék; úgy látom őket, ahogy mások nem, alkalmasint még a tulajdonosaik sem szokták őket ebből a perspektívából szemlélni. Naponta egyszer-kétszer alkalmam nyílik betekinteni az életükbe, csak egy pillanatra."

 Három nő, három élet, titkok és remények, kétségek és érzelmek, azonos időben, azonos helyen, de teljesen más szemszögből elmesélve. 
Rachel, Megan és Anna nézőpontjából külön-külön is kibontakozik a történet, eleinte még csak információ morzsákat csipegethetünk, majd egy ponton összefutnak a szálak és minden megvilágosodik. Elsőre elég nehéz az olvasónak összerakni úgy egy kerek egésszé az olvasottakat, hogy összeálljon a kép, értelmet nyerjenek a szereplők elmondásai, szép lassan történnek meg az események és észre sem vesszük, hogy hirtelen minden érthetővé válik, de az izgalom még itt is megmarad,  sőt fokozódik. Ez nem egy olyan történet, hogy az elejétől fogva tudjuk, hogy mi lesz majd a vége,  nem, ez ennél sokkal több, mert mindvégig mindenki rejteget valamit, a sok negatív karakternek köszönhetően egyikről sem tudjuk biztosan azt mondani, hogy nem ő volt az, aki mozgatja a szálakat és mindennek az okozója.


Képtalálat a következőre: „train london picture”

Nagyon nehéz a történetről bármit is anélkül leírni, hogy konkrétumokat, vagy éppen valami lényegeset el ne árulnék, köszönhető ez annak, hogy szinte minden oldalon történik valami, ami vagy összefügg a jelen történéseivel, vagy éppen az elmúlt évek egy-egy részletét tárja elénk, aminek semmi köze a szereplők mostani cselekedeteihez, de hozzájárultak ahhoz, hogy kivé váltak.

Rachel karaktere viszi a fő vonalat, ő az, aki leskelődni kezd miközben utazik és közben történeteket talál ki az elsuhanó házak lakóiról, majd egyre jobban összemosódik előtte a realitás, néha már ő maga - és mi olvasók - sem tudjuk, hogy mi a valódi és mi az, ami csak Rachel alkoholmámoros világában történik, igazi antibarbie, nem állíthatjuk példaként senki számára. Ezt az állapotot nagyon jól kihasználja az írónő, mert a történetnek ez egy olyan erős pillért nyújt, amire bátran rá lehet építeni a cselekményt anélkül, hogy kiderülne, hogy valójában mi is történik a szemünk előtt.

Megan, Anna, Tom, Scott, Cathy egyiküket sem tudtam megszeretni ugyanúgy ahogy Rachelt sem, egyetlen pozitív szereplőt sem tudok kiemelni, talán még Cathy az, aki egy picit szimpatikusabb lett, de mindenki inkább sok-sok negatív érzelmet váltott ki belőlem ki ezért, ki azért, de végre egy könyv, ahol volt kit utálni és lehetett tobzódni az izgalmakban anélkül, hogy fröcsögő vérről kellett volna olvasnom, mert az még mindig távol áll tőlem. 



Képtalálat a következőre: „train london picture”


Összegezve

Egy olyan légkört teremt a könyv, ami mindvégig hatással van ránk, letaglóz és kíváncsivá tesz. Sok olyan kérdést felvet és feldolgoz továbbá, ami napjaink súlyos társadalmi/családi problémáivá váltak, mint például alkoholizmus, munkanélküliség, megcsalás, vagy éppen a meddőség. Az már másik kérdés, hogy ezeket magának okozva torzul-e az ember személyisége és magának köszönheti azt ami lesz belőle, vagy éppen a környezete is nagy mértékben rásegít erre, mint jelen esetben is.

Mindenkinél ott lapul az a bizonyos csontváz a szekrényben, nem volt ez máshogy most sem, a szereplők titkolnak és rejtegetnek valamit, a kérdés az, hogy mit.  

Egy igazi thriller minden jó tulajdonságát magában hordozza ez a könyv. Izgalom, feszültség és egy megfoghatatlan negatív atmoszféra, zseniálisan játszik az írónő az idegeinkkel. 


Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 9786155373633
Oldalszám: 319
Eredeti cím: The girl on the train
Ár: 3990 Ft, most 3392 Ft a Moly boltban

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon