Fülszöveg: Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.
Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.
E M E L K E D É S
Időnként elhatalmasodik rajtam a késztetés, hogy egy borzongató King regényt olvassak. Nem mondom, hogy most is halaszthatatlan vágyat éreztem, de az Emelkedés fülszövege alapján, illetve a terjedelme miatt úgy tűnt, hogy ez valami egészen más lesz, mint amit eddig olvastam az írótól, így muszáj volt pár órát kerítenem arra, hogy egy kicsit más oldalról is megismerjem az író munkásságát. Ebben az esetben tényleg pár óra elegendő, hogy a végére érjünk a történetnek, így ez a könyv remek kikapcsolódást kínál egy délutáni kertben, puha fotelben történő olvasgatáshoz.
Mindenki tisztában van azzal, hogy Stephen King a horror műfaj királya, de véleményem szerinte egy olvasó megengedő is kell, hogy legyen, nem kell, hogy skatulyába szorítsunk egy írót. Úgy gondolom, hogy egy ekkora névnek joga van azt írni, amit szeretne, kiléphet a komfortzónájából, mert miért is ne? Mi pedig el tudjuk dönteni, hogy egy lazább, rövidebb utazásra is az íróval tartunk-e vagy megmaradunk a keményebb vonalnál. Egyszerűen javaslom, hogy lazán álljunk az íráshoz, akkor biztos nem fog senki csalódni.
Én úgy döntöttem, hogy bevállalom ezt az utazást.
Bevallom, hogy pont azért is akadt meg a szemem ezen a kisregényen, mert minden jel arra mutatott, hogy nélkülözi a hátborzongató jeleneteket, most nem kell rettegni, de ettől függetlenül abban reménykedtem, hogy az író zsenialitása ezúttal is át fog jönni a lapokon.
Azt kell, hogy mondjam, kíváncsi lettem erre a rövid King történetre.
Figyelmeztetek mindenkit, hogy most ne is keresse a regények tökéletességét, elmélyültségét, bonyolultságát és klasszikus vonalait, zsánereit. Itt most nagyon rövid terjedelemben írja meg az író a lényegében átlagosnak mondható, de annál tágabb térben szárnyaló történetét (ez utóbbi a végén fog igazán értelmet nyerni). Nem történik semmi eget rengető, nem jönnek az UFO-k, természet feletti lények, nincsenek nagy belső erők, félelmetes karakterek, egyszerűen csak történnek az események, laza láncolati sorrendben, egy-egy kisebb kitérővel.
Ez a regény véleményem szerint pont az átlagosságától tud mégis jó lenni. Amennyiben ki tudjuk kapcsolni az elvárásainkat biztos vagyok abban, hogy jól fog mindenki szórakozni az olvasás során.
A történet középpontjában Scott Carey elvált informatikus áll, akinek a testében megmagyarázhatatlan folyamat megy végbe, ami valójában semmihez sem köthető, csak megtörténik vele, emiatt pedig hol érdeklődve, hol némi félelemmel szemléli önmagát. A történetet egy csendes, kisvárosba, Castle Rock-ba helyezte az író, ahol bár az emberek ismerik egymást, közülük azonban csak kevesen állnak igazán közel egymáshoz. A folyamat, pedig egyre előrehaladottabb, azt a rövid időt öleli fel a történet, ahogy Scott és szűkebb környezete megéli a változásokat. A végén pedig kiderül, hogy a maroknyi szomszéd felül tud e kerekedni a racionalitáson, ezzel segítve Scottnak.
Ami először feltűnt, hogy ez a novella is Castle Rock városkájában játszódik, ami már az író több regényének is a helyszíne volt. Ehhez a rövidebb íráshoz is a jól bevált helyszínt választotta tehát, vélhetően azért, hogy a rendszeres olvasói egyből egy asszociációs folyamatot élhessenek át.
Véleményem szerint ez egy felemelő írás, ahogy a cím is sejteti. A történet bármelyik kisvárosban játszódhatnak, hiszen az emberek mentalitása, a mássághoz való hozzáállása vagy éppen a szomszédok egymáshoz való viszonya, mind-mind tipikus ebben a regényben. Szinte látjuk magunk előtt a város lakóit, elevenen jelennek meg az olvasás során, pont amiatt, hogy bármely közösségben, közvetlen környezetünkben élhetnének a szereplők, hiszen nincs bennük semmi kirívó.
Ezen kívül a politika az, amit megemlítenék, ami talán a legjobban eltér az eddigi regényeitől, furcsa volt, hogy teret engedett az ilyen jellegű véleményének is, de nem volt zavaró, illett ehhez a történethez. Ettől is kicsit más arcát mutattam meg az író. A másság, ami a történet egyik központi kérdése nem volt zavaró, inkább figyelemfelhívó, könnyeden a regénybe illeszkedve.
A karakterek a regény terjedelme ellenére is jól kidolgozottak voltak, nem a túl sok szereplő jellemezi a történetet, de azok, akik mindvégig jelen voltak nagyon jól illetek ebbe a furcsa mesébe. Érdekes megfigyelni, hogy még ebben a kisregény terjedelemben is milyen jól fel tud épülni egy baráti kapcsolat emberek között, ez volt az egyik aspektusa a történetnek, ami engem megragadott.
Összességében a novella vége az, ami tényleg megragadja az ember fantáziáját, olyan igazi mélabús, szép befejezést kapott a történet. Számomra ez volt az a befejezés, amitől az egész regény lényegében értékelhetővé, szerethetővé vált. Nagyon furcsa ez, mert általában könnyen eldöntöm, hogy tetszik vagy nem tetszik egy történet, de itt a legvégén jött el az az érzés, hogy ezt az írást megérte elolvasni.
Egy egyszerű, elgondolkodtató történet, remek befejezéssel, szerintem nem is kell ennél több.
Mindenkit arra bátorítok, hogy olvassa el King kisregényét, az Emelkedést, közben engedje el azt a zsánert és műfajt, amit eddig megszokott az írótól. Úgy vélem, hogy ebben a kisregényben is tudott értéket közvetíteni, úgy is, hogy az apró részletek nem kerültek kibontásra, a képzelet nagyobb teret kapott. A könyv terjedelme pedig pont alkalmas arra, hogy egy kellemes délutánon elővegyük és megismerkedjünk King egy másik oldalával.
A könyv végén kedvcsinálót olvashatunk az Intézet című regényből
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 264
Isbn: 9789635040926
Fordította: Pék Zoltán
"Aznap este Scott korán vacsorázott, carbonara spagettit és desszertnek egy szelet csokis sajttortát, majd felállt az Ozeri mérlegre, abban a reményben, mint mostanság mindennap, hogy a dolog végre jó irányba fordul. Nem fordult."
Ami először feltűnt, hogy ez a novella is Castle Rock városkájában játszódik, ami már az író több regényének is a helyszíne volt. Ehhez a rövidebb íráshoz is a jól bevált helyszínt választotta tehát, vélhetően azért, hogy a rendszeres olvasói egyből egy asszociációs folyamatot élhessenek át.
Véleményem szerint ez egy felemelő írás, ahogy a cím is sejteti. A történet bármelyik kisvárosban játszódhatnak, hiszen az emberek mentalitása, a mássághoz való hozzáállása vagy éppen a szomszédok egymáshoz való viszonya, mind-mind tipikus ebben a regényben. Szinte látjuk magunk előtt a város lakóit, elevenen jelennek meg az olvasás során, pont amiatt, hogy bármely közösségben, közvetlen környezetünkben élhetnének a szereplők, hiszen nincs bennük semmi kirívó.
Ezen kívül a politika az, amit megemlítenék, ami talán a legjobban eltér az eddigi regényeitől, furcsa volt, hogy teret engedett az ilyen jellegű véleményének is, de nem volt zavaró, illett ehhez a történethez. Ettől is kicsit más arcát mutattam meg az író. A másság, ami a történet egyik központi kérdése nem volt zavaró, inkább figyelemfelhívó, könnyeden a regénybe illeszkedve.
A karakterek a regény terjedelme ellenére is jól kidolgozottak voltak, nem a túl sok szereplő jellemezi a történetet, de azok, akik mindvégig jelen voltak nagyon jól illetek ebbe a furcsa mesébe. Érdekes megfigyelni, hogy még ebben a kisregény terjedelemben is milyen jól fel tud épülni egy baráti kapcsolat emberek között, ez volt az egyik aspektusa a történetnek, ami engem megragadott.
Összességében a novella vége az, ami tényleg megragadja az ember fantáziáját, olyan igazi mélabús, szép befejezést kapott a történet. Számomra ez volt az a befejezés, amitől az egész regény lényegében értékelhetővé, szerethetővé vált. Nagyon furcsa ez, mert általában könnyen eldöntöm, hogy tetszik vagy nem tetszik egy történet, de itt a legvégén jött el az az érzés, hogy ezt az írást megérte elolvasni.
Egy egyszerű, elgondolkodtató történet, remek befejezéssel, szerintem nem is kell ennél több.
Mindenkit arra bátorítok, hogy olvassa el King kisregényét, az Emelkedést, közben engedje el azt a zsánert és műfajt, amit eddig megszokott az írótól. Úgy vélem, hogy ebben a kisregényben is tudott értéket közvetíteni, úgy is, hogy az apró részletek nem kerültek kibontásra, a képzelet nagyobb teret kapott. A könyv terjedelme pedig pont alkalmas arra, hogy egy kellemes délutánon elővegyük és megismerkedjünk King egy másik oldalával.
A könyv végén kedvcsinálót olvashatunk az Intézet című regényből
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 264
Isbn: 9789635040926
Fordította: Pék Zoltán
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése