2020. május 29., péntek

Kiránduljatok el egy könyvért - Gyermeknapi könyv- és programajánló a Skanzenből


Ez a hétvége nem kizárólag a pünkösdi ünnepkörről fog szólni, hanem itt van bizony a gyermekek napja is. Minden évben ilyenkor a családok legtöbbször kicsit kimozdulnak valahova, hiszen válogathatnak  számos rendezvény közül, amelyek speciálisan a gyermekeknek szólnak. 
Idén azonban ez a jeles nap is másképpen alakul, eltérő keretek  közé kell szorítanunk a családi programokat, azonban lemondanunk mégsem kell róluk! 

A figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy olyan lehetőséget, amely kapcsolódik az olvasáshoz is, amellett a gyermekek is nagyon szokták szeretni ezeket a szabadban eltölthető programokat is. Két legyet üthetünk egy csapásra. 

Kimozdulunk, ez az egyik pozitívum, amire már mindenki ki van éhezve, a másik pedig, hogy a gyermekünk olvasóvá nevelését is könnyedén hozzá tudjuk kapcsolni a családi programhoz. 

Melyik gyermek ne örülne annak, ha a kirándulást, a gyermeknap élményét később, otthon is köthetné valamihez, teszem azt egy könyvhöz. A könyv szülőkkel történő közös olvasása pedig remek alkalmat kínál, akár hónapokkal később is, hogy közösen felidézzük az együtt töltött időt. 

Vallom, hogy nagyon fontos a gyermekekkel történő  közös olvasás, képnézegetés, beszélgetés a könyvekről, hiszen ezzel meg tudjuk alapozni gyermekünk későbbi kapcsolatát a könyvekkel, az olvasással. 

A mostani vasárnap pedig remek lehetőségeket rejt  az élmény és az olvasás összekapcsolásához. 


A helyszín: 

 Skanzen - Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely Budapesttől nem messze helyezkedik el, a festők városában, Szentendrén.


Jelen információkat a múzeum oldaláról hoztam (2020.05.29.), aktuális információk a múzeum oldalán bővebben is elérhetőek. 

Amit tudni érdemes mielőtt elindulnátok: 

Újdonság, hogy május 31-től még több épület nyílik meg a múzeum szabadtéri állandó kiállításában. Ezek fokozott biztonsági intézkedések mellett látogathatók, melyről a helyszínen részletesebben tájékoztatunk.

Emellett számos élménypont kínál kikapcsolódási lehetőséget: a látogatók hétvégente újra birtokba vehetik a következő helyszíneket: Boszorkánykonyha, Dédanyáink konyhatitkai, Csodapajta, Fény Háza, a Fa-Ház interaktív kiállítása, a Gyerekgazdaság szabadtéri játékai, Játékudvar, Mézeskalács, Állattartó tanya, Gyöngyfűzés, Mesekert játszótér. Néhány új, biztonságos szabadtéri játékkal is készülünk (mezítlábas ösvény, tollaslabdapálya, ugróiskolák, óriásbútorok, aszfaltrajzolás, fotózkodós helyszínek, játszóterek, játékos pihenők, játékos totó).

május 30. (szombat):  sétálójeggyel látogatható a múzeum
május 31. (vasárnap):  normál belépőjeggyel látogatható a múzeum
június 1. (hétfő):  A MÚZEUM NYITVA normál belépőjeggyel látogatható a múzeum

NE FELEJTSÉTEK EL: Maszkot vigyetek magatokkal, a zárt terekbe történő belépés céljából! 




Kirándulásra, olvasásra fel! 




Fülszöveg: A jó mesék nemcsak a csodák birodalmát nyitják meg a gyerekek előtt, hanem útravalóul is szolgálnak számukra. Molnár Krisztina Rita meséje igazi hamuban sült pogácsa: olyan világot idéz, amelyben régi mesteremberek tudása elevenedik meg azzal a céllal, hogy a mai gyerekeknek is hasznára váljék. A mese kíváncsi és bátor ikerpár hőse, Mákszem és Gubó kalandos utat járnak be a Skanzenben, melynek során egy másik valóságsíkot és önmagukat is mélyebben megismerik. A történetet azoknak ajánlom, akik nem félnek a látható dolgok mögött rejlő titkokat megismerni.





A könyvről: 

Ezt az a könyv, amit jó szívvel ajánlok figyelmetekbe, amely nem más, mint Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című meséje, Schall Eszter illusztrációival. A könyv nem csak egyszerűen egy kedves mese a gyermekeknek, hanem igazi élményutazás, egy olyan helyszínen, amit a történet olvasása előtt együtt bejárhatunk. 

A könyv egy játék keretein belül került hozzám, de nagyon megörültem neki, hiszen évente egyszer biztos, hogy ellátogatunk a szentendrei Skanzenbe. Leginkább ünnepek alkalmával szeretjük beiktatni egy-egy családi kirándulásként, hiszen olyankor igazán él a múzeum, megelevenedik a múlt, szó szerint. 

A mesét pedig a 3 éves kislányommal együtt olvastuk el. Nagyon bíztam abban, hogy ő is élvezni fogja a közös olvasást, elárulom nem is kellett csalódnom. Kellemes kikapcsolódás volt az egyes fejezetek után közösen feleleveníteni a számára is maradandó élményt nyújtó elemeket, legyen az a játszótér, a tanya vagy a gyertyamártó helyszíne. 

A könyv hátoldalán pedig Boldizsár Ildikó ajánlása olvasható, akit én nagyon kedvelek, mint író, mesekutató. Pedagógia tanulmányaim során ismerkedtem meg a munkásságával, amit  nagyra értékelek, így úgy gondolom az ajánlása garancia a kiváló meséhez.  

"Molnár Krisztina Rita meséje igazi hamuban sült pogácsa: olyan világot idéz, amelyben régi mesteremberek tudása elevenedik meg azzal a céllal, hogy a mai gyermekeknek is hasznára váljék." 

Ennél szebben meg sem lehetett volna fogalmazni a könyv értékét, lényegét. 

Ezt követően csemetémmel bátran vetettük bele magunkat az ikrek, Virág, azaz Mákszem és Gábor, alias Gubó nem mindennapi Skanzen kalandjába. 

Ami rögtön feltűnt a könyv vonatkozásában az az illusztráció volt. Ahogy kinyitjuk a könyvet egyből egy térképpel találkozunk, amely a sétánk során ismerős helyszíneket jelöli. Azokat a helyszíneket, amelyek a gyermekek fantáziáját is biztosan megragadták a látogatás során. Játszótér, gyertyamártó, vízimalom, vasútállomás, stb., ugye, hogy ismerősen hangzanak ezek a megállók? 

A történet 12 fejezetből épül fel, így alkalmas arra, hogy esti meseként napról napra előkerüljön Mákszem és Gubó meséje, de egy, a Skanzeneben eltöltött osztálykirándulást követően, akár osztályfőnöki óra témájához is nagyon jól illeszthető ez a mese.  

Az ikrek osztálykiránduláson vesznek részt a Skanzenben Zsuzsa nénivel és kedves múzeumi segítőjükkel, a "múzeumnénivel", Tamarával. A hely annyi kalandot kínál, hogy Gubó lemarad a csoporttól, de Mákszem még idejében észreveszi, azonban így mindketten szem elől tévesztik az osztályukat. A két kis lurkó nem esik kétségbe, hanem inkább a csoport keresésére indulnak, miközben megismerkednek a Skanzen nevezetességeivel, közben pedig rengeteg kedves, mesébe illő segítővel és sok-sok ismerettel, önismerettel gazdagodtak. 

A kis szereplők eltérő karakterrel rendelkeznek, egyikük talpraesett, cserfes kislány, másikuk megfontolt, igazi kis mai fiúcska, aki inkább megfigyeli a dolgokat és nagyon  érdekli a technika. A különbözőségük ellenére nagyon jól kiegészítik egymást, működik köztük az összhang. Megkedveltük a kis szereplőket. 

A mese amellett, hogy a gyermekek számára igazi kalandos utazást kínál, amely során számos kalanddal, új kifejezésekkel, elfeledett mesterségekkel ismerkednek meg, a  kötet a felnőttek számára is tartogat meglepetéseket, olyan érzéseket, amelyek visszarepítik őket a gyermekkorukba, hiszen melyikünk ne emlékezne például a krumplicukorra?

Irodalmilag is teljesen rendben van a mese, kellemes írói stílusával magával ragadja a képzeletet, amellett olyan ízes, régies magyar szavakkal találkozhatunk, mint kőhupli,  rőzse, szatócs, felspulnizott zsinegek. Például kislányom és én is imádtuk a Telihold néni, Illatos Lányka, Mákszem és Gubó neveket is, amelyek szinte önmagukban mesélő jelleggel bírtak, ezek a beszédes nevek szinte megelevenítették a szereplőket. 

A néphagyomány éltetés témakörében kimagasló értékkel bíró meséről beszélhetünk, nagyon fontos témának adott mesés vonatkozást az írónő, amit az illusztrációkkal csak megerősítésre kerültek. Úgy gondolom, hogy kell a múlttal is foglalkozni, megismerni az elfeledett foglalkozásokat, az azokhoz kapcsolódó tárgyi eszközöket, fogalmakat. Amennyiben mindez mesés formában kerül a gyerkeke elé az csak hab a tortán.  Molnár Krisztina Rita írónőnek és Schall Eszer illusztrátornak sikerült megragadni a népi élet fontosságára történő figyelemfelhívásnak azon formáját, amivel a fiatalabb korosztályt is meg tudták szólítani, de a felnőtt korosztálynak is tudtak értéket közvetíteni. A történet szép lassan halad a medrében, nem kapkod, hanem ráérősen, szinte elbeszélget a gyermekekkel, gondolatokat ébreszt, teszi mindezt követhető a Skanzen tematikájához és célkitűzéséhez illő hangnemben, ritmusban.


A könyvet "leteszteltem" a kislányommal együtt, így bátran ajánlom már egészen 3 éves kortól közös olvasásra ezt a gazdagon illusztrált, titkokat és a gyermekek számára igazi kincseket rejtő mesét. Ilyenkor még inkább az egyes fejezetek utáni beszélgetések, az élmények felelevenítése és a képek alapján történő mesélés nyújtják a nagyobb élményt, a kicsit nagyobbaknál pedig maga a tényleges történet kerülhet a középpontba, hiszen számukra könnyen összekapcsolódik a mese és a valóságban megélt élmény, amely alapján fel tudják idézni a saját kirándulásukat is, ráadásul az emlékezetükben hosszabb távon is megmaradó élményként. 
Ez a könyv remek egy múzeumi séta után, de akkor is, amennyiben még csak tervezzük, hogy gyermekeinkkel ellátogatunk a Skanzenbe. 

Vidám gyermeknapot kívánok! 

Kiadó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Kiadás éve: 2015.
Oldalszám: 94
Kiadás: keménytáblás
ISBN: 9789786155128


0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon