Fülszöveg: A hisztis kiselefánt Afrikában élt az anyukájával, a testvérkéivel és számtalan rokonával együtt. Nagyon szerencsés volt ez a kiselefánt, hiszen annyi testvér és unokatestvér vette körül, hogy megszámlálni is nehéz lett volna valamennyit. Ha játszani kerekedett kedve, mindig talált magának játszótársat. Egy idő után azonban hiába hívta a többieket hancúrozni, pancsolni vagy kergetőzni, mindannyian elfordultak tőle. Megelégelték, hogy minden alkalommal úgy ért véget a játék, hogy a kiselefánt toporzékolni kezdett, és visítva csapkodta magát a földhöz. Nem játszott vele senki, mégis hallgatniuk kellett a kiselefánt nyafogását.
Balázs Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani Balázs Ágnes interaktív, mozgalmas és gazdagon illusztrált kötetét, amely a gyermekeket is aktívan bevonja a történetbe.
Már az oviban gyakran elhangzik a gyermekek felé a kérés, hogy mesehallgatás közben maradjanak csendben és ne rohangáljanak, ezért sokszor a mesélés az alvásidőhöz kötődik, sőt, ez otthon is gyakran megesik, hiszen az esti mese is egy csendes tevékenység.
A hisztis kiselefánt története viszont mindezt felülírja és bevonja a gyerekeket, sőt, felszólítja őket a mozgásos tevékenységekre, úgy, mint ugrálás, tapsolás, kiabálás, színkeresés, stb. Ezek a felszólítások hívószavakkal beépülnek a mesébe, ezáltal erősítve a gyermek feladattudatát játékos formában és már egészen kicsi kortól jól alkalmazható. A hívószavak feladathoz történő párosításai nagyon jót tesznek ebben az életkorban a gyermekek fejlődésének. Az, ahogy a felnőtt és a gyermek egyszerre tud bevonódni a történetbe miközben megvalósul az együtt játszás folyamata ebben az esetben hab a tortán. Mi egyszerűen imádtuk ezt a meseolvasással egybekötött játszási folyamatot.
A kötetben található mese játszva fejleszti a gyermek:
- figyelmét;
- memóriáját;
- koordinációját;
- anyag, szín és forma ismeretét;
- észlelését;
- nagymozgásait;
- szókincsét, fantáziáját, utánzási képességét;
- reakciókészségét és még sok-sok olyan részképességet, amelyek meghatározóak a korosztály számára.
A kötetben 5 mesét találhatunk, eltérő feladatokkal és hívószavakkal kiegészítve, emellett ki szeretném emelni, hogy kedves karakterek, aranyos történetek is színesítik az olvasási élményt.
A kedvenc nálunk a papagájok és a szörny lett, ahol nagy kedvenceink, a papagájok kapták a főszerepet, a feladatok pedig a színek köré szerveződtek.
Összességében ez a kötet egyszerre szórakoztat, megmozgat és fejleszt is. Bátran ajánlom az ovis korosztálytól egészen az általános iskola 2-3. osztályáig, hiszen garantált a kikapcsolódás egy, a hagyományostól eltérő, de igazán érdekes mesehallgatási formában.
A mesekönyv pedig egy sorozat része és olyan érdekes címekkel folytatódhat a játékos-mesés élmény, mint:
- A beszélő kiskutya és más történetek;
- A pösze nyuszi és más történetek;
- A száguldó hóember és más történetek;
- Az ügyetlen bohóc és más történetek;
- A csavargó kisautó és más történetek;
A kötetet köszönjük a Móra Könyvkiadónak!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése