2019. január 6., vasárnap

Helló 2019!

Először is, szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni!

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a bloggal, mert mostanában - annak ellenére, hogy továbbra is sokat olvasok - egyszerűen nincs kedvem leülni csak azért, hogy hosszabb bejegyzéseket írjak egy-egy olvasmányról, amit vagy olvasnak vagy nem, annak ellenére, hogy igyekszem sok időt, energiát beletenni az összes írásba. De ilyen ez a popszakma, ezt el kell tudni fogadni és levonni a megfelelő következtetéseket, illetve döntéseket kell tudni hozni, még akkor, amikor nem nehezedik ránk teherként az egész. 

1. döntésem: Youtuber nem leszek, mert nincs időm és megfelelő technikai hátterem, béna tartalom mellett pedig nem szeretném csinálni. 

Egyébként pedig, így 2019. elején úgy gondolom, hogy a blogok háttérbe szorultak, köszönhetően a youtube-nak is, ahol elegendő bekapcsolni a videót és már mehet is mindenki a dolgára, miközben fél füllel, vagy éppen fél szemmel oda-oda pislog a csatornára. Egyszerűen a blogok olvasása, még könyves körökben is háttérbe szorultak, amire továbbra is úgy gondolom, hogy nagy kár. 

Magamon is észre kellett vennem, hogy kevesebb oldalt látogatok rendszeresen, ezáltal kevés bloggert követek mostanában, az új megjelenésekről, véleményekről pedig leginkább a Moly.hu oldalon tájékozódom. 

Úgy érzem, hogy több energiát fordítok arra, hogy megírjak egy-egy bejegyzést, mint amennyi hozadéka van. 

Nem panaszként, mert olvassák viszonylag sokan a bejegyzéseimet, de már nem érzem azt, hogy feltétlenül közölnöm kell a szuper részletes véleményemet. 

2. döntésem: A recenziók súlyát is ledobom magamról idén, egyszerűen visszatérek az örömolvasáshoz, amikor kedvem van, amihez kedvem van, elvárások, határidők, kötöttségek nélkül.

3. döntésem: A blog nem zár be,  blogfolyam nem áll meg, csak átalakul, ahogy alakulok én is. Ezentúl rövidebb szösszeneteket, benyomásokat, ajánlókat olvashattok majd a blogon, felesleges körök, szájtépés nélkül, tömören, röviden. 



Nálam ezt az elhatározást hozta 2019., és Nálatok mi újság? 

2 megjegyzés:

Liliane írta...

Nálam is pontosan ugyanez zajlott le még 2018 végén. :)

Kritta írta...

Liliane Evans!
Igen, szerintem nem vagyunk egyedül, de köszönöm a megerősítést, hogy nem vagyok a témában UFO. :D Meglátjuk, hogy így mit hoz az év! :D Buék!

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon