2017. március 16., csütörtök

Mary Jo Putney: Az amazon és a katona

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, ha ki szeretnéd hagyni ugorj az értékelésre! 

Will Masterson egy bárói cím és jókora vagyon örököseként kényelmes áletet élhetne angliai otthonában, ő mégis katonának áll. Sok-sok évnyi borzalmas, Napóleon elleni háborúskodást követően úgy határoz, mielőtt hazatérne, még elvállal egy utolsó küldetést. Csakhogy amint eléri úti célját, a hegyek között megbúvó, aprócska királyságot, San Gabrielt, újra kell gondolnia a jövőre vonatkozó terveit. Nem mást sodor ugyanis a karjába a sors, mint álmai asszonyát…
Athena Markham egy igazi amazon: magas, bátor, és fittyet hány a társadalmi konvenciókra. Mindig is többre értékelte a függetlenségét, mint egy férfi szerelmét. Amikor azonban Will felbukkan, úgy érzi, vele tenne egy próbát.
Bimbózó románcukat azonban kisvártatva próba elé állítja az élet. San Gabrielt veszély fenyegeti, a két fiatal pedig úgy dönt, hogy együtt száll szembe a fenyegető ellenséggel. A haláltól sem riadnak vissza, hogy megmentsék az országot és a lakóit. A megpróbáltatásaik során megismerik a másik valódi énjét, és innentől már csak rajtuk áll, hogy megtudják, lehetnek-e igazán boldogok egymás oldalán.

Bevallom, hogy ez volt az első olvasmányom az írónőtől és nem bántam meg, hogy ezt a sorozatot szemeltem ki, hiszen Az amazon és a katona bevezető kötetként remek kezdetnek bizonyult, ráadásul egy sorozat első része is egyben. Mint a történelmi romantikus regények kedvelője úgy érzem, hogy most is remek olvasmányhoz sikerült nyúlnom.

Képtalálat a következőre: „napoleon war picture”Will Masterson angol főnemes, aki Wellington seregében szolgált miután egy családi tragédia erre a pályára késztette. A Napóleoni háborúk korában járunk, Will úgy dönt, hogy visszatér Londonba, de előtte egy maroknyi csapatot bíznak rá, hogy kísérje őket vissza otthonukba, San Gabrielbe egy apró királyságba és nézzen utána az ottani állapotoknak. Miután ezt a küldetést még elvállalja nem is számít rá, hogy milyen zűrök várnak rá katonaként és emberként egyaránt. San Gabrielben él Athena Markham, egy gyönyörű és elszánt nő, aki a király és fia elhurcolása után a leendő királynőt neveli és az országot szépen koordinálja a háttérből. Ebbe a kicsit sem egyszerű helyzetbe csöppen Will, akinek meg kell küzdenie a támadók seregével, valamint a saját és Athena szívével is.

 A történet tehát megadja a lehetőséget, hogy valami igazán jó bontakozzon ki a sorozat későbbi köteteiben is, mert már ez a rész is igen kalandosra sikeredett.

Képtalálat a következőre: „beautiful castle picture”
http://www.hdnicewallpapers.com/
A történet az elejétől pörgős és látványos, egy egész kis világot épít fel az írónő, ahol a képzeletbeli országot az olvasó szeme láttára építik újjá a szereplők, megteremtve az általuk már korábban ismert eszméket, értékeket. Nagyon szépen, aprólékosan kidolgozott szereplőket és egy apró országot kapunk, mely egyre jobban és jobban kiteljesedik, ahogy haladunk előre a történetben. Amit pedig a legjobban szerettem, az a szereplők lelkesedése és hazafias lelkülete, mert nagyon szépen visszaköszönt szinte minden oldalon ez a hozzáállás. 
Nagyon megtetszett, hogy egy erős férfi mellé egy szintén nagyon erős női karaktert állított az írónő és a történet mégis elbírta mindezt. Nem pátyolgatták egymást a szereplők, hanem teljes egészében kiegészítették egymást, ami nagyon ritka, főleg a romantikus vonalat képviselő regényeknél.  Tetszett ez a merészség és ahogy mindezt az olvasó elé tudta tárni.

Annak ellenére, hogy egy kitalált országban vagyunk, egy részben kitalált történelmi háttérrel ezt szinte alig lehet érzékelni olvasás közben, mert mindvégig nagyon hiteles és következetes tudott maradni a történetvezetés. 

A szereplők önfeláldozását sem érezzük terhesnek, vagy eltúlzottnak, mert szépen kidolgozott karakterekkel találkozunk és a történet minden egyes szereplője a helyén van és mentesek mindenféle túlzástól és elrugaszkodottságtól. Szinte az összes szereplőt érdekesnek és szerethetőnek találtam, ezt is rámutat arra, hogy egy nagyon jól megírt történettel van dolgunk.

Nem azt mondom, hogy a történetnek nem voltak hibái, de összességében annyira jelentéktelenek, hogy az elbeszélés értékéből nem vontak le, gondolok itt arra, hogy egy-egy leírás túlzottan elnyújtott, vagy aprólékos volt, de ettől függetlenül igazán gyorsan lehetett haladni az olvasással és nagyon sajnáltam, amikor a végére értem és még számtalan kérdésem maradt megválaszolatlanul. Úgy gondolom lesz még ok az izgalomra a következő részben is.

Ajánlom mindazoknak, akik  szeretik a gyorsan pergő eseményeket, ahol még a romantika is teret kap, de nem eltúlzott módon. Aki hagyományos hercegnős, kastélyos leányálomra számít az csalódni fog, mert ez annál sokkal szórakoztatóbb és merészebb. 

2 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Nagyon rég olvastam már az írónőtől, kissé elhanyagoltam a könyveit, de ez az írásod alapján nagyon jónak tűnik, fel is tettem a listára. Köszi :)

Kritta írta...

Kíváncsi vagyok, hogy Neked is tetszeni fog-e. :)

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon