Honor Tracy: Szép kis naplemente

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, ha kihagynád akkor tekerj egyből az értékeléshez!

Veszélyben ​a hagyományos ír életforma… Hogyan másképp hívhatnák fel a derék honfiak, isten háta mögötti félszigetükön, szorongatott helyzetükre a világ figyelmét – felrobbantják a keskeny földnyelvet, amely a szárazfölddel összekötötte őket, s független szigetté kiáltják ki Inishnamonát. Sajnos, arról megfeledkeztek, hogy az úttal együtt levegőbe repül megélhetésük fő forrása is: az idegenforgalom. Megkezdődik hát a küzdelem a létért – amúgy ír módra. Hajmeresztő ötletek követik egymást. Szent Patriknak, Írország védőszentjének életéről szóló ünnepi játékok fogják elhomályosítani az ausztriai Oberammergau fényét! Sentence ezredes, a nyugállományú hadfi sem nyugszik: szent meggyőződése, hogy földjén olaj fakad, s már Új-Arábiát álmodik a szigetre. A termékeny fantáziájú fráter Expeditus házi készítésű sajtjaival óhajtja kiszorítani a világpiacról a francia márkákat, s a tetejébe feltalálja a chartreuse-t megszégyenítő moszatlikőrt. S természetesen nem volnánk Írországban, ha senki semmit fel nem robbantana… És hogy mit művel mindeközben az angol-ír honleány, Sabina; Pio Moriarty, egy személyben robbantómester és tűzoltóparancsnok; Barney, aki három mérföldről meglátja a csiperkegombát, és vaksági nyugdíjból tengeti életét; Dano, a levélhordó, akit kötelességének teljesítésében minduntalan megakadályoznak az útjába akadó kocsmák; és még sokan mások – minderre fény derül, mire Inishnamonára eljő a szép kis naplemente… Honor Tracy, a csípős humorú ír-angol írónő a második világháború után kezdett írni, előbb kritikákat, majd útikönyveket; 1954-ben megjelent első regénye, ezután sorra a többi. A Szép kis naplemente az írónő tizedik regénye.

Egy pimasz kis komédiának lehetünk szemtanúi, mely Írország egy elszigetelt, de függetlenedésre vágyó szigetén Inishnamonán játszódik.A sziget lakói képesek voltak saját magukat izolálni a külvilágtól, ezáltal számos kényelmetlen szituációba csöppentek, melyre még maguk sem számíthattak. Ebben a fura kis közösségben próbál minden egyes karakter boldogulni és csak néha sikerül közös nevezőre jutniuk egy rövid időre, de az sem mindig sül el éppenséggel jól. 

Ebbe a nem túl rózsás helyzetben él a hazafias Sabina Boxham, akit megáldott a sors a helybéliekkel és a saját, az érdektelenség köpenyébe burkolózó testvérével, valamint annak angol barátjával. 

A szereplők által kreált kényelmetlen szituációk sokszor komikus végkifejletbe torkollnak. Az írónő valójában görbe tükröt tart az olvasó elé, mely remek kritikát fogalmaz meg az ír társadalomról, melyből találomra kiragadta a jellemző karaktereket és egy elszigetelt szigeten összeengedte őket, majd kicsit durva, de találó jellemábrázolást és cselekménysort állított fel hozzájuk. A társadalom ezen találó jellemzése nem csak Írországban, de több másik országban, egyes részei akár nálunk is előfordulhatnának, talán emiatt is időtálló és remek ez a történet. Például gondolok itt arra, hogy jártam már én is úgy mesteremberekkel, mint Sabina, pedig nem is elszigetelt helyen élek, de ez valahogy annyira tipikus, főleg, amikor valamit gyorsan kellene megcsinálni, vagy kijavítani a ház körül. 

Ahogy haladunk előre a történettel, egyre jobban megismerjük a halogatós ír mentalitást és az ír emberek tipikus magatartásformáját humoros, de ugyanakkor csípős, kicsit sem finomkodó stílusban.

http://irelandtheemeraldcountry.blogspot.hu/

Sabina karaktere nagyon érdekes és összetett volt, sokszor kiszámíthatónak tűnt, aztán tett valami olyat, amitől teljesen más lendületet kapott a történet és a karaktere egyaránt, nekem tetszett ez a jellemábrázolás. Összességében nagyon érdekes volt ahogy Sabina kibontakozott a történet során és megmutatkozott a valódi énje.  

Az összes szereplő, Dano, Pio, Sentence ezredes és a többiek is valamilyen szempontból érdekesek voltak és nagyon jól belesimultak a történetbe, szinte érezni lehetett, hogy az álmos kis szigeten megelevenedik a sokszínűség, mert minden egyes lakója a saját malmára próbálja hajtani a vizet, kicsit sem szokványos formában. A szereplők néha már-már az idiotizmus határát feszegetik, de ettől mi olvasók még továbbra is remekül fogunk szórakozni.  

A befejezés pedig plusz pontot érdemel, mert tipikusan nem erre számítottam, szóval igazán meglepő és furcsa lezárást kapott ez az egyébként is picit lökött elbeszélés. 

Aki szereti az angolokra jellemző fanyar humort, ami nagyon jól felépített történeten keresztül fogalmazza meg éles társadalomkritikáját, akkor nem fog csalódni ebben a könyvben sem. Szerintem Honor Tracy a műfaj egyik legjobbja és ez a történet engem most nagyon magával ragadott és elszórakoztatott.