2015. január 9., péntek

Rainbow Rowell: Eleanor és Park


Valaki azt javasolta, hogy kap valamilyen El & Park ... így nyilván én.  Ez az első busszal felvázoló Park "új stílust. & # ... „Ebben a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.” (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)
Park
Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni.
Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.
Eleanor
Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.





Az első szerelem mindig valami olyan, ami végig elkíséri az embert egész életén át. 
Talán emlékszünk még arra, hogy megszűnt körülöttünk a világ, pont úgy, mint Eleanor és Park körül 1986-ban, amikor a történet játszódik. 

Igazából Young Adult kategória, de ettől szerintem nyugodtan vonatkoztassunk el, mert én, aki a harmincas (te jó ég, már ennyi!?) éveit tapossa pont ugyanolyan jól szórakoztam, mint a fiatalabbak. Sőt, bizton állíthatom, hogy még jobban is, mert mi még emlékszünk arra, amikor a walkman volt a divat és mindenki arra vágyott, illetve az elemekkel is zsonglőrködtünk nehogy lemerüljenek. Szóval a könyv pont ebbe a légkörbe csöppent minket. 


Véleményem

Egy eleinte félszeg, majd egyre jobban kinyíló kapcsolat kialakulását és fejlődését követhetjük nyomon, két teljesen különböző értékekkel vagy éppen annak hiányával bíró családból kikerült fiatal között. A történet lassan folydogál, de mégsem érezzük azt egy percig sem, hogy unalmas lenne. 
Még a faji különbségek is szóba kerülnek, bár nem ezek adják a történet hangsúlyos részét. 
Míg Park koreai származása ad okot a másságra, addig Eleanor pedig az öltözködésével és a súlyával vívja ki az érdeklődést, amely sokszor céltáblává teszi az iskolában. Ami viszont közös bennük, hogy imádják a képregényeket, a jó zenéket és végül egymást is. 

Néhol együtt nevetünk, néhol együtt sírunk velük. Engem Eleanor családi helyzete érintett meg a legjobban, az, hogy hátrányos helyzete mellett mégis értékes emberré tudott válni, aki remekül veszi az akadályokat. Becsülendő és tiszteletre méltó ez az akaraterő, amivel a karakter fel van ruházva.

Szinte végig imádtam a történetet, de a vége bevallom egy kicsit meglepett, másra számítottam. Ennek ellenére örülök, hogy a vége nem volt sablonos. Azonban jobban belegondolva ez a befejezése a könyvnek adott egy olyan pluszt, hogy mi magunk szőhetjük tovább a történetet és csak reménykedhetünk egy esetleges folytatás megjelenésében.

                        


Nagyon tetszett amikor  Eleanor és Park nézőpontját váltogatva haladt a történet előre. Jó volt olvasni, hogy mit gondolt vagy érzett Eleanor és mit Park ugyanabban a szituációban, vagy adott pillanatban.

Kedvenc karakter: Eleanor, igazi belevaló, vörös hajú, duci csaj, akinek vannak érzései és a sok megélt szörnyűség ellenére igazi szerethető személyiség lett, az apróbb "hibái" ellenére is.
Akit a legkevésbé szerettem: Eleanor  nevelőapja és  Eleanor anyukája, az egyik egy igazi bunkó, a másik pedig egy élhetetlen, dróton rángatható karakter, akit nem érdekel az sem, hogy mi van a saját gyerekeivel. 











Összegezve

Tökéletes választás a könyv azoknak, akik szeretik a jól megírt szerelmi történetet, de nem a csöpögős fajtából.

Sírós, nevetős, megható, bosszantó és nagyon-nagyon jól megírt regény. Végig szerethető és egy pillanatig sem unalmas. Új kedvenc született!


Nincsenek megjegyzések:

Kövess e-mailben is