Nina Killham A hús bűnei

Kezdjük a borítóval, ami miatt először gondolkodóba estem, hogy merjem-e kézbe venni vagy sem, mert nem túl ígéretes, ahogy egy nőci  nyal egy vélhetőleg üres tányért, de végül az ajánló alapján mégis elkezdtem olvasni.
Egész gyorsan haladtam a könyvvel, eleinte azért, mert gondoltam, hogy ki fogja forrni magát és ígéretesebbnél ígéretesebb ételek is előkerültek, úgy mint paradicsomleves amibe grillezett pestoval töltött paradicsom került, kecskesajttal és mentával töltött csirkemell, pálinkás csokoládészósszal nyakon öntött párolt körte. Ugye mondtam, hogy ilyen ételeknek nem lehetne ellenállni és reméltem, hogy még sok ilyen kellemes étel összeállítás fog előkerülni, ráadásul ahogy a duci főszereplő Jasmine ette, ezek fantasztikus leírások voltak.


  Nina Killham
fotó innen

Amennyiben szimplán csak a kulináris izgalmakra koncentrálunk akkor a könyv végig merő izgalom, főként egy olyan gasztronómia iránt rajongó személynek, mint amilyen én is vagyok.


+                      =
forrás




Viszont a másik vonal, a férj kapuzárási pánikja, amit egy fiatal diéta és méregtelenítés megszállott fiatal, gebe csajszival próbál orvosolni ez nem tetszett, továbbá ott van a kamasz lányuk, aki levegőn szeretne élni, mert olyan komoly étkezési problémái vannak, de valahogy ez csak emlegetve volt folyamatosan, de a szál nem volt kifejtve, nekem ez nagyon hiányos része volt a könyvnek, hogy most szeretne-e foglalkozni a táplálkozási zavarokkal vagy a zsírt isteníti vagy mindkettő, de valahogy nem teljes egyik sem, így nekem olyan bele kapok ebbe, belekapok abba érzésem volt. Ráadásul egy krimi szál is elindult már az elején, ami a könyv vége felé bontakozott ki, de mit is írok nem csak kibontakozott, de el is vitte az egész könyvet, szerintem rossz irányba, mert csak nagyon erős gyomorral rendelkező olvasóknak ajánlom, mivel a darabolós gyilkostól kezdve, a kannibálokon át és minden egyéb mi véres előkerül, a legenyhébb a tésztába csomagolt emberi fej a frigóba, szóval el tudjátok képzelni mi volt még az utolsó lapokon. A végére szánt gyilkos csavar sem volt olyan kiszámíthatatlan, mint egy Agatha Christie krimiben, de mondjuk ezt nem is igazán reméltem, de szerintem ezt is egy picit jobban ki lehetett volna még dolgozni.
A több kevesebb elve itt is érvényesült volna.

Vibráló, csapongó, étvágygerjesztő és gusztustalan egyben, aki a gasztronómiát szereti és erős gyomorral rendelkezik bátran vegye kézbe már csak a remek étel/étkezés leírások miatt is.

10/5

Fülszöveg:

Ha az élet úgy pocsék, ahogy van, mi mást tehet az ember, mint hogy boldoggá zabálja magát. Különösen, ha egy szakácskönyvíróról van szó, akiben dühöng a küldetéstudat, és aki az önmagát nyomorgató, anorexiás, bulimiás, kalóriaszámláló, önsorsrontó világ tudtára kívánja adni, hogy a zsír maga a boldogság. Hogy az igazi zsírban tocsogó krumpli, a jó szaftos hús, a kenyér és a némi tejszínhabbal nyakon öntött csokikrém után sokkalta, de sokkalta rózsaszínűbbnek tűnik a világ. Hogy a divatos diéták terrorjával szemben hagyjuk egymást békében enni. Hősnőnk férje közben összeáll egy csontkollekcióval, de nem baj, ha esze van, a hasa úgyis visszahúzza. De hogy kerül egy igazi, hús-vér hulla a konyhapadló kellős közepére? A rejtély megoldására frappáns receptet kínál a szerző, aki egy időben a Washington Post receptírója volt.

Az eredeti borító nekem jobban tetszik: