A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ázsia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ázsia. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 18., szerda

Kőgazdag ázsiaiak a megfilmesítés kapujában

Fülszöveg: Amikor ​Rachel Csu, a fiatal, intelligens New York-i egyetemi tanár beleegyezik, hogy a nyarat Szingapúrban töltse barátjával, a szintén egyetemi tanár Nicholas Younggal, egy szerény, békés családi fészket képzel el, ahol azzal a férfival töltheti majd az idejét, akihez egyszer talán férjhez megy. Úgy tervezik, kipihenik a munka fáradalmait, és egyben hivatalosak Nick gyerekkori barátja, Colin Khoo és a gyönyörű Araminta Lee világraszóló esküvőjére is. 
A lány nem is sejti, hogy Nick otthona történetesen egy palota, hogy többet ül majd magánrepülőgépen, mint autóban, és hogy a legfurcsább, legőrültebb, leggazdagabb emberek fogadják, akikkel életében addig találkozott. 
Szatirikus, eredeti humorral átszőtt portré, letehetetlen olvasmány elképesztő gazdagságról és fényűzésről. A Kőgazdag ázsiaiak trilógia bepillantást enged az ázsiai sznob nagyvilági körök életébe, lenyűgöző módon ábrázolja a régi és az újgazdagok közötti ellentéteket, a családi kötelékeket és az ezzel járó – gyakran kínos – kötelezettségeket. 
A trilógia következő kötetei: Kőgazdag barátnő; Kőgazdag problémák

„Vannak gazdagok, mocskosul gazdagok és vannak kőgazdagok… A könyv mulatságosan állítja pellengérre a szinte felfoghatatlan gazdagságot és az ázsiai nagyvilági népek őrültségeit.” 
People magazin 
„Finoman dekadens… Ez a 48 karátos strandolós olvasmány őrületesen vicces.” Entertainment Weekly 
„Eredeti és szórakoztató… Olyan volt, mintha hullámvasúton ülnék. Imádtam!” Jackie Collins

Véleményem:


A luxusfeleségek elbújhatnak a napszemüvegük mögé, mert a nyomába sem érhetnek a szingapúri milliárdosoknak, főleg a nőknek. Viszont a történet egy picit eszembe juttatta a Dallast, ahol mindenki ármánykodott a családban, ahol csak kapkodtuk a fejünket a sok szereplő és azok kusza rokoni viszonya láttán. Na, ezek az őrült ázsiaiak is kicsit hasonlítanak egy szappanopera szereplőire, de valahogy a keleti kultúra misztikuma azért megmaradt. 
Tegyük össze a kelet és a nyugat legjavát és máris megkapjuk a szereplők profilját, őrülten gazdag ázsiaiak, megbolondítva egy mit sem sejtő átlagos menyjelölttel. Ekkor már meg is van az alap a bonyodalmakhoz és a kontraszt (átlagos - gazdag) által jól szemléltethető luxushoz. 

Talán többet elmond a könyvről, hogy Hollywood már le is csapott a megfilmesítésére, és hamarosan láthatjuk a Kőgazdag ázsiaiakat a mozivásznon is. Azonban, aki szeretné a mozi előtt belevetni magát a luxus legfelsőbb szintjeibe, az intrikába és a remek leírásokba az bátran vegye kézbe ezt a kívül is cukormázas rózsaszínbe burkolt könyvet. Itt jegyzem meg, hogy a magyar borítót én nagyon szeretem, szerintem sokkal jobban illik a történethez, mint az eredeti borítók. 

Nézzük ki is Kevin Kwan, hiszen itthon nem igazán ismerhetjük a munkásságát. Kevin 1950-ben született, Szingapúrban, azonban az egyetemet már az Államokban végezte. Számos nívós magazinnak és cégnek dolgozott mielőtt megalapozta volna a saját hírnevét a Kőgazdag ázsiaiak című könyvvel, illetve trilógiával, hiszen ez egy sorozat bevezető része. 

Kevin Kwan a világon népszerű kung-fu helyett a luxus Ázsiára és erős sztereotípiákra építette a regényt, amely, mint írtam egy trilógia első kötete, tehát még lesz folytatás, aminek én nagyon örülök. 

Érdekes olvasmány ez az őrülten gazdag ázsiaiakról, a kicsit sem hagyományos életükről, középpontban Szingapúrral és annak gazdagok által birtokolt csillogásával. 

A regény egy luxus esküvő köré összpontosul, ahol a teljes kínai arisztokrácia képviselteti magát, hiszen egy ilyen kiemelkedő eseményről senki nem hiányozhat, főleg, aki számít valamit a társadalmi körökben.


"- Biztos vagy benne? - kérdezte Rachel újra, és lassan fúni kezdte a csészéjében gőzölgő teát. Szokásukhoz híven a Tea&Sympathy nevű teázó egyik ablaka melletti asztalnál ültek. Nick éppen az imént hívta meg Rachelt, hogy töltse vele a nyarat Ázsiában."

A történet középpontjában Nicholas, egy szingapúri aranyifjú és annak családja áll, akik annyira gazdagok, hogy birtokukat még a google szeme elől is rejtegetik, egy botanikus kert mögött megbújva élnek, egy gyönyörű épületben, ami szinte már-már palota. Gondosan óvják magánéletüket, hogy még a többi gazdag ázsiai számára is rejtély, kik ők valójában, ezért is sikerülhet Nicknek az Államokban látszólag átlagos életet élni. Egy nap Nicholas hazalátogat az Államokból újdonsült barátnőjével, Rachel Chu-val, aki igaz, hogy professzor, de a származása kétségeket ébreszt, főleg a "kedves" leendő anyósában. Rachel helyzete sem egyszerű, mert a látogatás előtt fogalma sem volt arról, hogy Nick családja milyen gazdag, és ezzel neki sem könnyű megbirkózni.  A Young család megszámlálhatatlanul sok családtagja mind-mind a saját problémáival van elfoglalva, élik a gazdagok mindennapjait és köréjük összpontosul a regény többi kőgazdag szereplője, kiterjedt rokoni hálója. 

Kőgazdag kontra átlagos. Ebből nagyon jól kezd építkezni az író, és igazán kontrasztosan , humorosan, olvasmányosan tudta az olvasó elé tárni az átlagos mércével szinte felfoghatatlan gazdagságot. Ezen belül is két szintje jelenik meg a gazdagságnak: a szárazföldi Kínából származó újgazdagok, illetve a tengerentúli kínaiak. Az író nagyon jól látja a kínai arisztokrácia és újgazdag közötti ellentéteket, amit szintén bevisz a történetbe.  Megtapasztalhatjuk a sokféle hozzáállást Nick és Rachel karakterére levetítve. Olyan érzelmek szövik a történetet, mint kíváncsiság, gúny, irigység, látszat szívélyesség, passzív agresszió, kételyek, félelmek. Ezektől úgy érezzük, hogy nem tudunk kívülálló szemlélők maradni, mindenképpen állást foglalunk és ezáltal bekerülünk a történet folyamába. Ami az ázsiai gazdagoknak mindennapos, az a legtöbb ember számára felfoghatatlan magasságokba szárnyal, sokszor a pazarlást és a mértéktelenséget juttatva az eszünkbe, amire szintén felhívja a figyelmünket a könyv. 

Ezek a gazdag ázsiai családok olyan dolgok körül forognak, mint elrendezett házasságok, ingatlanportfóliók, ruhavásárlás, utazások és leginkább mások életében való vájkálás, illetve beavatkozás, persze szigorúan a köreiken belül. 

Rachel karakterét szerettem a legkevésbé, tipikusan a jó kislány, akit az ember menyasszonyként elképzel, szép és okos. Benne nem igazán láttam semmit, ami felkeltette volna az érdeklődésemet, számomra semleges maradt mindvégig.  
Astrid lett a kedvencem, aki igazán érdekes nőként jelent meg, nagyon kíváncsi voltam az ő történetére, amely folyamatosan kisebb adagokban, a szereplők között lépegetve jelent meg. 

Rachel mellett úgy érzem a többi karakter igazán színesre, érdekesre sikerült, ami egy chick lit tekintetében bizony nem hátrány. Megadja a sava borsát az olvasásnak, hiszen a karakterek azok, amelyek el tudják varázsolni igazából az olvasót. 

Nekem Kwan stílusa is nagyon tetszett, sok szinonimával elkerüli a gyakori ismétléseket a szavak vonatkozásában, ami gondolom nem kizárólag a magyar fordításnak köszönhető, amely nem sikerült rosszul jelen esetben. 

A sznobizmus is áthatja a történetet, azonban ahelyett, hogy unalmassá tenné a történéseket inkább remekül belesimul és kiemeli azt.

További pozitívum, hogy izgalmas tájakra és gasztronómiai utazásra is visz minket az író a történet mellett a kultúra is nagy hangsúlyt kapott, ezért is kimondottan szerettem olvasni ezt a könyvet.

Az is nagyon tetszett, hogy olvasás során nem kellett kínai nevekkel bajlódni, hanem angol neveket használta a szerző, így könnyebb volt követni, hogy ki kicsoda. Emellett a lábjegyzetek és családfa is sokat segítettek a szleng megértésében, amelyek használata adott egyfajta pluszt a stílushoz. 

Összegezve: 

A Kőgazdag ázsiaiak szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató olvasmány is, nem egy sztereotípiát vett fel, amire rá is erősít az író. Üdítően hatott, hogy ezt a chick lit-et nem női író jegyzi, hanem egy olyan férfi, aki éveken át belelátott Ázsia luxusvilágába, és tudott hozni egy minőségben és stílusban is szórakoztató, olvasmányos írást. Nem is csoda, hogy tovább is gondolta, és nem állt meg egészen további két részig, a Kőgazdag barátnő; Kőgazdag problémák című kötetekig, amelyek hamarosan itthon is megjelennek, tehát nem maradunk folytatás nélkül. Egyetlen negatívum az volt, hogy néha túl bő lére voltak engedve a részletek, néhol enyhe túlgondolásokat, túlzott aprólékosságot éreztem. 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!


Eredeti cím: Crazy Rich Asians
Oldal: 432
ISBN: 9789630992718
Fordította: Németh Dorottya


2016. szeptember 9., péntek

Kanapéturista voltam Bhutánban, Valcsicsák Zoltán könyve több, mint útikönyv egy gyönyörű országba


 A himalája Bhutáni Királyság a Föld egyik legtitokzatosabb és legelzártabb országa, ahova csak kevés magyar jut el. Érintetlen természet, megmászatlan hegyóriások, elzárt völgyek, ritka növény- és állatfajok, hófehér gleccserek, rohanó folyók és szubtrópusi dzsungelek jellemzik. Ez a mesebeli kis ország, ahol a király csak 1999-ben vezette be az internetet és a televíziót, és 2008-ban a demokráciát. A Mennydörgő Sárkány Földje a tantrikus buddhizmus utolsó mentsvára is, ahol lélegzetelállító kolostorerődök, több ezer kegyhely, évszázados hagyományok biztosítják az itt lakók lelki üdvét. A szerencsés utazót változatos túraútvonalak, elszigetelt apró falvak, kedves, egyszerű emberek, és a magyar ízlésnek is igen csípős csilipaprikás ételek várják. És egy rendhagyó fejlesztési politika: a Bruttó Nemzeti Boldogság.
A szerző személyes utazásokon, kalandokon, álmokon és találkozásokon keresztül részletesen mutatja be Bhután nevezetességeit, történelmét, buddhista vallását, királyait, hagyományait, és napjainkban zajló gyors fejlődését. A hiánypótló könyv Bhutánba repíti az olvasót, illetve segít megtervezni az utat erre a távoli és varázslatos vidékre.

"A boldogság helyhez kötött"

Szeretem az egzotikus helyeket, a kalandra csábító ismeretlent, de a lehetőségeim korlátozottak, legtöbbször csak álom marad az utazás és helyette kanapéturista módba kapcsolok és így repülök el távoli helyekre. 


Képtalálat a következőre: „bhutan picture”
Most először olvastam úgy útikönyvet, -ami talán rossz szó rá, hiszen ez a könyv sokkal több, mint egyszerű útleírások és fotók - hogy úgy éreztem, hogy valóban ott vagyok Bhutánban és érzem az illatokat, látom magam előtt a hegyeket, az embereket és átérzem a Bruttó Nemzeti Boldogság eszméjét. Bhutánban járunk ebben a kis ékszerdobozban Kína és India közé ékelődve.
                              

A kötet külsőleg igazán esztétikus kivitelezésű és kellemes vizuális élményt nyújtó. Gyönyörű hófehér lapokon a szemnek kellemes betűmérettel találkozik először az olvasó, melyet kiegészít a lap szélén elhelyezett -nagyon is hasznos - fejezet címek. 
Számomra ez nagyon sokat segített, mert többször vissza-vissza lapoztam a könyvben, elősegítette továbbá a könnyebb áttekinthetőséget is. A könyv végén elhelyezett képek segítségével pedig betekintést nyertünk Valcsicsák Zoltán bhutáni kalandjaiba. 

Valcsicsák Zoltánnak, mint a Loden Alapítvány önkéntesének személyes élményein keresztül ismerjük meg a Mennydörgő Sárkány és a Bruttó Nemzeti Boldogság földjét. Apropó, a Bruttó Nemzeti Boldogság eszméje egy számomra merőben új, de lenyűgöző "találmány". Engedjétek meg, hogy  pár szóban, a pontosság kedvéért a  könyvből kiragadva ismertessem a Bruttó Nemzeti Boldogság lényegét, melyet nem ártana átültetni az európai gyakorlatba is.


Képtalálat a következőre: „bhutan picture”A BNB, angolul Gross National Hapiness, GNH koncepciójában a boldogság nem csak az egyénre, hanem az egyén és a közösség viszonyára is vonatkozik, egyfajta társadalmi harmóniát takar, amely túlmegy az egyén külső hatásokra időlegesen kialakuló önérzetén, és a tartós derű és megelégedettség olyan mély értelmű állapotát jelenti, amely minden ember belső sajátja, és mint ilyen, megfelelő kondíciókkal "előcsalogatható". A Bruttó Nemzeti Boldogságra tehát mint a közjó előmozdítójára érdemes tekinteni. 

Szóval valahogy így kellene európaiként is gondolkodnunk, ahogy Bhutánba, a rejtett kis országban gondolkodnak és élnek. Persze nem gondolom azt, hogy ott mindenki maximálisan boldog, de sokkal közelebb vannak hozzá, mindez remekül átérezhető azokon az  embereken keresztül, akikkel az író kapcsolatba került, legyen az egy egyszerű földműves család, vagy színész, vagy éppen egy szerzetes. Úgy érzem, hogy ott az emberek megtanulták értékelni azt amijük van és nem feltétlen vágynak hatalmas és elérhetetlen dolgokra.  

Képtalálat a következőre: „bhutan picture”
Fantasztikusan szemléletes mindvégig a leírás, egyáltalán nem volt nehéz olvasni, hiszen nem egyszerű útleírást kaptunk, hanem egy teljesen átfogó nézőpontot, világlátást, amit emberi sorsokon, utazásokon és a szerző által megtapasztaltakon keresztül ismerhettünk meg. 

Számomra még a történelmi fejezetek is érdekesek tudtak maradni, mert remekül simultak be a kötetbe és szinte észre sem vettem, hogy megannyi érdekes történelmi adatot és tényt tudtam meg az eddig számomra is ismeretlen Bhutánról. 

Nagyon tetszett, hogy fejezetekre és témakörökre van osztva a könyv, mely az alábbiak szerint épült fel:

1. Nekifutás, dobbantás, repülés
2. Thimphu: egy változó főváros történetei
3. Sárkányföldi utazásaim
4. Bevezetés Bhután történetébe
5. Bruttó Nemzeti Boldogság
6. A Bhutáni Királyság adatlapja
Utószó- Feloldódom egy kád vízben

A fő fejezeteken belül található alcímek is rejtenek számos érdekességet, csak egy párat emelnék ki, amelyek személyes kedvenceim lettek:

Bhutánban szeretik a focit, Mutáns magyar gulyás, 4000 méter felett elfogy a levegő, A bhutáni erdő magyar mérnöke, Látogatás egy kolostoriskolában,Bhután-inspirálta Boldogság Index

Valcsicsák Zoltán könyve inspiráló, színes és tartalmas. Megmutatja, hogy be lehet mutatni egy egészen kicsi, de ugyanakkor egzotikus országot olyan részletesen és szeretettel, hogy az olvasó úgy érezze, hogy muszáj a saját szemével is meggyőződni arról, hogy hogyan lehet valami ennyire szép és harmonikus, mint Bhután. 

Személy szerint szeretném felfedezni a hegyeket, meglátogatni a kolostorokat, szeretnék az ablakomból hófedte csúcsokat látni, szeretnék találkozni focizó szerzetesekkel és megkóstolni a vajas teát. 

Viszont addig, míg csak az álmodozás fázisában vagyunk nyugodtan próbáljunk ki egy-egy hagyományos bhutáni receptet, mert ebben is segítségünkre lesz a szerző. 

Aki pedig felkel a kanapéról és nekivág az ismeretlennek hasznos tanácsokat kaphat az utazásához is, amit nem árt megfogadni. 

Átfogó ismeretterjesztő könyv, melyet öröm volt olvasni és ezáltal a bakancslistámat is gyarapítani, hiszen ahogy a könyv bezárult a listám kibővült. 

Köszönöm szépen Valcsicsák Zoltánnak ezt a remek utazást. 


A szerzőről és a könyvről bővebb információ: http://bhutanbook.strikingly.com/




 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon