2017. szeptember 1., péntek

Augusztusi összefoglaló

Augusztusi összegzés

A nyár utolsó hónapja jött és ment, szinte észre sem vettem, kivételt képeztek talán a forróbbnál is forróbb napok.
A hőség szinte elviselhetetlen volt, ezért legtöbbször éjszaka olvastam, de legalább olvastam.




Végre beállt a napirendünk és újra jut időm a blogolásra is. Aztán nyakunkon a sulikezdés is a szokásos rohangálással, bár én már vártam egy kicsit, mert egy kiskamaszt elég nehéz lekötni egész nyáron, főleg egy újszülött mellett. Olvasni olvasott a fiam is, de mégsem telhetett az egész nyár ezzel, menőbb volt a strand és a játszóház, mert most ezzel kellett beérnie, nekem meg a szobában hűsöléssel és szerencsére jobbnál jobb könyvekkel.

Amit a legjobban élveztem, hogy több magyar íróval is megismerkedhettem idén nyáron a regényeik által. Pozitívumként értékelem, hogy a magyar írok egyre jobban teret nyernek az olvasásaim során és ráadásul legtöbbször élvezem is a történeteket.


Mutatom, hogy mely könyveket olvastam  augusztusban:












Augusztusban érkeztek









Ne felejtsétek el, hogy továbbra is tart a nyereményjáték, ahol most a fiatalabb korosztálynak szeretnék kedvezni. A játékért kattints IDE







0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon