2017. április 20., csütörtök

Megmutatom, hogy idén mely kötetek jönnének haza velem a Könyvfesztiválról

A fesztivál idén számomra sajnos kimarad, amit nagyon bánok, mert jó lett volna kilátogatni és tényleg készültem is rá, szemezgettem már egy ideje a kínálatot, néztem kivel és hol lehet dedikáltatni és úgy összességében a hangulatát is szerettem volna megízlelni. 
Azonban a búslakodáson már túl vagyok és összegyűjtöttem azokat a köteteteket, amit a következő hónapokban mégis szeretnék beszerezni és a fesztivál kihagyásával egyidejűleg most elhalasztottam. A bejegyzésben szereplő regények megjelenése vagy egybeesik a fesztivállal, vagy valamilyen okból ott terveztem megvenni a saját példányomat, például dedikálás, vagy akció miatt. 

Meg kellett állapítanom, hogy idén sem hagytak minket cserben a kiadók, hiszen nagyon színvonalas kínálatot visznek éppen ebben a pillanatban is az olvasók elé. 

Ahogy ezt a bejegyzést írom biztos vagyok benne, hogy sok Molyci már kint van és válogat a jobbnál jobb megjelenések közül, én pedig epekedve várom a beszámolókat, mert legalább úgy egy kicsit én is kint lehetek. 

Jöjjenek azok a regények, amelyek leginkább felkeltették az érdeklődésemet, a listát még bőven lehetne bővíteni, de vannak bizonyos, nem is alacsony korlátok, így maradok a legeknél.

A képekre kattintva eléritek a regények Molyos adatlapját!

A falka után jöhetne egy újabb hátborzongató, talán még havazós tavasz is Nick Cutterrel. Sötét, de izgalmas történetnek ígérkezik, sőt ezt már a borítóból is sejteni lehet.

 A Szekta

Szaszkó Gabriella regényére nagyon kíváncsi vagyok, mert igazán aktuális és sokakat érintő témát dolgoz fel, ráadásul érdekes lesz egy elsőkönyves magyar író tollából megismerni egy ilyen komoly témát és annak hátterét.
Azoknak akik szeretnék a példányukat dedikáltatni, akkor a következő időpontban lehet rá módjuk:
szombaton 10-12 óra és 13-17 óra között a K7-es standnál, viszont rossz idő esetén a program a B51-es standnál kerül megtartásra, ami az időjárást elnézve sajnos nagyon valószínű. 



A papírmágus gyönyörű borítója keltette fel a figyelmem és ahogy láttam a Disney tervezi is megfilmesíteni a történetet, többek között ezért is nagyon szeretném elolvasni, az viszont csak később derül ki, hogy  a trilógia többi részére is vevő leszek-e, vagy sem.



Annak ellenére, hogy a regény borítója nem tetszik - erről már Molyon is kifejtettem a véleményemet, miszerint első ránézésre valamilyen indiai romantikusnak néztem - még nagyon szeretném elolvasni. A téma mindig is vonzott, hiszen egy világklasszis, legyőzhetetlen ló volt Kincsem, akiről szinte mindenkinek van valamilyen benyomása, most pedig szeretném megismerni az igaz történetét is.



A Bronzlovas hideg orosz szépsége is szerepel a beszerzési listámon, mert a vonzó külcsín ellenére kíváncsi lettem a tartalomra is és mivel egyik kedvenc műfajom a történelmi romantika ötvöződik a II. világháború orosz fagyával, ezért kihagyni semmiképpen nem szeretném.



Modern kori tündérmese? Miért ne? Kalandok sora Tahere Mafi-tól. Igazi kis könnyed, játékos borítóval.


Szeretnék még a leghíresebb gengszter, Al Capone titokzatos világába is bepillantani, a borító letisztult és stílusos, ez már eleve jó pont. 



A Gyorsan elhadarom is nagyon listás, mivel egyik kedvenc színésznőm Lauren Graham önéletrajza. Ez a nő annyira humoros, mint kevesen a szakmában, így nem kérdés, hogy szeretném őt egy picit közelebbről is megismerni.


A többi frisset pedig a Fesztivál hivatalos oldalán éritek el.








0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon