2015. április 6., hétfő

Ezeknek örültem az elmúlt héten és egy kis könyvfesztivál "wanted"

Az elmúlt hét nagy eseménye egyértelműen a húsvét volt, sütöttem, főztem és hódolva a családi hagyománynak idén is Gödöllőre mentünk vasárnap. Az idő nem kedvezett és a Pálmaház is zárva volt, de egyértelműen a csodás épület, a helyes kis vásár, a gyönyörű kert, a programok és Budapesthez való közelsége miatt mellette szólt.

Végre egy hosszú hétvége! :)

Ezeket sütöttem:
A töltött korong egyébként remek recept a maradék húsvéti sonka felhasználásához.





A hideg és szeles Gödöllő, de még így is imádom.




Már többen is kérdezték tőlem, Molyos és könyveket kedvelő ismerőseim közül, hogy melyek azok a könyvek a Könyvfesztiválos megjelenések közül, amik felkeltették az érdeklődésemet, vagy éppen  korábbi megjelenések, de ott szeretném beszerezni őket. 
Nézzük, a teljesség igénye nélkül. 1-10-ig vágyottság szerint listázva.

1. Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma.

A cím egyelőre érdekes, de leginkább a borítójára vagyok kíváncsi, mert még nem láttam, illetve, hogy mennyire lesz magával ragadó a történet.

2. E. Lockhart: A hazudósok

Egy gyönyörű és előkelő család. 

Egy magánsziget. 
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi. 
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 
Hazugságok hazugságok hátán. 
Igaz szerelem. 
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye. 
Olvasd el! 
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!

3. Gayle Forman: Itt voltam

Nagyon érdekel a történet.

Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában. 

Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele – hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi városba, ahol Meg tanult és szobát bérelt, és összeszedi a holmiját, rájön, mennyi minden titokban maradt előtte. Beszűkült kisvárosi életébe zárkózva alig tudott valamit Meg lakótársairól, ahogy a színpadon vadnak és lehengerlőnek tűnő, de közben fájdalmas titkokat őrző rockgitárosról, Ben McCallisterről sem. Sejtelme sem volt a jelszóval védett mappáról Meg laptopján, de miután váratlanul sikerül megnyitnia, lassan mindent kétségbe von, amit korábban a legjobb barátnőjéről tudott. 
A világhírű írónő most sem okoz csalódást a Ha maradnék és a Hová tűntél? rajongóinak.


4. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Ezt is ott szeretném beszerezni. Szeretem az ilyen rejtélyes, nyomozós krimiket. Elég nagy reményekkel várom, remélem nem lesz csalódás, mint legutóbb a Boszporusz Hotel

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.






5. Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Egy fantasy, ami elég érdekesnek tűnik.

 Mélyen az Egyetem alatt van egy sötét hely, ősi járatok és kihalt szobák szakadozott hálója, amelyről kevesen tudnak. Ennek az elfeledett helynek a szívében, az Odalent kígyózó alagútjaiban él egy lány.

Aurinak hívják, és rengeteg titka van.
A szótlan tárgyak lassú szemlélése kis kaland, amely rövid, keserédes bepillantást enged Auri életébe. Ebben az egyszerre derűs és didergető történetben Auri szemével láthatjuk a világot, és az olvasó megismerhet dolgokat, amelyekről egyedül Auri tud…
Patrick Rothfuss elvezet bennünket a Királygyilkos-krónika egyik legtitokzatosabb alakjának világába. A szótlan tárgyak lassú szemlélése talányos és rejtelmes történet egy megtört lányról, aki élni próbál egy szétesett világban.




6. Cecelia Ahern: Amikor megismertelek

Jasmine két dologhoz ért: profi üzletasszony és odaadó testvér. Ám amikor váratlanul elveszíti a munkáját, törékeny nővére pedig kezdi önállóan bontogatni a szárnyait, rá kell ébrednie, hogy nem tudja, merre halad az élete. 
Álmatlan éjszakáin az ablakból figyeli a szomszéd sztár-DJ és családapa részeg randalírozását: Matt is munkanélkülivé vált, amikor a talkshow-jában egy szilveszteri pajzán tréfa nem úgy sült el, ahogy tervezte. 
Jasmine-nak minden oka megvan rá, hogy utálja Mattet, és úgy tűnik, az érzés kölcsönös, a két ember útjai azonban visszavonhatatlanul keresztezték egymást. Az évszakok múlásával pedig nem csak a kertészkedésbe temetkező Jasmine udvara lesz egyre pompázatosabb: egy valószerűtlen barátság és egy bimbózó szerelem is bekopogtat hősnőnk ajtaján. 
Cecelia Ahern legújabb története elgondolkodtató, bájos és felemelő, megnevettet és könnyekre fakaszt, és legfőképp emlékeztet minket arra, hogy az életet élni érdemes.

7. Iny Lorentz: A fehér csillag 

A fiatal házaspár, Gisela és Walther Texasban próbál új életet kezdeni, miután menekülni kényszerülnek Poroszországból. Az asszony első gyermeküket várja, és bár számtalan nehézséggel kell megküzdeniük, végre szabadnak érezhetik magukat új hazájukban.

Törékeny boldogságukat azonban tragédia fenyegeti: Gisela nem tudja szoptatni a gyermeket, és újszülött kisfiuk élete veszélybe kerül. Walther végül a félelmetes komancsoknál talál dajkára, az indiánok segítségéért azonban nagy árat kénytelen fizetni…
Mindeközben a háború sötét felhői gyülekeznek Texas felett. A kegyetlen Santa Anna tábornok nekiindul, hogy katonáival elkergesse az európai és amerikai telepeseket a tartományból. Giselának és Walthernek döntenie kell: ismét elmenekülnek, vagy ezúttal szembeszállnak a boldogságukat fenyegető erőkkel.
Iny Lorentz legújabb regényében folytatódik A remény földjén című kötetben megismert szereplők története. Az olvasók belepillanthatnak Texas állam betelepítésének és függetlenné válásának színes és izgalmas krónikájába, miközben nyomon követhetik, hogyan teremt új otthont magának egy fiatal pár, akik mindent feladtak egy jobb élet reményében.

8. Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Imádom már most ezt a borítót, meglátjuk milyen lesz a történet.


Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. 

Cherry története, a Cseresznyés ábránd az első.
Cherry Costello élete hamarosan örökre megváltozik. 
Somersetbe költözik az apukájával, ahol egy új anyuka és egy csomó vadiúj testvér vár rá. 
Rögtön az első napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdöglesztő, hogy az már közveszélyes. Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honey-val jár. 
Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia hiszen ezzel mindent tönkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tőle
Csajok és csokik. Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története Neked melyik lány lesz a kedvenced? 
Talán a Cseresznyés ábránd főhőse, Cherry? Az a lány, akinek tejeskávé színű a bőre, sötétbarna szeme pedig mandulavágású. Akinek élénk a képzelete, szórakoztató a társaságában lenni, és aki mindig kiáll magáért.
Cathy Cassidy nyolc-kilencéves korában írta meg első képeskönyvét kisöccsének, és azóta ontja magából a történeteket. 
Magyarul elsőként a Csajok és csokik-sorozata (a Cseresznyés ábránd az 1. kötet) jelenik meg, melynek a vagány Tanberry-nővérek a főhősei, de mellettük feltűnik néhány szupermenő srác is, valamint Cathy egyik legnagyobb szerelme, a csokoládé is fontos szerepet kap. 
Cathy Skóciában él a családjával. Az összes munka közül, amivel valaha megpróbálkozott, az írást szereti a legjobban hiszen amikor ír, mást sem kell csinálnia, mint ébren álmodozni egész álló nap.

9. George R.R. Martin: Zsiványok


“Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz… Az olvasó már az írók névsorát látva is elalél a gyönyörűségtől.” Library Journal

Olyan történetekre vágyik, amelyek túlmutatnak az elcsépelt sablonokon? Akkor ne hagyja ki a New York Times bestseller-szerző George R. R. Martin és a többszörösen díjnyertes szerkesztő, Gardner Dozois kötetét!
Huszonegy eredeti, most először olvasható, igazi nehézsúlyú sztárszerző tollából származó írást vehet kezébe a Zsiványokkal, amelyben minden egyes novella újabb izgalmakat ígér meghökkentő csavarokkal és nyaktörő fordulatokkal. Maga George R. R. Martin egy eddig még ki nem adott, új Trónok harca novellával jelentkezik, amelyből A Tűz és Jég Dala világának talán legnagyobb gazemberét ismerhetjük meg.
Csatlakozzon az utazáshoz olyan írókkal, mint Gillian Flynn, Joe Abercrombie, Neil Gaiman, Patrick Rothfuss, Scott Lynch, Cherie Priest, Garth Nix, Steven Saylor vagy Connie Willis – nem is beszélve az irodalmi bűvészmutatványok többi mesteréről. Ezek a zsiványok nemcsak fosztogatnak, hanem gazdagabbá is teszik az olvasó szívét!
A kötet New York Times bestseller lett, ami elég ritka az antológiáknál. Persze ilyen impozáns szerzőlistával jó, ha évtizedenként egyszer jelenik meg antológia, tehát nem meglepő a sikere.

10. Josh Malerman: Madarak a dobozban


Lesz itt minden, ami a félelmünket ébren tartja, kíváncsi vagyok rá, de nem ez áll az első helyen, mivel nem a kedvenc műfajom a horror, ettől függetlenül a lista 10. helyén áll.

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Ennyi lenne a listám, amit készítettem a könyvfesztiválra, de  a változtatás jogát fenntartom. :)

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon