2016. január 20., szerda

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Új kedvencet avattam

A Ne bántsátok a feketerigót! Írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színes bőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célzó eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót című könyvével egy Moly-os közös olvasás keretében ismerkedtem meg. Ráadásul pont kapóra jött Miamona Reading Challenge kihívásához is, hiszen az egyik feladat az volt, hogy olyan könyvet kell olvasni, aminek a címében, vagy a borítóján egy madár szerepel. Bevallom, hogy olvasás előtt már hallottam a regényről, de nem igazán figyeltem fel rá, sőt még értékelést sem olvastam hozzá kapcsolódóan, így elfogulatlanul tudtam nekikezdeni az olvasásnak.


Képtalálat a következőre: „maycomb picture”
Egyébként pedig pontosan így volt jó, hogy nagyon kevés információval rendelkeztem mind a könyv, mind pedig az író vonatkozásában. Azóta persze tudom, hogy nem egy egyszerű könyvecskével volt dolgom, hanem egy olyan fantasztikus regénnyel, aminek elismeréseként Harper Lee első könyvesként Pulitzer-díjat kapott. A könyv annak ellenére, hogy 55 éve jelent meg mégis értéket közvetít a mai kor olvasói számára is, ez már az első 50 oldal után kiderült számomra. 
A történet tömören:

Amerika déli államaiban is érezhető a gazdasági világválság, ez alól Maycomb sem kivétel, ahol Scout és Jem Finch ügyvéd édesapjuk, Atticus Finch szárnyai alól éppen kezd ki-ki tekintetni a körülöttük lévő világba, ezáltal részeseivé válva az őket körülvevő eseményeknek is. Az alabamai kisváros látszólag szerény, de nyugodt életét felkavarja, hogy Atticus Finch elvállalja egy színes bőrű férfi védelmét a bíróságon, mely cselekedete miatt sokan ellene és gyermekei ellen is fordulnak. Ettől függetlenül Atticus mindvégig kiválóságról tesz tanúbizonyságot, a testvérek pedig próbálnak ennek, a rájuk is nehezedő tehernek a súlyával megbirkózni. Mint oly sokszor most is bebizonyosodik, hogy a gyermeki szellem hatalmas dolgokra képes, Scout és Jem a szemünk előtt kezd kinőni a gyermekkorból, de mégis megtartják gyermeki bájukat és ártatlanságukat, amely egy igazi bűvkörbe vonja az olvasót és pont emiatt képtelen voltam én magam is letenni a könyvet. 

Emellett megjelenik a "mumus"  is a rejtélyes szomszéd személyében, ami talán minden gyermek képzeletében létezett egykor, bennem is felelevenített ilyen gyermekkori emlékeket, amikor félve figyeltük az egyik idősebb szomszédot, mert gyerekszemmel valamiért egyszerre volt félelmetes és érdekes. 

Képtalálat a következőre: „maycomb picture”A regény mindvégig képes volt érzelmeket kiváltani, ami egy jó regény sajátja kellene, hogy legyen, de egyre ritkábban találkozom vele. 

A kedvenc szereplő számomra a történetet elmesélő Scout volt, aki eleven, cserfes és bájos. Tökéletes karakterábrázolással vált a kedvencemmé, ritkán tapasztaltam regényeknél ennyire eleven és gyönyörű ívben kiteljesedő karaktert. 

A történethez az összes szereplő, - legyen az jó, vagy éppen gonosz karakter- hozzátett valamit, amitől ez a regény egy mesterművé válhatott. 


"Lőjetek le annyi szajkót, amennyit csak akartok, de ne bántsátok a feketerigót. "

Atticus Finch
Ezután az élmény után nem marad más hátra, mint megnézni a regény alapján készült filmet Gregory Peck főszereplésével.

Sőt meg merem kockáztatni, hogy az idei év egyik kedvence, ha nem a legnagyobb kedvence lesz számomra ez az olvasmány és biztos, hogy felkerül az újraolvasandó könyvek listájára. 

Az olvasmányhoz ajánlok egy remek térképet, amely alapján szinte az egész kisváros elképzelhető és végigkövethető. 

Amerikában ez a regény kötelező olvasmány, de itthon is jó szívvel ajánlom diákok és pedagógusok számára egyaránt, mert valódi értéket közvetít, oly módon, hogy még a legérdektelenebbek kíváncsiságát is képes lesz felébreszteni. Aki pedig kicsit is fogékony a társadalmi problémák iránt most igazi csemegét tarthat a kezébe Harper Lee tolmácsolásában. 

Térkép: Itt elérhető

A regény következő része Magyarországon 2015-ben jelent meg, Menj, állíts őrt! címmel.

Nincsenek megjegyzések:

Kövess e-mailben is