2018. május 26., szombat

Leah Remini - A Bajkeverő

A ​New York Times bestseller listájának első helyezettje. Leah Remini, a szabad szájú színésznő, televíziós műsorvezető, és valóságshow-sztár mindent feltáró visszaemlékezése bepillantást enged az olvasó számára a Szcientológiai Egyházzal való több mint harminc éven keresztül tartó, felkavaró eseményekkel és szívszorító drámákkal teli kapcsolatba. 

Leah Remini soha nem fogta vissza magát, ha valamit el akart mondani. A nagyszájú brooklyni lány pontosan annak köszönheti hosszú évek óta töretlen karrierját, hogy mindig kész volt elmondani ami a szívét nyomta, kiállt magáért, és ha kellett, az elfogadott normákat sem félt felrúgni. Azonban néha nagy árat kell fizetni azért, ha valaki bajkeverő. 

Ez az igazság soha nem volt annyira egyértelmű, mint 2013-ban, amikor Remini hangosan, és nyilvánosan szakított a Szcientológiai Egyházzal. A Férjek gyöngye sztárja ebben az őszinte, és csípős megjegyzésekkel teli visszaemlékezésben beszél először élményeiről, részletekbe menően feltárva miért volt kénytelen szakítani az egyházzal, és bemutatva a szcientológia számos vitatott gyakorlatát. 

Remini még gyermekkorában lépett be az egyházba, amikor nővérével és édesanyjával New Yorkban élt. Később Los Angelesbe költöztek, és miközben Remini arról álmodott, hogy színésznő lesz, erőfeszítéseit mind jobban áthatotta a szcientológia ügyének előmozdítására irányuló vágy. Felnőttként sikerült elérnie az áhított sikert, és előkelő helyet vívott ki magának a vezető szcientológus sztárok hierarchiájában, amelynek csúcsán az egyház legelkötelezettebb tagja, Tom Cruise áll. Remini sok időt töltött a társaságában, és 2006-ban meghívták Olaszországba is Cruise, és Katie Holmes esküvőjére. 

Amikor azonban az egyház tevékenységével kapcsolatban kezdett kérdéseket megfogalmazni, hamarosan ő maga vált célponttá. Olyannyira, hogy végül a szervezetre veszélyes emberként, „elnyomó személlyé” nyilvánították, minek következményeként minden egyes egyháztagnak – ideértve a saját családtagjait is – szigorú utasításba adták, hogy szakítsanak meg vele minden kapcsolatot. Mindörökre. 

A Bajkeverő Leah Remini, és családtagjai érzelmi és szellemi szabadság felé tartó figyelemre méltó utazásának bátor, pimasz, és különösen olvasmányos krónikája. Visszaemlékezés ez, mely egy őszintén élt élet során, súlyos áldozatok árán feltárt igazságokat mutat be – egy olyan író tollából, aki nem fél a következményektől.


Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldal: 344

Szerintem: 

Leah Reminivel a Férjek Gyöngye sorozat kapcsán "találkoztam" először, mint kezdő színésznővel. A sorozat befejezését követően viszont töredelmesen bevallom, nem követtem a pályafutását.  Úgy gondoltam, hogy rendben, adott egy szimpatikus, nagyszájú, igazi tűzről pattant nőci, de nem fog tudni túllépni a sorozatok világán. 

Bevallom, tévedtem. Remini sokkal több, mint egy olyan színésznő, akit beskatulyázhatunk, majd jó mélyre elrejthetünk a sorozatszínészek világában. Sziporkázó, értelmes, bátor és izgalmas nő, anya, feleség, barát. Mindezt remekül átültette a saját önéletrajzába is, szinte brillirozott a lapokon. 

Amikor megtudtam azt, hogy önéletrajzi regényt adott ki biztos voltam benne, minél előbb szeretném elolvasni.Tudom, hogy sokan a szcientológia rejtélyes világának tényfeltáró, leleplező mivolta miatt veszik meg Remini önéletrajzi kötetét, nincs is ezzel baj, abszolút érdekesen tálalja ezt a sötét, zárt közösséget az olvasónak. Szerintem én azonban azon kevés kivételek egyike vagyok, akit nem is igazán érdekeltek az egyház piszkos ügyei, helyette ott munkált bennem a kíváncsiság Leah Remini  valódi személyiségének vonatkozásában. 

Amikor elkezdtem az olvasást, rögtön az jutott eszembe, hogy engem általában nem is szoktak megtalálni a különböző egyházak, érdekes.... Nem kezdeményeznek velem beszélgetést sem az utcán, sem a parkolóban, de még akkor sem igazán, amikor konkrétan a kapucsengőt nyomva zargatják a gyanútlan, és véleményük szerint  jövőbeni egyháztagjukat, azaz engem. Így nem is igazán mélyedtem bele az egyes egyházak, vagy magukat egyháznak kikiáltó intézmények munkásságába, így a szcientológiáról is maximum Tom Cruise jutott az eszembe, mert ugye vele talán majdnem mindenki össze tudja kötni ezt a gyülekezetet.  Tehát így, ilyen dolgokon elmélkedve álltam neki a kötet elolvasásának, és csak remélni tudtam, hogy Leah erős karaktere a lapokon is át fog jönni. 

Leah által képviselt karaktert mindig nagyon közel éreztem magamhoz. Igazi belevaló, nagyszájú feleségalap volt, aki ráadásul még vicces is tudott lenni. Persze a sorozatban Jerry Stiller és Kevin James is rásegített minderre, de valahogy mégis volt kisugárzása a csajnak, ami még a képernyőn keresztül is átjött.  Úgy éreztem már a sorozat nézése közben is, hogy a vicces stílus nem kimondottan csak megjátszás, sőt a nagyszájúság sem, mert akkor vagy Oscart érdemelt volna az alakítása, de legalább is egy Emmy-díjat. Így már korábban is úgy gondoltam, hogy ez a nő igazán életrevaló. Nagyon hamar megtalált az az érzés, hogy ő valóban olyan, mint az általa alakított karakter, sőt sokkal jobb, mert jól ír, kellemes a stílusa és olvastatja magát minden egyes oldal, ami nem lehet véletlen. 

Tehát adott volt egy remek írói stílus, ami kiváló alapot biztosított Leah számára ahhoz, hogy egy remekül felépített önéletrajzot nyújtson át az olvasóinak. Úgy gondolom, hogy sokkal több is lett, mint egy jól megírt önéletrajz. Mesterien két szálon futtatja az elbeszélését, de mégis kronológiai sorrendben, azonos időben teszi mindezt, mi, olvasók pedig szinte mozivásznon látjuk pörögni az eseményeket, és közben megismerjük Remini igazi arcát, valamint életének örök kételyét, a szcientológiát is. 

Azt egyértelműen tudtam tehát, hogy a szcientológia viszi majd a fő csapásvonalat, meg azt is tudtam, hogy a könyv kiadása körül is voltak botrányok, de azt nem sejtettem, hogy ennyire tetszeni fog még ez, a számomra nagyon idegen vallási irányzat bemutatása is. Annak ellenére, hogy nem érdekelt maga a téma, mégis le tudott taglózni, gondolkodásra késztetett, tehát nem hagyott hidegen, mint ahogy elsőre vártam volna. 

Leah, ahogy azt reméltem, kendőzetlenül tárja fel az életét, végigkísérhetjük egészen gyermekkorától napjainkig. Nem takargatja az egyházzal való igen bonyolult viszonyát sem. Amellett, hogy gyermekkorát feláldozta az édesanyja nézetei miatt, és egészen késő felnőttkoráig töretlenül hitt is ebben a vallásnak nevezett nézetben. Sőt, nem csak hitt benne, hanem Tom Cruise mellett egyik úttörőjévé és anyagi támogatójává is vált.

Csapongás kezdete: /Apropó, Tom Cruise! Hát, amennyiben valóban úgy van minden (miért is ne lenne?), ahogy Leah leírja Tom Cruise magánéletét, akkor döbbenet a köbön!!!! Gondoltam, hogy nincs minden rendben vele, de amit itt kimond, és leír, gondolom nem azért mégsem a teljes valójában, ő, izé, hát, arra nincsenek szavak! Már csak ezért is érdemes elolvasni,  a rajongóinak is./ Csapongás vége.

Nagyon érdekes volt látni, hogy valaki mennyire fanatikussá tud válni, amennyiben egy arra fogékony életkorban, életszakaszban találják meg. Igazán tanulságos olvasmány is egyúttal. Jó példa arra, hogy lehet valaki bármennyire okos, szép, sikeres, ha mégis ott van egy picike tényező, ami lehúzza a mélybe.

Sosem gondoltam volna, hogy egy értelmes ember ennyire elvakulttá is tud válni, de igen, Leah minden szempontból megfelelt a szcientológia kívánalmainak. Sikeres volt, pénze is volt, mégis hatalommal bírtak felette, mindezt úgy, hogy egy baromi kemény nőről van szó. Ez az ellentmondás, tehát a kemény, nagypofájú csaj egy gyenge, könnyen alárendelt szerepbe kényszerülő behódolóvá válik. 

A stílus és az egész önéletrajz felépítése nagyon tetszett, a fő csapásvonal, a szcientológia, annak intézményei, hatalmi felépítése, és az abban munkálkodó személyek felsőbbrendűségre való törekvése, vagy éppen azok elnyomása az, amire ráépül az egész. Remekül kidolgozott részét képezik az elbeszélésnek.

Nem volt mindig, sőt talán egyáltalán kellemes olvasni egy ilyen szinte tapintható ellentétet boncolgató írást, úgy, hogy az elszenvedő alany, azaz Leah "csupaszítja" le saját magát. Ennek ellenére volt benne valamilyen mágneses tényező, ami az olvasásra késztetett, ráadásul faltam a lapokat, és imádtam olvasni szinte az elejétől a végéig. 

Úgy gondolom, hogy egy ilyen önéletrajzi írás megírásához, annak a világ elé tárásához nagyon nagy erőre van szükség, hiszen még ő maga sem lehetett tisztában a történet végkimenetelével, illetve a korábbi egyháza reakciójával. Bátor döntés volt! 

A másik dolog ami miatt tiszteletet érdemel, hogy bevallja azt, hogy nem jó szülő, nem mintafeleség, megcsalták és ő is megcsalt másokat, tehát nem egy szentként, vagy áldozatként tekint önmagára. Bevallja, hogy vannak kételyei, félelmei, álmai és reményei. Nagyon szerettem, hogy kertelés nélkül mutatta meg a valós, vagy közel valós életútját, bátran kiállva a nagyvilág elé. 

A nagy leleplezés mellett azért megismerjük azt a színésznőt, anyát, feleséget, humoros, erős nőt is, aki miatt én valójában a kötet olvasásába kezdtem. A kíváncsiságomat ebből a szempontból nem mondom, hogy teljes mértékben kielégítette az életrajzi írás, de legalább apránként csepegtetve össze tudtam állítani egy képet, ami hasonlított az általam korábban kialakított személyiséghez Leah vonatkozásában. 

Összességében:

Nagyon örültem, hogy egy száraz önéletrajz helyett egy olvasmányos, és ami a legfőbb remek stílusban megírt életút tárult elém. 

Úgy gondolom, hogy Leah egy tehetséges, sokoldalú színésznő, anya és feleség, még akkor is, ha nem mindig a legjobb utat választotta, ettől kicsit olyan, mint bármelyikünk, még akkor is, ha ő nagyban játszott. 

2018. május 24., csütörtök

89. Ünnepi Könyvhét - Harácslistám

Kopp-kopp lekopogom, idén úgy néz ki a dolog, hogy eljutok a Könyvhétre. 

Első körben egy hétvégi napot lőttem be, hiszen pici babával egyedül utazgatni, molyolni a könyvek között kissé nehezített pálya lenne. Így nem telefonos segítséget, de segítséget fogok igénybe venni, párom személyében, aki a picit és a kiskamaszt fogja koordinálni a sorok között (vagy nem, szerintem inkább fagyizás és séta fog befigyelni), amíg én válogatok, ámulok és bámulok, meg tapizom a friss könyveket és csacsogok a Kildarás csajokkal. 

Emellett mindenképpen szeretnék dedikáltatni is, remélem Lőrinc L. László, azaz Laci bácsi dedikálására is eljutok, mert volna mit dedikáltatni vele (is).  Remélem Böszörményi Gyulával is összefutok, csuriba az ujjak! Csak időm legyen mindenre, pls! 

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a leginkább vágyott beszerzendők listáját, természetesen a teljesség igénye nélkül, mert biztos, hogy nem ennyi könyv lesz, ami hazáig jön majd velünk. 

89. Ünnepi Könyvhét 2018. június 7-11. Vörösmarty tér 


Reszkessetek! Jövöööökkkk!


Tasminia Perry - Ház medencével - 21. Század Kiadó
Valaki ​hazudott. Valaki meghalt. 
EGY HALÁLOS NYÁR 
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg. 
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni… 
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES 
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?

Magával ragadó, gyors tempójú regény néhány sötét csavarral, amelyekre nem számítottam – tökéletes nyár végi olvasmány. – Daily Mail 
Sodró lendületű, épp a megfelelő mértékben szexi, és tele van hihető (ám teljesen váratlan) csavarokkal. – Cosmopolitan 
Sistergően izgalmas, szórakoztató történet – és csupa csillogás. – Sunday Mirror

Sarah Pinborough - 13 perc - 21. Század Kiadó


13 percig halott voltam.
Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de egyet tudok: nem baleset volt.
És nem akartam öngyilkos lenni.
Azt mondják, tartsuk magunkhoz közel a barátainkat, az ellenségeinket viszont még közelebb, de tizenévesen nehéz közöttük különbséget tenni. A barátaim szeretnek, tudom, hogy így van. De ez nem jelenti, hogy nem próbáltak megölni.
A 13 perc lebilincselő történet manipulációról, félelemről, gyilkosságról és az igazság erejéről. Mellbevágó olvasmány, és amikor letesszük, óhatatlanul elgondolkodunk: vajon mi magunk igazán ismerjük-e az embereket, akik a legközelebb állnak hozzánk.    
A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének! című pszichológiai thriller kapcsán ismerhette meg.
A könyv filmes jogai már elkeltek, a regényből készült sorozatot a Netflixen láthatják majd a nézők. 

A 13 perc már a magyar olvasókat is meggyőzte, pár olvasói komment a moly.hu-ról:

"Ez egy sodró lendületű, izgalmas történet manipulációról, kirekesztettségtől való félelemről, bosszúról, szerelemről; egyedi hangvétellel, roppant hitelesen."– Coeur
"Sosem tudhatjuk hány farkas öltött báránybőrt körülöttünk. Zseniális, letehetetlen olvasmány volt." - Linette
Tillie Cole - Ezer csók - Twister

Egy csók egy pillanat. 
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú. 
És van egy lány. 
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik. 
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő. 
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik. 
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül? 
Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

Kate Quinn - Alice hálózata - Maxim

Kate ​Quinn magával ragadó, lebilincselő történelmi regényében, mely a bátorságról és a jóvátételről szó, két nőt hoz össze a sors – egy hajdani kémet, akit az első világháborúban szerveztek be az Alice-hálózatba, és egy fiatal amerikai lányt, a felső tízezer gyermekét, aki felrúgja a hagyományokat, és 1947-ben az unokatestvére keresésére indul. 
1947. A második világháborút követő felfordulás idején egy amerikai egyetemista lány, Charlie St. Clair hajadonként teherbe esik, és közel jár ahhoz, hogy módfelett jómódú családja kipenderítse. Ráadásul kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy szeretett unokatestvére, aki a háború alatt eltűnt Franciaország nácik megszállta részén, talán még él. Így hát amikor a szülei Európába zsuppolják, hogy ott szabaduljon meg a „kis problémájától”, Charlie meglép és Londonba megy, eltökélve, hogy kideríti, mi történt az unokatestvérével, akit nővéreként szeretett. 
1915. Egy éve tart az első világháború. Eve Gardiner ég a vágytól, hogy részesévé váljon a németek ellen vívott küzdelemnek, és váratlan esélyt kap erre, amikor beszervezik kémnek. Miután az ellenséges megszállás alatt lévő Franciaországba küldik, a varázslatos Lili, a „Kémek Királynője” veszi a szárnyai alá, aki titkosügynökök hatalmas hálózatát irányítja az ellenség orra előtt. 
Harminc évvel később Eve részegen és elvonultan tölti a napjait a lerobbant londoni házában; kísérti az árulás, amelynek az Alice-hálózat végül áldozatául esett. Mígnem beront hozzá egy fiatal amerikai, és kimond egy nevet, amelyet Eve évtizedek óta nem hallott, és rövidesen együtt kelnek útra, hogy kiderítsék az igazságot, bármi is az.



Kimberley Freeman - Örökzöld-zuhatag - Athenaeum

Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik. 
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 
Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Mikozben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…








Cecelia Ahern - Lantmadár - Athenaeum 

Első körben egy hétvégi napot lőnék be, mert pici babával nehezített a helyváltoztatás, főleg egyedül, messzebbről. Így igyekszem egy kis segítséget igénybe venni, azaz apa fogja szórakoztatni, amíg én garázdálkodom, meg a csajokkal (Kildara) talizom, addig a család kisebb-nagyobb tagjai sétálgatnak, fagyiznak, vagy éppen jó esetben ők is megnézik a kínálatot. 

Jöjjön is az én kis Harácslistám, igen, így nagybetűvel! 

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.
Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.
Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.


David Walliams - Az Éjféli banda - Kolibri

Miután Tomot fejbe találja egy krikettlabda, és a kórházban tér magához, a világ legrémisztőbb arca az első, amit meglát. Úgy tűnik, a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra, ám ekkor kiderül, hogy a gonosz főnővér egyetlen dologban leli élvezetét: ha kegyetlenkedhet a gyerekkórterem lakóival. 
Tom ekkor még nem is sejti, hogy életében először épp egy kórházban talál igaz barátokra, és csak egy hajszál választja el élete legjobb, legizgalmasabb kalandjától. Egy életre szóló és szívmelengető kalandtól, amilyenről még csak álmodni sem mert… 
David Walliams napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírója. Regényei eddig több mint negyven nyelven jelentek meg, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában. Gengszter nagyi című könyvéből több mint félmillió példányt adtak el világszerte.

100 érdekesség a világból - Állatok - Kolibri

A bárány béget. A róka az erdőben él. A malac a disznó kicsinye. Képes lexikonunk segítségével a legkisebbek felfedezhetik az állatok csodálatos világát: száz állatot ismerhetnek meg élőhelyük szerint csoportosítva. Miközben válaszokat keresnek a kérdésekre, sok érdekességet tudhatnak meg, és megfigyelőkészségük is fejlődik. Az állatok megismerése így csupa játék és szórakozás!

2018. május 22., kedd

Lugosi Viktória - Vándorhomár - Megjelenés előtt olvastam

Arnold. Bori. János. Liza. Egy zöldséges. Egy banktisztviselő. Egy történelemtanár. Egy háziasszony. Látszólag semmi közös nincs bennük. 
De a város, ahol élnek, a rendszerváltás, amely megfosztja őket álmaiktól és lehetőségeiktől mégis összeköti őket. 
„Van az úgy, hogy az ember olvasni kezd, és azt veszi észre, hogy bár korán fekvő, már hajnal van és még egy szemhunyásnyit sem aludt. Falja a sorokat, mert tudni akarja, mi lesz a mesterien megalkotott hősökkel. Aztán reggelre már tudja, hogy Lugosi Viktória ezen az éjjelen gazdagabb lett egy rajongóval.” 
Péterfy-Novák Éva 
Lugosi Viktória 1962-ben született Budapesten. Író, újságíró. Két regény, az Ajvé (2000) és a Dafke (2009), valamint egy meseregény, a Hümmögő (2002) szerzője. Ez utóbbi megjelenésének évében elnyerte Az Év Gyermekkönyve Ibby-díjat.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már most, megjelenés előtt elolvashattam Lugosi Viktória legújabb kötetét, a Vándorhomárt. Kicsit félve, kicsit óvatosan kezdtem el az olvasást, nem tudtam pontosan mire számíthatok, mire készüljek, hiszen csupán annyit tudtam, hogy öt történet fog megelevenedni a lapokon, öt fő karakter életútját ismerhetjük meg. Ráadásul mindehhez egy bonyolult háttér adja a díszletet, mégpedig a rendszerváltás időszaka. 

Ahogy elolvastam az utolsó történet utolsó sorát is, bizony kellett vennem egy mély levegőt, és ez által picit megnyugodni, lelassulni, ismét visszatérni a 21. századba. 

A történetek igazából egy nagy egység kisebb részei voltak, fantasztikus írói megoldással, a nagy egészből alakították ki saját magukat önálló, egyedülálló és kerek történetekké az egyes novellák. Nagyon szerettem ezt a megoldást. 
Szinte elfelejtette az ember, hogy a szereplők sorsa összefonódik, de a legvégén az írónő nem hagyott kétséget, odavágott és egy remek fricskával zárta a sorait. A frenetikus zárás minden egyes történetnél megtalálható volt, hiába gondoltam arra, hogy az első részhez képest már nem igazán tud újat hozni a következő történet befejezése, amikor minden egyes résznél sikerült ismét megdöbbentenie, úgy, hogy néha csak ültem és néztem ki a fejemből, nehéz volt feldolgozni az olvasottakat. 

Egy picit utána olvastam Lugosi Viktória munkásságának, mert nagyon érdekelt az író személye is, aki ezek mögött a keserédes, lebilincselő és drámai történetek mögött áll. 

Kiderült, hogy újságíró  és kommunikációs szakember, aki első kézből tapasztalta meg azt a korszakot, ami Magyarországot jellemezte a rendszerváltás időszakában. Tehát ő is átélte, és úgy gondolom, hogy ettől tudott hiteles lenni az írása is. Igen, hiteles volt, az első szótól az utolsóig, biztos vagyok benne, hogy a kiragadott események megtörténhettek volna  a valóságban is. Akkoriban mindenki ismert egy Jánost, egy Borit, egy Arnoldot, egy Lizát és természetesen személyes kedvencemet, Alízt is. 

Szerettem azt, hogy egy bizonyos életérzést, egy megfoghatatlan, de mégis valós miliőt közvetített felénk, olvasók felé a kötet minden egyes sora. Szinte magam előtt láttam a kor tipikus tárgyait, embereit, sőt még azt a bizonyos illatot is érezni véltem, a Félelem illatát. Igen, így nagybetűvel! 

"Fáradt. Mintha szörnyű súly volna a vállán. Fáj minden mozdulat. Nyilván ezért vette fel ezt a görnyedt tartást, amit a koszos villamosablak is visszatükröz. A ládacipelés, az tette ilyenné."

Ezek, az egyes történetekben megjelenő karakterek voltak a szocializmus jellemző figurái, persze kicsit sarkítva, élesítve a kontrasztokat, de mégis nagyon találóan ábrázolva. 

A regény nagyon nagy erőssége a karakterábrázolás volt, számomra ez adta meg az abszolút pozitív olvasási élményt, amellett, hogy a korszak is remekül volt ábrázolva, de mégis maguk a figurák jelentették azt a bizonyos pluszt, amitől én azt mondom, hogy egy történet lebilincselővé tud válni. Igen, szándékosan írtam figurát, mert úgy érzem, hogy ezek a karakterek inkább a korszak figurái, bábjai voltak, akik lehettek bárkinek a szomszédjai, gyerekei, férjei és feleségei. Folyamatosan magas fordulatszámon pörgött mindegyik történet. Ezt a felgyorsult ritmust először meg kellett szoknom, de utána szinte letehetetlenné vált a könyv, olvastam este és reggel, még evés közben is, ahogy volt öt percem már nyúltam is a könyvért és vártam a csodát, amit az olvasási élmény nyújtott. Tette mindezt úgy, hogy az összes történet nagyon komor volt, picike vidám foltok feltűntek ugyan, de nem maradtak velünk. Ez utóbbit nem is bántam, mert ez itt és most így volt nagyon kerek és egész, legalábbis számomra, aki a rendszerváltást megelőzően született, azonban mindössze képeim, benyomásaim maradtak meg a regényben megjelenített korszakról. 

Ezek a benyomások, képek viszont élessé váltak, emlékképek jöttek és suhantak tovább, néha picit kilépve a regény lapjai közül, elmerülve a saját emlékeimbe, majd újra az éppen aktuális történetbe szó szerint visszazuhanva folytattam az olvasást. 

Számomra kedvenc karakterré Alíz vált, az ő történetét vártam a legjobban, és bevallom bizony meg is könnyeztem. Nagyon ritkán csordul ki a könnyem egy történet hatására, most két alkalommal is megtörtént. Számomra Alíz volt a legszerethetőbb, leginkább bátor és erős karakter, aki az érzelmeimre hatva tudott közel kerülni hozzám, talán azonosítottam őt a saját nagymamámmal is, nem tudom, de jó érzés volt olvasni, hogy léteztek, létezhettek ilyen nemes lelkű emberek. 

Úgy gondolom, hogy ezt az öt történetet akkor is érdemes elolvasni, ha megélték, átélték az adott korszakot, és akkor is, ha kizárólag a családi anekdoták, elbeszélések által ismerték meg ezt, a kicsit furcsa, kicsit bizarr, de mindenképpen érdekes világot, ráadásul itthon, Magyarországon.  

Számomra az idei év egyik legszívhezszólóbb olvasmányává vált a Vándorhomár. Egyértelműen az érzelmeimmel játszott az írónő, tette mindazt úgy, hogy észre sem vettem egészen addig, amíg a történések padlóra nem küldtek, miközben még többre és többre vágytam. Vágytam az érzelmi hullámvasútra, egy letűnt, de mégis ismerős korszakra, annak minden apró rezdülésére, örömére és bánatára. 

Vándoroljatok bátran a Vándorhomárral időn és téren át! 

Borító: Első ránézésre nagyon illik a történethez, a történetben megjelenő korszakhoz 4 pont

Karakterek: Nagyon erős karakterábrázolás jellemzi a történeteket egészében és önállóan is. A karakterek mindvégig erősek tudtak maradni. 5 pont

Történet: Számomra mind az 5 történet tudott valami pluszt, valami olyan érzést nyújtani, ami miatt a gerincemen végigfutott a hideg. Nagyon furcsa keserédes, fordulatos és ritmusos történetek elevenedtek meg a lapokon. 5 pont

A Könyvet és az olvasási élményt köszönöm a Libri Csoportnak (Park Könyvkiadó)!  

A kötet a fenti linken előrendelhető. Várható megjelenés: 2018.05.31. 

Meghívó - Könyvbemutató:

Mikor?

2018.06.06. 19-21 óra között

Hol?

Central European University

Az esemény facebook oldala: itt elérhető

2018. február 5., hétfő

Jo Frost: A csecsemőkor nagy kérdései

 


Ismertető: ​Azért írtam ezt a könyvet, hogy tudd, mire van szükség ahhoz, hogy olyan nagyszerű szülő lehess, amilyen lenni szeretnél. Tartsd ezt a könyvet az éjjeliszekrényeden, hogy mindig kéznél legyen a pici első életéve alatt, mert választ találsz benne minden felmerülő kérdésre és problémára. Legyen ez a könyv a veled élő Szuperdada. /Jo-Jo/ Jo Frost, az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb és legelismertebb csecsemőgondozó és gyereknevelési szakértője a magyar szülők körében is népszerű Szuperdada 1-2. és A kisgyerekkor nagy kérdései után olyan könyvet írt, amely kizárólag a csecsemőkorra, a baba első évére koncentrál. Főbb témái: Fejlődés o Biztonság o A biztos háttér kialakítása o Alvás o Etetés o Gondozás o Fejlesztés és felfedezés o Hogyan legyünk magabiztos szülők. A Szuperdada ezúttal sem csak a csecsemők gondozásával kapcsolatban ad tanácsokat, hanem minden fejezetben foglalkozik a szülőkkel is, akik babájukkal együtt napról napra fejlődnek és változnak. Segít kialakítani a tartós kötődést és megalapozni a jó szülő-gyerek kapcsolatot, hogy mindenki jobban érezze magát az előtte álló nagy utazáson. Keresd a Szuperdada sorozatait a LifeNetwork műsorán.

A Szuperdada munkában, avagy Jo Frost-tól olvastam, és ajánlom!


Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor "találkoztam" először Jo Frosttal, de talán a kétezres évek végén, ráadásul egy angol nyelvű műsorban. Eredetiben élvezhettem a Szuperdada kicsit sem szépítgető, tutujgatástól mentes stílusát, tette viszont mindezt kellő határozottsággal, és némi humorral felvértezve. Elsőre megszerettem a nőt, persze csak, mint amolyan tündérkeresztanyát.
Elsőre tehát, egy jóságos tündérkeresztanya és  Mary Poppins ötvözete jut róla eszünkbe, persze modernizálva. Külsőre kellemes ránézni, a hangja megnyugtató, érezni az erejét és a magabiztosságát, ami a képernyőn keresztül is egyértelműen átjön.
A magam részéről nagyon megszerettem a műsorait, még akkor is, ha nem 100%-osan értek egyet a módszereivel, de vitathatatlan, hogy ért a gyerekneveléshez, a gyerekekhez, legyenek azok picurkák, vagy kiskamaszok.
Folyamatosan rázós szituációból és élethelyzetből rángatja ki a gyerkőcök családját, és szinte mindannyian úgy érezzük, hogy nálunk is elkelne néha egy Jo Frost, csak úgy látogatóba, önbizalmat növelni és megnyugtatni.
Úgy gondoltam, hogy a tv sorozatok után jöhet az első Jo Frost kötet is, hiszen már magyarul is elérhetővé váltak az írásai.
Mivel most ismét kisbaba gügyögéstől hangos a ház, tudtam, hogy A csecsemőkor nagy kérdései című kötet lesz a nekünk való.
Korábban általában a nagyobb gyerekekre vonatkozó részek kötötték le a figyelmemet, hiszen nekem is kiskamaszom van, így a csecsemőkről szóló részeket csak fél füllel figyeltem.
Most viszont egészen a baba születését megelőző időszakon keresztül kalandozhatunk csemeténk első szülinapjáig. Hurrá! Végre, egy teljes évet és még egy picit többet is felölelő írás.
A kaland során számos, a szülőket foglalkoztató kérdés megválaszolásra kerül. A kötet olvasása közben úgy érezhetjük mintha egy hasznos és izgalmas beszélgetésben vennénk részt gyermekünk fejlődésével kapcsolatban.  Fontos hangsúlyozni, hogy a szülő mindvégig partnerként, és nem egy lenézett szereplőként jelenik meg.
Számomra nagyon sok hasznos információt nyújtott a könyv, hiszen szó esett:
  • Az első döntésekről, mint szülők
  • Mire lesz szüksége a babának
  • Hogyan legyünk magabiztos szülők
  • A baba első évéről, szakaszokra bontva, az első szülinapról, mintanapirendek
  • Az ikrekről és a koraszülöttekről, vagy éppen az örökbefogadott gyermekekről
  • Az egészség témaköre is átfogó volt: oltások, gyakori betegségek, az agyhártyagyulladás (ez szerintem minden szülő rémálma), elsősegély vészhelyzet esetén, elsősegély felszerelés. Itt jegyzem meg, hogy még ennyire hasznos és jól szemléltetett, az agyhártyagyulladás tüneteit bemutató ábrával nem találkoztam. 
  • Percentilis táblázatok
  • Hasznos címek - természetesen hazai elérhetőségekkel, mely elérhetőségek hasznossága és használhatósága engem is meglepett
  • Babanapló, egy oldal, ahol minden fontosabb dátumot és tevékenységet fel tudunk vezetni
A fenti lista csak kiragadott részletek, maga a könyv nagyon részletes és alapos ismereteket nyújt a szülők számára, és gyakorló anyukáknak is meglepően hasznos tud lenni.
Szinte faltam a könyvet, nehezen tudtam letenni, mert mindig jött egy újabb rész, ami illett ránk, vagy éppen mi is érintettek vagyunk a témában, így végül nagyon hamar kiolvastam elejétől a végéig.
Miután becsuktam, úgy éreztem, hogy igen, nehéz, néha könnyekkel tűzdelt az első egy év, de minden percét megéri, amit Jo Frost szemlélete csak megerősített, és erősebb lettem, mire a végére értem, mind nőként, mind pedig anya.


Szeretném kiemelni a fogzással kapcsolatban leírt egyik mondatát, mert a vége abszolút tökéletes, és csak egyetlen mondat, amit a sok közül most kiragadtam.

"Tartsd a popsiját és az állát tisztán és szárazon, és ölelgesd sokat. "

Igen, az ölelés csodaszer, ölelem innen távolból Jo-t is, hogy megírta ezt a könyvet (is).


Könyvlelő fényképe.

Borító: Nagyon hangulatos, imádom ahogy Jo ránéz a babára, igazán jól sikerült fotó került a borítóra. 5 pont

Tartalom: A témában íródott egyik legjobb, ha nem éppen a legjobb ismeretterjesztő kötet, ami felöleli az élet első egy évét a szülő és baba vonatkozásában egyaránt. 5 pont

KÖNYV CÍME: Jo Frost - A csecsemőkor nagy kérdései
KIADÓ: Park Kiadó
OLDALSZÁM: 326
MŰFAJ: Ismeretterjesztő
MEGJELENÉS ÉVE: 2014

A könyvet köszönöm a Park Kiadónak és a Kildarának!

2017. december 31., vasárnap

Kicsit sem hagyományos évösszegzés - Buék!

A korábbi években így év vége felé már tűkön ülve vártam, hogy kitehessem a statisztikai alapokon nyugvó kis évösszegző szösszenetemet, és olvashassam a többiekét, frissen, melegen. Idén ez másként alakult, kivéve, hogy a könyves összegzőket továbbra is szívesen elolvasgatom, és együtt örülök a lányok/fiúk sikereinek, amit a blogolás során elértek. Mások sikereinek is pont annyira tudok örülni, mintha a sajátom lenne, mert látom, hogy mennyien tesznek le minőségi "munkát" az oldalukon, és sokszor jönnek a sikerek is. Nem számít ilyenkor, hogy én mit értem el, a lényeg, hogy mindig van lehetőség és nem szabad feladni, menni kell előre, függetlenül attól, hogy hányan olvasnak, vagy éppen nem olvasnak minket. Számomra is sokáig fontosak voltak a számok, mutatók, visszajelzések, felkérések. Idén már nem ez volt a fő szempont, hanem, hogy azt az időt, amit itt, a blogomon töltök szeretettel tegyem, legyen az saját örömömre, vagy éppen együttműködés keretében. Tehát idén több dolgot is megtanultam elengedni (határidők, Kildara stb.) a blogolás és a magánélet területén is.
Elmondhatom, hogy így most JÓ, igen, így nagybetűvel!

Tehát idén először nem készítettem évösszegzést, nem néztem statisztikákat, elengedtem a számokat és picit a blog kezét is, így év vége felé. 

Az energiáimat másra, máshova összpontosítottam át. 

Ebben az évben nagyon sok szuper dolog történt velem, és persze néhány rossz dolog is befutott, de hiszem, hogy 2018. nagy lehetőségeket tartogat. 

Az olvasás továbbra is szenvedély marad, jó lenne egyszer az olvasásból és írásból megélni, de ennek megvalósítása, vagy ez irányú lépések megtétele egyelőre még csak az álom kergetésig jutott.

A statisztikáról annyi azért eszembe jutott, hogy a Moly így év végén ajándékoz pro tagságot, ezért rápillantottam, de tényleg csak pillantás erejéig, hiszen a Moly függőségem is alábbhagyott. A megjelenített szám valamivel több, mivel az utolsó pár hónapban nem vezettem rendesen a Molyon az olvasásaimat. Ennek ellenére 75 elolvasott könyv és 23231 oldalon áll a számláló, ami úgy gondolom, hogy már önmagában szép teljesítmény, tekintve, hogy az év leginkább az olvasáson és könyveken kívüli világról szólt.  

Ha szeretnétek egy picit bepillantani az életembe, a mindennapjaimba, akkor látogassatok meg Instagramon, ahol aktívan jelen vagyok.

Köszönöm, hogy idén (is) velem voltatok, és olvasásra érdemesnek tartottátok a bejegyzéseimet!

Nem maradt más hátra, mint az, hogy az év utolsó bejegyzésével kívánok mindenkinek nagyon-nagyon boldog és könyvekben gazdag új évet és sok csodás napot 2018-ban is!





2017. december 8., péntek

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a nyársat nyelt rendőr

Agatha ​Raisinnek meggyűlik a baja egy túlbuzgó rendőrrel, aki megszállott bírságoló, és őt is megbünteti két „súlyos” vétségért. Agatha nem sokkal az eset után Winter Parvában, a hagyományőrző kis faluban látja viszont a bosszantó rendőrt, csakhogy egyenruha nélkül, mi több, egy nyárson forgatva anyaszült meztelenül a tűz fölött. A malacsütésnek indult szabadtéri mulatság igazi horrorba fordul, amikor a mindig éber detektívnő felfedezi a szörnyű gyilkosságot. Még furcsább, hogy a Raisin Nyomozóirodát a halott rendőr volt felesége keresi fel, és megbízást ad nekik, találják meg exférje gyilkosát. A nyomozással egy idő után még a rettenthetetlen Agathának is le kell állnia, mert olyan fenyegetést kap, ami a nyársra húzott tetem borzalmán is túltesz. Ám amikor Agatha volt férje, James hazatér utazgatásaiból, és mint mesteri „betörő” felajánlja segítéségét Mrs. Raisinnek, az nem tud ellenállni, és tovább folytatja a szimatolást. Mindeközben el kell simítani egy csúnya tettének következményeit is: a nyomozóirodába korábban felvett fiatal Simon Blacket egy ravasz húzással távolította el a csinos és tehetséges detektívlány, Toni közeléből, de nem számolt azzal, hogy mit lép erre a fiú.

Nagy Agatha Raisin rajongó vagyok, így nem volt kérdés, hogy amilyen hamar csak lehetséges elolvasom Mazsola Ági (én csak így hívom magamban, mert durva fordításban valahogy így hangzik a híres, vagy inkább hírhedt nyomozónő, ex-pr főnök neve) legújabb kalandját. Szeretem a szemléletes elnevezéseket, így picit sajnálom, hogy a magyar fordításba ezt nem lehetett valahogy beleépíteni, bár akkor lehet megbontja a történet szerkezeti egységét. Ez csak egy kis plusz elmélkedés volt a részemről, de nézzük, hogy miért is rajongok immáron 22. rész után is a sorozatért.

Tehát ahogy írtam is, elérkeztünk a szám szerint 22. részhez a sorozat vonatkozásában, melyet az Erawan Kiadó karolt fel. Ezt igazán üdvözítőnek találom, mivel úgy gondolom, hogy szükség van az ilyen szórakoztató kikapcsolódást nyújtó krimikre is. Ez pontosan az a kategória, amit nem kell túlgondolni, egyszerűen csak élvezni kell az atmoszférát és a karaktereket, hiszen ennek a sorozatnak ez a két dolog az adu ásza. 

Nem is tagadom, hogy M.C Beaton skót írónő az egyik kedvenc alkotóm a chick-lit krimi műfajában, úgy gondolom ő a műfaj koronázatlan királynője.

Igazán élvezetes chick-lit krimit tudott teremteni, amelynek cselekményét elhelyezte egy angliai kis faluba, Carselybe illetve egy a vidéki Angliára jellemző atmoszférát épített köré, a falu tipikus karaktereivel ötvözve. A tipikus karakterek mellé,  - úgy, mint Mrs Bloxby a lelkész felesége, a bejárónő, a lelkész és még sorolhatnám - izgalmas szereplőket is fel tud vonultatni, úgy, mint Charles Fraith, Roy, James Lacey, Toni Gilmour, Bill Wong, akik ugyan, mindannyian különbözőek, más-más életszakaszban tartanak, más a céljuk, de Agatha iránti elkötelezettségük és vonzalmuk közel sodorja őket egymáshoz, és ezáltal mindvégig ott keringenek Agatha körül, mint bolygók a Nap körül.

Így a 22. részben fokozódnak az izgalmak, és egy minden eddiginél eseménydúsabb és töményebb történetet kapunk, amit vérpezsdítésként is felfoghatunk. A történet spoiler nélkül - ami elég néhéz feladat - nagyjából annyi, hogy Agatha összetűzésbe kerül egy hétköznapi eset kapcsán a nem éppen egyenes úton járó, azonban látszólag a szabályok rabjaként megjelenő rendőrrel, aki Agatha-val sem bánik kesztyűs kézzel. Ezt követően a szókimondó Agatha nyilvánosan elátkozza a rendőrt, aki később nagyon hasonló halált hal, mint, amit Aggie mérgében előirányzott számára. Mindezt csak tetézi, hogy Aggie fedezi fel a rendőr élettelen testét, szintén vitatható körülmények között , így elszabadulnak az események. Agatha minden eddiginél izgalmasabb szituációkba keveri önmagát és kis csapatát.  A háttérben továbbra is a saját nyomozóirodáját vezeti, ahol kedvenc alkalmazottja Toni is alaposan kiveszi a részét a nyomozásból, ezáltal az életük most egy fabatkát sem ér. Emellett James Lacey, Charles Fraith és Roy is az események sűrűjében találja magát, sőt Simon is visszatér a színre, aki továbbra is Toni körül legyeskedve tovább keveri az amúgy sem egyszerű történet menetét, sérülések, tűz, megfigyelés és sziporkázó szócsaták továbbra is szerves részei a történetnek, úgy, ahogy csak M.C. Beaton tudja elmesélni. 

Az előző részeknél éreztem némi megtorpanást, vagy nevezzük kiégésnek, de most úgy érzem annak ellenére, hogy túl sok eseményt próbált az írónő besűríteni ebbe a részbe mégis főnixmadárként tudott feléledni a történet. 

A karakterek továbbra is jól kidolgozottak, szórakoztatóak és egyedik. Minden karakter tudta hozni a ráépített sémától elvártakat, nem mozdultak ki a szerepükből, ott voltak esetlenek, ahol kellett és továbbra is remekül szórakoztatják az olvasót, ki-ki a maga módján. A vidék színe java felvonul a karakterábrázolások során, Agatha pedig továbbra is remek átmenetet képez a vidéki idősödő szingli és a rámenős pr guru között, ami tovább színesíti a történetet. Azzal pedig, hogy bevonta Simont és Tonit a történetbe a fiatalabb korosztályt is meg tudja szólítani, bár itt érzek a karakterek vonatkozásában némi bizonytalanságot, hiszen az írónő egyértelműen a középkorú, vagy éppen idősödő korosztály szakavatott ismerője, bár nagyon igyekszik a fiatalokkal is lépést tartani, de itt talán van még egy kis csiszolni való. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ebben a részben is kihozta a karakterekből a maximumot, az összes karaktert felruházta olyan tulajdonságokkal, ami miatt egyszerre vonzanak és taszítanak minket olvasókat. 

Tetszik, hogy a történet atmoszférája hiteles és izgalmas, megragadott egy olyan szegmenst, a Cotswolds vidéki életét és tájait, ami korosztálytól függetlenül vonzza az olvasókat. Van olyan, akit a vidéki élet attitűdjei vonzzanak olvasás során, de lesz olyan olvasó, akit a "kukkolás" a zárt ablakok és a függöny mögött zajló cseppet sem átlagos vidéki élet vonz, de biztos, hogy lesz olyan olvasó, akik a karakterek miatt fogja a következő részt is elolvasni. A krimi szál továbbra sem igényel túl sok odafigyelést, de kellemes kikapcsolódást és egy pluszt ad a mindenki fantáziáját megmozgató vidéki angliai és lakói titkos élete köré. 

A történetet bátran ajánlom elolvasásra, hiszen a chick-lit krimi kiemelkedő sorozatáról beszélünk, amelyben átérződik az írónő tapasztalata és kora, mely rányomta jó értelemben a bélyegét a sorozatra és egy valóban szórakoztató kikapcsolódást tud nyújtani a műfaj szerelmeseinek. Itt jegyezném meg, hogy  a sorozat összes része önálló regényként is olvasható, hiszen a visszautalások nem zavaróak, akár bátran kezdjük a 22. résszel is. 

Egy sorozat, ami színes, izgalmas és kimagasló karakterábrázolással csábít olvasásra.


2017. november 28., kedd

Andrew Lane: Ifjú Sherlock Holmes - Fekete jég







Minden legenda kezdődik valahol… 
Az ifjú Sherlock Holmes élete legszemélyesebb bűntényével kerül szembe. Bátyját, Mycroftot egy holtest mellett találják késsel a kezében – egy bezárt szobában. Sherlockon kívül senki más nem hisz az ártatlanságában, így neki kell a rejtélyes eset végére járni. 
Az ügy szálai Londonból Moszkvába vezetnek, ahol Sherlock megpróbálja kideríteni, kinek áll érdekében bemártania bátyját, és vajon miért. 
Ha nem jár sikerrel Mycroft akasztófán végzi…



„Micsoda izgalom! Hátborzongató gyilkosságok, rémisztő gonosztevők, ördögi rejtélyek megállás nélkül. Mi mást várhatnánk még? (Charlie Higson)


Előre le szeretném szögezni, hogy nagy Sherlock Holmes rajongó hírében állok. Imádtam eddig az összes írott és vászonra vitt kalandját. A spektrum, amellyel a karakterek vonatkozásában találkoztam igen széles volt, egészen a fiatal Holmes-tól az aggastyánig, és mindet nagyon megkedveltem. 


Szerettem ezeket a furcsa, már-már titokzatos logikával megáldott karaktereket. Szerettem őket a rejtélyek zseniális felderítésének képességén át egészen a személyiségük zsenialitásáig. Idáig sikerült fantasztikus Sherlock Holmes karakterekbe botlanom. 


Idáig! 


Andrew Lane által megszemélyesített fiatal, 14 éves Holmes nekem nem jött be. A regényt a fiammal együtt terveztük elolvasni, de ő éppen "nem ért rá", mert valamilyen fontos küldetése volt az egyik stratégiai játékkal kapcsolatban, mert bizony az olvasás mellett néha hagyom, hogy játsszon a tableten is, bár azért előtte a férjemmel leellenőriztetem az adott játékot. Kicsit megint elkalandoztam, de ebből a témából is lehetne esszét írni, de most éppen Holmes miatt próbálok itt pötyögni. Viszont most úgy érzem, hogy meg kell erőltetnem magamat, mert bár vannak pozitív vetületei is a regénynek, de számomra ez most nagyon nem az volt, amit elvártam volna, ezért összességében szomorú vagyok. Élmény helyett bosszankodtam az olvasás során. 

Ott tartottam, hogy nem ért rá a gyerek, de én, mint rajongó gyorsan el szerettem volna olvasni a történetet, ezért úgy gondoltam, hogy éjszakai bagoly verzióba kapcsolok és kiolvasom gyorsan. Bevallom, szeretek az engem érdeklő dolgoknak, - legyen az könyv, vagy bármi más - hamar a végére érni. Most azonban le kellett tennem, mert mérges lettem, úgy az egészre, de főleg az íróra.

A könyv külsőre még tetszett is, bár nem értettem a koncepciót, mivel a borítón egy, a regény karakterénél jóval idősebb Holmes látható. Azonban ezen túllépve meg kellett állapítanom, hogy jól megtervezett borítóról van szó, a karakterhez hozzásimul a lila szín, melyet jobban megnézve kibontakozik egy izgalmas cselekmény ígérete. A háttérben az orosz motívum, illetve a csatorna a rohanó emberalakokkal, jól tükrözi a tartalmat. A kutyák szerintem egyszerűen csak jól mutatnak, ezért kerülhettek a borítóra, mivel nem alkotnak központi szálat a regényben. Egyértelműen izgalmas borító látvány tárul elénk. Tehát maradjunk annyiban, hogy a borítót tudtam szeretni. 

A történetről csak pár szóban:


Sherlock tizenéves, élete egy olyan pontján tart, amikor az agytekervényeinek későbbi, kusza, de mégis kő kemény logikával bíró része kialakulóban van, melyet nagyszerű tanárának köszönhet. Ebben a fogékony korszakában történik egy bűntény, mely őt és családját nagyon közelről érinti, így nem maradhat kizárólag külső szemlélő. Kénytelen belevetni magát a történések közepébe, melyhez azért akadnak segítői is, de az érdemi munka ezúttal is rá hárul. Furábbnál furább kalandok veszik kezdetét, még hihetetlen logikájával és éleslátásával eljuttat minket olvasókat is a végkifejlethez. 


A történet annak ellenére, hogy az ifjú Sherlock Holmes sorozat 3. kötete teljesen önálló darabként is olvasható. Tehát akár nyugodtan kezdhetjük az olvasást ezzel a kötettel, mivel 1-2 visszautaláson kívül semmi nem utal arra, hogy egy sorozat egyik darabját olvassuk. 

Ahogy említettem este kezdtem el a regény olvasását, de a 100. oldalig sem jutottam, amikor döbbenten vettem észre, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalomként besorolt történet bizony nagyon durva elemeket tartalmaz. Egy ilyen történetet nem adok még a 12 évesem kezébe sem, annak ellenére, hogy tudom, hogy a híradóig sem kell menni, hogy a brutalitással találkozzon. Azonban egy gyermekek számára íródott Holmes kalandtól, - ami alapja lehetne a későbbi klasszikus sir Arthur Conan Doyle által életre keltett karakter megkedvelésének- merőben mást várok el. Az, hogy a gyermeki brutalitás, illetve a felnőttek pokolbéli gonoszsága ilyen teret nyert, az számomra döbbenet és eléggé elfogadhatatlan egy, a műfajban alkotó írótól. 

Amennyiben én magam ezzel a történettel találkozom először, biztos vagyok benne, hogy többet Holmes közelébe sem megyek, sem regény, sem film formájában. Nem hiszem el, hogy a brutális jelenetek nélkül nem lehetett volna mindezt nagyon jól megírni, mivel a történet nekem alapjaiban tetszett. Jó volt az elgondolás, a helyszínek és még a karakterek is a fejlődőképes kategóriába kerülhettek volna, de a kivitelezésbe elég súlyos hiba csúszhatott azzal, hogy úgy okoskodott az író, hogy ez belefér egy ilyen jellegű regénybe. 

A felnőtteknek szóló verzióban egyszer sem találkoztam ennyire letaglózó és kegyetlen gyermeki megnyilvánulással. Ebben a történetben mindez szembe jött velem, igaz nem Holmes volta az „elkövető”, de részesévé vált ő is, ami még inkább furcsa... Bevallom azon az éjszakán, miután lecsaptam a könyvet, nagyon rosszul aludtam, pedig állíthatom, hogy a gyomrom elég sok dolgot bevesz. Most itt ezt nem jött össze, mert nem szeretem, hogy a gyerekek így találkozzanak, egy egyébként nagyszerű karakterrel. 

Teszem hozzá nem éppen Holmes gyermeki karakterével volt problémám, hanem magával a környezettel, amibe belekerült. Néhol ez a történetvezetés rovására is ment, a brutális jelenet úgy érzem, hogy túl volt ragozva, és ezzel az író nagyon rossz irányt adott a cselekményvezetésnek. Próbált olyan furfangos és jó értelemben rémisztő és titokzatos lenni, mint a legendás előd, de itt ez most a visszájára fordult, nem is kicsit. 


Nagyon kár magáért a történetért, mert ahogy említettem az elgondolás jó volt, de a kevesebb néha több elve jobban érvényesült volna. Meg lehetett volna ezt olyan titokzatosan is oldani, hogy az ember gyomra ne forogjon a fölösleges brutalitástól, de nem, ehelyett rápörgött erre a vonalra, sőt ahogy lejött a lapokon még az tűnt ki, hogy élvezi is az író, hogy egy furcsa, már-már groteszk módon működő "Stephen King" utánzattá próbált válni. 

Eme utóbbi írót egyébként egy zseninek tartom, de Lane-nek még ez sem jött most össze, sem Doyle, sem King nyomdokaiba nem tudott érni, hiába is próbálta, főleg, hogy a gyermekirodalom nagyon érzékeny területén kísérletezett ezzel. 

Nekem ez az egész regény emiatt nagyon negatív kicsengésű lett, bevallom nem szerettem és már csak a becsület vitt előre, hogy elolvassam, mert egyébként kiszámítható volt, nekem, mint felnőttnek. 

Nézzük a karaktereket, mert róluk még nem igazán mondtam semmit.

Kiemelni igazából csak a Holmes család tagjait fogom, mert a többi karakter nem igazán volt izgalmas, vagy nem tudok olyat mondani, amit nagyon közölni szeretnék velük kapcsolatban.

Sherlock ifjú karakterével alapjában nem volt gond, sőt már-már tetszett is, leginkább az, ahogy az elméjének eddig nem használt része egyre nagyobb teret hódít meg a logika világában. Azonban mégis középszerű maradt, de nézzük is, hogy miért. 

A regény során az igaz, hogy változik a logikai meglátása, tudott fejlődni ebből a szempontból a karakter, ez egész ígéretes része volt a történetnek. Azonban! Ahogy írtam az, hogy a fejlődés érzetét el tudta érni az író tetszett, de egy huszárvágással bugyuta karakterré is le tudta alacsonyítani, a korábban már fejlődésnek indult jellemet. Emiatt egy nagy kettősséget éreztem, ami még akár izgalmas is lehetett volna, ha nem a nagyon buta verzió és a zseninek gondolom magam vonal váltogatta volna egymást. Szerettem volna inkább egy lassabban, de folyamatosan ívelő jellemfejlődést látni, de itt a szélső határvonalakon ugrált a szerencsétlen karakter, akiben egyébként lett volna erő, amit az ifjabb olvasók irányába tud közvetíteni, de nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most őket is meg tudná venni. 


Aztán ott van Mycroft, akit egyébként én abszolút zseninek gondolok, de itt most valahogy a hibát hibára halmozó, néha felelőtlen karakterré lényegült elő, sőt még a logika csekély szikrája sem látszott. Sajnos ez a karakter nagyon gyengére sikerült, pedig elég teret próbált neki adni az író és jól belevinni a cselekmény közepébe, de inkább egy kapkodó, idegbeteg személyiség kezdett kibontakozni, aki másokra van rászorulva, mert egyedül csak kapálódzik. Tehát nagyon nem szerettem, úgy gondolom, hogy két zseniális egyéniség is bőven elfért volna a regénybe, és talán ha teret enged neki is, akkor nem próbája Holmes karakterét túlírni, mert úgy érzem, hogy itt most ez bekövetkezett. 

Itt jegyezném meg, hogy a regény szerintem rossz besorolást kapott a 11-es karikájával, nem tudom, hogy a szerkesztőnek van-e gyereke, vagy úgy ítélte meg, hogy ez még belefér, de én ezt most máshogy látom. Teszem hozzá, nem vagyok az a mindentől óvó szülő, aki burokban tartja a gyermekét. Egy jól megírt izgalmas, ijesztő történettel nincs is baj, de az undorító, gyermekek által elkövetett tettek szerintem nem ebbe a kategóriába tartoznak. Ez sajnos nem is az első, és nem is az utolsó eset, hogy rossz kategória besorolásba futottam bele. 

Összességében a karakterekkel sem vagyok teljesen elégedett, a történet jó-jó, de nem zseniális, tehát a regény teljes leülepedése után, ami pár napot igénybe vett, megállapítottam, hogy a úgy érzem az író egy teljesen átlagos kategóriába taszította Holmes zsenialitását. Egyértelműen felejthető a történet, kivéve az undorító részletet, ami még mindig itt van előttem. A fiamnak pedig nem fogom odaadni ezt a kötetet, inkább megvárom, amíg megérik annyira, hogy az eredeti Doyle karakterrel ismerkedhessen meg. 


A könyvet köszönöm a Kildarának és a Főnix Könyvműhelynek! 









 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon