2023. november 24., péntek

Velenczey Dávid: Az anyai szív

Fülszöveg: Anya ​és fia között különleges a kapcsolat. Ha nem tudnának beszélni, akkor is megértenék egymást: a pillantásokból, egy kósza mozdulatból, a test rezdüléseiből. Harmonikus, idilli helyzet az övék, amit nem lehet feldúlni, semmissé tenni. Még akkor sem, ha az élet közbeszól. Ez a szeretet oly mély, oly erős, hogy azt még a távolság sem csorbíthatja. Sem egy háború, sem a félelem, sem a szűnni nem akaró aggódás.

A két főszereplő, Réthy János és édesanyja az I. világháború poklában találja magát. A fiút besorozzák, és a galíciai front közepére vezénylik, minden további napját halálos veszélyben tölti éhezésben és fagyban.
A családja pedig retteg. Retteg, hogy a postás mikor hoz nekik hírt a fiúról, és az a hír vajon miről szól majd. Életről vagy halálról? Reményről vagy elmúlásról?

A regény nem várt események sorát meséli el, melyek alapját igaz történet adja. Bemutatja a háború borzalmait, az otthon maradottak kínjait, de leginkább azt, hogy egy anya még arra is képes, hogy a fia után menjen a frontra. Nem ismer lehetetlent. Mindennel és mindenkivel szemben eléri a célját. Félelmet nem ismerve egy olyan korban, amikor az egész világon gyűlölet tombol.
Egy anya szeretete a világ ellen.

Bámulatos az anyai szív, amikor nagyot dobban. 



Általában ritkán fogadok el íróktól érkezett felkérést, azonban Velenczey Dávidtól kaptam egy kedves megkeresést, amitől úgy éreztem, hogy az általa írt és ajánlott regény számomra érdekes témákat fog elmesélni. Lényegében az I. világháborút eleveníti fel, annak minden borzalmával és gyászával, amelyben az anyai szeretet kerül a középpontba.

 Az anyai szív című családregény az I. világháború korszakába kalauzol el minket. Egy nagyívű, érzelmekkel teli regény, amely olyan szinten hatott az érzelmeimre, hogy szinte leírni és megfogalmazni is nehéz, mert el kell olvasni ahhoz az utolsó sorig, hogy megértsétek. Egyszerűen engem az utolsó sorok letaglóztak és jó pár percig csak csendben ültem, a sok érzelem, ami a regényben volt a végére egy nagy hullámban teljesedett ki. Fantasztikus érzés volt. Nagyon szerettem Dávid írói stílusát, ahogy ezt, a valós eseményeken alapuló történetet megírta és elmesélte. Első könyves íróként szerintem kiváló regényt sikerült megírni, ahol egyedül a párbeszédeknél éreztem még némi bizonytalanságot.  A leíró részek viszont remekül sikerültek, jó volt olvasni őket és elmerülni ebben a számunkra oly idegen és ismeretlen korszakban, ahol a szeretet mit sem veszít az értékéből, sőt talán sokszorosára felértékelődik. 

Szeretem az olyan könyveket, amelyek olvasása olyan élményt tudnak nyújtani, hogy muszáj átértékelnünk a körülöttünk zajló eseményeket és elgondolkodni azon, hogy milyen jó, amikor körbevesznek minket azok az emberek, akiket szeretünk és ők viszont szeretnek minket. Ez az igazi olvasási élmény, amikor olyan katarzist eredményez a történet, ami hosszú ideig velünk marad. Köszönöm Dávidnak, hogy meglepett egy ilyen maradandó élménnyel. Biztos vagyok benne, hogy a családban körbe fog járni ez a gyönyörű írás.

Szeretettel ajánlom ezt a csodás regényt akár karácsonyi ajándékként is szülőknek, nagyszülőknek, az érzelmes írásokat szerető és értő olvasóknak, mert az ő szívük is biztos nagyot fog dobbanni, amikor a kötet végére érnek. 


A regény megvásárolhat: Libri webáruház , Bookline , Book24Olvas.hu

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon