2016. március 20., vasárnap

Könyves adaptációk, amiket várok

  
Ahogy nézegettem elég sok könyvet filmesítenek és mutatják be 2016-ban. Azt eldönteni nem tudom, hogy ez nekünk jót, vagy éppen rosszat jelent, de ettől függetlenül találtam olyan könyveket, amit a megfilmesítésnek köszönhetően hamarosan a vásznon is viszont láthatunk és talán  még élvezetes is lesz, legfőképpen a szereposztásnak és a rendezésnek köszönhetően. Személy szerint először szeretem elolvasni a könyvet és úgy megnézni a filmet, mert tapasztalataim szerint a könyv általában sokkal jobb, egy-egy kivételtől eltekintve, de talán a film is egy másfajta megközelítésből tud újat nyújtani, ami esetleg emeli az élvezeti értéket is. 
Egy csokorba szedtem a várható könyves adaptációkat, remélem Ti is találtok kedvetekre valót és együtt várjuk a megfilmesítést. 



John Green: Alaska nyomában 
Várható bemutató: 2016. június
Első pia 
Első balhé 
Első csaj 
Utolsó szavak

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. 
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.



John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.






David Grann: Eldorádó, az elveszett város

Várható bemutató: 2016



Az egész világ őrá figyelt: Percy Fawcett-tet, az utolsó viktoriánus fölfedezőt a Brit Királyi Földrajzi Társaság támogatta. 57 éves korában a világ elé tárta elképzelését, miszerint Amazóniában létezett egy hatalmas, elfeledett civilizáció, melyet Z-nek nevezett el.

Saját fiát és annak egy barátját vitte magával, mert Fawcett mindenki másnál jobban tudta, mibe vág bele. Csak egy kisebb csoportnak van esélye életben maradni az őserdőben, túlélni a maláriát, a vérszívó bogarakat, a kannibálokat, megmenekülni az indiánok mérgezett nyilaitól, az éhezéstől és az őrülettől.


Többé nem látták őket.


David Grann újságíró a legenda nyomába eredt: kiadatlan kéziratokat és leveleket böngészett át, és megjárta az őserdőt is. Felfedezők érdekfeszítő naplóiból és saját kalandjaiból végül összerakta az amazóniai legendát és azoknak a megszállottaknak a történetét, akik az elveszett civilizáció után kutattak.


Főszerepben: Charli Hunnam, Robert Pattinson, Sienna Miller




Philip Roth: Amerikai pasztorál


Várható bemutató: 2016


Az Amerikai pasztorál az átlagember, a kispolgár története, aki éli – amíg élheti – mintaszerű, semmitmondó életét. Ifjúkorában Seymour Levov a gimnáziumi sportcsapat ünnepelt sztárja, aztán feleségül veszi a szépségverseny győztesét, boldogan él, gyarapodik, s minden érettségi találkozón irigység tárgyát képezi, mert gazdag és mert minden sikerül neki. Csakhogy közbejön egy aprócska gikszer: ártatlan leánygyermeke, Merry felcsap terroistának, mivel számára ez az egyetlen kifejezési módja a lázadásnak, a másként gondolkodásnak. A vietnami háború idején vagyunk, amikor a fiatalok tömegestül fordultak szembe az addig magától értetődőnek tartott szokásrenddel, gondolkodásmóddal, világszemlélettel. Merry nemtetszése jeléül felrobbant egy postahivatalt, de ez nem csupán az áldozatokat temeti maga alá, hanem az apa idilli álomvilágát is. A boldogságon támadt repedést pedig nem lehet többé betapasztani. Az átlagember pasztorálja véget ér, felváltja az antipasztorál dühe, az erőszak, a kétségbeesés – a rend és nyugalom utáni vágy többé nem lehetséges a megvadult, köznapi ésszel követhetetlen Amerikában.






Paula Hawkins: A lány a vonaton


Várható bemutató: 2016. október


Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.


2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.



Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. 


És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.


A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.


Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!






Dave Eggers: Hologram a királynak


Várható bemutató: 2016.04.22. 


Dave Eggers már első könyvével világszerte ismertté vált – alig húszévesen egy éven belül elveszítette mindkét szülőjét. Erről írott dokumentumregényét 2000-ben Pulitzer-díjra jelölték, és további kötetei is díjak sokaságát nyerték el. A kezünkben tartott regény, amelynek filmváltozatát Tom Hanks főszereplésével idén fogják bemutatni, 2012-ben került fel a Nemzeti könyvdíjra jelölt művek rövid listájára.


Alan Clay, az amerikai kommunikációs nagyvállalat üzletkötője prezentációval készült. A kis csoport Abdullah Király épülő Gazdasági Városába utazott, és várják, mikor mutathatják be hologramos távközlési megoldásukat.


Alan kiégett, nem találja a helyét, kicsúsznak a kezéből a problémái. Ül a sivatagban, és emészti magát otthoni ügyei miatt. A szomszédja öngyilkos lett, nincs pénze lánya egyetemi tandíjára, feleségétől rég elvált, de még mindig bántja, amiket az asszony mondott. Egyedül érzi magát Szaúd-Arábiában. Ráadásul a tarkóján, mintegy élete főműve gyanánt, különös púp növekedik.


Dave Eggers regénye hihetetlen érzékkel sűríti regénye lapjaira az idő múlásának tapintható lassúságát, és egyetlen apró cseppben, egy kocsmai beszélgetés közérthetőségével mutatja meg a tőkeáramlásra épülő világ átalakuló viszonyait, az USA, Kína és a Közel-Kelet bonyolult gazdasági-társadalmi összefüggéseit.


Mitől emberi az emberi? Ki a barátod? A Hologram a királynak a középkorú főszereplő krízisének megvilágító erejű sztorija






Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Várható bemutató: 2016.06.03. 



Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 


Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 


Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)


„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)






Felirat hozzáadása
M.L. Stedman: Fény az óceán felett


Várható bemutató: 2016.09.02.


A Janus-szikla egy sziget, messze kint az óceánon, ahová csak háromhavonta jön hajó. Két ember lakja: Tom és a felesége, Isabel. A férfi négy keserves harctéri év után nyugalmat keres, a nő családi boldogságra, gyermekkacajra vágyik. Terveik azonban nem válnak valóra, az asszony újra és újra elvetél. Búskomorságában egész nap csak a parton bolyong, emlékei, vágyai fájdalmasan összegubancolódnak, amíg már nem eldönthető, mi a valóság és mi a fantázia világa. Egy nap gazdátlan csónak tűnik fel az óceán közepén, és a lélekvesztő felől Isabel egyre csak gyermeksírás hangját hallja… Megrázó sorsokról, rossz döntésekről és az örök reményről szól M. L. Stedman első regénye, mely izgalmas és lírai olvasmányként rabul ejtheti az olvasók szívét.




Dan Brown: Inferno


Várható bemutató: 2016.10.14.


A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel…




































0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon