2014. február 28., péntek

Januári, februári beszerzések

Próbáltam elszakadni a blogtól és koncentrálni egyéb tevékenységekre, de valahogy mindig vissza-vissza térek időről időre, nehéz az elszakadás és talán nem is igazán érdekel, hogy nem sikerült, sőt némi örömmel tölt el, hogy van hova visszatérni, hiszen elkezdtem valamit. Most sikerült túllépni azon a láthatatlan vonalon, ahol eldől, hogy mennyire fontos, hogy olvassák-e a blogot vagy sem. A lényeg, hogy magamnak írjak, egy kicsit kikapcsolódjak és az elenyészővé vált, hogy másoknak megfeleljek, mert ez a blog meg kell, hogy maradjon egy zárt kis világnak, ahol nem az a fontos, hogy ki vagyok, vagy éppen mit írok le, itt lehet száguldani mindenféle következmény nélkül, mert igen az ember fantáziája száguld, ahogy egy adott könyvet újra egészében végiggondol és egy két lényeges vagy lényegtelen gondolatot leír róla. Az meg a hab a tortán, ha valaki kedvet kap egy adott könyv elolvasásához az általam leírtak alapján, de ez sem cél. 

A blog azért lesz, hogy én jól érezzem magam és kiragadjon a mindennapok mókuskerekéből. 

Miket is szereztem be januárban illetve februárban, amikről remélhetőleg sikerül végre írni is. 

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet    Tracey Garvis Graves: Kötelék  Katherine Howe: A boszorkányoskönyv   
Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni     Jill Mansell: Vegyespáros   M. C. Beaton: Agatha Raisin és az áradás napja
Plum Sykes: New York hercegnői     Frances Mayes: Édes élet Itáliában Anthony Horowitz: A selyemház titka
Sophie Kinsella: Csörögj rám!  Carolyn Baugh: Kairói kertváros    

Nem kevés utánpótlásra tettem szert így egyben megnézve sok szép könyvhöz jutottam hozzá az elmúlt két hónapban, ezek között van saját vásárlás, csere és ajándékba kapott könyv is. 

Üdvözlök mindenkit aki újra vagy éppen először látogat el a blogomra. 


0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon