2012. július 22., vasárnap

C.W. Gortner, Medici Katalin vallomásai

Szembesülnöm kell vele, hogy mennyire elhanyagolom a blogomat, amiből igazából még nem is tudom mi fog kifejlődni, tovább vitorlázik-e a könyvek tengerén velem a fedélzeten, vagy sem.
Mindenesetre most ismét egy nagyon kellemes, izgalmas és igazi történelmi olvasmányról szeretnék beszámolni. 
A könyv annyira magával ragadott, hogy muszáj megosztanom ezt itt a blogon is. Igazából már régóta szemeztem a könyvvel, de valahogy mindig akadt másik, talán azért, mert nem bíztam benne, hogy valóban egy lebilincselő naplószerűen megírt vallomást fogok olvasni.
 Pozitívan csalódtam, mert ez a könyv egy ízig-vérig talpraesett nőről szól, mintha bepillantást kapnék egy önmagának íródott naplóba. Az író valóban azt a látszatot tudta kelteni, mintha maga Medici Katalin naplóját tartanánk a kezünkben. 
Már gyermekkorában megpecsételődött a sorsa, egy sikertelen házasság, gyermekek születése és elvesztése, folyamatos viszály és háború övezte a mágiával átitatott életútját. 

Apja II.Lorenzo Firenze ura volt, még anyja egy Bourbon hercegnő, Katalin 1519-ben született,  mindkét szülőt korán elvesztette, ezért minden hozzá közel álló családtag csak a saját politikai céljainak akarta felhasználni élete első 11 évében, ez igen erős nyomokat hagyott benne. 
Kelemen pápa meglátta Katalinban a saját maga számára kedvező lehetőséget és hozzáadta Franciaország királyának I. Ferencnek fiához Orleans-i Henrikhez, melyből egy boldogtalan házasság született, a férje folyamatosan szeretőt tartott egészen haláláig, Katalint bár az évek alatt megkedvelte igazi szerelem sosem alakult ki közöttük. A legdurvábbnak azt tartottam a könyvben - ha tényleg így történt, akkor valóban nagyon megalázó lehetett és nem sokan tűrtek volna ennyit, mint Katalin-, hogy a férje szeretője a szerelmi aktus alatt végig az ágy végénél állt és onnan irányított. A lényeg a lényeg azért születtek gyermekeik Ferenc 1544-ben, aki gyermekkorától igen gyenge volt, majd korán meg is hallt. 13 év alatt 13 gyermeke született, közülük hárman még csecsemő korukban meghaltak Katalint csak két gyermeke élte túl, amivel igazán nem lehetett könnyű anyaként megbirkóznia. Régensként a fiai által hatalomhoz jutott, fő elképzelése volt egy vallási viszályoktól mentes Franciaország, de mindezt nehéz volt elérnie, folyamatos vallási és hatalmi harcokkal kellett megküzdenie. Katalint egész élete során végigkísérték a látomásai, Nostradamus jóslataiban is hitt az életének sok mozzanatát tudta előre, bár élni nem mindig tudott azzal, hogy megfordítsa a sorsot, ilyen volt a férje halála is.
A blois-i kastályában halt meg 1589-ben.
Nem volt könnyű személyiség, mégis  valahol csodálatot vált ki ez a bátor, kitartó és önfeláldozó, a mágiától sem távol álló uralkodónő. 

Azt, hogy mennyire tetszett a könyv az is mutatja, hogy 3 nap alatt kiolvastam, ja és mindezt munka mellett, tehát valamit nagyon jól  összerakott az író ebben a kötetben, mert a könyv terjedelme 552 oldal, ami nem kevés.


kép forrása: libri

Már megjelent a következő kötet is, amit remélem hamarosan olvashatok






0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon