Nagyon szeretem azokat a kezdeményezéseket, amelyek az olvasást népszerűsítik. Ilyen kezdeményezés a Bookline Lapozó szolgáltatása is, ami jelenleg a budapesti Millenárison működik, ráadásul egy Lapozó a felnőtteket célozza meg, egy pedig a gyerekeknek szól(na).
A Lapozó a fenntarthatóság jegyében született meg, azért, hogy bárki hozzáférhessen az olvasás élményéhez, ráadásul mindezt úgy, hogy a számunkra feleslegessé vált könyveket nem kidobjuk, hanem betesszük a közösbe.
Ami nálunk már csak a helyet foglalja, esetleg nem szeretnénk a polcunkon tudni az másnak még lehet érték, még sok olvasási élményt és örömöt okozhat.
A Lapozók kialakításának köszönhetően nem muszáj elvinni a könyvet, hanem leülhetünk és átlapozhatjuk, olvasgathatjuk, de a fűben egy pokrócon elnyújtózva, esetleg a tó partján egy nyugágyban ülve is elmerülhetünk a történetben, majd visszatesszük a polcra, hogy mások is kikölcsönözhessék.
A Széllkapu parkba érkeztünk meg, ahol a mélygarázs remek parkolási lehetőséget nyújt, mert bevallom, ha nem muszáj nem szeretek Budapesten a kis utcákban parkolni.
A parkba belépve egyből látható a függőkert, egy kis tó és a gyerekek kedvence a mozgó szökőkút, a nagy melegben nagyon kellemes, igaz ma nem lehetett pacsálni, mert nem kedvezett neki az időjárás, de a függőkertet természetesen megmásztuk.
„Ez a könyv ingyenes, közös, és nem szeret olvasatlanul porosodni.”
Sebaj, ezen túllendülve a jól pakolható, igényesen kivitelezett szekrényben elhelyzetem a könyveimet, volt köztük krimi, önfejlesztő, humoros, sci-fi kötet is, majd én is nézelődni kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy milyen könyveket hagynak ott az olvasni szerető molyok. Meg kellett állapítanom, hogy sokan továbbra is úgy gondolják, hogy ide mindenféle, régóta a pincében porosodó könyvet el lehet hozni, egyébként ezzel nincs is baj (majd lentebb mutatom, hogy miért is) addig, ameddig szép állapotban vannak ezek az olvasmányok. Azt is sikerült egyből felmérnem, hogy frissebb (érts. kb. elmúlt 10 év) könyvei nem igazán találhatóak meg a polcokon. Helyettük van sárga krimi, útikönyvek, kötelező olvasmányok. Itt nem az Egri csillagokat (pont ott volt a polcon, ha valaki keresné) szeretném leszólni, mert ezek is részei irodalmunknak, de úgy gondolom, hogy bőven lenne olyan könyv is a polcainkon, ami nálunk már csak porosodik, egyébként sosem olvasnánk újra, de nem is olyan könyv, amit egykor mindenki polcán ott lapult, azaz kevesen érdeklődnek iránta. Érdekes lenne, ha a felfogásunk egy picit el tudna mozdulni abba az irányba, hogy nem birtokolni szeretnénk, hanem hajlandók lennénk megosztani az élményt, jelen esetben az olvasás élményét. Szóval nagyon örülnék, ha legközelebb már arra mehetnék ki a parkba, hogy olyan könyvek is helyet kaptak, ami az elmúlt 10 évben kerültek ki a könyvesboltok polcaira.
Ezután kíváncsian a Zöld Péter tematikus, népmesei hagyományokat megelevenítő játszótér felé vettük az irányt, hogy a legkisebb is kedvére szórakozhasson. Egy jó tanács: zárt cipőt vigyetek! A talaj apró kavicsokkal van felszórva, hogy a játékokat biztonságosan lehessen használni. Van kötélpálya, körforgó, csúszda, vár és még a sárkányra is fel lehet ülni, közben harangot is kongathatunk. Nekünk nagyon tetszett a játszótér.
A játszótér bejáratánál pedig a nap csalódása ért, amikor megláttam a legkisebb olvasni vágyó molyoknak szánt Lapozót: kongott az ürességtől, pedig amíg a játszótéren voltunk nem egy és nem is kettő család lépett oda, hogy nézelődjön, igaz rajtunk kívül senki nem hozott magával könyvet. Mielőtt bementünk a játszótérre elhelyeztem a hozott könyveket a kis polcokon, sajnos pecsételésre itt sem volt mód, és mire kiértünk (kb 25 percet voltunk a játszótéren) már el is vitték a könyveket, amelyeket érkezésünkkor betettünk. Ennek nagyon örültem, mert remélem valaki nagyon jól fog szórakozni az olvasás során, talán ennek hatására később ő maga is kedvet fog érezni, hogy elhelyezzen egy-egy könyvet a polcon, hogy más is örülni tudjon neki.
Ezután visszafelé vettük az irányt, hogy megetessük a halakat, de közben rákukkantottam a felnőtt Lapozóra, ahol nagy örömmel konstatáltam, hogy már csak az önfejlesztő kötet maradt ott az általam kihelyezett könyvek közül, így kb. 30 perc alatt új gazdára leltek a könyveim. Öröm és boldogság!
Végül egy finom ebéd után hazafelé vettük az irányt, de közben megálltunk még Szentendrén, ahol mutatom az egyik kedvenc könyvcserélő Könyvmegálló helyemet:
A sétáló utcában, közvetlenül a Tour Inform irodája mellett található ez a telepakolt szekrény. Itt sem csak új könyvek vannak, ahogy az látszik is, de bőven van választék, a nyelvkönyvektől kezdve, a régi krimiken át a lexikonokig, Daniel Steel és angol nyelvű irodalom is volt szép számmal. Voltak frissebb megjelenések is, igaz itt sem sok, de legalább volt. Úgy gondolom, hogy Budapesten ahhoz képest, hogy nagyváros sokkal szerényebben töltik fel az olvasók a cserepontot, mint a festői Szentendrén. Lehet, hogy még friss a kezdeményezés és majd oda fognak szokni az olvasni szerető emberek, de egyelőre nagyon kevés a hajlandóság, ami azért valljuk be, elszomorító.
Amíg Budapestről könyv nélkül távoztam, Szentendrén találtam pár, számomra is érdekes kötetet, amiért természetesen én is gyakran szoktam cserét otthagyni.
Megmutatom mely könyvek jöttek velem hazáig:
Kérlek, ha tehetitek vigyetek könyvet, hogy másnak is örömet okozzon!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése