Két vén bolond otthonra talál

Fülszöveg: Ha Joe-nak és Vickynek fogalma lett volna arról, milyen lesz ténylegesen áttelepülni az Alpujarra-hegység lankái közé ékelődött apró falucskába, talán kétszer is megfontolják… Nem tudták, mekkora kultúrsokk vár rájuk. Amiképpen azt sem, hogy kelletlenül ugyan, de elkezdenek csirkéket tartani, és nekik lesz Spanyolországban a legveszedelmesebb kiskakasuk. Mit sem sejtettek arról, hogy elnyerik egy nyolcvanöt éves „füvező" cicababa barátságát, és épp egy öszvér siet majd a megmentésükre. Az életük soha nem unalmas, mióta belefogtak az „ötéves tervbe". Az öt év letelte után dönteniük kell: maradnak Andalúziában, vagy visszatérnek a viszonylag épelméjű Angliába? Vicky és Joe történetében minden megtalálható: fesztelen jókedv, állatok, bizarr szereplők, fantasztikus receptek és napfény.

Számtalan alkalommal olvashattunk már arról, hogy valaki családostól (Mallorca sorozat), egyedül (1000 nap Velencében), esetleg párban (Csábító Toscana) egy mediterrán országban kezd új életet. Legtöbbször Olaszország, Spanyolország, de mindenképpen meleg éghajlatú ország a célállomás. 

Alapul vehetjük, hogy  ezek a történetek legtöbbször arról szólnak, hogy egy hidegebb, zordabb országból átköltöznek a napfényes, kicsit poros, de mindenképpen felújításra szoruló új házukba a szereplők. Elkezdik a felújítást, közben megpróbálják elmesélni az olvasóknak, hogy milyen vicces is ez az egész kaland, és úgy általában nehéz a felújítás, de a napfény és a kedves szomszédok mindent feledtetnek. 

Legtöbbször önéletrajzi ihletésű történetek ezek, amiket én bevallom, nagyon szeretek olvasni. Kellemes kikapcsolódást nyújtanak, de általában ennyi és nem több. 

Szinte az összes, a témában fellelhető könyvet elolvastam, tehát van némi összehasonlítási alapom.

Valahogy mindig kicsit kibillentettek a hétköznapokból, azonban írni nem igazán szerettem volna róluk, mert általában egy sémát követ az összes. 

Akkor most mégis miért íródik ez a bejegyzés?

Mert a két vén bolond, ahogy magukat aposztrofálják annyira aranyos és tényleg picit őrült, hogy megérdemelnek egy külön bejegyzést. 

A könyv borítója is igazi mediterrán, vidám és csábító. Ismét szerelembe estem egy borítóval, ez van.

Viki és Joe minden szempontból tüneményes, a középkorúságot éppen elhagyó pedagógus házaspár, akik Angliából nem kis vívódás után Andalúziába, El Hoyo-ban próbálnak új életet kezdeni. Eleinte csak kipróbálni szeretnék, mert azért már az elején sem egyeznek a nézeteik az új élet mibenlétéről. Ennek ellenére valahogy - mily meglepő - ott is ragadtak az új otthonukban, ahol számos kaland és megpróbáltatás várt rájuk, melyet mi olyan szerencsések vagyunk, hogy velük együtt végig tudunk nevetni.

Tehát nekivágnak életük kalandjának, ami önmagában eléggé megszokott történet is lehetne. Viszont, ebben az esetben Victoria Twead valami zseniális humoros formába tárja elénk a vidám, bohém és életteli pár nagy kalandját, mindennapjait, az új élet apró örömeit és nehézségeit, a szomszédokkal és a környező élővilággal - szamarak, kutyák, tyúkok- való találkozásukat. A csirkéket egyszerűen imádtam, igazi egyéniségek lehettek, amit a fotók is bizonyítanak. Emellett számos helyi hagyománnyal, étellel és életérzéssel is találkozhatunk, nagyon ízes formában tárja elénk az írónő, olyan lágyan, szépen írja le az eseményeket, az embereket, a helyszíneket. 
Pont az ilyen remekül megírt könyveket szoktam keresni.

Azt viszont sem Joe, sem én, sem a csirkék nem sejtették még, hogy hamarosan megjelenik egy ördögi kis lény az életünkben, és véget vet a békés hétköznapoknak. 

Egy picit interaktív is a könyv, ha mondhatom így, mert például linket is találunk a könyvben cuki cicákhoz,  e-mailek, facebook, twitter utalások és számos vidám fotót, amelyek segítik a még könnyebb elmélyülést a városka vidám mindennapjaiba. Tovább megyek, számos recept leírása is a rendelkezésünkre áll. Én például már kipróbáltam a gazpacho Andalúziából, a paradicsomos csirke és a spanyol húsgombócok receptjét. Minden nagyon finom volt. 

Nagyon tetszett az írónő stílusa, de leginkább a humora. Annyira aranyos, a nyarat idéző történet ez, aminek nem lehet ellenállni. Tipikusan a még többet és többet szeretnék belőle érzés járt olvasás közben. 

A könyvnek, mint utóbb megtudtam van előzménykötete is, amit még nem sikerült beszereznem, de rajta vagyok a témán, mert reményeim szerint az is legalább ennyire szórakoztató. Sőt a 3. része is megjelent, természetesen csak idegen nyelven, a negyedik sem várat sokat magára. Amit nagyon nem értek a magyar kiadások vonatkozásában - már elég hosszú ideje -, hogy egy sorozatot, miért a közepén kezdenek el, majd, amikor mi olvasók bekaptuk a csalit nem hozzák a többi részt, vagy csak nagyon-nagyon sokára. Ok, tudom, nem az előzménytől függő regényről van szó, de azért jó lenne szép sorban olvasni, ha éppen úgy hozza a kedvem.
Így egyelőre magyarul sajnos csak ez az egy Victoria Twead regény elérhető,  de reménykedem, hogy a kiadó kiadja a talán nem is olyan távoli jövőben.

Összességében Gerald Durell bohókás történetei után Vicky és Joe remekbe szabott kis életén szórakoztam a legjobban. Igazán optimista, életigenlő, humoros és bájos regény. Bebizonyosodott, hogy a legjobb történeteket továbbra is az élet írja, imádtam. 

Ajánlom a regényt egy kellemes kikapcsolódáshoz, hiszem, hogy ezeken a nehéz heteken, hónapokon pont az ilyen andalítóan bájos olvasmányok tudnak minket átsegíteni.