El kellett gondolkodnom azon, hogy van-e olyan könyv, illetve megírták-e már azt a könyvet, amire 100%-os biztonsággal azt tudom mondani, hogy soha többet.
Végül arra jutottam, hogy konkrétan nem merem kijelenteni, hogy amire ma azt mondom, hogy soha nem veszem (újra) kézbe az így is lesz az elkövetkezendő, remélem nagyon sok évben is.
Tehát maradjon inkább ez a téma hipotézisként a bejegyzés során.
Ahogy én választok, olvasok
Általában igyekszem minden egyes könyvben, történetben megtalálni a pozitívumot, vagy legalább valamilyen szikrát, ami ott lapul a sorok között, ezért még mindig ritkán hagyok félbe olvasmányt.
Azonban természetesen - már csak a nagy számok törvénye alapján - én is bele szoktam futni olyan olvasmányokba, amelyeket gondolatban a sarokba szeretnék vágni, talán egyszer régen már meg is tettem, de ezt fedje jótékony homály. Ezek a könyvek viszont az olvasmányaim viszonylag nagyon kicsi, kb. 5-6%-át teszik ki, és általában írni is csak nagyon ritkán szoktam róluk, ezért is van az, hogy a legtöbb bejegyzésem pozitív hangvételű.
Az olvasással töltött 30 év után talán ki merem jelenteni, hogy megtanultam azt, hogy milyen módon válasszam ki az olvasmányaimat, annak érdekében, hogy nagyon nagy mellényúlások ne történjenek, ezáltal ne pazaroljam az időmet olyan történetekre, amelyek nem nekem szólnak, nem nekem íródtak.
Szerintem egész jól haladok a könyvek kiismerésével, akár már fülszöveg alapján, viszont itt jön az a bizonyos de!
Mi az, ami még engem is meg tud ingatni? Mi az, ami rá tud venni, hogy a megérzéseimet figyelmen kívül hagyjam és levegyem a polcról azokat a köteteket, amikről tudom, hogy nem nekem íródtak, de mégis elkezdem olvasni őket?
Gondolatban mégis a sarokba vágnám
Kezdeném azokkal a könyvekkel, amelyeket soha nem vennék kézbe, szerencsére nincs sok belőlük.
Az első ilyen a Szürke 50 árnyalata, amit sem könyv formájában nem vagyok hajlandó elolvasni, sem film formájában megnézni.
A második Csernus Imre könyvei, egyszerűen nem vagyok hajlandó beállni a sorba, nem szeretem a stílusát, azt ahogy szóban - a képernyőn keresztül - megnyilvánul, ezért olvasni sem szeretném a köteteit.
Paulo Coelho-tól A portobellói boszorkányt elolvastam, de köszönöm többet nem bírok belőle magamba szívni, így Coelho tőlem maradhat a boltban.
Nálam ezek merítik ki azokat az írókat/könyveket, amiket nem fogok valószínűleg soha olvasni.
Aztán ott vannak az utóbbi időben történt emlékezetes csalódások. A legtöbb ilyen eset egy hype-olt írótól, vagy könyvtől történő sarokba vágós gondolat volt, ami nagy erővel szakadt rám.
A legutóbbi Matt Haig-től a Ha megáll az idő volt, ami nálam tényleg megállt olvasás közben, de becsületből befejeztem.
A következő nagy csalódásom John Green-hez és a bizonyos Teknősök végtelen sorához volt köthető. Bevallom egyszerűen nem értettem, hogy mit imádtak rajta szerte a világon, szerintem elég borzalmasra sikerült, sőt unalmas is volt.
Aztán a romantika sem ment el mellettem negatív behatás nélkül. Victoria Connelly kergetett unalomba Mr. Darcy hétvégéjével együtt. Személy szerint több hétvégét nem szeretnék az írónővel tölteni.
Andrew Lane-től sem fogok a belátható jövőben olvasgatni, Sherlock Holmes ide vagy oda, nálam elásta magát az író. Egyszerűen nem értem, hogy gyerekeknek szánt könyve milyen módon kerülhetett ki az olvasókhoz. Gyerekektől inkább elzárnám, de a stílus is gyengécske volt, nem szerettem, nincs mit szépíteni.
Zoe Sugg is tudom, hogy sokak kedvence, de én tőle sem fogok többet olvasni, mert maradjunk annyiban, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon.
Sara Crowe-val sem fogok többet camparit inni, a könyvet sem szeretném a polcomra kitenni.
Charlie N. Holmberg vonatkozásában gondolkodtam egy picit, hogy betegyem-e ebbe a listába, de végül úgy döntöttem bekerül, mert egy sorozat első része annyira elvette a kedvemet, cím szerint a papírmágus, hogy a többi részt sem fogom elolvasni tőle.
Az utóbbi időszakból most hirtelen ők ugrottak be, lehet, hogy voltak még páran, de vagy annyira rosszak voltak, hogy tényleg nem emlékszem rájuk, vagy ezek voltak a legrosszabbak. Nem is lényeges, most ezek jöttek elő, jelenlegi érzéseim alapján írtam meg ezt a bejegyzést.
Azon is gondolkodtam, hogy klasszikusokat említsek, vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy valamilyen formában mindegyik érték, és valójában szeretem is a klasszikusokat. Az a műfaj az, ami nem tud elég rossz lenni ahhoz, hogy egy képzeletbeli sarokba vágós listára feltegyem.
Ti melyik íróktól, vagy regényektől kaptok idegzsábát?
Többiek is témáztak:
4 megjegyzés:
Zoe Sugg első könyve még csak-csak jó volt, de a második már lentmenet, szóval tőle én se fogok többet olvasni azt hiszem :) És bevallom engem sem vonz Csernus. A Szürkéket viszont már csak a hype miatt olvastam el, hogy tudjam miről beszél mindenki. Amúgy nekem is kb pár %-ot tesz ki a könyveimnek azok, amiket nem fejezek be, vagy amik nagyon szörnyűek. Jó, hogy már ennyire tapasztaltak vagyunk, hogy nem nyúlunk félre. Bár azért a fülszöveg lehet becsapós, mint nálad ez a Darcys könyv. Azt én is kinéztem, de azt hiszem már nem vonz annyira :D Köszi!
Még néha a szép borítók tudnak kísértésbe vinni, de azok is már egyre kevésbé. :) Amit még kihagytam, hogy egy idő után figyelem a fordítókat is, akiknek a munkája alapján is szívesen választok vagy éppen teszek vissza egy könyvet. Kezdenek kedvenc fordítóim lenni, gáz ugye?! :)
De jó, hogy írtál te is! :)
Coelhoban egyetérünk, egy pár viszont van a te soha többéid közt, akiket én kedvelek, pl. Csernus, Holmberg és a Campari reggelire is tetszett. :)
John Greentől én a Csillagainkbant kedveltem, de utána a Papírvárosok nagyon elvette a kedvem a szerzőtől, és már nem igazán érdekelnek a könyvei. Az ötletes címe miatt pedig egy darabig szemeztem a Teknősössel, de végül letettem róla, mert valószínűleg felemás élmény lenne legjobb esetben is, és így inkább nem pazarlok rá pénzt és időt.
A borítók néha valóban elcsábítanak... :))
Szerintem nem gáz, hogy kezdenek kedvenc fordítóid is lenni. Nagyon sok múlik a fordítás minőségén. :)
PuPilla!
Köszönöm, hogy kommenteltél! :)
Pedig érdekelt volna, hogy a Teknősök...ről mi a véleményed.
Szerintem minden könyvnek megvan az olvasója, és ettől olyan szép az olvasás és a blogolás is.
Megjegyzés küldése