Minden legenda kezdődik valahol…
Az ifjú Sherlock Holmes élete legszemélyesebb bűntényével kerül szembe. Bátyját, Mycroftot egy holtest mellett találják késsel a kezében – egy bezárt szobában. Sherlockon kívül senki más nem hisz az ártatlanságában, így neki kell a rejtélyes eset végére járni.
Az ügy szálai Londonból Moszkvába vezetnek, ahol Sherlock megpróbálja kideríteni, kinek áll érdekében bemártania bátyját, és vajon miért.
Ha nem jár sikerrel Mycroft akasztófán végzi…
„Micsoda izgalom! Hátborzongató gyilkosságok, rémisztő gonosztevők, ördögi rejtélyek megállás nélkül. Mi mást várhatnánk még? (Charlie Higson)
Előre le szeretném szögezni, hogy nagy Sherlock Holmes rajongó hírében állok. Imádtam eddig az összes írott és vászonra vitt kalandját. A spektrum, amellyel a karakterek vonatkozásában találkoztam igen széles volt, egészen a fiatal Holmes-tól az aggastyánig, és mindet nagyon megkedveltem.
Szerettem ezeket a furcsa, már-már titokzatos logikával megáldott karaktereket. Szerettem őket a rejtélyek zseniális felderítésének képességén át egészen a személyiségük zsenialitásáig. Idáig sikerült fantasztikus Sherlock Holmes karakterekbe botlanom.
Idáig!
Andrew Lane által megszemélyesített fiatal, 14 éves Holmes nekem nem jött be. A regényt a fiammal együtt terveztük elolvasni, de ő éppen "nem ért rá", mert valamilyen fontos küldetése volt az egyik stratégiai játékkal kapcsolatban, mert bizony az olvasás mellett néha hagyom, hogy játsszon a tableten is, bár azért előtte a férjemmel leellenőriztetem az adott játékot. Kicsit megint elkalandoztam, de ebből a témából is lehetne esszét írni, de most éppen Holmes miatt próbálok itt pötyögni. Viszont most úgy érzem, hogy meg kell erőltetnem magamat, mert bár vannak pozitív vetületei is a regénynek, de számomra ez most nagyon nem az volt, amit elvártam volna, ezért összességében szomorú vagyok. Élmény helyett bosszankodtam az olvasás során.
Ott tartottam, hogy nem ért rá a gyerek, de én, mint rajongó gyorsan el szerettem volna olvasni a történetet, ezért úgy gondoltam, hogy éjszakai bagoly verzióba kapcsolok és kiolvasom gyorsan. Bevallom, szeretek az engem érdeklő dolgoknak, - legyen az könyv, vagy bármi más - hamar a végére érni. Most azonban le kellett tennem, mert mérges lettem, úgy az egészre, de főleg az íróra.
A könyv külsőre még tetszett is, bár nem értettem a koncepciót, mivel a borítón egy, a regény karakterénél jóval idősebb Holmes látható. Azonban ezen túllépve meg kellett állapítanom, hogy jól megtervezett borítóról van szó, a karakterhez hozzásimul a lila szín, melyet jobban megnézve kibontakozik egy izgalmas cselekmény ígérete. A háttérben az orosz motívum, illetve a csatorna a rohanó emberalakokkal, jól tükrözi a tartalmat. A kutyák szerintem egyszerűen csak jól mutatnak, ezért kerülhettek a borítóra, mivel nem alkotnak központi szálat a regényben. Egyértelműen izgalmas borító látvány tárul elénk. Tehát maradjunk annyiban, hogy a borítót tudtam szeretni.
A történetről csak pár szóban:
Sherlock tizenéves, élete egy olyan pontján tart, amikor az agytekervényeinek későbbi, kusza, de mégis kő kemény logikával bíró része kialakulóban van, melyet nagyszerű tanárának köszönhet. Ebben a fogékony korszakában történik egy bűntény, mely őt és családját nagyon közelről érinti, így nem maradhat kizárólag külső szemlélő. Kénytelen belevetni magát a történések közepébe, melyhez azért akadnak segítői is, de az érdemi munka ezúttal is rá hárul. Furábbnál furább kalandok veszik kezdetét, még hihetetlen logikájával és éleslátásával eljuttat minket olvasókat is a végkifejlethez.
A történet annak ellenére, hogy az ifjú Sherlock Holmes sorozat 3. kötete teljesen önálló darabként is olvasható. Tehát akár nyugodtan kezdhetjük az olvasást ezzel a kötettel, mivel 1-2 visszautaláson kívül semmi nem utal arra, hogy egy sorozat egyik darabját olvassuk.
Ahogy említettem este kezdtem el a regény olvasását, de a 100. oldalig sem jutottam, amikor döbbenten vettem észre, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalomként besorolt történet bizony nagyon durva elemeket tartalmaz. Egy ilyen történetet nem adok még a 12 évesem kezébe sem, annak ellenére, hogy tudom, hogy a híradóig sem kell menni, hogy a brutalitással találkozzon. Azonban egy gyermekek számára íródott Holmes kalandtól, - ami alapja lehetne a későbbi klasszikus sir Arthur Conan Doyle által életre keltett karakter megkedvelésének- merőben mást várok el. Az, hogy a gyermeki brutalitás, illetve a felnőttek pokolbéli gonoszsága ilyen teret nyert, az számomra döbbenet és eléggé elfogadhatatlan egy, a műfajban alkotó írótól.
Amennyiben én magam ezzel a történettel találkozom először, biztos vagyok benne, hogy többet Holmes közelébe sem megyek, sem regény, sem film formájában. Nem hiszem el, hogy a brutális jelenetek nélkül nem lehetett volna mindezt nagyon jól megírni, mivel a történet nekem alapjaiban tetszett. Jó volt az elgondolás, a helyszínek és még a karakterek is a fejlődőképes kategóriába kerülhettek volna, de a kivitelezésbe elég súlyos hiba csúszhatott azzal, hogy úgy okoskodott az író, hogy ez belefér egy ilyen jellegű regénybe.
A felnőtteknek szóló verzióban egyszer sem találkoztam ennyire letaglózó és kegyetlen gyermeki megnyilvánulással. Ebben a történetben mindez szembe jött velem, igaz nem Holmes volta az „elkövető”, de részesévé vált ő is, ami még inkább furcsa... Bevallom azon az éjszakán, miután lecsaptam a könyvet, nagyon rosszul aludtam, pedig állíthatom, hogy a gyomrom elég sok dolgot bevesz. Most itt ezt nem jött össze, mert nem szeretem, hogy a gyerekek így találkozzanak, egy egyébként nagyszerű karakterrel.
Teszem hozzá nem éppen Holmes gyermeki karakterével volt problémám, hanem magával a környezettel, amibe belekerült. Néhol ez a történetvezetés rovására is ment, a brutális jelenet úgy érzem, hogy túl volt ragozva, és ezzel az író nagyon rossz irányt adott a cselekményvezetésnek. Próbált olyan furfangos és jó értelemben rémisztő és titokzatos lenni, mint a legendás előd, de itt ez most a visszájára fordult, nem is kicsit.
Nagyon kár magáért a történetért, mert ahogy említettem az elgondolás jó volt, de a kevesebb néha több elve jobban érvényesült volna. Meg lehetett volna ezt olyan titokzatosan is oldani, hogy az ember gyomra ne forogjon a fölösleges brutalitástól, de nem, ehelyett rápörgött erre a vonalra, sőt ahogy lejött a lapokon még az tűnt ki, hogy élvezi is az író, hogy egy furcsa, már-már groteszk módon működő "Stephen King" utánzattá próbált válni.
Eme utóbbi írót egyébként egy zseninek tartom, de Lane-nek még ez sem jött most össze, sem Doyle, sem King nyomdokaiba nem tudott érni, hiába is próbálta, főleg, hogy a gyermekirodalom nagyon érzékeny területén kísérletezett ezzel.
Nekem ez az egész regény emiatt nagyon negatív kicsengésű lett, bevallom nem szerettem és már csak a becsület vitt előre, hogy elolvassam, mert egyébként kiszámítható volt, nekem, mint felnőttnek.
Nézzük a karaktereket, mert róluk még nem igazán mondtam semmit.
Kiemelni igazából csak a Holmes család tagjait fogom, mert a többi karakter nem igazán volt izgalmas, vagy nem tudok olyat mondani, amit nagyon közölni szeretnék velük kapcsolatban.
Sherlock ifjú karakterével alapjában nem volt gond, sőt már-már tetszett is, leginkább az, ahogy az elméjének eddig nem használt része egyre nagyobb teret hódít meg a logika világában. Azonban mégis középszerű maradt, de nézzük is, hogy miért.
A regény során az igaz, hogy változik a logikai meglátása, tudott fejlődni ebből a szempontból a karakter, ez egész ígéretes része volt a történetnek. Azonban! Ahogy írtam az, hogy a fejlődés érzetét el tudta érni az író tetszett, de egy huszárvágással bugyuta karakterré is le tudta alacsonyítani, a korábban már fejlődésnek indult jellemet. Emiatt egy nagy kettősséget éreztem, ami még akár izgalmas is lehetett volna, ha nem a nagyon buta verzió és a zseninek gondolom magam vonal váltogatta volna egymást. Szerettem volna inkább egy lassabban, de folyamatosan ívelő jellemfejlődést látni, de itt a szélső határvonalakon ugrált a szerencsétlen karakter, akiben egyébként lett volna erő, amit az ifjabb olvasók irányába tud közvetíteni, de nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most őket is meg tudná venni.
Aztán ott van Mycroft, akit egyébként én abszolút zseninek gondolok, de itt most valahogy a hibát hibára halmozó, néha felelőtlen karakterré lényegült elő, sőt még a logika csekély szikrája sem látszott. Sajnos ez a karakter nagyon gyengére sikerült, pedig elég teret próbált neki adni az író és jól belevinni a cselekmény közepébe, de inkább egy kapkodó, idegbeteg személyiség kezdett kibontakozni, aki másokra van rászorulva, mert egyedül csak kapálódzik. Tehát nagyon nem szerettem, úgy gondolom, hogy két zseniális egyéniség is bőven elfért volna a regénybe, és talán ha teret enged neki is, akkor nem próbája Holmes karakterét túlírni, mert úgy érzem, hogy itt most ez bekövetkezett.
Itt jegyezném meg, hogy a regény szerintem rossz besorolást kapott a 11-es karikájával, nem tudom, hogy a szerkesztőnek van-e gyereke, vagy úgy ítélte meg, hogy ez még belefér, de én ezt most máshogy látom. Teszem hozzá, nem vagyok az a mindentől óvó szülő, aki burokban tartja a gyermekét. Egy jól megírt izgalmas, ijesztő történettel nincs is baj, de az undorító, gyermekek által elkövetett tettek szerintem nem ebbe a kategóriába tartoznak. Ez sajnos nem is az első, és nem is az utolsó eset, hogy rossz kategória besorolásba futottam bele.
Összességében a karakterekkel sem vagyok teljesen elégedett, a történet jó-jó, de nem zseniális, tehát a regény teljes leülepedése után, ami pár napot igénybe vett, megállapítottam, hogy a úgy érzem az író egy teljesen átlagos kategóriába taszította Holmes zsenialitását. Egyértelműen felejthető a történet, kivéve az undorító részletet, ami még mindig itt van előttem. A fiamnak pedig nem fogom odaadni ezt a kötetet, inkább megvárom, amíg megérik annyira, hogy az eredeti Doyle karakterrel ismerkedhessen meg.
A könyvet köszönöm a Kildarának és a Főnix Könyvműhelynek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése